Skip to main content

Krassó (1933–1991)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Lehet, hogy mindig neki volt igaza?

’56 mondta, amikor a későbbi ellenzék ’68-ra esküdött. Magyar október nélkül nincs magyar demokrácia. Kapitalizmus! – hirdette, amikor a marxizmus megújítása volt a hivatalos marxizmussal szembefordulók reménye. A kommunizmussal nem lehet „társadalmi szerződést” kötni – fejtegette –, de nem is érdemes. A kommunizmust meg kell dönteni, a kommunizmus össze fog omlani. Nem volt rendszerváltás, semmi sem változott – magyarázta már hörögve, fuldokolva.

Legkedvesebb írói műfaja a keresetlevél volt. Tökéletes jogászi logikával alkotta meg, egyetlen melléütés nélkül írta villámsebesen gépbe periratait a Belügyminisztérium, a Párt és minden rendű és rangú hatóság ellen, hogy újra meg újra bebizonyítsa: a diktatúra saját logikájához sem képes tartani magát. Bosszúságára előfordult, hogy némelyik abszurd perét megnyerte.

Utolsó pillanatáig imádták a nők. Ketten-hárman-négyen vették körül, és azt is elérte, hogy eltűrjék, sőt megszeressék egymást. Végtelen politikai beszélgetéseket folytatott telefonon, miközben hárman vártak rá. Szabadság, szerelem – mondta.

Hihetetlenül bátor és hihetetlenül nyugodt volt, ha rendőrökkel, kihallgatókkal kellett megvívnia. Érzéseit, kötélidegeit csak a bátyjával folytatott évtizedes csatája vette igénybe. Sorsa is mintha leképezte volna bátyjáét, őt követte Londonba, őt követte az élet és halál közötti hosszú lebegésben.

Haldoklása történetét is megírta jó előre. A nagyanyja agóniájáról írt feljegyzése, ha hivatásos szépíró írta volna, antológiadarab lenne.

Kasszandrának nem az a tragédiája, hogy nem hisznek neki. Kasszandrának az a tragédiája, hogy tudják róla, ő Kasszandra, akinek mindig igaza van, és akinek mégsem lehet hinni És úgy tesznek, mintha tényleg nem hinnének. Mert azzal, amit ő jósol, azzal az igazsággal, amit egyedül ő mond ki, nem lehet élni.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon