Skip to main content

Ócseny veritas…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Még mielőtt letesszük a lantot, szerencsésebb és jóval sikeresebb pályatársak jól menő lapokban megörvendeztettek néhány publicisztikai gyöngyszemmel. Az egyik Szántó Péter „Hatkutyás tudósítás”-a a július 8-i, szombati Magyar Hírlapban. Megtudjuk a szerzőtől, hogy a minap Nagymarostól Budapestig egyetlen nyilvános telefon sem működött. Pedig telefon lenne bőven, „úgyszólván minden buszmegállóban és lángossütőnél (…) azokból a boldogult békeidőkből visszamaradt romként, amely békeidőkben Kornai és Bokros uraságok szerint a korán jött jóléti állam kényelmeit élveztük érdemtelenül (…) Egyszóval a szocializmus romjaival találkoztam a kapitalizmus felé vezető úton.” – Nem akarok hinni a szememnek. Szántó Péter úgy emlékszik, hogy a szocializmusban működtek a nyilvános telefonok? S voltak? Inkább, mint azóta? De ez semmi. Szerző nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a szocializmus fénykorában ÁFÉSZ-nagyáruház, mozi, gyógyszertár és művelődési otthon szolgálta ki a lakosságot minden kisközségben, ám ezek folyamatosan áldozatul estek a piaci szemléletnek. „Most a kisáruházak vannak soron: vállalkozóknak adják el, akik kis szatócsüzleteket alakítanak ki a földszint egyik sarkában, az emeleten meg – jó esetben – peepshow-t. És nincs válasz a kérdésre, hogy miért kell Karakószörcsögnek a peepshow inkább, mint a papír-írószer.”

A kérdésre valóban nincs válasz – majd elválik, kell-e ott peepshow, vagy tönkremegy – (a Beszélőnek hat évig otthont adó bérház tőszomszédságában, a patinás Rákóczi térrel szemben például tönkrement egy, a helyén – akár hiszik a kultúrborongók, akár nem – könyváruház virágzik, hónapok óta nem lehet beférni a tömegtől, akkora az érdeklődés), de arra a kérdésre, hogy mely kisközségekben találhatott a szocializmusban Szántó Péter gyógyszertárat s papír-írószert, van. Leginkább semelyikben. Bokros s Kornai urak alaposan összezavarhatták Szántó Péter memóriáját, ha egyáltalán valaha is gyűjtött tapasztalatokat kistelepüléseken, még Nagymaroson is túl.

De vagy a memóriájával, vagy valamely más mentális processzorával baja lehet Hegyi Gyulának is, aki mind érdekesebbeket ír. A július 14-i Népszabadságban például többek között ezt: „Magyarországon a nyolcvanas évek végén többszörös véletlen folytán a nagymarosi vízi erőmű terve vált a környezetvédelem központi problémájává. Ekkor már nem volt gyűlölt diktátor, rettegett titkosrendőrség, félelmetes terrorgépezet: így a rendszerváltó értelmiség a nagymarosi műben vélte megtalálni a leváltandó kommunista rendszer igazi jelképét.” Valóban? A nyolcvanas évek végén nem volt diktátor, Kádár János országlása netán megszűnt volna? Nem volt titkosrendőrség, amely szorgalmasan gyűjtögette megfigyeléseit, s küldözgette ügynökeit szerte, mind a Duna-gate-ig? Nem volt terrorgépezet? Én például csak álmodtam az 1987-es, 1988-as házkutatásokat, a Gyűjtőfogház 1988-as rövid vendégszeretetét? Vagy lehet, hogy volt diktátor, csak már nem diktált, s nem gyűlölték, volt titkosrendőrség, terrorgépezet, csak az értelmiség már nem rettegett tőle, s milyen kár! Mert így hosszú pórázos jódolgában egy környezetbarát nett kis erőmű tervét kezdte hajkurászni, mint szkinhedek a cigány gyereket. Bizony, lehet, hogy jobb volt, míg fentiek megelőzték az ilyen „többszörös véletleneket”. Akkor tán Hegyi Gyulának sem kellene odáig mennie, hogy az ördögien kártékony, antikommunista Duna Körrel szemben a kedves félfasiszta Zöld Pártot állítsa példának. (Kétségkívül kellemes partnerek. Előzékenyen elpárolognak.) Csak egyben téved biztosan Hegyi Gyula. A Duna Kör ugyanis nem a nyolcvanas évek végén fújta meg trombitáját. 1984-ben alakult. Nem kell más, csak egy-két apró csúsztatás a legnagyobb példányszámú, tekintélyes napilapban. S már át is van írva a történelem.

(1991-ben Babus Endre, Rádai Eszter és Hegyi Gyula Veritas-díjat kapott a Beszélőtől.)








Megjelent: Beszélő hetilap, 29. szám, Évfolyam 7, Szám 30


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon