K. L. [Kozák László]

Nyomtatóbarát változat

Egy hajszálon múlt, hogy a Liga nem esett szét, és a két rivális, Őry Csaba és Kalmár Béla ma nem különböző Liga-konföderációk vezetőjeként tárgyal egymással.

Januári fagy

Időzített bombaként ketyegett a januárban, a földcsuszamlásszerű III. küldöttgyűlésen megválasztott vezetőség alatt, hogy néhány tisztségviselőt nem kellő szavazati aránnyal választottak meg. A Liga Tanács e tagjai voltak az úgynevezett „illegitim” vezetők. Ehhez hozzájárult, hogy az alapszabály szinte végrehajthatatlanul bonyolultan határozta meg a Liga testületeinek összetételét. A Liga Tanács fele-fele arányban választott, illetve a legtöbb tag után fizető szervezetek úgynevezett delegált képviselőiből állt, de hogy ki fizet a legtöbb tag után, azt már csak a magyar pénzkezelési és -átutalási viszonyok miatt sem lehetett teljes bizonyossággal megállapítani. Az állandósuló legitimitási és mandátumviták éppen a tb-választási kampány kellős közepén tépázták meg a Ligát. Ekkor a Liga Tanács úgy döntött: ezeket a problémákat jegelik a választások utánig.

A társadalombiztosítási választások után sem olvadt fel a fagy. A választási eredmények aláásták a Liga önképét. Le kellett mondani arról az – eredeti elképzelések szerint az egész szakszervezeti mozgalmat átstrukturáló – igényről, amely hosszú ideig a Ligát lelkes mozgalmárrá tette. A januári küldöttgyűlésen is amiatt bírálták sokan a vezetést, mert választási párt módjára működött, és csak a nagypolitikára figyelt. A tisztségviselő-váltásban, amelyet a megerősödött szövetségek kényszerítettek ki, ez az alulról felvetődő vélemény tükröződött (Beszélő, 1993. 5. szám). A mostani, rendkívüli küldöttgyűlésen is hallhattuk: a küldöttek mind szigorúbb munkáltatói intézkedésekkel számolhatnak – többen egyenesen a munkaügyi bíróságról futottak be Verőcére. Számukra a szakszervezeti felelősségvállalás sohasem a nagypolitizálást jelentette.

Kalmár jön

Mivel januárban, Őry Csaba győzelmét látva, a régi vezetők önként kivonultak a vezetésből, Őry megpróbálta integrálni őket. Az elnökké választott Őry, némiképp magára vonva támogatói neheztelését, látványosan elnöki-tanácsadónak kérte fel Kalmár Bélát. Kalmár már akkor ott volt az elnökjelöltek között, de visszalépett Horn Gábor javára. (Most, a verőcei ülésen sem Horn Gábor, sem Forgács Pál egykori Liga-elnök nem volt jelen.) Az elnöki tanácsadó fokozatosan bekapcsolódott a gyakorlati munkába, részt vállalt a szakszervezeti kampányban és a szakértői tevékenységben. De igazából csak akkor nyílt számára tér, amikor csapata, amely főleg megyei szövetségekből és a pedagógusokból állt, egy júniusi testületi ülésen kiverekedte a rendkívüli küldöttgyűlés összehívását.

Néhány hétre rá „a munkavállalók közös jelöltjeként” Őry a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet genfi konferenciáján vett részt, itthon pedig megkezdődött a sajtóháború. „Kalmár jön, Őry megy?” – tette fel egy cikke címében a talányos kérdést a Népszava. Ekkor úgy látszott, még Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke is bekapcsolódik a belharcba – nemhiába volt Kalmár a Liga mellett az ő tanácsadója is.

Kik a puccsisták?

A rendkívüli küldöttgyűlés első óráiban a megcsontosodott táborok között kemény taktikai összecsapásokra került sor. Felborzolta a kedélyeket, hogy a Népszabadság aznapi cikke „puccsistáknak” kiáltotta ki Kalmárékat. Ugyanakkor sokan a januári Őry-választást tekintették „puccsnak”. Vérre menő vita bontakozott ki ügyrendi kérdéseken, így a belharcokban tájékozatlanabb küldöttek nem értették, miért támad rájuk az egyik vagy a másik tábor, valahányszor jó szándékú javaslatokkal álltak elő. A napirendi vitában Őry csapata ért el gyors sikert: elfogadtatta, hogy a küldöttgyűlés csak az „illegitim” tisztségviselőket választja újra, ami egyet jelentett Őry megerősítésével.

De ez az eredmény tiszavirág-életűnek bizonyult, a másik tábor ellentámadásba ment át. Követelték az elnök lemondását, de Őry nem mondott le, bár többször „felajánlotta mandátumát a küldöttgyűlésnek”, egyszerre jelezve hajthatatlanságát a saját tábora felé, illetve kompromisszumkészségét az őt leváltani kívánó küldöttek előtt. A róka fogta csuka helyzeten a Kalmár-csapat akkor tudott felülkerekedni, amikor Őry Csaba elnöki beszámolóját egy szavazat híján a küldöttgyűlés nem fogadta el. Kalmár jól szervezte meg táborát, és ennek a munkának a gyümölcse éjszakára beérni látszott. Tovább csökkentette Őry esélyeit, hogy a Liga alapszabályát értelmező jogászi érvelés az általános tisztújítás mellett tette le a voksot. Ekkor az Őry-tábor egy része azt a taktikát fontolgatta, hogy kivonul, így lehetetlenné teszi az érvényes szavazást.

Fordul a kocka

Éjszakára úgy látszott, hogy Őry veszít a két nagyjából azonos támogatottságú tábor küzdelmében. Világossá vált, hogy ha nincs személyi megoldás, a Liga könnyen széteshet. A kiábrándult küldöttek öt éve folytatott szakszervezeti harcaik megcsúfolását látták a kialakult patthelyzetben. Ezekhez a terméketlen vitákhoz már nem adjuk a nevünket – ebben mindkét tábor közkatonái egyetértettek.

Míg Őry és Kalmár megpróbálkozott a kiegyezéssel, többen azt vetették fel, hogy harmadik személyt kell találni. Soós Gábor és Pétervári András alelnökök neve került szóba. De ezekről a javaslatokról is kiderült, hogy céljuk nem más, mint hogy megosszák a másik fél szavazótáborát.

Másnap a küldöttek már nem fogadták el a különalkukat. Ugyanúgy elvetették az Őry javasolta elnök-főtitkári rendszert, mint a Kalmár javasolta társelnökséget. Választani kellett, és végül Őry 54,9, Kalmár 40,6, Pétervári 3,9 százalékot szerzett a titkos szavazáson. Kalmár Bélát alelnöknek választották, mert a fő kérdés eldőlte után a két tábornak ki kellett egyeznie egymással. A régi alelnökök közül Hadházy Ágnes és Pétervári András újra megkapta a bizalmat, negyediknek pedig Gaskó István, a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke vált Liga-alelnökké, jórészt annak köszönhetően, hogy szakszervezete 21 százalékos eredményt ért el az üzemitanács-választásokon.

A személyi kérdések rendezése után a küldöttgyűlés egységesen utasította el a pótköltségvetést, ami a kiadott állásfoglalás szerint a terheket úgy hárítja a munkavállalókra, hogy feladja inflációellenes és gazdaságélénkítő programját. Mindezt vasárnap sajtótájékoztatón mondta el Őry Csaba elnök és az alelnöktársak körében helyet foglaló Kalmár Béla. A tökéletes összhangba némi mellékzönge vegyült, amikor Kalmár kijelentette, hogy az újraválasztott – immár nem delegált – Liga Tanácsban az ő támogatói vannak többségben. De e támogatók között nemcsak belharcostársai találhatók meg, hanem azok is, akik a Liga szétesésének megakadályozása érdekében álltak mögé. Mert a küldöttgyűlésen a józanabb álláspontot megfogalmazók győzedelmeskedtek. Azok, akik továbbra is bíznak az alulról szerveződő, független szakszervezetekben.

• Válassz szakszervezetet!