Boros Géza

Nyomtatóbarát változat

I. GALÁNTAI GYÖRGY TŰZSZOBOR CÍMŰ SZOBRÁNAK KÁLVÁRIÁJA (1985–1991)


A szocializmus bürokratikus rendszerében külön rendszabályok és hivatalok őrködtek a képzőművészeti alkotások köztérre kerülése felett. Az engedélyezési rendszer nemcsak politikai szűrőt, hanem a művészi szabadság korlátozását is jelentette. A fennálló rendszer „kipróbálására”, a nyilvánosság kereteinek tágítására tett kísérletet Galántai György képzőművész, amikor 1985. július 12-én a Budapest, Kavics utca 3. szám alatti műterme előtt engedély nélkül felállította Tűzszobor című alkotását. A példa nélküli akció egy évekig tartó – a rendszerváltáson átívelő – bürokratikus huzavonát indított el. Ennek során a művészeti szabálysértést[1] elkövető művész a szobor fennmaradása érdekében igyekezett az intézkedő tanácsi hatóság felé együttműködési készséget tanúsítani. Az ügyben megnyilvánuló művészeti hivatalok (szövetség, lektorátus, alap) a művész mellett léptek fel, megértően, sőt támogatóan,[2] a hatóság azonban hajthatatlannak bizonyult.

Galántai (konceptualista művészhez illően) tulajdonképpen egy folyamatművet, „hivatali performanszt” valósított meg, amelynek tárgya már nem is a konkrét köztéri alkotás – ahogy az iratokban nevezik: az oszlopszerű műtárgy – elhelyezése és fennmaradása, hanem magának a bürokráciának működése.

Művészeti szabálysértés

1985. augusztus 14-én – feltehetően lakossági bejelentésre – egy rendőr helyszíni szemlét tartott Galántai műterme előtt, és a „közterület engedély nélküli használata (műalkotás kihelyezése)” miatt 300 Ft szabálysértési bírságot szabott ki.

A művész a bírságot csekken befizette. A mű fennmaradása érdekében elhatározta, hogy „építőanyag tárolása céljából” bérelni fogja a szobor helyét, hogy ezzel kikerülje a művészeti engedélyeztetés reménytelennek tűnő procedúráját. Miután kiderült, hogy „építőanyagként” nem fog menni a dolog, módosította a taktikáját.

Köztéri szobor = utcán tárolt műtárgy

A II. ker. Tanács VB. Műszaki Osztályának
Budapest

Tárgy: Közterülethasználat engedélyezése iránti kérelem

Alulírott Galántai György Budapest, II. ker. Frankel Leó u. 68/b. sz. alatti lakos kérem, hogy a II. ker. Kavics u. 3. előtt elhelyezésre és fotódokumentálásra váró műtárgy tárolás céljából 1 m x 1 m = 1 m2 közterület használatát ideiglenes jelleggel engedélyezni szíveskedjék 1985. szeptember hó 5. napjától 1986. február hó 5. napjáig.

Kérelemhez mellékelem:

1./ 50 Ft értékű illetékbélyeget,

2./ az igényelt közterület pontos megjelölését tartalmazó vázlatrajzot.

Galántai György
Kérelmező

Galántai György kérelmét nagyon kérjük, teljesítsék, miután ez az alkotása a dunaújvárosi művésztelepen készült, s mint ilyen a művésztelep történetében és a művész munkájában is állomás, ezért méltó elhelyezése és megfelelő fotódokumentálása (fotó, diafilm) művészetpolitikailag fontos.

Budapest, 1985. szeptember 5.

Rutkai Ferenc
ügyvezető titkár
Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége

A tanács a közterületfoglalási engedélyt megadta, és a művészt havi 20 Ft területhasználati díj megfizetésére kötelezte. Galántai az összeget csekken befizette. Az engedély lejártával újabb kérelmet nyújtott be, amelyre újabb engedély kapott.

Közterület-foglalás

II. kerület Tanácsának Végrehajtóbizottsága
Műszaki Osztály
I. 830/86

T. Ügyfelünk!

Tárgyi ingatlan előtt, oszlopszerű műtárgy elhelyezésére szóló közterületfoglalási engedélye 1986. VIII. 31-én lejárt.

Helyszíni szemlén megállapítottam, hogy a közterületet még foglalja.

Felszólítom, hogy a közterületfoglalás hosszabbítási kérelmet haladéktalanul nyújtsa be osztályomra, ellenkező esetben, engedély nélküli közterületfoglalás miatt, szabálysértés megindítását kell kezdeményeznem.

Budapest, 1986. X. 6.

dr. Kiss Béla sk.
osztályvezető-főmérnök

A tanács az ismételt kérelemre a közterület-foglalási engedélyt megadta, és a művészt havi 20 Ft területhasználati díj megfizetésére kötelezte, amelyet Galántai a Fővárosi Számítástechnikai és Díjbeszedő Vállalat Területhasznosító Kirendeltségén befizetett.

A Tűzszobor ünnepélyes felavatására 1986. október 10-én a Nemzetközi Filozofikussági Művészetelőreiskola és a Hejettes Szomlyazók által a Kavics utcában rendezett Láthatatlan művészet című Fluxus-fesztivál estéjén, egy happening keretében került sor: a résztvevők – a környékbeliek nem kis riadalmára – tüzet gyújtottak benne, és közösen elénekelték a Szózatot.[3]

Még mindig foglalja

II. kerület Tanácsának Végrehajtóbizottsága
Műszaki Osztály
I. 830/860

T. Ügyfelünk!

Tárgyi ingatlan előtt, oszlopszerű műtárgy elhelyezésére szóló közterületfoglalási engedélye 1987. febr. 28-án lejárt.

Helyszíni szemlén megállapítottam, hogy a közterületet még foglalja.

Felszólítom, hogy a közterületfoglalás hosszabbítási kérelmet haladéktalanul nyújtsa be osztályomra, ellenkező esetben engedélynélküli közterületfoglalás miatt szabálysértés megindítását fogom kezdeményezni.

Budapest, 1987. 04. 13.

Kapeller Mária
mb. csop. vez.

„Azért rozsdás, mert örök problémáról van szó”

Fővárosi Tanács Műv. Főosztály
Téri Tibor csop.vez. e.t. részére

Tisztelt Téri e.t.!

Telefonbeszélgetésünkre, ill. munkatársának megkeresésére hivatkozva kérem, szíveskedjen segítséget nyújtani nekem az alábbi témában.

1985-ben a dunaújvárosi symposionon készült egy súlyosabb vasszobrom, amit jobb híján a II. ker. Kavics u. 3. sz. alatti műtermem előtt helyeztem el az utcán (az utcának ez a része rövid zsákutca, így a járda szélén a forgalmat semmiképpen nem zavarja). A közterületfoglalásra a M. K. I. Szövetsége szíves ajánlása után ideiglenes jelleggel engedélyt kaptam fél évre. Mivel azóta nem sikerült e szobrom elhelyezését megoldanom, félévenként kértem az engedély hosszabbítását. A II. ker. Tanács Ép. Osztálya megadta az engedélyt, azonban 1987 őszétől egy éves szolgálati útra megyek az N. SZ. K-ba és nem lesz módom ez ügyben lépéseket tenni.[4]

Kérem, szíveskedjen a fennálló rendelkezések értelmében közbenjárni abban, hogy meghatározatlan ideig szóló engedélyt kapjak a térítési díj ellenében szobrom Kavics utcai elhelyezésére. Feltehetően idővel megoldódik máshol való elhelyezése.

Budapest, 1987. jún. 10.

Köszönettel:
Galántai György
képzőművész

Melléklet: 1 db fotó + műleírás

„Tűzszobor” (műleírás)

Ideiglenesen egy kör alakú talapzaton áll.

Az oszloprész piros színre festett (a tűz „színe” vagy a munkásmozgalom vöröse).

A felső bezáródó gömb a földgömb, vagy a világ végtelenségét jelképezi, ezért számunkra csak vágy a teljességre, ezért van félgömb formában[5] elkészítve. Azért rozsdás, mert örök problémáról van szó.

A félgömb közepén egy tartályt helyeztem el a tűz számára. Bizonyos alkalmakkor a szobor fáklyaként az emlékezés szobra lehet. A tűz egyben a világosság vagy a megvilágosodást is jelképezheti

Bp., 87. 06. 10.

Galántai György

Szoborrá minősítés

Tartalmi kivonat a Képző- és Iparművészeti Lektorátus 1987. augusztus 7-én tartott helyszíni zsűrijének a jegyzőkönyvéből:

Beke László (művészettörténész):
Nem hivalkodó, játékos hatást keltő műtárgy. Az elhelyezés megfelelő. Javasoljuk a végleges elhelyezés engedélyezését.

Baranyai András (képzőművész):
Egyetért Beke Lászlóval.

Bakonyvári Ágnes (Fővárosi Tanács):
Az adott helyzetet tudomásul vesszük. Az elhelyezést engedélyezzük az elhangzottak és a szakértői állásfoglalás alapján.

Szöllőssy Ágnes (Budapest Galéria):
A végleges elhelyezést tudomásul vesszük, de a Lektorátustól a szokásos elhelyezési engedélyt kérjük.

Budapest Főv. Tanácsa V. B. Művelődésügyi Főosztálya
6921/87
Pusztai Gabriella igazgató részére
Képző- és Iparművészeti Lektorátus

Kedves Pusztai Elvtársnő!

Galántai György kéréssel fordult a Fővárosi Tanács Művelődésügyi Főosztályához, melynek megoldásához kérjük az Ön segítségét. Tűzszobrok című alkotását II. kerület Kavics u. 3. sz. alatti műterme elé, a járda szélére állította. A kerületi Tanács a Képző- és Iparművészek Szövetsége ajánlására a helyfoglalást ideiglenes jelleggel engedélyezte, melyet félévenként meg kell újítani.

1987 őszétől Galántai György hosszabb külföldi szolgálati útra megy. Ezért kezdeményezte, hogy szobra számára meghatározatlan ideig szóló helyfoglalási engedélyt kapjon.

Kérem szíves intézkedését, hogy Galántai György alkotását köztéri szoborrá nyilvánítsák. A Művelődésügyi Főosztály tiszteletdíjat nem szán ezért, melyre az alkotó – jelzése szerint – nem is tart igényt.

Segítségét köszönöm.

Budapest, 1987. június 17.

Elvtársi üdvözlettel:
Téri Tibor csoportvezető

A Képző- és Iparművészeti Lektorátus az elhelyezést engedélyezte, amivel köztéri szoborrá nyilvánította az alkotást,[6] és erről a kerületi tanácsot is értesítette, amely ennek ellenére újabb felszólítást küldött a művésznek.

Fellebezés

Budapest Főváros II. ker. Tanács VB.
Műszaki Osztály részére

Tisztelt Műszaki Osztály!

Galántai György szobrászművész – a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagja – érdekében és képviseletében, a 43/1983 (XII. 20) MT sz. rendeletben foglalt jogkörünkben fordulunk Önökhöz és kérem szíves együttműködésüket.

1988. jan. 13-án kelt I. 3091/2/87. sz. határozatukban Galántai Györgyöt a II. ker. Kavics u. 3. sz. ingatlan előtt elhelyezett oszlopszerű műtárgy 30 napon belüli eltávolítására kötelezték, hivatkozva 1987. júl. 14-én kelt I. 3091/87. sz. határozatukra, miszerint is az elhelyezési engedély további meghosszabbítására nincs mód.

Ezen határozat ellen a törvényes határidőn belül fellebbezéssel élünk, s kérjük Önöket, hogy az 1981. évi I. törvény 61. § (2) bekezdése alapján ezen határozatunkat – következő indokainkra tekintettel – visszavonni szíveskedjenek.

Indoklás:

A Képző- és Iparművészeti Lektorátus 1987. aug. 24-én kelt Eng/99/87. sz. Elhelyezési Engedélye a következőket tartalmazza.

„Budapest Főváros Tanács Művelődésügyi Főosztály igényére – szakértői engedély alapján – a Képző- és Iparművészeti Lektorátus tudomásul veszi, hogy Galántai György »Tűzszobor« c. alkotása a Bp. II. ker. Kavics u. 3. sz. alatt felállításra került.

A művész tiszteletdíjra nem tart igényt.

Az üzemeltető a műalkotást köteles állóeszköznyilvántartásba venni, annak állagmegőrzéséről és jó karbantartásáért saját pénzeszközei terhére felelősséget vállalni.”

Említett műalkotás tehát már nem képezi Galántai György tulajdonát, így az eltávolítására őt kötelezni Önök nem jogosultak.

Kérem a fentiek szíves tudomásulvételét.

A Művészeti Alapot az 1986. évi I. tv. 5. § (1) bek. b. pontja alapján teljes személyes illetékmentesség illeti, ezért a 300.-Ft okirati illeték levonását mellőztük.

Budapest, 1988. febr. 17.

Tisztelettel:
Kroóné Dr. Tóth Annamária
jogtanácsos

Budapest Főváros Tanácsa VB.
Városrendezési és Építészeti Főosztálya
87.809/1988.

Tárgy: Bp. II. ker. Kavics u. 3. sz. előtti közterülethasználat ügye

A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja (V. ker. Báthori u. 10.) Galántai György képviseletében a II. ker. Tanács VB Műszaki Osztálya I. 3091/2/87. sz. 1988. jan. 13-án kelt határozata ellen fellebbezést nyújtott be.

A fellebbezést az Áe. 66. §. (19) bek. alapján megvizsgáltam és az alábbi határozatot hozom:

Az első fokú határozatot – a fellebbezés elutasítása mellett – helybenhagyom.

E határozat ellen fellebbezésnek helye nincs.

Indoklás:

A II. ker. Tanács Műszaki Osztálya I.3091/2/87. sz. határozatával – végrehajtási pénzbírság kilátásba helyezése mellett – kötelezte Galántai György budapesti (II., Frankel Leó u. 68/b.) lakost, hogy a II. ker. Kavics u. 3. sz. ingatlan előtt elhelyezett oszlopszerű műtárgyat 30 napon belül távolítsa el.

A fellebbezés elbírálása során megállapítottam, hogy az első fokú határozat megalapozott.

A tárgyi közterületen egy „oszlopszerű műtárgy” elhelyezésére kért és kapott engedély több ízben lejárt; engedélyes több ízben kért határidőhosszabbítást; legutóbb az 1987. dec. 31-ig terjedő időszakra. Az iratok tanúsága szerint ezt követően sem Galántai György, sem más nem kérte a közterülethasználati engedély érvényének meghosszabbítását, így a közterülethasználati engedély érvényét vesztette.

A Budapest Főváros Tanácsa 2/1984. sz. rendelete R 11. § (4) bek. szerint: ha az engedély érvényét veszti, az engedélyes saját költségén köteles az eredeti állapotot – minden kártérítési igény nélkül – helyreállítani.

Ilyen tényállás mellett – a fentiek alapján – az engedélyest az „oszlopszerű műtárgy” elbontására kötelező első fokú határozat törvényes.

Fellebbező képviselőjének azt az észrevételét – miszerint a műalkotás már nem képezi Galántai György tulajdonát és ezért őt nem lehet kötelezni az eltávolításra – nem lehet figyelembe venni, ugyanis a fenti rendelet R 2. §. (2) f./ pontja alapján a közterülethasználathoz engedély szükséges, és a rendelet R 11. §. (4) szerint a közterülethasználati engedély kérőt (Galántai Györgyöt) kell kötelezni a közterület eredeti állapotának helyreállítására, az „oszlopszerű műtárgy” eltávolítására.

Fentieken túl megállapítottam, hogy a tárgyi ügyben kiadott határozatok nem voltak szabályszerűek, hiszen az iratok között még olyan fotó, illetve egyéb műszaki dokumentáció sincs, amiből legalább az megállapítható lenne, hogy az „oszlopszerű műtárgy”-nak nevezett közterületi létesítmény a környezetbe beleillik, illetve a városképi követelményeknek megfelel és az elhelyezése a vonatkozó rendeleteknek eleget tesz.

Természetesen a műalkotás („oszlopszerű műtárgy”) közterületen való elhelyezését – akár más helyen – lehet kérelmezni az első fokú hatóságtól annak, aki a közterületet használni kívánja.

Budapest, 1988. április 19.

Dr. Büki Imréné s. k.
osztályvezető h. főmérnök

A határozat ellen a Galántait képviselő Művészeti Alap felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Tanács VB titkárához, amely 2042/1988. számú határozatával a kérelmet elutasította.

Köztéri szobor = alkotás végleges tárolása közterületen

Képző- és Iparművészeti Lektorátus
1778/88
Budapest Főváros II. ker. Tanácsa VB
Műszaki Osztály részére

Galántai György szobrászművész oszlopszerű műtárgyának a Budapest II., Kavics u. 3. sz. alatti ingatlan előtt történő elhelyezése tárgyában folyamatban lévő ügyben az alábbiak szíves tudomásukra hozása mellett kérjük Önöket, hogy Galántai György alkotása végleges tárolására a Közterülethasználatbavételi Engedélyt megadni szíveskedjenek.

A 83/1982. (XII. 29.) MT sz. rendelet – a képzőművészet, az iparművészet, a fotóművészet és az ipari tervezőművészet egyes kérdéseinek szabályozásáról – 6. § (1) b. pontja a következőképpen rendelkezik: „A Képző- és Iparművészeti Lektorátus kijelöli közterületen a közönség számára nyitva álló helyen, valamint a középületen állandó jelleggel rögzítésre kerülő képző- és iparművészeti alkotás szerzőjét, elbírálja az alkotást és véleményt nyilvánít a szerzői díj mértékéről, engedélyezi az alkotás elhelyezését.”

Tekintettel arra a tényre, hogy a Képző- és Iparművészeti Lektorátus az elhelyezéshez hozzájárult, ugyanakkor az Önök által I. 3091 szám alatt kiadott Ideiglenes Elhelyezési Engedélyben foglaltak – miszerint: a közterülethasználat városképi, városrendezési, közlekedésrendészeti, forgalombiztonsági és egyéb szempontból megadható – mind a mai napig fennállnak, kérjük Önöket a szóban forgó engedély Galántai György részére történő megadására.

Budapest, 1988. július 28.

Keszthelyi Ferencné
főosztályvezető

Budapest II. ker. Tanács VB.
Műszaki Osztály

T. Kapeller Mária!

Hivatkozásul Kroóné Dr. Tóth Annamáriával (MN Művészeti Alapja) történt telefonbeszélgetésére, kérem, hogy a Tűzszobor c. oszlopszerű műalkotásom számára, ideiglenes jelleggel, a Budapest II. Kavics u. 3. sz. alatti műtermem előtti járdán 0,8 x 0,8 m, vagyis 0,64 m2 közterület használatát, 18 hónapra, 1990. dec. 31-ig engedélyezni szíveskedjen. 1988. nov. 1-e óta a Művelődési Minisztérium jóváhagyásával 2 évre külföldi ösztöndíjas úton tartózkodom, s ezért hivatalos ügyeim elintézéséről közvetítőkön keresztül vagyok kénytelen gondoskodni, így minden sajnos nehézkes és késedelmet szenved – ezért kérem 18 hónapra az engedélyüket.

Budapest, 1989. jún. 19.

Galántai György
Munkácsy-díjas képzőművész[7]

Budapest II. ker. Tanács VB.
Műszaki Osztály
VI. 3290/89.

Tárgy: Bp. Kavics u. 3. sz. hiánypótlásra felszólítás

Tisztelt Ügyfelünk!

Értesítem, hogy az 1989. 06. hó 19-én érkezett beadványa tárgyi ügyben nem tartalmazza a következőket:

– helyszíni vázlat

– a tárolandó szobor méretei; terjedelme; csomagolása.

Felhívom, hogy az ügy érdemi elbírálása érdekében 15 napon belül pótolja a fenti hiányokat. Ha felhívásomnak a megjelölt határidőig nem tesz eleget, ügyében a 12/1986. (XII. 30) BVM sz. rendelet értelmében a rendelkezésemre álló adatok alapján döntök, vagy az eljárást megszüntetem.

Budapest, 1989. július 05.

Szabó Endre sk.
csoportvezető főmérnök

Budapest II. kerületi Tanács V.B.
Műszaki Osztálya részére

Csatoltan megküldöm a kért helyszínrajzi vázlatot és a műalkotásról készült fotó másolatát, amiből kiderül az ún. „oszlopszerű műtárgy” mérete, alakja és csomagolásának módja. Kérem az 1989. jún. 19.-i beadványban foglaltak engedélyezését.

Tisztelettel:
Galántai György (Munkácsy-díjas képzőművész)
megbízásából sógora
Klaniczay Péter
építész

A tanács az engedélyt megadta, és a művészt havi 25 Ft területhasználati díj megfizetésére kötelezte.

Budapest II. ker. Tanács VB.
Műszaki Osztály

T. Kapeller Mária!

Elnézését kell kérnem a késedelmes jelentkezésért.

A Kavics u. 3. sz. (hrsz. 14570/1) előtt ideiglenesen álló szobrom (eng. sz.: VI. 261/90) végleges helye Kapolcs községben (Veszprém megye) lesz. A szobor környezetének kialakítása az idei évre (tavasz-nyár) volt betervezve, de sajnos a tervezett munkák elhúzódtak, s csak jövő tavasszal fognak nagy valószínűséggel megvalósulni. Ezért kérem, hogy tegyék lehetővé, hogy szobrom továbbra is a Kavics u. 3. alatti műtermem előtt maradhasson, és a közterülethasználati engedélyt 12 hónappal, 1991. június 30-ig legyenek szívesek meghosszabbítani.

Budapest, 1990. 08. 10.

Megértésüket köszönöm.
Galántai György
Munkácsy-díjas képzőművész

A tanács az engedélyt újra meghosszabbította.

Bp. Főv. II. ker. Tanács VB.
Műszaki Osztály
VI. 251/1990

Tisztelt Galántai Úr!

Kérem szíves tájékoztatását, hogy a II. Kavics u. 1. sz. előtti szobor mikor kerül a végleges helyére, mivel közterületfoglalási engedélye 1990. június 30-án lejárt.

Budapest, 1990. augusztus 6.

Tisztelettel:

Kapeller Mária
mb. csop. vez.

A benyújtott újabb kérelemre a tanács a közterület-használatot „szobortárolás céljából” 1990. december 31-éig engedélyezte.

Ad acta

A helyhatósági választásokat követően több felszólítás nem érkezett. Úgy tűnt, a szobrot végre békén hagyják. Mígnem az Esti Hírlap című politikai napilap 1991. február 2-i számában fotó jelent meg a műről az alábbi képaláírással:

„Lábnyomok a levegőben, pontosabban a kandeláberen. Az alkotás Budán, a II. kerületi Kavics utcában látható. Azt nem lehet tudni, ki készítette az égbe tartó cipőtalpakat. Művész vagy suszter?! Esetleg: egy művészi hajlamú suszter?”

Válaszul Galántai száz példányban mail-art képeslapot készített az újságcikkből a következő üzenettel:

Esti Hírlap
Maros Dénes főszerkesztő

„A politikai tudat strukturálisan képellenes (mert mágiaellenes), dramaturgikusan boldogtalan.”
Vilém Flusser

Üdvözlettel:
„egy művészi hajlamú suszter”
Galántai György

Belefáradva az 1985 óta tartó küzdelembe és a szobrot övező értetlenségbe, 1993 júliusában Galántai a műtárgyat elbontotta, és kapolcsi házának a kertjébe helyezte át.

Galántai György művei megtalálhatók többek között a Magyar Nemzeti Galériában, a Kortárs Művészeti Múzeumban, a Pécsi Modern Magyar Képtárban, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, a Paksi Képtárban, a dunaújvárosi szoborparkban, amerikai és német múzeumokban és magángyűjteményekben. Budapesten egyetlen köztéri alkotása sem áll.[8]

Kavics utcai műterme még megvan, de inkább csak a régi munkák raktározására használja. A szobrászattal lényegében felhagyott, minden idejét az Artpool Archívumnak és a világhálónak szenteli. „Ez egy szabad tér, ahol otthon vagyok.”

II. A KUN BÉLA-EMLÉKMŰ „KÁLVÁRIÁJA” (1981–1997)

„Kun Béla repülőn menekült az országból. (…) A gépet maga a népbiztos vezette. Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgyhogy arcát is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vicsorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek. (…) Karjairól vastag aranyláncok lógtak. Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült, s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére.”

(Kosztolányi Dezső: Édes Anna)[9]

1986-ban ünnepelték Kun Béla születésének 100. évfordulóját. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottság a Párttörténeti Intézet javaslatára 1981. május 19-ei állásfoglalásában úgy határozott, hogy a Tanácsköztársaság vezetőjének az évfordulóra emlékművet kell állítani Budapesten. Az állásfoglalás a feladat végrehajtójaként a Fővárosi Tanácsot jelölte meg, amely szakintézménye, a Budapesti Képzőművészeti Igazgatóság útján hozzá is látott az előkészítéshez. Zsigmond Attila főigazgató 1982. november 29-én értesítette a szoborállításokban illetékes Képző- és Iparművészeti Lektorátust a feladatról, kérve a megfelelő helyszín kiválasztását és a zsűribizottság összehívását. Levele öt lakótelepi helyszínjavaslatot tartalmazott (XXI. ker., Csepeli városközpont, VIII. ker., Józsefvárosi közpark, IX. ker., Csengettyű u. lakótelep, XIX., ker. Kispest I. szakasz, XXII. ker., Budafoki városközpont), amelyek közül végül két új, épülő csepeli lakótelepi helyszín (Erdősor u., illetve Rákosi Endre u.) mellett kötött ki a lektorátusi zsűri. A XXI. kerületi tanács elnökhelyettese a lektorátusnak írott levelében felhívta a figyelmet arra, hogy az Erdősor úti lakótelepen „az utcanevek a későbbi Kun Béla lakótelep elnevezéssel nincsenek szinkronban; Csikó-, Puli-, Cirmos-, Nyuszi-sétányok”. Ezzel szemben „a Rákosi Endre úti lakótelepen az utcaelnevezések a csepeli munkásmozgalmi mártírokról és szakmákról történtek; Bordás András, Rákosi Endre, Kupper Béla, illetve Martinász, Kohász, Festő, Szövő utcák. Távlatokban így e lakótelep elnevezése a szobor kapcsán Kun Béla lehetne, mert az eddig használt elnevezés – Január 9. (Csepel felszabadulásának időpontja) – nem hivatalos.”[10] A vitatott első helyszínen időközben a Fővárosi Tanács Simon Bolivár-emlékkövet helyezett el, így az kiesett.

1983. szeptember 19-én a Jánossy György építész, Kő Pál szobrászművész és Láncz Sándor művészettörténész alkotta lektorátusi Munkaelosztó Bizottság Gyurcsek Ferenc, Török Richárd, Parizán Mihály, Pálffy Katalin, Kaubek Péter és Marton László szobrászművészek meghívását javasolta, akik közül Marton kivételével valamennyien indultak a pályázaton. A zsűri 1984. március 30-án Gyurcsek, Parizán és Török tervét tartotta a továbbfejlesztésre alkalmasnak. Az újabb fordulóra Gyurcsek és Török adtak be tervet. (Közülük Török Richárd elképzelésében mutatkozott némi fantázia, a jelen lévő pártfunkcionáriusoknak viszont Gyurcsek terve tetszett.) A második fordulót értékelő állásfoglalás szerint „mindkét pályamű tartalmaz olyan értékeket, melyek a továbbfejlesztés lehetőségére, a kiegészítésre alkalmasak, ugyanakkor a közvetlen megvalósításuk nem javasolható. Sajnálatos módon még mindig nem tisztázott egyértelműen az emlékmű helye sem.”[11] Mi több – a Fővárosi Tanácshoz intézett 1985. április 16-ai újabb lektorátusi levél szerint ez idő tájt még az sem volt tisztázott „hogy portréról, egész alakos portréról vagy Kun Béla és a Tanácsköztársaság tematikájú emlékműről lenne-e szó. Csak ezen tények ismeretében lehetne – módosított terv benyújtása után – eldönteni, melyik művész nyerje a pályázatot.”[12] Erre azonban már nem volt szükség. Időközben megalakult a Kun Béla Emlékbizottság,[13] s a lektorátushoz is eljutott a hír, hogy az egyik legbefolyásosabb szobrász, Varga Imre[14] már dolgozik a művön. A bizonytalan helyzetben az intézmény igazgatója a felügyeleti szervhez fordult.

Feljegyzés Tóth Dezső elvtársnak

A Budapesten felállítandó Kun Béla emlékművel kapcsolatos érdeklődésére tájékoztatni szeretném Tóth elvtársat néhány – írásban megfogalmazást nem nyert – döntést befolyásoló tényezőről.

A Fővárosi Tanács kezdeményezésére pályázatot írtunk ki emlékmű tervezésére, azzal, hogy az Csepelen kerül elhelyezésre. A beérkezett tervek sikertelenek voltak ugyan, de egy időközben felmerült újabb igény miatt (Kun Ágnes [?] részéről)[15] – hogy belterületen kerüljön elhelyezésre – felfüggesztettük a további lépéseinket.

Az emlékmű helyét alapvetően nehezíti, hogy Kun Bélának szinte semmilyen Bp-i kötődése nincs. Beszélt a Parlament előtt és a Vérmezőn, de ezek nem számításba jöhető helyszínek. Míg az új helyszínjavaslatra vártunk, megkeresett Varga Imre, és arról tájékoztatott, hogy személyesen felkérték a Kun Béla-szobor tervezésére. Varga Imre a felkérésnek eleget téve elkészített egy kis tervet, amit nekem is bemutatott. A terven menetelő vöröskatonák 3 sora közül emelkedik ki Kun Béla alakja. A kis terv magában hordja egy kiváló emlékmű lehetőségét. A harcra buzdító figura, harcba induló katonák tömege jól érzékeltetheti a Tanácsköztársaság harcát, lelkesedését stb. Mérete is ennek megfelelő, kb. 12 m hosszú és kb. 4 m magas. Méretében, megjelenésében, tartalmában egyaránt monumentális emlékmű.

Személy szerint nekem ez a monumentalitás okoz problémát. Ugyanis ez az emlékmű már nem Kun Béla emlékműve, hanem a Tanácsköztársaságé. De a Tanácsköztársaságnak már van egy emlékműve a Dózsa György úton, Kiss István alkotása.

Lehet-e, indokolt-e egyetlen személynek monumentálisabb emlékművet állítani, mint az egész Tanácsköztársaságnak? Volt-e ilyen kiemelkedő szerepe 1919-ben Kun Bélának? Nem tudom! Ennek megállapítására vannak illetékesebbek, de ezt nem egy szobor ürügyén kell megvitassa egy képzőművészeti intézmény.

Kun Béla a Tanácsköztársaság bukása után a Szovjetunióban élt, ahol koncepciós per áldozataként halt meg. Ilyen méretű megemlékezés nem kelthet-e kételyeket, visszatetszést – bármilyen összefüggésben – másutt és másokban?

Tudom, hogy a szobor tervét látta az Agit. Prop. bizottság, de nem tudom, ismerték-e a léptékarányokat, s nem valószínű, hogy egy dekoratív, hallatlan sok formagazdagságot, ötletet felsorakoztató, de mindössze 35-40 cm-es makett nézése közben végiggondolták-e a fentieket.

Elképzelhető, hogy fenti kérdések elhangzanak a terv bírálatán is, de azt csak akkor tudjuk megtartani, ha a Fővárosi Tanács végre írásban is közli, hogy

1.) zárjuk le a pályázatot,

2.) hogy a Vérmező Déli pu. felőli részére tervezik elhelyezni az emlékművet,

3.) hogy Varga Imre tervét kívánják megvalósítani,

4.) hogy vállalják a megvalósításhoz szükséges 12–15 millió forintot.

Budapest, 1985. június 3.

Dr. Pusztai Gabriella
igazgató
Képző- és Iparművészeti Lektorátus

A levélre válasz nem érkezett.[16] Ekkor ugyanis már úton volt a Fővárosi Tanács június 4-ei levele, amelyben közlik a lektorátus igazgatójával, hogy az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága már 1985. január 7-én (!) döntött arról, hogy a szobrot Varga Imre készíti, akit kéretik a munkával soron kívül megbízni. Csepel helyett pedig az új helyszín a Vérmező északi csúcsa.[17] Az Agitációs és Propaganda Bizottság 1984. december 10-ei üléséről készült jegyzőkönyvében ugyan még arról van szó, hogy „a Fővárosi Tanács és Varga Imre szobrászművész közös javaslata és indokai alapján az elkészült emlékművet a Városligetben, a Petőfi-csarnok melletti parkban állítják fel”, januárban azonban a helyszín már a Vérmező.[18] A helyszínkiválasztás politikailag fontosabb kérdés volt annál, semhogy a lektorátusi zsűrire lehetett volna bízni.

MSZMP Központi Bizottsága
Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály

Szigorúan bizalmas!
Készült: 1 gépelt és 25 sokszorosított példányban Tu/49
Látta: Aczél György elvtárs

Javaslat
A Politikai Bizottságnak
Kun Béla emlékmű elhelyezésére

A Politikai Bizottság december 11-i ülésén megbízta a Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályt, hogy terjessze a Politikai Bizottság elé az elhelyezésre vonatkozó javaslatot.

A Fővárosi Tanács és Varga Imre közös javaslata és indokai alapján – melyekkel Hidas Antalné, Kun Ágnes is egyetért – az emlékmű helyszínéül az Attila út és a Krisztina körút közötti park északi pontját javasoljuk elfogadásra. Ez a helyszín közvetlenül kapcsolható Kun Béla tevékenységéhez: itt rendezték részvételével 1919-ben a katonai díszszemlét a frontra induló munkásezredek számára, itt mondott beszédet a magyar Vörös Hadsereg északi hadjáratának megkezdése előtt.

A javaslattal az Agitációs és Propaganda Bizottság is egyetért.

Javaslat
A Politikai Bizottság állásfoglalására

A Politikai Bizottság egyetért azzal, hogy a Kun Béla emlékmű az Attila és a Krisztina körút közötti parkban kerüljön felállításra.

1985. január 9.

Tétényi Pál

A vérmezei helyszín kompromisszum eredménye. Kun Béla lánya ugyanis erősen szorgalmazta, hogy az emlékmű ne Csepelen és ne is a Városligetben, hanem egy reprezentatívabb helyszínen, például a Várban, a Hadtörténeti Múzeum előtt vagy a Jászai Mari téren, a Pártközpont mellett kerüljön felállításra.[19] A Vérmező ezekhez képest félreeső hely, ugyanakkor a csepelinél értékesebb terület, s emellett bizonyos szimbolikus jelentéssel is bír, hiszen a hely történeti-jelképi erejénél fogva Kun Béla emlékét egy forradalmi-plebejus hagyományba lehetett beilleszteni. E hagyomány a magyar jakobinusok e helyütt történt kivégzéséből nyeri az erejét. A Vérmező nemcsak beépítetlen zöldterület, hanem a nemzeti hősök vére által megszentelt hely is – ideális terep emlékműállításra. 1919. május elsején például a Vérmező közepén egy hatalmas vörös katafalkot építettek a proletariátus mártírjai, a kivégzett jakobinusok, valamint Dózsa György, Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg emlékére, a mező északi részén pedig szobrot emeltek Leninnek. Az 1956-os forradalom alatt is felmerült, hogy a mártírok központi emlékhelyét a Vérmezőn építsék fel. E hagyomány sajátos folytatásaként 1994-ben az ’56-os Emlékmű- és Kegyeleti Alapítvány egyenesen a Kun Béla-emlékmű megmaradt talapzatán akart a világ magyarságának összefogásával egy ’56-os emlékművet emelni.[20] 1996-ban pedig a kommunizmus áldozatainak az emlékművét szerették volna a Vérmezőn elhelyezni.

Varga szoborterve kétségkívül invenciózusabb volt, mint a félbemaradt pályázaton bemutatott tervek, bár az nyilvánvalóan túlzás, hogy a mű „a modern magyar és nemzetközi szobrászat korszakos kísérlete” lenne, mint azt a szobrász lelkes monográfusa, Harangozó Márta írta 1986-ban.[21] Wehner Tibor 1987-es műelemzése szerint: „a két elemből – a menetelők csoportjából és a kiemelt, ám mégis háttérben tartott figurából – összegyúrt (összegyűrt) együttes – Varga Imre életművéből leszűrhető tudatos művészi törekvés kinyilatkoztatása. A művész felismerte, hogy az önmagában álló hős, az egyszeri emberalak szobrászi megjelenítése már nem hordozhat hiteles jelentést, nem válhat jelképpé, hadonásszék bármilyen hevesen is a karjaival. (…) A Kun Béla-emlékmű menetelő-rohamozó tömegének előképe a Derkovits-remekmű, az 1514 című Dózsa-fametszet sorozat, s a kompozíciós rend rokonítható Borisz Kusztogyiev A bolsevik, Alekszandr Dejneka Pétervár védelme című táblaképével és John Heartfield Épülő Szovjetunió színpadképének megoldásaival.”[22]

A tervről a lektorátusi zsűri elismeréssel szólt, az intézmény vezetője azonban szükségesnek látta a további kételyeinek is hangot adni.

Művelődési Minisztérium
Képzőművészeti Osztálya
Horváth György osztályvezető elvtárs
Budapest

Kedves Horváth Elvtárs!

Az alábbiakban felterjesztjük a Budapesten felállításra tervezett, Varga Imre szobrászművész által készített és a bírálóbizottság által véleményezett „Kun Béla emlékmű”-vet elvi-politikai állásfoglalásra.

A Fővárosi Tanács VB igényére és a Lektorátus kijelölése alapján a művész elkészítette a tervezett emlékmű makettjét, az elhelyezés vázlatát (fotó), valamint rajzot Kun Béla személyének ábrázolási módjáról. A bírálaton, melyet 1985. július 16-án tartottunk, felkérésünkre az alábbi szakértők vettek részt: Aradi Nóra, Bereczky Lóránd, Czifka Péter, Láncz Sándor művészettörténészek, Makrisz Agamemnon, Segesdi Görgy szobrászművészek, Boross Zoltán építészmérnök.

Meghívásunk alapján részt vett a bírálaton:

Széchenyi Ágnes az MSZMP KB Kulturális Osztálya
dr. Szirbek Vilmos az MSZMP Budapesti Bizottság Agit. és Prop. O.
Cséri Lajos a Művelődési Minisztérium Képzőművészeti Osztálya
dr. Henye Nándorné a Főv. tanács VB Művelődési Főosztálya
Zsigmond Attila a Budapest Galéria
Gáspár Tibor építész Budapest Főváros főépítésze
dr. Erényi Tibor a Párttörténeti Intézet
dr. Szikossy Ferenc a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum képviseletében.

Az emlékmű a Vérmező Moszkva tér felőli részén, a jelenlegi fasor végén, fokozatosan emelkedő magasított részen kerülne elhelyezésre, a meglévő Martinovics-emlékműtől 30-40 méterre.

– magassága kb. 5 méter, szélessége 12 méter,

– menetelő vörös katonák 3 sora közül emelkedik ki Kun Béla portrészerűen mintázott alakja, a katonák sora középütt ugyancsak realisztikusabban, míg a két szél felé fokozatosan elvontabban mintázott,

– a portré, a mögötte lévő kandeláber, a katonák fegyverzete bronz, míg a tömeget összefogó plasztikai elem vörösréz domborítás lenne.

Az emlékmű kivitelezési költsége várhatóan 12 millió forint. Ebből mintegy 2 millió az építészeti kivitelezés, környezet rendezés, és 10 millió a plasztika kivitelezése. Varga Imre költségvetése nem tartalmaz szerzői díjat (mely ilyen jelentős mű esetében 1-1,5 millió forintnál nem lehetne kevesebb – sem az építész tervező szerzői díját, kb. 100.000,- forint lehet), mivel a művész úgy véli, hogy a kivitelezés során esetleges megtakarítással ezt kigazdálkodná.

A jelen lévő művészeti szakértők, valamint a társadalmi és állami szervek képviselői a bemutatott 1:10-es léptékű tervet nagy elismeréssel méltatták. Megállapították, hogy a bemutatott terv kitűnő példa az egyén és a tömeg kapcsolatának hatásos művészi megfogalmazására, annak kifejezésére. Kitűnő megoldás, hogy a fő figura nem méreteivel, hanem közismert gesztusával, karakterével jelenik meg, dinamikusan kapcsolódik a felvonuló fegyveresek csoportjához, azzal szerves egységet alkot. Pozitívan értékelte a bizottság a szoborcsoportban megjelenő attribútumokat (öltözék, fegyverek, kandeláber) mint az adott korra történő konkrét utalásokat. Egyértelműen megállapították, hogy a terv kiemelkedő színvonalú, a magyarországi emlékműszobrászatnak kiváló alkotásává válhat elkészültével. Egyúttal azt is megfogalmazták, hogy ez a reprezentatív méretű alkotás Varga Imre életművének kiemelkedő munkája, eddigi alkotó tevékenységének összegzéseként is értékelhető.

Vitatta a bizottság néhány tagja az elhelyezés helyét, elsősorban abból a szempontból, hogy a szoborcsoport egyik meghatározó látványeleme, az ég felé törő fegyverek tömege jelentősen veszít hatásfokából, ha mögötte fás, bokros háttér van, mert jelentős mértékben belejátszva a sziluett hatásába, csökkenti a plasztika értékeit. Jelenleg a Vérmező sétáló, pihenő hely, s feltételezhető, hogy az emlékmű veszít tartalmi funkciójából az adott környezetben. Megfontolandónak tartották, hogy egy, ünnepségek rendezésére alkalmasabb hely, városiasabb környezet alkalmasabb lenne.

Vitatta továbbá a bizottság néhány szobrászművész tagja, hogy Varga Imre költségvetéséből kivitelezhető lenne az emlékmű, mert feltételezésük szerint ilyen monumentális méretű alkotás, melynek a kivitelezését teljes egészében a művész vállalja, a jelzett összegből nem valósítható meg.

Összefoglalva megállapítható: hogy a tervet minden jelenlévő nagy elismeréssel elfogadásra ajánlja.

Megjegyezni kívánom a felvetett problémákkal kapcsolatban, hogy a helyszín kijelölése tárgyában a Fővárosi Tanács illetékeseivel számos helyszín javaslatot vizsgáltunk meg és nem volt más – ennél lényegesen jobb – megoldás. A költségekkel kapcsolatos kétkedéseket is jogosnak tartom, tapasztalataink szerint – bár ennél jóval kisebb volumenű munkákkal összevetve – a költségvetés roppant szerénynek tűnik, s várható a ráfordítás növekedése. Időközben kiderült, hogy a 12 millió forintból 3,5 millió forint körüli összeget vonnak le adóba, amit Varga Imre nem számított bele a költségvetésbe.

Kedves Horváth Elvtárs!

A birtokunkban lévő jegyzőkönyv alapján a Lektorátus formailag kiadhatná az elfogadó állásfoglalását, de az alábbiakra tekintettel kérem, hogy a Minisztérium foglalkozzon az emlékmű létesítésének engedélyezésével.

Magyarországon az elmúlt évtizedekben személyiségnek ilyen léptékű alkotást nem emeltek. Ezt csak a Kossuth téren lévő Kossuth szoborcsoport és az I. Attila úton lévő Dózsa szoborcsoport közelíti meg léptékben. Természetesen egy-egy ilyen jellegű alkotás nemcsak egy embernek, hanem az általa képviselt politikai tendenciáknak a jelképe is, de a Tanácsköztársaságnak mint történelmi, politikai eseménynek van – bár ennél lényegesen szerényebb – emlékműve Budapesten

Nem a Lektorátus feladata eldönteni, hogy Kun Béla szerepe a Tanácsköztársaság idején, vagy az illegális KMP vezetésében olyan jelentős volt-e, hogy – Kossuth Lajos és Dózsa György mellett – ilyen reprezentatív módon kell megörökíteni. Természetesen egy felirattal, illetve koncepcióbővítéssel ez a probléma megkerülhető, helyesebben feloldható, de ez ugyancsak nem intézményünk hatáskörébe tartozó téma. Kérem, hogy foglalkozzék a fentiekkel, s tájékoztasson az eredményről.

Budapest, 1985. július 31.

Elvtársi üdvözlettel
Dr. Pusztai Gabriella
igazgató

Tóth Dezső miniszterhelyettes az MSZMP KB kulturális osztályvezetőjéhez intézett augusztus 9-ei levelében a fenti aggályokat megismételte. Radics Katalin osztályvezető továbbította Németh Károlynak, javasolva, hogy a méretbeli feszültséget az emlékfelirat „megfelelő körültekintéssel” történő megfogalmazásával oldják fel, hozzátéve, hogy „arról viszont már nem lehet szó, hogy az emlékművet áttervezzék”.[23] (Annál is inkább, mivel késésben voltak: Varga Imre jelezte, hogy a munkát Kun születésnapjára, február 20-ára nem tudja befejezni.) A feliratot Németh javaslatára a Párttörténeti Intézet adta meg:

„Kun Bélának / a magyar kommunista mozgalom megalapítójának / a Magyarországi Tanácsköztársaság vezetőjének / emlékére / 1986”.

Meghívó

A Kun Béla Emlékbizottság, és Budapest Főváros Tanácsa tisztelettel meghívja

KUN BÉLA

emlékművének avatására

Az avatás helye: Bp. I., Vérmező (Attila út, Krisztina körút találkozása)

ideje: 1986. november 22. 10 óra

Program:

Himnusz

Ünnepi műsor.

Közreműködik Keres Emil színművész és a Munkásőrség Központi Férfikara

Vezényel: Révész László karnagy

Avatóbeszédet mond: KÁLLAI GYULA, a HNF Országos Tanácsának elnöke, a Kun Béla Emlékbizottság tagja

Koszorúzás

Internacionálé

Megpróbáltatások

Nemcsak az emlékmű helyének és alkotójának kiválasztása körül, hanem az emlékmű építése közben is voltak bizonyos zavarok. Szilágyi András építész, a Budapest Galéria köztéri képzőművészeti osztálya vezetőjének a visszaemlékezése szerint ez volt az egyetlen szoborállítás a praxisában, amikor érzékelhető lakossági ellenállást tapasztalt. „A kivitelező vállalat felvonulási kocsija például egy nap rejtélyes módon kigyulladt, az állványozáshoz kiszállított faanyag leégett. Egy másik nap a darus kocsi szélvédőjéhez valaki egy üveg paradicsomlevet vágott hozzá – szegény darus azt hitte, hogy a szélvédőn folyik a vér.”[24]

És az igazi megpróbáltatások csak ezután következtek. Két viszonylag nyugodt év után, 1989-től kezdve a legitimitását vesztett emlékmű amortizációja megállíthatatlanná vált.

Először a díszkivilágítás berendezéseit tették tönkre, és lopták el. Majd a talapzat alatt kialakított kamra lezárt ajtaját feszítették fel, ahová beköltöztek a csövesek, s ennek következtében hamarosan hulladékkal, rongyokkal, ürülékkel telt meg a proletáremlékmű.

1990 októberében a Szent Korona című radikális jobboldali lap a lektorátusi jegyzőkönyvek tendenciózus felhasználásával kétrészes „leleplező” cikket közölt az emlékműállításról.[25]

1991-ben az emlékmű – a Kun Béla téri relieffel, a csepeli Kun-domborművel és a városligeti tanácsköztársasági emlékművel együtt – felkerült a főváros területéről eltávolítandó önkényuralmi jelképek listájára. A Fővárosi Közgyűlésben lefolytatott vitában senki sem emelt mellette szót.

1991 őszén – Kun (Kohn) Béla zsidó származására utalva – ismeretlenek Dávid-csillagot mázoltak az emlékmű hátoldalára.[26] Az emlékfeliratos gránitlapon VÖRÖS GYILKOSOK felirat jelent meg.

1991. október 23-án a Magyar Demokrata Fórum I. és XII. kerületi szervezete, Velekei József szobrászművész szervezésében sötétkék lepelbe csomagolta be az emlékművet. A puskaszuronyokra fehér védőhuzatot, Kun Bélára fehér szellemruhát és csörgősapkát húztak. Az eseményről fotót közölt csaknem minden fontosabb újság. A Népszabadság képaláírása: becsomagolták „mint méltatlan látványt”. Az Új Magyarország kommentárja: „Kísértet járta be Európát… és most ilyen kísértetiesen fejeződik be a múlt.” A Magyar Fórum Kosztolányit idézte, hozzátéve: „Kun Béla – ezúttal csörgősipkában – másodszor is repül a budai Vérmezőről. A soha viszont nem látásra!”[27]

Egy grimasz

Varga Imre mondja:

„Történelmi igazságokról beszélhetek csak, hogy ne kelljen holnapután leszedni az emlékművet. 1919-ben Kun Bélának döntő szerepe volt. Ezt a vezető szerepet a történelmi szituáció tette lehetővé. Hogy ő ezzel hogyan élt – csak a történészek tudják eldönteni. Miután történész nem vagyok, felelőtlenség lenne válaszolnom ezekre a kérdésekre. Kun Bélának bizonyára voltak hibái is, de kinek nincsenek. A forradalom fenntartásának és tovább vezetésének feltételei nem voltak adottak abban a helyzetben. A lényeg az, hogy igazat szeretnék mondani minden szobrommal, így ez a szándék vezérel akkor is, amikor a Kun Béla-emlékműhöz fogok. Igyekszem megközelíteni azt, amit én igaznak vélek. Nagyon remélem, hogy nem fogok nagyot tévedni. Az emlékmű legfőbb tartalma: Kun Béla és az az emberi környezet, amely Kun Béla szerepét – igaz, csak rövid időre – nemzeti üggyé tette Magyarországon. A magyar Vörös Hadsereg felállítása és harcba indítása volt az az idő, amikor Kun Béla minden vitán és hibán felül Magyarországnak hivatott vezetője volt. Én erről beszélek az emlékműben. Távolról pontosan megítélni szituációkat – szinte lehetetlen. De még ilyen távolról is látni tudom, hogy egyfajta emberi nagyság, képesség birtokában volt.” (Fóti Éva: Igazat mondani minden szoborral. Beszélgetés a Kun Béla-emlékmű felállítása előtt. Szovjet Irodalom, 1986/3., 178–179. o.)

„Megértem a Lenin-szobrok eltávolítását, de tévedésnek tartom az 1919-es emlékmű kitelepítését. Ez egy valódi kritikai emlékmű, egy grimasz, amely hozzátartozhatna nemzeti önarcképünkhöz. A felelősség a végrehajtóké. Az élet tele van meglepetésekkel. Néhány éve még alig úsztam meg retorziók nélkül a Wallenberg-emlékmű felállítását, most meg magyarázzam a Kun Béla-emlékmű tartalmát, groteszk vonásait?” (Hajdú Éva: Miért nem tudnak az emberek megbékélni Varga Imrével? Magyar Nemzet, 1993. február 17., 7. o.)

„Ez volt az első kritikus szemléletű emlékmű a történelemben. Egy olyan emberről szól, aki búcsúzása pillanatában az általa kivégzettek szellemi árnyaival találkozik, a kísértetekkel. Ott lebegnek, ott lebeg az egész a föld felett, és ott áll ez az ember, aki búcsút int, kalappal a kezében, az akasztófa alatt (amely rá vár). Van egy magyar költemény, Petőfi írta, amikor Bécsben meglincselték Latour grófot. Felhúzták egy lámpavasra az 1848-as bécsi felkeléskor. Petőfi ezt a verssort írja le: »Latour nyakán kötél«. Nos, Latourt a lámpavasra akasztották fel. A lámpavas azóta a magyar irodalmi nyelvben nem egy világítótestet hordozó oszlopot, hanem akasztófát jelent. És Kun Béla ott áll a lámpavas mellett (éjjel-nappal égett a lámpa benne). Nahát ezért volt ez egy kritikai emlékmű. Egy analfabétának persze nem.” (Christa Nickel: Beszélgetések Varga Imrével. 1995, Bp., Ecoprint Kft., 23–24. o.)

Utójáték

A Fővárosi Közgyűlés döntésének megfelelően 1992-ben a szoborkonstrukciót szakszerűen szétszerelték és a budatétényi szoborskanzenbe szállították, ahol a kommunista korszak köztéri reprezentációját megörökítő műegyüttes részeként újra felállították. Rövidesen hívatlan társa is akadt: nem sokkal a szoborpark megnyitása után a BM tiszthelyettes-képző iskola udvaráról egy Kun Béla-szobrot szállítottak ki és dobtak le a szoborpark kapuja elé, amely egy ideig a kerítésen belül hevert, míg egy amerikai gyűjtő meg nem vásárolta.[28]

A Fővárosi Önkormányzatnak a vérmezei talapzat elbontására anyagiak hiányában már nem futotta. A bazaltkockákkal kikövezett mesterséges domb télen szánkópályaként, nyáron a környékbeli fiatalok gördeszkás gyakorlóterepeként funkcionált. Egy idő után balesetveszélyessé minősítették, és felső peremét vaskorláttal látták el. 1997-ben az I. kerületi önkormányzat a talapzat maradványát végleg elbontatta.

A helyét benőtte a fű.

Jegyzetek

[1] A ma is hatályban lévő 1969. évi XI. törvény 160. §-a szerint művészeti szabálysértést követ el az, aki jogszabályban meghatározott engedély nélkül közterületen, középületen, a közönség által nyitva álló helyen – állandó jelleggel – képzőművészeti alkotást elhelyez. A fővárosi politikai engedélyezési gyakorlatról lásd: Orosz Mihály: A művelődési intézmények és utcák elnevezési rendje, az emlékmű-, emléktábla-állítás eljárás szabályai. Budapesti Fórum, 1986/1., 45–46. o.

[2] A hivataloknak volt némi kompenzálnivalójuk a művésszel szemben: a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szerepet vállalt a Galántai által szervezett balatonboglári kápolnatárlatok betiltásában, 1973-ban a Műszaki Egyetemen rendezett „önköltséges” kiállítását cenzúrázták meg, a Művészeti Alap 1974-ben felfüggesztette a tagságát, a Budapest Galéria pedig 1984-ben a Magyarország a tiéd lehet című nemzetközi kiállítását tiltotta be. Galántai munkásságát más szervek is figyelemmel kísérték: „Festő” fedőnéven 1979-től folyamatos megfigyelés alatt állt.

A Galántai házaspár úttörő szerepe a nyolcvanas évek underground kultúrájában közismert: ők indították például az első művészeti szamizdat lapot (Aktuális Levél, 1983–85), létrehozták az első alternatív művészeti intézményt, az Artpoolt stb. Az itt közölt, szoborakcióhoz hasonlóan kevésbé ismert, hogy a nevükhöz fűződik az első alternatív művészeti egyesület létrehozásának a kísérlete is: 1985-ben „Kortárs Művészeti Egyesület” néven bejegyzési kérelmet nyújtottak be a Művelődési Minisztériumhoz, amelyet a minisztérium elutasított.

[3] Az esemény videodokumentációja: Láthatatlan művészet, Artpool Archívum, Kat. 103.

[4] 1985-ben elnyerte a Berlini Művészeti Akadémia egyéves DAAD-ösztöndíját. Az útlevél és a vízum intézése három évig tartott: feleségével csak 1989 novemberében tudtak kiutazni. „Az 1984 óta tartó nyomasztó kirekesztettségtől és a hatóságoktól való kiszolgáltatottságtól megviselten, a magyarországi szellemi lét lehetőségébe vetett hitüket elvesztve érkeznek Nyugat-Berlinbe” – írják a saját maguk által összeállított életmű-katalógusban. In: Galántai: Életmunkák 1968–1993. Szerk. Galántai György – Klaniczay Júlia. Artpool – Enciklopédia Kiadó, Bp., 1996, 310. o.

[5] A félgömb összehegesztett talpformákból állt, amely jellegzetes, visszatérő motívuma Galántai kompozícióinak és a kommunikációs tárgyainak. Ilyen munka például: Hivatalos lépésmobil (objekt, 1979), Irányított lépéscsoport (objekt, 1983), Engedem, hogy ugráltass (hangszobor, 1985), Jövőbejárat (köztéri mű a dunaújvárosi szoborparkban, 1989). „Galántainak, mióta a művészetpolitikai eszét tudja, vagyis főiskolás kora óta, volt egy fő élménye, amellyel később is, mint művészeti szervező, illegális kiadó vagy féllegális intézményalapító állandóan szembekerült: mégpedig a totalitarizmus. Nagyon világosan érezhető, hogy a talpnyomat nála az emberi egzisztencia jelképe, a lépő láb lenyomata pedig a haladásé. Az egész lábmotívum körülbelül azt jelenti, hogy »nyomot hagyok, tehát vagyok«.” Perneczky Géza: A szobrász útja a szó-kollázsoktól az allegóriákon át a Fluxus-koncertig. In: Galántai: Életmunkák 1968–1993. 15. o.

[6] A legalizálás nyugtázásaként a Művészet 1988/1. számában megjelent lektorátusi közleményben, az 1987. július–szeptember időszakban elhelyezett közterületi alkotások között Galántai művét is feltüntették. A lapban rendszeresen közzétették az országban felállított új köztéri művek és a lektorátus által kiadott új megbízások („kijelölések”) listáját. Köztéri megbízást csak a lektorátuson keresztül lehetett adni.

[7] A rendszerváltás jeleként, 1989-ben a művész munkásságát Munkácsy-díjjal ismerte el a művelődési miniszter, 1993-ban pedig a Fővárosi Önkormányzattól Budapestért Díjat kapott.

[8] Miközben Galántait hivatali vesszőfutásra kényszerítve havi 25 Ft bérleti díj fizetésére kötelezték, hogy a saját költségén készített szobra ideiglenesen köztéren állhasson, többek között a következő köztéri műveket rendelte meg súlyos milliókért a Fővárosi Tanács: Kiss István: Az 1919-es ellenforradalmi lázadás mártírjai emlékműve (1985), Varga Imre: Kun Béla-emlékmű (1986), Kiss István: Münnich Ferenc-emlékmű (1986), Marton László: Szakasits Árpád-emlékmű (1988). A Fővárosi Közgyűlés 1992-ben valamennyit elbontatta.

[9] Valójában Kun Béla különvonattal hagyta el az országot, Kosztolányi leírása azonban jól érzékelteti, hogy hogyan örökítette meg a proletárdiktatúra vezetőjének alakját a pesti köznyelv.

[10] Sipos Béláné tanácselnök-helyettes levele Puskás Istvánhoz, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus csoportvezetőjéhez, 1983. október 19. Ügyiratszám: ÁEH-238/83.

[11] KIL-Állásfoglalás. 1984. július 20. Ügyiratszám Sz/159.

[12] Keszthelyi Ferencné főosztályvezető levele dr. Henye Nándornéhoz, a Fővárosi Tanács Művelődésügyi Főosztályának helyettes vezetőjéhez. Bp. 1985. április 16. Ügyiratszám: 1347/85.

[13] Az Emlékbizottság 1984. szeptember 20-án kezdte meg a munkát. Elnöke Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára lett.

[14] Az országgyűlési képviselők kiválogatása során ügyeltek rá, hogy az egyes foglalkozási ágak, így az egyes művészeti ágak is reprezentálva legyenek parlamentben. 1980–1990 között Varga Imre (és 1985-től Zsigmond Attila) képviselte a képzőművész-társadalmat. Varga helyzetét jól jellemzi, hogy a hetvenes években elkészítette Aczél György, 1980-ban pedig Kádár János bronzszobrát is. 1973-ban Kossuth-díjjal, 1979-ben a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címmel tüntették ki. 1982-ben Herder-díjas.

[15] Kun Ágnes (1915–1990) Kun Béla lánya, műfordító, az Emlékbizottság tagja. Bár a bizottság az alakuló ülésen a centenárium megünneplését „méltó, de mértéktartó keretek között” kívánta megszervezni, végül a program – akárcsak az emlékmű – nagyszabásúra sikeredett. Könyveket, emlékbélyeget adtak ki, dokumentumfilmet készítettek, emlékkonferenciát tartottak stb. Kun Miklós még azt is felvetette, hogy Kun Béláról Moszkvában nevezzenek el utcát, mi több: az 1920-as években Leningrádban egy posztógyár viselte Kun Béla nevét, továbbá volt a Volgán egy róla elnevezett, jelenleg Majakovszkij nevét viselő hajó, amelyek nevének visszaállítását esetleg tapintatosan Moszkva felé fel lehetne vetni. Vö: MOL MSZMP-iratok Osztálya, 288. f. 36/1984. cs. 3. őe.

[16] A levelet a Művelődési Minisztériumban hozzácsatolták az emlékműállítás 59.987 számú aktájához, amelyet viszont (szabálytalanul) nem irattároztak. Más szóval: a minisztériumban a Kun Béla-emlékmű iratai eltűntek.

[17] Csepel sem maradt centenáriumi emlékjel nélkül: a Fővárosi Tanács Kalló Viktortól a Tanácsház térre egy domborművet rendelt meg, amely Kun Bélának a csepeli népgyűlésen történt részvételét örökítette meg. (1992-től a szoborparkba áthelyezve.)

[18] MOL MSZMP-iratok Osztálya, 288. f. 41. cs. 438. őe.

[19] A Pártközponttól délre fekvő parkos rész helyszínkénti megfontolását már az 1981-es MSZMP-döntés is felvetette. A helyszín emlékműállítás céljára 1990-ben merült fel újból, amikor Varga Imre Nagy Erzsébet felkérésére elkészítette Nagy Imre-emlékműtervét, amelynek szintén ezt a helyet képzelte el. Bővebben: Ki faragja Nagy Imre szobrát? Világ, 1990. március 15. 39. o.

[20] Sz. L.: Ötvenhatos-emlékmű a Vérmezőn. Magyar Hírlap, 1994. augusztus 29., 6. o. Az emlékmű végül 1996-ban a tabáni domboldalban valósult meg.

[21] Harangozó Márta: Jövőt igéző elmúlt idő. Budapest, 1986/11., 13. o.

[22] Wehner Tibor: Kópia. Három új budapesti szobor. Művészet, 1987/6., 31., 33. o.

[23] Feljegyzés Németh Károlynak, Bp. 1985. augusztus 30. Ügyiratszám: Tu/49/5. MOL MSZMP-iratok Osztálya, 288. f. 36/1985. cs. 10. őe.

[24] Szóbeli közlés. 1999. április 22.

[25] Bujdosó P. Gyula: Kun Béla – a tömeggyilkos. Szent Korona, 1990. október 23., 6–7. o. Uő: Vérmező szégyene. Szent Korona, 1990. október 30., 6–7. o.

[26] Fotóját közli: História, 1992/7., 28. o. „A tanácsköztársaságból, mint történelmi események sorozatából kurzuspolitikát kívánt kovácsolni egy korábbi időszak. Csak reméli a történész, hogy nem kerül sor egy ellenkező előjelű kurzus teremtésére vagy kísérletére sem” – írta a kép alá Glatz Ferenc főszerkesztő.

[27] Népszabadság, 1991. október 24., 4. o.; Új Magyarország, 1991. október 24., 16. o.; Magyar Fórum, 1991. október 31., 1. o.

[28] A talapzattal egybefaragott mészkő mellszobrot Kiss István készítette 1968-ban.

• Beszélő évek – 1986