Skip to main content

Madách sétány ’90

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Avagy lesz-e magyar Bond Street?


Felépül-e, és ha igen, mikor, a Belváros peremétől a Nagykörútig vezető Madách sétány? A még a millenniumi időkből származó ötlet mindenesetre nem halt el az évtizedek során. Tavaly a Fővárosi Tanács pályázatát és a megbízást a részletes terv kidolgozására a Tervezésfejlesztési és Technikai Építészeti Intézet kétszeres Ybl-díjas építésze, Pomsár János nyerte el. Az idén júniusban elkészült terv olyan városrészt tár elénk, amely egyszerre emlékeztet a régmúlt idők hangulatára és egy világvároshoz méltó üzleti, kereskedelmi, kulturális negyedre.

A magyar Bond Street megvalósításának lehetőségét kínálja a Király utca és a Dob utca között, a korábban már elindított Madách sugárút helyén tervezett Madách sétány. A sétány a Városháza díszudvarának megnyitásával egyik végén a Váci utcához, másik végén fedett üzletpasszázson át a Nagykörúthoz csatlakozna. A sétány díszburkolatot kap, növényekkel, padokkal, szobrokkal lesz díszítve, hangulatos lámpákkal megvilágítva. A most még málló vakolatú, de a rendezési tervnek megfelelően felújítandó eklektikus és szecessziós homlokzatok adnák a városnegyed alaphangulatát.

A terv végrehajtása során huszonöt lakóépületet és huszonhárom egyéb intézményt kell lebontani. Bontással megszűnne 382 lakás, 334 bérlemény. Ennek során 29 új építési telek alakulna ki. Összesen 1430 lakást hoznának rendbe a nyolcvanháromezer négyzetméteren. A megszüntetett lakásokkal további nyolcezer-kilencszáz négyzetméter üzletterület szabadulna fel.

Az Erzsébetvárosban több mint nyolcvanezer ember él. Nemcsak a lakóházak átlagéletkora közelíti meg a száz évet, de a lakosság is nagyobbrészt idős, egyedülálló emberekből áll, akik a születésüktől fogva a kerületben éltek, s ragaszkodnak környezetükhöz. A Madách sétányról szóló híradások ezért is borzolták fel a kedélyeket a városrészben.

Az erzsébetvárosi SZDSZ-csoport kezdeményezésére ezért jött létre – pártoktól függetlenül – a Madách sétány Társadalmi Bizottsága. Amint Faragó János, az SZDSZ ügyvivője, építészmérnök elmondta, idővel sikerült megnyugtatni a lakosságot.

A városrendezés pénzügyi fedezetét többek közt a telekeladásokból lehetne finanszírozni, beleértve a rekonstrukciós munkákat is. A VII. kerületi tanács, a Magyar Hitelbank Rt. és a Közép-Európai Befektetési Rt. részvételével már alakult egy kft. 10 millió forintos alaptőkével. A társasági szerződés időközben módosított záradéka szerint a jövendő önkormányzat a választások után mind a tulajdonhányadot, mind a döntésjogot tekintve automatikusan a tanács helyébe lépne.

(A Madách sétány tervével a Beszélő Budapest következő számaiban még foglalkozunk, mint ahogy ezt egyéb témáink esetében is tervezzük. – A szerk.)














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon