Skip to main content

Jöttem, láttam…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Jöttem, láttam… és majd meglátjátok! – mondatta Szabó Iván pénzügyminiszterrel a magabiztosság, amivel fontos tengerentúli tárgyalásai után hazatérve, föllépett hétfőn a pesti újságírói kar előtt. Hogy pontosan milyen feltételekkel jutott elvi megállapodásra a valutaalappal, mily mértékű nadrágszíjmeghúzások várhatók, az a jövő heti parlamenti föllépésből derül ki. De kétségkívül sikerült újragombolnia a kabátot, és egy más formájú (még nem tudjuk, mennyire más tartalmú) hitelmegállapodást kötnie. A magabiztosság egyébként is helyes: ember kell ide, akinek rátermettsége, újdonatúj beavatottsága egy korty víz lehet a keserű pirulához, amit ekképp nagyobb bizalommal nyelünk le.

A koalícióbéli kollegákban a pirula főként az „igen” gomb képében, tehát lelkileg jelentkezik, eddig sem kevés tusákat idézve elő. Nekik azt üzeni a pénzügyminiszter, hogy a IMF-megállapodás (mármint a másfél éves készenléti hitelben) még csak elvi, s gyakorlatba iktatása előtt még megnézik, hogy viselkedik a parlament. A jövő kormányának meg azt, hogy megpecsételődik a sorsa, ha lazítani próbál, szembeszállva a nemzetközi realitásokkal. E realitások persze, még ha csak pénzügyiek is, jól jönnek olyan vidékeken, ahol folyvást trianoni térképeket böngésznek.

Ökonómiailag is jól jönnek a nemzetközi normák ott, ahol szegény az állam, és mégis nagy fejőstehén. De – magyarázta meg a pénzügyminiszter egy szakírónak s általa a párthíveknek – nem az IMF kér mitőlünk, mi folyamodunk hitelért. Az önkéntes folyamodónak ez a képe határozottan különbözik a hivatali előd által lefestett végzetszerűségtől. Érthető: Kupa Mihály, a koalícióban jöttmentnek számító miniszter idehaza az IMF-fel takarózott, aminek hátulütője az volt, hogy nem tudott kikkel takarózni kifelé. Régi vesszőparipánk: a szakértő politikus nem mindenben ér többet, mint a politikus politikus. De, tegyük hozzá gyorsan, minden szakértőileg folyt; kérdésünk nyomán cáfolta például Szabó Iván, hogy tárgyalópartnerei nagyobb megértését a költségvetési deficit iránt a litvanizálódástól való félelem váltotta volna ki.

Történt viszont némi indiszkréció is a hivatali előddel szemben: Szabó Iván valami gentleman’s agreementet emlegetett, amit elődje szóbelileg kötött az IMF elnökével arról, hogy az idén nem dézsmáljuk a központi költségvetési tartalékot. Honnan tudja az újonnan beavatott miniszter, hogy nem tengerentúli tárgyalópartnerei blöfföltek-e?

Nehéz egyelőre eldönteni azt is, mit sugallt a magyar fél, és mit diktáltak a nemzetközi normák az önkéntes folyamodvány benyújtásakor. Az önkormányzati támogatások (s vele nyilván az önkormányzatokon keresztül nyújtott szociális támogatások) megnyirbálását követelték is a washingtoni partnerek, de eddig is e téren takarékoskodtak legkevésbé a lefaragásokkal. Halljuk azt is: baj volt a múlt novemberi ÉT-megállapodással; de ezt – annak ellenére, hogy a megállapodás a koalíció zsírszalonnaféltéséből indult ki – eleddig sem igen kedvelték a kormánypártok. Ami pedig a költségvetési infrastukrurális beruházások előnyben részesítését illeti a folyó fogyasztással (már megint a szociális kiadásokkal) szemben, ebben Szabó Iván, aki sosem berzenkedett a keresletélénkítéstől, az állami megrendelések vállalkozáspolitikájától, mindig is partner volt. Kérdés, hogy erre mennyi a pénzünk.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon