(Baracs Tibor)

Nyomtatóbarát változat

Mostanában gyakori a jogos aggódás az Európába vezető igyekezetünk útvesztői miatt. Megdöbbentő azonban, hogy ezt a féltést számosan úgy fejezik ki, hogy amennyiben nem jutunk Európába, a Balkán szintjére süllyedünk. Nemrég ennek adott hangot két neves művészünk is: Kocsis Zoltán és Darvas Iván, utóbbi a Beszélő 31. számában, Merre vezet az út Európába? cím alatt.

Meggyőződésem, hogy az így kifejezett gondolat nem vezet Európába. Inkább arra a sok szörnyűséget elindító eszmekörre emlékeztet, amely származás, nemzetiség vagy a térképre rajzolt határvonalak szerint különíti el és minősíti alacsonyabb rendűnek az emberiség egy részét.

Nemes gondolkodású és szeretett művészeink bizonyára akaratlanul használtak egy nem szerencsés, belénk rögződött, régi nyelvi fordulatot. Azonban az ilyesmire is jobban kellene vigyázni a nyilvánosság előtt, mert rohamosan terjed napjainkban az indokolatlan nemzeti gőg és a szomszéd népeket sértő magatartás. Utalok például a televíziónak a román egészségügyet gúnyoló Fanyar kanyar című adására.

A Balkánon talán a mienkénél is mostohább volt a történelem, és lassúbb a fejlődés, de ez a földrész is sok pótolhatatlan értéket adott az emberiségnek. Miközben Budapest kellős közepén, a belvárosi bérházunk bejárójában lépkedve, arra kell figyelnem, hogy hogyan tudom kikerülni a szétszórt szemetet, az undorító hányadékot és a húgybűzös pocsolyákat, arra gondolok, hogy a Balkán egyes falvaiban a járdákat is fehérre festik, és reggelente tisztára mossák a házak előtt.

• Visszabeszélő