Skip to main content

Kié a cseh–szlovák „ősi juss”?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Kárpótlási korlátok


A mai helyzet még az 1920-as és az 1948-as földtörvények nyomán alakult ki, de lényeges szerepet játszottak Benes köztársasági elnök 1945-ben kiadott dekrétumai is, amelyek a kollektív bűnösség elve alapján, a történelmi igazságtétel jegyében rendelkeztek a magyar és német nemzetiségű állampolgárok vagyonának kisajátításáról. Ezek a dekrétumok a földtulajdonosoknak közel egyharmadát sújtották: a németek esetében ez az arány a becslések szerint legalább kilencven százalék volt, a magyarok esetében azonban nem hajtották végre ennyire „következetesen” a rendelkezéseket. Az elkobzott vagyon egy részét anyagi vagy természetbeni ellenszolgáltatás fejében cseh és szlovák telepesek kapták. Ezt a folyamatot „teljesítette be” az 1920-as rendelkezéseket felülvizsgáló második földtörvény: ennek értelmében állami tulajdonba kerültek mindazon százötven hektáron felüli földbirtokok, melyek az első földreformban még „kivétel” alá estek. Ez lényegében a még mindig létező földbirtokok végleges fölszámolását jelentette. A földreform célja világos volt: egyrészt az erős nemzetállam megteremtése, másrészt a kollektív földtulajdon eszméjének érvényesítése. Ám a politikai szándék „túlnőtt” a törvényen: a végrehajtók olykor ötven hektárnál kisebb területeket is kisajátítottak.

A földtulajdonba való állami beavatkozás utolsó szakaszát az 1949-ben meginduló kollektivizálás jelentette, amikor is az egyéni tulajdonban lévő földterületek és termelőeszközök mintegy kilencven százaléka a szövetkezet használatába került át. A nemzetállam eszméjét mindinkább háttérbe szorították a kollektivista eszmék, hiszen 1948-ban Csehszlovákiában is megtörtént a kommunista hatalomátvétel. A „fordulat éve” a magyar nemzetiségű lakosok számára azt (is) jelentette, hogy visszakapták csehszlovák állampolgárságukat, s egy kormányrendelet értelmében az ötvenhektáros korláton belül visszaigényelhették kisajátított földjeiket.

Tovább bonyolította a helyzetet, hogy 1949-ig a Csehszlovák Köztársaságban „jogi dualizmusról” beszélhetünk: Csehországban az osztrák polgárjogi törvénykönyv volt érvényben (amely egyebek közt megakadályozta a földtulajdon osztódását), Szlovákiában viszont a magyar szokásjog érvényesült, azaz a földtulajdont igen szövevényes és rendezetlen jogállapot jellemezte, rengeteg apró parcellával, úrbéri birtokkal stb. A jogelvek egységesítésére 1949-ben került sor.

Azok a földterületek tehát, amelyeket a második földreform értelmében nem sajátítottak ki, továbbra is egyéni tulajdonban maradtak: a szövetkezetesítés „csupán” a földhasználati jog megszűnését jelentette. A csehszlovákiai földterületek nagy része tehát most is egyéni tulajdonban van, a szövetkezeti tulajdon aránya minimális, az állami földalapot pedig az 1945–48-as időszakban kisajátított terület képezi.

Az ellenzék a kormány mellett?

Mindezen tényezők figyelembevételével terjesztette a csehszlovák szövetségi kormány 1990-ben a parlament elé a föld tulajdonjogi rendezéséről szóló törvényt, miután képviselői indítványként már szeptemberben beterjesztettek egy másik változatot, a Tyl-féle javaslatot. A parlament két táborra szakadt. A dolog pikantériáját az adta, hogy a kormányt támogató körök, valamint a konstruktív ellenzékben lévő képviselők a Tyl-féle javaslatot támogatták, míg a kormány javaslatát az ellenzéki képviselők pártfogolták.

Miben különbözik a két javaslat? A Tyl-féle indítvány alapelve a teljes kártalanítás, tehát az 1948 előtti tulajdonviszonyok visszaállítása (az elkobzott termelőeszközöket is beleértve). A kártalanítás eszerint természetben történne, ha lehet, az eredeti tulajdon visszaadásával, illetve a károsult kérésére értékpapír vagy vagyonjegy kiadásával. Jogosult személyként a javaslat a (csehszlovák állampolgárságú) volt tulajdonosokat és azok leszármazottak jelöli meg. Másik lényeges eleme: az ún. transzformáció elve. Ezen elv alapján a létező szövetkezetek vagyonát nevesíteni kell, mégpedig azok javára, akik eredetileg a szövetkezet által használt földterület, gazdasági eszközök, állatállomány stb. tulajdonosai voltak.

Ezzel szemben a kormányjavaslat elsősorban a kártalanításról rendelkezett, mégpedig pénzbeli juttatás formájában, természetbeni kártalanítást csak a földtulajdon esetében feltételezett (s ez is főként a második földreform során kisajátított földterületet érintené). A szövetkezeti vagyon nevesítéséről a kormány javaslata nem rendelkezett.

Az így kialakult paradox helyzet nyomán a kormány kompromisszumra kényszerült. A parlament két kamarája 1991 áprilisában tárgyalta a módosítások nyomán született tervezetet: a természetbeni kártalanítást kiterjesztették az ingó és ingatlan vagyonra; az 1945–1948 közötti sérelmeket figyelembe véve 50 hektáros földtulajdonig jogalapot szereztek a kártalanításra a jelenleg is csehszlovák állampolgárságú magyar nemzetiségű lakosok stb.

Májusban újra kezdjük


A földtörvény rögös útja azonban ezzel még távolról sem ért véget. A beterjesztett kompromisszumos javaslathoz a képviselők még további 95 módosító javaslatot nyújtottak be, ám mivel a szövetségi parlament mindkét kamarája külön szavaz mindegyik javaslatról, s a Nemzetek Kamarája szlovák és cseh részében minden egyes módosító javaslatnak külön meg kell kapnia az alkotmány által előírt szavazattöbbséget (jelen esetben 38-38 szavazatot), csupán a módosító javaslatokról való szavazás egy teljes napot vett igénybe. A maratoni szavazás végeztével a Népek Kamarája elfogadta a törvényjavaslatot, a Nemzetek Kamarájában azonban sem a cseh, sem a szlovák részben nem volt elégséges a szavazatok száma. Azonnal megkezdődtek az egyeztető tárgyalások a két kamara között, s előreláthatólag a kormánynak is további kompromisszumokat kell kötni. Ha a kormányt a képviselők többsége támogatja, a szövetségi parlament május 16-án újrakezdi a földtörvénytervezet tárgyalását.

(Pozsony–Prága)























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon