Skip to main content

Szabadok-e – még, már – a szabadegyházak?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
„Ecclesia semper reformanda”


A szekularizálódott polgári állam úgy tekint a vallásra, mint erkölcsi szabályozórendszerre, és ilyen irányú tevékenységét kéri számon. Az egyházak ezen elvárásnak csak abban az esetben tudnak eleget tenni, ha a társadalomban jól körülhatárolható helyük van, amit a társadalom közmegegyezése hitelesít. Képletesen szólva: tisztázni kell, hogy a társadalom bűvös hintáján hol van az egyház. A bakon ül? Ő a ló, vagy csak a lószerszám? Esetleg a nyereg, vagy a sarkantyú? Vagy díszes függöny a hintó ablakán? Talán a kerék, vagy a kocsi rúdja? Amíg nem tisztázódnak ezek az alapkérdések, nehéz az egyházak bármiféle rendszeres, a társadalomban szabályszerűen érvényesülő erkölcsi motiváló erejéről beszélni.

Kik a szabadegyházak?

A társadalom a kisebb hazai protestáns egyházakról viszonylag kevés információval rendelkezik. Ez félreértésekhez, előítéletekhez vezet. Ugyanakkor e vallásfelekezetek kis számarányuk ellenére jelentős, társadalmilag hasznos aktivitást fejtenek ki.

A szabadegyházak történelmileg a protestáns népi puritanizmus örökösei. Missziói a múlt század második felében indultak Magyarországon. Ezen egyházakba nem lehet beleszületni. Mindenki felnőttkori, tudatos döntés következményeként lesz a gyülekezet tagja, amit munkájával, adományaival támogat. A szabadegyházi közösségeket meg kell különböztetni a mozgalmi jellegű evangéliumi csoportoktól, a szinkretista vallásfelekezetektől, amelyek nemcsak a keresztyénség ősi forrásait, hanem más parapszichológiái tudást, tudományos vagy vallási tant is elfogadnak. Egészen mások a keleti vallások europaizált formái: a buddhista csoportok, a Magyar Iszlám Közösség, a krisnások.

A legtöbb szabadegyházi közösség az állam és az egyház szétválasztásának híve, azt szeretné, ha programjai esélyegyenlőséget élveznének a többi egyházi és nem egyházi szervezet hasonló célkitűzésével.

Hagyományokkal rendelkeznek a szociális, egészségügyi munka terén, az egyházzene művelésében, ifjúsági programjaik, öregotthonaik is eredményeket tudnak felmutatni. Mivel gyakorlatilag nincsenek passzív tagjaik, tevékenységük intenzitása számarányukat messze meghaladja.

E vallásfelekezetek nemzetközi kapcsolatrendszere sem elhanyagolható. Például az Egyesült Államokban a baptista és a metodista egyház a nagy egyházak közé tartozik. Az adventista egyháznak egységes szervezete van, mely közel 200 országban működik; a pünkösdi közösség úgyszintén jelentős európai és Európán kívüli kapcsolatokkal rendelkezik.

A közelmúlt árnyai

Az Állami Egyházügyi Hivatal egészen az 1980-as évek végéig adminisztratív eszközökkel akadályozta meg minden újabb vallásfelekezet indulását. Ez a fék az egyre kevésbé rugalmas, a kis lépések politikájába mindinkább beletörődő nagy felekezetek hallgatólagos elfogadásával találkozott. A történeti egyházak helyzetüknél fogva képtelenné váltak a versenyre, hiszen a jogfosztott helyzet az ókonzervatív gondolkodást erősítette.

A rendszerváltás után az adminisztratív korlátok megszűntek, hirtelen mintegy harminc új vallásfelekezet jelentkezett – nem kis riadalmat okozva a társadalomban és a történelmi egyházakban. A történeti egyházak az új vallások bejegyzésének szigorítását, sőt lehetetlenné tételét kezdték követelni. Sokan a társadalmi deviancia jelét látták az új vallásfelekezetekben. Hovatovább az a nézet alakult ki, hogy minden újabban indult egyház és vallásfelekezet deviáns, destruktív szekta, viselkedése kihívó. Manapság úgyszólván még a teológusokban sem tudatosult, hogy a Magyarországon újabban jelentkező vallásfelekezetek mennyire tarka képet mutatnak. A kisebb történeti egyházakat (a különböző ortodox egyházak, unitáriusok) sokszor összekeverik a történeti szabadegyházakkal (baptista, metodista, adventista), ébredési mozgalmi jellegű közösségeket (például a Hit Gyülekezete) a szinkretista, gnosztikus, zárt klubszerű életet élő vallásfelekezetekkel (például Arany Rózsakeresztesek, Scientology). A keresztyén gyökerű vallásfelekezeteket azonosnak tekintik a nem keresztényekkel.

Mennyire ismerjük a szabadegyházakat?

A Magyar Gallup Intézet 1993 áprilisában véletlenszerűen kiválasztott felnőttek körében készített vizsgálatot, aminek egyik kérdésblokkja a kisebb egyházak társadalmi ismertségére vonatkozott. Eszerint az agresszív hitterjesztést végző Jehova Tanúit sokkal többen ismerik, mint az ortodoxokat vagy unitáriusokat. Az állandó támadások kereszttüzébe került Krisna-tudatú hívők ismertségének nagyszerű szolgálatot tesz a körülöttük támasztott polémia. Ezért ismertségben jóval megelőzik a mélyebb történelmi gyökerekkel, jelentősebb társadalmi aktivitással rendelkező pünkösdieket, akik Budapesten sikeres általános iskolát tartanak fenn, vagy a metodistákat, akik a világkeresztyénség egyik fontos részét adják.

Néhány kisebb egyház, felekezet ismertségi sorrendje



görög katolikus<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

91%

Jehova Tanúi

87%

baptista

85%

buddhista

82%

muzulmán

80%

ortodox

75%

adventista

66%

unitárius

64%

Hit Gyülekezete

48%

nazarénusok

47%

Hare Krisna hívek

47%

pünkösdiek

44%

metodista

37%.

mormonok

36%


Hányan vannak?

A szabadegyházak ismertség tekintetében elmaradnak a divatos, nagy publicitású újabb mozgalmaktól, és természetesen a történelmi egyházaktól is, de pozitív, társadalmilag hasznos tevékenységük számarányukon felül is megbecsültekké teszi őket.

A legfrissebb vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy az újabb protestáns egyházak híveinek és lelkigondozottainak száma nem éri el az ország lakosságának 2%-át, a vallások között ennek a csoportnak mégis jóval nagyobb a súlya.

A klasszikus szabadegyházi elveket valló közösségeknek mintegy 30 000 aktív tagja van, míg befolyási körük ennek a háromszorosa. Ennek durván az 1/3-a baptista, a másik harmada adventista és pünkösdi, míg a harmadik harmadon a többi 10-12 kis felekezet osztozik.

A rendszerváltás után induló keresztyén vallásfelekezetek taglétszáma megegyezik a klasszikus szabadegyházakéval, bár befolyási körük a köröttük folyó viták következtében talán nagyobb. A keleti, nem keresztény vallások képviselői ezeknél nagyságrendekkel kevesebben vannak.

A keresztyénség különböző típusai

Az elmúlt rendszerben a vallásosság egyértelműbb volt, mint ma. Aki vállalta az egyháztagságot, az közelebb volt a hitvalló keresztyénséghez, mint az, aki magát ma kereszténynek mondja, vagy esetleg a keresztyén Magyarország mellett agitál. A vallás szerepe változott az egyén életében.

Ennek nyomán különböző típusú vallások, magatartási módok alakulnak ki. A szabadegyházak jó néhány vallásossági típustól elhatárolódnak. A konvencionális és a politikai vallásosságot veszélyesnek tartják, s a New Age-vallásosság mágikus-misztikus világképével is jelentős harcot folytatnak. Mivel erős, aktív gyülekezeti közösségeket kívánnak építeni, a hitvalló keresztyén modellhez állnak közel. Belső veszélyük a perfekcionalista fundamentalizmus türelmetlensége.

A posztkommunista társadalomban új kihívásként jelentkezik a vallásszabadság. Ennek négy csomópontja mutatkozik meg.

1. Minden történeti egyház helyét, identitását keresi. Nem annyira változni, mint inkább restaurálni akarja a rég elmúltat. Bénultnak, zsibbadtnak tűnik, ezzel maga is előidézi az új tagok hódítására törekvő új, dinamikus közösségek megjelenését.

Úgy tűnik: az esélyegyenlőséget kínáló vallásszabadság a hagyományok terhétől mentes, alkalmazkodni jobban tudó, új vallásfelekezeteknek kedvez, amit a történeti egyházak az egyenlőség elvének törvényes korlátozásával akarnak ellensúlyozni. Lényegében ebben áll a régi s ma is fontos, megőrzendő értékek párviadala az új értékekkel. Egymás értékeinek megértő megbecsülésére lenne szükség.

2. A vallásszabadságot valójában nem lehet demokratikus népszavazással megadni vagy eltörölni. Ez emberi jog, amit nem a törvény ad (legfeljebb biztosít); emberségünk integráns része. Ettől a többség kifejezett akarata sem foszthat meg senkit. A vallásszabadság mutatója nem a többség szabad vallásgyakorlása, hanem a kisebbség egyenlő esélyű szabadsága. A többség diktatúrája is diktatúra – és nem demokrácia.

3. A vallásszabadság azt jelenti, hogy a többség által elfogadott igazsággal szemben lehet magánvéleményem. Ezt nemcsak elmondhatom, hanem gyakorolhatom is. Ennek csak a másik ember szabadságának a sérelme vethet gátat. Az új értékek keresése életformaváltással jár, könnyen tűnhet tehát destruktívnak. Így tekintettek minden ma is létező világvallásra indulásukkor. A zsidóság és a Római Birodalom hátterén destruktív volt a keresztyénség; a középkor hátterén ilyen volt a reformáció.

A másság minőségre, bizonyításra törő gondolkodása ingerli a többség passzivitásra hajló tradicionalizmusát. Ugyanakkor a többség előítélete erősíti a kisebbség identitását, pozitív bizonyításra serkenti tagjait. Ennek a gondolkodási módnak a jellemzője, hogy a kisebbséget mindig kollektív felelősség terheli.

4. Az állam akkor árt a legjobban az egyház ügyének – a régieknek és az újaknak egyaránt –, ha az egyenlőség elvét pozitív diszkriminációval sérti meg. Így az egyenlők között lesznek „még egyenlőbbek”. Ez a kivételezettek szűk körét is sújtja, hiszen adósai lesznek az államhatalomnak. Az egyedül Istennek elkötelezett egyház halálához vezet, ha másoknak is elkötelezi magát.

Úgy tűnik, ez a felismerés még nem érvényesül az egyházakban. A rövid távú érdekek megbénítják a hosszabb távú tervezést. Épp ezért az egész társadalomnak érdeke, hogy beszélgetni kezdjünk.

Ez motivált néhány szabadegyházat, hogy egy újabb szövetség alapjait kezdje lerakni (megszabadulva a régi rossz hagyományoktól).

Vannak-e még szabadegyházak?

A kérdés első pillanatra indokolatlanul provokatívnak tűnik. Pedig az állam valláspolitikai koncepciójának hiánya számos anomáliát okoz. A magyar jog máig nem határozta meg, mit is tart vallásfelekezetnek.

A terminológiai zűrzavar információhiányt takar. Ez a zűrzavar teszi lehetővé a prostituáltak „Veszta Papnők Szövetsége”-ként való bejegyzését, vagy a „Boszorkányszövetség” vallásfelekezetté nyilvánítását. Az 1993-as költségvetési törvény szerint egyház az, amelyik költségvetési támogatást kap.

Mit mondjon erre egy szabadegyház, amelyik elvből nem akar függő anyagi helyzetbe kerülni az államtól?

Szükség lenne az egyházak anyagi háztartásának újragondolására. Amíg pénzügyileg nem válik el az állam az egyháztól, addig nem lehet vallásszabadságról beszélni. A jelenlegi rendszer másképpen is visszahat a szabadegyházakra. Erősíti a hierarchizálódást az egyházvezetésben. Az elmúlt negyven év „államosított”, szigorú felügyelet alá vont egyházai kitermelték a bennfentes, felülről támogatott „vezető” típusát, aki ellen folyton lázad a „nép”. A központi pénzelosztásnak mai rendszere az egyház effajta vezetőit juttatja olyan anyagi eszközökhöz, amelyek ellenőrzése nincs a demokratikusan választott testületek kezében. Nem a hívek önkéntes adományából jön, nem is nekik kell felhasználásával elszámolni, hanem a vezetés önfenntartására szolgáló eszköz lesz. Mennél passzívabb egy közösség, annál nyugodtabb, a nyugalom és a rend öncél lesz, nem pedig a társadalmilag is hasznos cselekvések háttere.

Mivel a szabadegyházakba nem lehet beleszületni, az elklerikalizálódás nem csupán szakadáshoz, ellustuláshoz, hanem egy-egy vallási közösség kipusztulásához is vezetett. A ókatolikusok megszűntek, a metodistáktól, adventistáktól jelentős nagyságú csoportok szakadtak le. Az egyetlen biztos, amire a szabadegyházak támaszkodhatnak, híveik nyilvánvaló küldetéstudata. Mivel hiszünk – fogalmazzák meg ezeknek a közösségeknek a hívei –, hatni akarunk a világra. Dolgunk van, missziónk van itt. Meggyőződésünk arról, hogy valamit tenni kell, és ez a meggyőződés, a közös munka igénye és felelőssége tarthatja csak össze felekezeteinket. És ez ma is, holnap is mindennél fontosabb.








































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon