Skip to main content

Rémdráma – hősök nélkül

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Dobroslav Paraga


A szinte hihetetlen fordulatokat tartalmazó életrajz tulajdonosa 1960-ban született, nagy tekintélyű zágrábi ügyvédi családban. Húszéves korában már petíciókat ír a jugoszláviai politikai be-börtönzöttek érdekében. 1980-ban letartóztatják, néhány hónappal később a kínzások hatására aláírják a vallomást. Államellenes tevékenységgel vádolják. A tárgyalás alatt a zágrábi bíróság épületét rendőrkordon veszi körül. Három év börtönre ítélik, amit a szövetségi bíróság négyre módosít. Paraga a büntetést a hírhedt Goli otokon tölti le.


A Héja akció

Három nappal Vukovár agóniája után Tudjman elnök letartóztatja Mile Dedakovicot, a Héját, Vukovár védelmének parancsnokát, majd – pontosan azon a napon, amikor Cyrus Vance Zágrábba érkezik – Dobroslav Paragát, a szélsőséges Jogpárt vezetőjét. Dedakovicot saját lakásában fogja el egy 50 fős kommandó. Paraga épp egy sajtótájékoztatóra igyekszik, amikor két kamion zárja le előtte és mögötte az utat. A teherautókból fegyveresek ugrálnak ki, és Paragát szó nélkül elrabolják. (Hasonló, máig tisztázatlan körülmények között lőtték szitává a horvát gárda tagjai azt az autót, amelyben Ante Paradzik, a Jogpárt alelnöke utazott.) Paragát az elnök 6 órával letartóztatása után egy tévébeszédében már bűnösnek nyilvánítja. Közben a Jogpárt székházát állig felfegyverzett rendőrök veszik körül, a Paraga mellett tüntetőket szintén a karhatalom zavarja szét. Levegőben lóg a horvát-horvát fegyveres összetűzés Zágráb szívében. Mint később kiderül, még a letartóztatások előtt megalakul a „Vukovár védelmének megszervezését és irányítását vizsgáló bizottság”, amely elkészíti a jelentését Vukovár utolsó napjairól. A bizottságba Tudjman saját embereit ülteti: elnökévé első és azóta leváltott miniszterelnökét, a horvát börtönök egykori főfelügyelőjét, az UDBA régi alkalmazottját, a mostani horvát titkosszolgálat fejét, Josip Manolicot nevezi ki. A bizottság tagjai a védelmi és a belügyminiszter, Susak és Vekic is, jóllehet egy független bizottságnak az ő felelősségüket is vizsgálnia kellene. A jelentés zavaros, homályos, prekoncepciózus. Ha a két per (vagy egy per) vádirata erre támaszkodik, és tiszteletben tartatnak az alapvető jogelvek, nincs az a bíróság, amelyik Paragát és Dedakovicot elítéli. Paragát a horvát államrend fegyveres megdöntésére tett kísérlettel vádolják majd. Hogy milyen bizonyítékokat talál az államügyész (aki érdekes módon szintén a Vukovár-bizottság tagja), egyelőre rejtély – ez idáig jobbára csak Paraga sajtónyilatkozatait emlegetik, melyekben a Jogpárt vezére valóban nem csinált titkot abból, hogy Horvátország katasztrófájáért a naiv és erélytelen Tudjmant okolja. A jelentés név nélküli tanúkra, titkos dokumentumokra hivatkozva, a bizonyítandó tényeket bizonyítékként felhasználva azt állítja, hogy a HOS (Hrvatske Osvoboditeljske Snage – Horvát Felszabadító Erők) a Jogpárt fegyveres alakulata Tudjman esőszakos megdöntésére akarta felhasználni Vukovár elestét. És ha a bizottság nem is hiszi el az önmaga által gyártott konstrukciót a Paraga-féle összeesküvésről, egyvalamit biztosan tud: Paraga eltávolítása látszik a legbiztosabb módszernek arra, hogy Tudjman lemossa magáról a fasiszta extremizmus bélyegét.

Hős vagy áruló?

De miért kell árulót faragni a már-már mitikus hős Héjából, Vukovár védőjéből, abból a Mile Dedakovicból, akit – két héttel azelőtt, hogy letartóztatta volna – maga Tudjman elnök tüntetett ki? A Héja az ostromlott városból többször is élesen bírálta a zágrábi vezetést, mert az nem nyújtott elég támogatást a védőknek. (Ebben a szellemben tájékoztatta egyébként a parlamentet a kormány helyszínen járt különmegbízottja, Marin Vidic is.) Mintha szándékosan hagyták volna őket kapóra jöttek volna a Vukovárról érkező szörnyűbbnél szörnyűbb képek, melyeket az elismerést koldulva világszerte mutogatni lehet; vagy mintha Zágráb egy titkos alku jegyében, Hercegovináért cserébe lemondott volna Szlavóniáról… Nincs, aki ma ezt Zágrábban hangosan ki merné mondani, s talán nem mondta ki Mile Dedakovic, a Héja sem. Vukovár végnapjainak történetére, a pokol eme krónikájára talán soha nem derül már fény. Azok, akik ott voltak, hallgatnak: vagy mert halottak, vagy mert félnek. A bizottság jelentése szerint a város elestéért a Héja a felelős – a Héja, aki elszabotálta a Zágrábból szervezett ellentámadást, aki Paragával szövetkezett a horvát rezsim megdöntésére, aki nem teljesítette a zágrábi komisszárok parancsait, aki miatti döntő csapást el kellett halasztani, mert előző este részegen fetrengett az óvóhelyen, s végül aki a Zágrábból fegyverekre érkező kétmillió dinárt egyszerűen ellopta. Tény, hogy a HOS Dedakovic parancsnoksága alatt végig Vukováron harcolt, s tény az is, hogy a város utolsó védői jobbára a HOS tagjai voltak: egyes források szerint az 50 fős utóvédből mindössze heten maradtak életben. De hogy sikerül-e a Héjáról a bíróságon is bebizonyítani, hogy az állítólagos Paraga-féle összeesküvés részese volt, megint csak a jövő titka. Ha nem sikerül, talán még jobb is – ha a Héja nem lehet sátánian ravasz, mindenre elszánt összeesküvő, legyen kisstílű, részeges tolvaj, mint ahogy piti kábítószercsempészként végezte az angolai győző, Castro egykori kegyeltje, Ochoa tábornok is…

A történet mintha ismerős lenne: mintha a horvátországi dráma hősei évezredek óta megírt és megénekelt szerepeket játszanának el, életre-halálra. Az elnök bajban van: hiába a szinte korlátlan hatalom alattvalói élete és halála fölött, hiába a talpnyalók és kegyencek hada, hiába az ezüstpénz, melyre saját arcélét verette, ha országa lángokban, ha egyre fogy körülötte a térkép. Az elnök ideges: hirtelen megritkult körülötte a levegő. Lassan megérti, hogy az ellenség becsapta, s hogy akikben bízott, cserbenhagyták, hogy hülyét csináltak belőle, hiszékeny, fecsegő vén bolondot, s az út, amelyen népét fáklyaként akarta vezetni, lehet, a semmibe visz. Az elnök fél: bűnöst kell találnia, hogy saját félelmét népébe ültesse, s így szabaduljon meg tőle; bűnöst, hogy saját háborgó lelkét megnyugtassa. S az elnök és jó emberei a temetetlen holtakkal teli város romjain az egyre szűkebben rájuk boruló, színtelen téli égbolt alatt ezt a bűnöst a vesztes háború egyik győztes hadvezérében találják meg (mert Vukovár 3 hónapon át tartó ellenállása maga a csoda), abban, aki már most legendák hőse, és akinek porba alázása intő példa lehet a rosszul álmodóknak. Abban, aki megígérte: egyszer eljön a Báni Palota elé, és nem lesz egyedül.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon