Skip to main content

Minden fideszesben van egy kis Trombitás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A Magyar Polgári Párt (Fidesz) kongresszusa


Hetedik születésnapi kongresszusán a Fidesz botladozva próbált menekülni saját múltja elől. A pártelnök a záró sajtótájékoztatón kérlelte a sajtó gyér számban megjelent munkatársait, ne szekírozzák tovább azzal, hogy mi a különbség az alternatív radikális és az ökoszociális konzervatív fideszes önkép között. A programnyilatkozat elfogadásával lényegében lemondtak a kontinuitás látszatáról, mondván, filológiai kérdéssé vált, hogy mennyit változott a párt a hősidők óta. „Nem akarunk tovább magyarázkodni” – magyarázkodott Orbán Viktor.

Milliméternyit mozdul a világ, és a hősökből ripacsok lesznek. A Fidesz vesztét nem színeváltozása okozza, hanem az, hogy ez ma már a világon senkit nem érdekel. Egy húsz mandátummal bíró párt tartott politikai hétvégét az Elektromos sportcsarnokában; az egyetlen, amelyik a megkocsonyásodott parlamentáris hatpártrendszerben korábban is, most is ellenzéki szerepre kényszerült. Új szövetségeseit megudvarolva nem elsősorban avult eszméit kell kicserélnie, hanem korábbi négyéves parlamenti diskurzusának lenyomatát, a képviselőházi naplót kell visszamenőleg átírnia. A Fidesz névváltoztató összejövetelének jelentősége pontosan annyi, amilyen mértékben képes ennek a műveletnek a komolyságát elhitetni.

Show a díszpáholynak

A(z egykor még alternatívpukkasztó) mellényes öltönyeikben feszengő szónokok görcsösen bizonygatták, hogy az Antall–Boross-kabinetnek csupán egynémely hibás gazdasági döntését olvasták volt a fejére a parlamenti patkó másik oldaláról. Az előadásnak mindössze háromtagú igazi közönsége volt. A meghívottak széksoraiban helyet foglaló Gémesi György, az MDF alelnöke, Isépy Tamás kereszténydemokrata frakcióvezető és Surján László akit bizonyára Orbán Viktor iránti személyes rokonszenve hozott ide – kedvtelve szemlélték a Fidesz-vezetők igyekezetét. A megjátszott tét, a Polgári Szövetség jövője mindazonáltal fölöttébb bizonytalan – a KDNP egyelőre Torgyánban bízik –, ennélfogva a Fidesz-show-nak két üzenete volt a díszpáholy felé. Kategorikusan visszautasította a perifériára szorított Wachlser Tamás jó taktikai érzékkel benyújtott – a Polgári Szövetséget legérzékenyebb pontján támadó – javaslatát, miszerint az elfogadandó dokumentum mondja ki, hogy a jobboldali kormányzás csődje nagymértékben felelős a tavalyi MSZP-s földcsuszamlásért. Másodszor akkor szisszentek fel, amikor szóba került a Fidesz esetleges vezető szerepe egy leendő jobbközép szövetségben. „Ez a téma mindenki számára legyen tabu!” dörögte Kövér László.

A többi 300-400 néző nem feszélyezte a nagyszínpad szereplőit. A kongresszusi küldöttek fáradt claqueurökként ütögették össze tenyerüket. Egyhangúan szavazták meg az eléjük tett ügyrendet, miszerint az elnökjelöltek – ha lettek volna –, illetve az elnökségi tagra pályázók ötpercnyi kortesbeszédet tarthattak –, míg az elnök időkorlát nélküli beszélhetett. Szemük se rebbent, mikor a programnyilatkozat „részletes vitájának” kezdetén Kövér László széket hozott a szónoki emelvény mellé, és helyet foglalt. A „módosító indítványt” benyújtók néhány bátortalan mondatban indokolhatták javaslatukat, amit a felpattanó Kövér minden esetben jó tízperces tirádával söpört le, a levezető elnök pedig a „látható többség” megállapításával intézte el a szavazatszámlálást a részletekről – igaz, legfeljebb csak 15-20 rebellis szavazatot számolhattak volna.

Az Áder János, Elek István és Kövér László által írt szövegtervezetet egy szőke lány bírálta a legélesebben, rámutatva, hogy az alárendelő mondatok modalitását a főmondatrész határozza meg, kijelentő mondat végére pedig nem illik kérdőjelet tenni. Ez volt az egyetlen módosító indítvány, amelyet Kövér – némi habozást követően – elfogadott, és intésére a kongresszus is jóváhagyott. Kiszedték a kérdőjeleket a „Magyarországnak választ kell adni arra, hogy képes lesz-e” kezdetű mondatok végéről. Egyebekben a szöveg lényegében nem változott. „Vigyázzunk, ez történelmi szöveg, minden szónak súlya van” – intettek a szerzők. 1994-ben új időszámítás kezdődött, ami korábban érvényes volt, ma már nem az. „1990 ősze, a mindössze fél éve hivatalban lévő első demokratikus kormány hatalmát megrengető taxisblokád óta – az alkotmányos intézményrendszer stabilitását is veszélyeztető demagógiával – az SZDSZ és az MSZP együtt ásta azt a vermet, amelybe az egész ország esett bele.” Valaki javasolta ennek a szövegrésznek az elhagyását, mivel nem a Fideszre vonatkozik, és a taxisblokádot ki-ki a maga emlékei szerint ítéli meg. „Ez a kedvenc mondatom az egész szövegben” – vallotta be Kövér. Az új eredőt megfogalmazó program aktuálpolitikai megállapításait elolvasni sem érdemes. A Fidesz nem hisz a társadalom többségének akarata ellenére zajló modernizációs kísérlet és a demokrácia összeegyeztethetőségében, ugyanakkor elkötelezett az állam újraelosztó szerepének csökkentése mellett. Szabadelvű párt, de az erős állam híve. A szociális felelősség pártja, de senkit nem áltat felelőtlen ígéretekkel. Védi a családokat, a természeti környezetet, a közösségi értékeket, a nemzeti közösséget. Polgári Magyarországot akar nemzeti polgársággal „Kit zavar az, hogy nemzeti?” – sikított Kövér… És a pártelnök vállalkozott is a párt számára fontos polgári értékek meghatározására: becsület, szorgalom, jogkövetés, kötelességteljesítés, mértéktartás – mindezek együtt inkább egy könyökvédős kontírozó könyvelő ismérvei, mintsem egy vállalkozó kedvű citoyené. Felületes szemlélőnek az lehetett a benyomása, ezt a programot olyanok fogalmazták, akik biztosak abban, hogy pártjuk soha az életben nem kerül kormányzati (tehát vizsga-) helyzetbe.

A küldöttek dobozos kólát szopogatva hallgatták a szónoklatokat a zöld értékek fontosságáról, majd mindössze két ellenszavazattal és hét tartózkodással fogadták el a programnyilatkozatot.

Malteros Trombi

Trombitás Zoltán felszólalásáig az „általános” politikai vitát az indulat-visszafojtottság jellemezte. A komolyabb pozíció által nem béklyózott Trombitás azonban pergő ritmusban, hatásszünetek nélkül, kíméletlenül kimondta azt, ami a hallgatóság szívét nyomja. „Felszólalása a két évvel ezelőtti debreceni malteros Trombira emlékeztetett” – csóválta fejét rosszallóan Deutsch Tamás arra utalva, hogy a fideszes jobboldal szókimondó fenegyereke a párt történetében vízválasztó debreceni kongresszuson falat kívánt emelni a liberális közép és a baloldal közé. Trombi szerint „ma már a baloldal hétfejű nemzetpusztító sárkányával szemben kevés a fal. Ezek nem kisstílűek, az utolsó szál bőrt is lenyúzzák, ha hagyjuk. A baloldalt és kaméleon szövetségeseit végleg el kell felejteni Magyarországon, legalábbis ami a kormányzást illeti.” A kongresszus higgadtságát féltő PR-felelős Deutsch aggodalma igazolódott, Trombitás felszabadította a gátakat, hatása alól senki sem tudta magát kivonni. Kövér mérsékelt vitaindítót tartott, de a vitazáró beszédre benne is felébredt a szunnyadó Trombi. Eredeti beszédét, jegyzeteit és aktuális taktikai megfontolásait feledve patakzott belőle a szó. „Azzal vádolnak minket, hogy ki akarjuk szorítani az SZDSZ-t a politikai életből. Na és…? Mért lenne baj ez” – mondta remegő magas fejhangon. De nem bírt megállni. „El ne feledjük, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége Kamcsatkától Los Angelesig azzal áztatta ellenfelét, hogy ódivatú, premodern, mucsai, antiszemita párt. Ma már Mucsa széles mezején ott áll az a párt is, amelynek ti a tagjai vagytok. Vegyétek már észre, hogy útban vagyunk.” Énerősítő gyűlés volt ez, asszertivitás-tréning. Hisztérikus kitörésekkel „ventillálták” a tavalyi választási katasztrófa sokkját, csak azért is elszántsággal bizonygatták, hogy az egyetemisták megint a Fideszre figyelnek, hogy 1989-re emlékeztető szellemi pezsgés indult el a jobboldal körül, hogy a párt népszerűtlensége kimozdult a mélypontról. Az új programot eljuttatják a legkisebb faluba is, ősszel fizetett hirdetésekben teszik közzé, majd a párt régi-új vezetői nyakukba veszik az országot és eget-földet rázó pártépítő kampányba kezdenek.

Belső békepipa

Vasárnapra a szereplők kialudták indulataikat, arcuk kisimult és vidám lett. Cselovszki Zoltán szerint a párt visszanyerte belső békéjét. „A tegnap elfogadott programnyilatkozat nemcsak belső társadalmi szerződés, de belső békepipa is, és ez a legnagyobb lépés.” A leköszönő elnökség által újra(ön)jelölt – és újraválasztott – régi-új elnökség tagjai „kortesbeszédeikben” az egekig magasztalták egymást. Még viccelődtek is: Deutsch Áder polgári bajuszán, Áder Kövér népies bajuszán tréfálódzott. („Ne legyünk már olyan sótlanok!”) A küldöttek fapofával derültek.

Meg vannak győződve arról, hogy új polgári centrumként előbb-utóbb a maguk képére formálják a megszelídített MDF-t, elnyerik a kereszténydemokraták kezét, a második fordulóban besöprik a szélsőjobboldali szavazatokat, és aztán… Közben lassan mindent feladnak, ami megkülönbözteti őket az MDF-től.
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon