Skip to main content

Ma – ennyi a magház

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
N&n galéria

Dévényi Tamás (49)


2000 Ybl Miklós-díj

1998 Podmaniczky-díj

1991– MNDP Építőművészeti Kft.

1982–84 MÉSZ Mesteriskola

1972–77 BME Építészmérnöki kar

Fontosabb munkák: arculattervezés az Inter-Európa Bank, a Népbank, az ABN-Amro Bank, az OTP
Bank (in-store fiókhálózat) és a K&H Bank részére.

1998 Inter-Európa Bank épülete

1995 az első Magház tervezése

1984 Inter-Európa Bank székház és fiókhálózat



















Dobai János (50)



2002-től Magyar Iparművészeti Egyetem, DLA, témavezető mester

1999-től BME Építészmérnöki Kar, ipari és mezőgazdasági épülettervezés tanszék, adjunktus

1993– Dobai Építésziroda Kft.

1990 Ybl-díj a székesfehérvári CD-gyár tervezéséért

1987–92 MATERV

1980–87 IPARTERV

1980–82 MÉSZ Mesteriskola

1979–80 ÉSZAKTERV, Miskolc

1977–79 IPARTERV, Gulyás Zoltán munkatársa

1972–77 BME Építészmérnöki Kar



















Janesch Péter (50)



1996–2001 Építész Mesteriskola, vezető építész

1990–91 Tokai University, Japán, ösztöndíjas kutató

1989–től JBA ügyvezető

1987–89 Magyar Iparművészeti Egyetem Mesterképző Intézete, meghívott oktató

1986–88 MÉSZ Mesteriskola, demonstrátor

1986–87 BME középület-tervezési tanszék, meghívott oktató

1984–86 MÉSZ Mesteriskola

1982–83 Római Katolikus Hittudományi Akadémia

1973–79 Magyar Iparművészeti Főiskola, építész, belsőépítész szak

1972–73 Faipari Szakmunkásképző, asztalosipari tanuló



















Janáky István (63)



2002 Magyar Iparművészeti Egyetem, docens

2001 Soros Alkotói Díj

1999 munkásságáról A hely címen könyv jelenik meg

1999 DLA

1998–tól főleg családi házak tervezésével foglalkozik

1990 Ybl Miklós-díj

1974-től a MÉSZ Mesteriskola vezető építésze

1970–72 MÉSZ Mesteriskola

1963–99 az IPARTERV munkatársa

1956–61 BME Építészmérnöki Kar



















Parák Andrea grafikus, tipográfus



1994-től My Way Stúdió Kft.

1991 Magyar Iparművészeti Főiskola, diploma

Kiállítások: Pécs 1994 / Computer-grafika 1994 / Szeged, „Szemzene” 1991 / Tölgyfa Galéria 1992 Simplon, Groningen, Hollandia 1991. Fontosabb munkái: Euroleasing, Corvinbank, Agrimpex, Plaza Centers, Zwack Unicum, K&H Bank, Magyar-francia Galéria; Inter-Európa Bank, Gordon & Webster, Orecontact AB., SCD Group, Magház grafikai arculat.







Egy felépült, élő épület a Rottenbiller utca és a Hutyra Ferenc utca sarkán, amellyel Dévényi Tamás végleg bebizonyította, hogy a kortárs építészet legjobbjainak egyike. És nem csak a magyar kortárs építészeté. Azoknak a ritka házaknak az egyike ez, amelyekben az egésznek és minden részletnek oka, célja, értelme van.

Két kiemelkedő terv, Dobai János, illetve Janesch Péter munkája, amelyek – ma csak remélhetjük – nem maradnak papíron (pontosabban a számítógépek memóriájában).

A legvolnább volna: az a gyönyörű koncepció, amellyel Janáky István bebizonyíthatta volna, hogy van alternatívája a zöldövezeti lakóparkoknak is.

És részben vagy egészben megvalósult nagyon sok gondolat az új századforduló városlakójának életformájáról, a funkció és esztétika összhangjáról, a valós és virtuális tér kapcsolatairól. Az építészeti és vizuális kultúra egy olyan kollektív produktuma, amelynek létrehozásában, egységes koncepcióhoz igazodva, azt meghaladva és gazdagítva, egymással interaktív kapcsolatban és vitatkozva, építészek, grafikusok, web-designerek vettek részt.

Lesz-e folytatása a Magháznak?

Az építészet és az ingatlanfejlesztés konfliktusa tartósnak tűnik. Az építész – ha valóban építész – 60-80-150 évben számol. Olyan emberek életének terét teremti meg, akik még meg sem születtek. Ennél rövidebb kitekintéssel legfeljebb vásári bódékat, színházi díszleteket szabad tervezni.
Az ingatlanüzlet időhorizontja: a bankok, befektetők által elfogadható leghosszabb megtérülés. Jobb helyeken és korokban 8-12 év. Ma, Magyarországon két, legfeljebb három év. Az ingatlanfejlesztő, ha ennél hosszabb időszakra tekint előre, ennél távolabbi jövőhöz szabja céljait és várakozásait, bajt okoz saját magának, befektetőinek, finanszírozóinak.

A tervező fogódzója: egy társadalmi osztály, réteg kialakult értékrendje, életformája, amelyhez az új épület teret teremt. A progresszív, előremutató építészet, ennek az életformának és értékrendnek az alakulását látja előre. A Loire-völgy ma is lakható kastélyait, Dél-Anglia polgárházait, Itália villáit kereskedők építtették. Polgár-arisztokraták, akik a polgárság megszületésének korszakában évszázadokra látták előre a várható jövőt. Versailles ma is ugyanolyan lakhatatlan, mint építésekor volt – a polgárság világa felépült, az uralkodóké összeomlott.

A mai magyar generációk leválasztott lakásokban nőttek fel. A „létező szocializmus” úgy gondoskodott állampolgárai lakhatásáról, ahogyan a lesoványodott, egyszeri parasztember szabott magának két új inget: abból az egy régiből.

Elveszett az a kultúra, amelyik meghatározta egy-egy társadalmi réteg jövedelem- és igényszintjére szabott lakóhelye (legyen az hosszú tornácos parasztporta, proletár szoba-konyha, kispolgári garzon vagy két-szoba-hall, nagypolgári ötszobás vagy budai villa) értelmét és tartalmát. Azt a tartalmat, amelyikben helye volt minden tárgynak és tevékenységnek, amely a lakó, tulajdonos életformájához tartozott. Generációk nőttek fel értelmetlenül egymásba hatoló, aránytalan terekben, zavaros, pazarlóan szegény környezetben.

A leválasztott lakások világa visszaköszön nemegy újonnan tervezett „luxus” épületben is. Épületekben – amelyek jól-rosszul igazodnak egy-egy félig megemésztett, legfeljebb a napi divat szintjén feldolgozott stiláris elváráshoz –, legyen az „organikus”, posztmodern, soha nem volt, képzelt neobarokk vagy olyan modernizmus, amelyik legfeljebb motívumaiban, körablakokkal, csőkorlátokkal, üvegfelületekkel, fehér színével idézi a XX. század világát – és csak a XX. századi építészet (és minden jó építészet) lényegéről feledkezik el: a teremtett tér embert szolgáló funkciójáról, a funkció és esztétika összhangjának követelményéről.

A szobrász, a festő megkísérelheti az ugrást a jövőbe. Jövőképét szubjektumából vetíti ki. Ha téved (és gyakran akkor is, ha nem téved), eladatlanok maradnak vásznai, tárgyai. Ha igaza volt, legalább az utókor aukciós házai értékelik felbukkanó munkáit.

Az építészeti tervezés kétszeresen is alázatot követel. Az épület drága. Ha nem térülnek meg az építésére fordított milliók, milliárdok, nincs következő. Az épület ugyanakkor eleven emberek létezésének tere, az életet szervező, meghatározó keret. Az építész jövőképe nem lehet szubjektív, az a mai értékek fejlődésének felismeréséből, a trendek extrapolációjából származik. Ám nagyon nehéz extrapolálni azt, ami – ma, itt, Magyarországon – alig felismerhető. A kulturális résben, amelyben élünk, az épületek tervezője, a tervező építész, a fejlesztő kevés fogódzót talál.

Amikor megfogalmaztuk a Magház program tervezési elveit, funkcionális követelményeit, úgy véltük, a zavaros felszín mélyén rejtőző valódi tendenciákat ismertünk fel. Dévényi Tamás Rottenbiller utcai épülete azt sejteti, hogy ebben nem tévedtünk nagyon nagyot.

Magam a program kezdeményezőjeként talán jól tételeztem fel majdani ügyfeleim, vevőim életformáját, és határoztam meg az épület „másik” tervezőjeként a tervezési irányelveket. Ingatlanfejlesztőként – több más mellett – pontosan azt a hibát követtem el saját szakmámban, amitől a tervező építészeket óvni próbálom. Nem extrapoláltam, nem a forrásaimhoz rendelve határoztam meg céljaimat, hanem – sokkal inkább az építészeti koncepció, mint az üzlet időhorizontjához mérve – céljaimhoz terveztem a forrásokat. Nem a valóságból indukáltam, hanem egy jövőképből dedukáltam.

Amikor azonban azt látom, hogy a koncepciót nagyszerűen megvalósító Rottenbiller utcai házban azok a városlakók és úgy élnek, akiket odaképzeltünk, mégis úgy vélem, nem a való világ vetette el a Magház-koncepciót (az ún. „Való Világ” hőse, Szabolcs, alkalmasint beköltözött), hanem a program tervezői, építészek, grafikusok, designerek vetették el egy, a mainál méltóbb lakásépítészet magvait. Majd kicsíráznak.
































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon