Krasztev Péter

Nyomtatóbarát változat

Trockij forradalmári elfogultsága ellenére az oroszországi események egyik legjobb megfigyelőjének bizonyult. Abból, ahogy a Téli Palota ostromát leírja, világosan kiderül, hogy a demokratikus orosz kormány tehetetlenségével szinte maga provokálta ki a bolsevisták hatalomátvételét.

Az események az ostrom napján játszódnak: „Egy tüzérségi szakaszvezető késlekedés nélkül jelentette a védelem parancsnokának: a junkerek a Konsztantinovszkij Katonai Iskola parancsnokának rendeletére lerakták fegyvereiket a bejáratnál, és elindultak hazafelé. Ez övön aluli ütés volt…”

„Körös-körül csak idegenek járkáltak: junkerek – köztük jó néhány zsidó –, rokkant tisztek, no és a női rohamosztag. A kozákok bosszús, fenyegető arckifejezéssel igazgatták nyergeiket. Nem volt többé olyan érv, mely maradásra bírta volna őket. Ki maradt megvédeni Kerenszkijt? »A zsidnyákok és a fehércselédek… Az oroszok mind ott maradtak Leninnel.«”

„Egyre gyakrabban tünedeztek fel kétes alakok a folyosókon a junkerek körül. Az ellenállás felesleges. A felkelők bevették a várost, és elfoglalták a vasútállomásokat, az erősítés nem jön, a palotában „csak megszokásból hazudoznak tovább”… Mit tehetünk még? – tették fel a kérdést a junkerek. A kormány nem hajlandó egyértelmű parancsot adni.”

Mindeközben a bolsevisták sem tétlenkednek: „Lasevics időközben két tüzér tengerészt küldött az erődhöz. Egyikük sem volt különösebben gyakorlott, viszont legalább bolsevistának vallották magukat, és készeknek mutatkoztak arra, hogy olyan rozsdás ágyúkból tüzeljenek, melyeknek a kompresszorából hiányzott az olaj. Ez volt az egyetlen követelmény velük szemben. A tüzérségi robaj az adott pillanatban fontosabb volt, mint a jól irányzott lövések. (…) A fél óra alatt leadott harmincöt lövésből kettő talált célba, és ezek is csupán a vakolatot verték le. A többi szerencsére semmilyen kárt nem tett a városban. A gyakorlat hiánya okozta volna ezt?”

A honatyák ekkor döntő lépésre szarták el magukat: „A városi dumában összpontosultak az antibolsevista erők. (…) A pártok, frakciók, alfrakciók, csoportok és a befolyásos személyiségek a bolsevisták bűnös kalandját kommentálták. Időnként felhívták az egyre lankadó minisztereket a palotában, és közölték velük, hogy a nemzetközi elítélés súlya alatt a felkelés kétséget kizáróan abbamarad. Órák hosszat bizonygatták egymásnak a bolsevisták erkölcsi elszigetelődését. (…)

Az eszmék és szónoklatok káoszából végre megszületett egy praktikus javaslat, mely viharos éljenzést váltott ki az összegyűltekből. A dumának testületileg ki kell vonulnia a Téli Palota elé, hogy szükség esetén ott haljon meg együtt a kormánnyal. Az eszerek, a mensevikek és a szövetségbeliek elszánták magukat, hogy vagy megmentik a minisztereket, vagy pedig velük együtt elesnek. A kadétok, akik általában nem hajlottak az efféle kockázatos vállalkozásokra, ezúttal úgy határoztak, hogy a többiekkel együtt mennek a halálba. (…)

A bolsevista frakció egy prózai javaslatot tett: mire való a sötét utcákon vándorolva a halált keresni, amikor sokkal egyszerűbb telefonon felhívni a minisztereket, és meggyőzni őket arról, hogy adják meg magukat, mielőtt vérontásra kerülne sor. A demokraták azonban megingathatatlanok maradtak, mondván: a lázadóknak ezek az ügynökei nemcsak a hatalmat akarják elragadni tőlünk, hanem azt a jogunkat is, hogy hősként haljunk meg. (…) A duma hatvankét tagja aláírja a határozatot, miszerint ők igenis a Téli Palota romjai alá vonulnak meghalni. A bolsevisták erre azt felelik, hogy még mindig jobb lenne a Szmolnijjal együtt bevenni a Téli Palotát, mint meghalni előtte. (…) Csak három mensevik internacionalista határozott úgy, hogy bent marad a duma épületében: nekik nem volt hová menniük, és nem volt miért meghalniuk.

A duma tagjai épp nekikészültek utolsó útjuknak, amikor megszólalt a telefon, és az a hír érkezett, hogy a parasztképviselők végrehajtó bizottsága teljes létszámban csatlakozik hozzájuk. Véget nem érő éljenzés következett. A kép tiszta: egymillió paraszt és a városi lakosság minden rétegének a képviselői vállvetve indulnak meghalni egy jelentéktelen orgyilkos banda karmai között. A felismerést szónoklatok és éljenzésorkán követte. (…)

A Jekatyerinszkij-csatornánál egy felfegyverzett matróz őrszem állta el a Nyevszkij sugárúton vonuló demokraták oszlopát. »Folytatjuk utunkat – jelentették ki a feltartóztatottak. – Mit tehet velünk?« A matróz kertelés nélkül azt válaszolta, hogy erőszakot alkalmazna: »Menjenek haza, és hagyjanak nekünk békét.« Valaki a menetből azt javasolta, hogy haljanak meg itt helyben. Ezzel a bonyodalommal azonban a dumában nem számoltak. (…) Prokopovics miniszter (…) arra intette a tüntetőket, hogy ne vigyék kísértésbe ezeket a sötét és megtévesztett embereket, akik alkalmasint tényleg használnák a fegyverüket. »Térjünk vissza a dumába, és gondoljuk át, hogy tudnánk megmenteni az országot és a forradalmat.«”

• Kultúra