Skip to main content

Tárgyalások – kész tényekről

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az értelmi szerző a Liga, az ő régi vágya a „szociális paktum” megkötése, az, hogy a szociális felek kölcsönös engedményeket és vállalásokat téve jutnak átfogó megállapodásra. Sok mindenben hasonló volt az elgondolása az MSZOSZ-nek is, bár nagyon nem ragaszkodott az ÉT-hez mint fórumhoz: szeptember elején a köztársasági elnök védnökségé alatt, valamennyi parlamenti párt bevonásával szeretett volna – ha lehetett volna – szociális egyezségre jutni. A két héttel ezelőtti MSZOSZ-kongresszuson a centrális érdekvédő szerepre törő tömörülés megpendítette annak lehetőségét is, hogy esetleg egymagában csikar ki engedményeket a kormányból. Ha tíz napon belül nincs tárgyalás és év végig nincs kézzelfogható eredmény – így a MSZOSZ-kongresszus – akkor lesz figyelmeztetősztrájk! De kisvártatva egyértelművé vált, hogy a kormány kitart az ÉT-n belüli egyezkedés melleit. A munkavállalói oldal szervezetei 3-án, kedden egyeztették egymással követeléseiket, amelyek felett aztán a rendkívüli tárgyalásokon a vita folyt.

A kormánynak érdekei fűződtek a tárgyalásokhoz: hihetünk neki, amikor hőn kiált szociális partnerek után, hogy legyen kivel osztozni a szociális felelősségben. Ezenfelül nem lehet tudni, mi sül ki a sztrájkfenyegetésekből. A parlamentben el kell fogadtatni a költségvetést, ez tavaly is szorongást okozott, most még nehezebb lesz a szakadár kisgazdaszárny miatt. A kormány tehát nyilvánvalóan politikai támaszt keres a rendkívüli tárgyalással: megnyerni a szakszervezeteket, megmagyarázni követeléseikről, miért nem reálisak. Aztán meg a szociális partneri tudatban vonulni be a parlamentbe. A kormány magasszintű delegációval érkezett az ÉT-re, és azzal a kormányfői megbízással, hogy a hozzáállás konstruktív legyen. A pénzügyminiszter mindvégig jelen volt az ÉT vitáján, mellette a népjóléti és a munkaügyi tárca váltotta egymást.

Ám kész tények felett kellett átfogó megállapodásra jutni. Az 1992-es év költségvetési tervezete és az adótörvény-tervezetek elkészültek (jól megkésve), így a szociális partnerség a tárgyalásokat kezdeményező munkavállalói oldal számára – és a munkáltatók számára is – alig jelentett többet az utólagos rábólintás követelményénél.

A tárgyalások legfontosabb eredményei nem konkrét szociális vívmányok voltak, inkább az érdekegyeztető eljárások, mechanizmus kidolgozásában történt előrelépés. Az infláció elleni harcban persze használ, ha nem egyszerre, hanem fokozatosan emelik a szociális kiadásokat. Ésszerű a monitoring (a gazdasági folyamatokat folyamatos figyelő) rendszer is, amellyel, ha valóban működik, ellenőrizni lehet, hogy nem változnak-e túlságosan azok a körülmények, amelyek között létrejött egy-egy ÉT-megállapodás.

A monitoring-mechanizmus és az évente kétszer megrendezendő gazdaságpolitikai fórum, amelynek keretében az ÉT szintén sokféle kérdésben folytat ezentúl átfogó tárgyalássorozatot, azt jelzi, hogy komolyabban akarják venni az ÉT-t. De vajon csakugyan kiforrott-e már az igény a valóban kölcsönös megállapodások iránt?

Ebben kételkednünk kell. A kormánykörökben azt hangoztatják, hogy a szociális rendszer pazarló, át kellene térni az elosztás állampolgári elvéről a rászorultság princípiumára. Mármost – magyarázza Király Péter pénzügyi államtitkár – mindaddig nem lehetséges igazi tárgyalás, amíg a szociális partnerek ebben nem nyújtanak segédkezet: rámutatni a rászorult rétegekre, és azokra, akiknek ez a reform érvágást jelent. Csakugyan, az érdekképviseletek ehhez nem elég erősek. De, úgy látszik, a kormány sem. Államháztartási reform helyett a folyó év toldozás-foltozásával meg a koalíciós stratégiával (kárpótlás, egyházi ingatlan-visszaadás) foglalatoskodik. Mi a biztosíték arra, hogy nem kész tények felett kell vitázni jövőre is?

Keddi sajtótájékoztatójukon a munkavállalói oldal szóvivői elégedetlenségüknek adtak hangot: keveset értek el a rendkívüli ÉT-n. Vívmány viszont, hogy leültek tárgyalni velük, és pozitívum az ÉT-n produkált szakszervezetközi egység is. Forgács Pál Liga-elnök nehezményezi az MSZOSZ sztrájkfenyegetését: együtt tárgyalnak az ÉT-ben, tehát a sztrájklépéseket is egyeztetni kellett volna. Nem is MSZOSZ-döntésről van szó, magyarázza Nagy Sándor MSZOSZ-elnök, csak 31 tagszervezet alakított önállóan sztrájkbizottságot, és helyezett kilátásba figyelmeztető sztrájkot. Mivel 69 tagszervezet van, nincs meg a MSZOSZ-sztrájkoláshoz szükséges abszolút többség. Az MSZOSZ-demokrácia persze nem jelenti azt, hogy ő, Nagy Sándor, ne érezné a személyes felelősséget a tagszervezetek lépéseiért – ismerte be.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon