Skip to main content

Tűz van babám…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Szakadás előtti tárgyalások Cseh–Szlovákiában


A csütörtökről péntekre aláírt politikai egyezmény kimondja, hogy a HZDS két szuverén állam konföderációját tekinti az együttélés legmegfelelőbb formájának, míg a Polgári Demokrata Párt (ODS) a föderációt. Mivel a két nézet a tárgyalások során nem közeledett egymáshoz, az ODS a jelenlegi állam alkotmányos kettéosztását javasolja. Az egyezség lényegét tehát a dokumentum első pontja tartalmazza, melyben a felek leszögezik, hogy „e helyzetet közösen, alkotmányos úton kívánják megoldani”. Ez a hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a HZDS és az ODS nem törekszik tudatosan az államjogi válság balkáni típusú megoldására. Remélhetőleg a szándék nem marad csupán az elhatározás szintjén, és az elkerülhetetlennek látszó kettészakadás civilizált körülmények közt valósul meg.

Ami a további gyakorlati tennivalókat illeti, a két országrész győztes pártjai a nézetkülönbségek világossá tétele után megegyeztek egy átmeneti jellegű föderális kormány létrehozásában, melynek nincs más feladata, mint a szövetségi szervek további működtetése, a legszükségesebb belföldi és külföldi teendők ellátása és az államapparátus további irányítása. Klaus és Meciar probléma nélkül és gyorsan megegyeztek abban, hogy az átmeneti időszakban csupán a külügy, a hadügy, a belügy, a pénzügy és egyes gazdasági kérdések maradnak szövetségi szinten, minden más jellegű hatáskör a nemzeti szervekre száll át. A föderális kabinet eljelentéktelenítését pecsételte meg az a tény is, hogy a két győztes párt vezére a köztársasági kabinetek élére jelölteti magát. Így a jelek szerint Vladimír Meciar lesz a szlovák miniszterelnök, s Václav Klaus kerül a cseh kormány élére.

A két győztes párt abban is megegyezett, hogy a kettéválást illetően nem folytatnak véget nem érő tárgyalásokat, hanem szeptember végéig véglegesen dűlőre viszik a dolgot. A ma érvényben lévő szövetségi alkotmány értelmében az ország kettéválására csak népszavazás után kerülhet sor, a mostani egyezmény ezért alkotmánymódosítást enged sejtetni. Valószínű ugyanis, hogy egyik fel sem kíván egyoldalúan kilépni a föderációból, kockáztatva ezáltal a szeparatistának kijáró nemzetközi elítélést. Ugyanakkor mindkét fél érzi a jelenlegi felemás helyzet tarthatatlanságát, a róka fogta csuka állapot kölcsönösen káros voltát, és ezért kompromisszumos megoldást keresnek majd. Ez pedig csak a jelenlegi alkotmány módosítása után valósítható meg. Feltéve persze, ha a megoldás alkotmányos jellegű lesz.

A múlt heti gyors megegyezés hátterében az a kölcsönös felismerés áll, hogy nincs mód a két egymástól gyökeresen eltérő elképzelés racionális egyeztetésére. Téves és csak a felszínt súrolja az az elképzelés, mely szerint Szlovákia önállósodási törekvésének hátterében a szlovák nemzet valamiféle „emancipációs” szándékai húzódnak meg. A valóság ennél sokkal prózaibb. Václav Klaus és a cseh pártok többsége a jelző nélküli piacgazdaság, az európai integráció, a szabad, nyitott társadalom megvalósításában látják biztosítva Csehország jövőjét, míg Szlovákiában másféle elképzelések váltak uralkodóvá. A Vladimír Meciar vezette HZDS, a Demokratikus Baloldal Pártja és a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt az állami tulajdon súlyának megőrzése, a központilag vezérelt gazdasági rendszer fenntartása, a kormány által ellenőrzött tévé és rádió, valamint az állami bürokrácia befolyásának növelése mellett foglalnak állást. Ma már egyértelmű, hogy a két országrész pártjai közti eltérés nem az államjogi forma megítélésében rejlik, hanem a gazdasági koncepcióban és a társadalomszervezési elképzelésekben. Csehországban nyitott, nyugati típusú polgári társadalmat kívánnak megvalósítani, míg Szlovákiában harmadikutas illúzióktól terhelten egyfajta etatisztikus, felvilágosult államszocializmust szorgalmaznak. E két elképzelés egy országon belüli egyeztetése elképzelhetetlen. Ez az igazi oka Szlovákia feltehető különválásának.

Mindez nem sok jóval kecsegteti a cseh–szlovákiai magyarságot. Várható, hogy a nemzetközi megkötéseket alig érzékelő, tapasztalatlan új szlovák kormány és parlament erőteljes támadásokat intéz majd a most meglévő kisebbségi jogok ellen, és megpróbálja az általa helyesnek tartott mederbe szorítani a magyar kisebbség nemzetiségi életét. Nem vigasztaló, hogy ugyanerre fog törekedni az ország többi – vallási, etnikai, politikai, világnézeti, gondolati – kisebbségével szemben is. A HZDS már korábban bejelentette, hogy módosítani kívánja a nyelvtörvényt, s a múlt héten elkezdte első megszorító intézkedései megvalósítását is. Első lépésként megszüntette az eddig a Magyar Polgári Párt képviselője által betöltött parlamenti alelnöki posztot, és más bizottsággal vonta össze az MPP által kezdeményezett és létrehozott etnikai, kisebbségi és emberjogi parlamenti bizottságot. Mindebből világossá válik, hogy a parlamentbe bejutott Együttélés–Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom koalíció nem lesz képes megvédeni az elmúlt két évben elért kisebbségi eredményeket, és a tétlen szemlélésen kívül más tevékenységet aligha tudnak majd felmutatni. Ennek ellenére nem lesz haszontalan a várható megszorító intézkedésekkel szembeni kisebbségi ellenállás, mivel csak ez – párosulva a nemzetközi elítéléssel – gátolhatja meg az asszimiláció felgyorsulását és a kisebbségi jogok fokozatos elsorvasztását.

Cseh–Szlovákia tehát történelmének egyik legválságosabb időszakába jutott. Mai ismereteink szerint nincs mód az ország egységének hosszú távon is életképes fenntartására, s úgy tűnik, ebbe lassan mindenki belenyugszik. A politikai pártok már nem a föderáció fenntartásán, hanem az átmeneti állapotra és az ezt követő időszakra érvényes koncepciók kidolgozásán fáradoznak. Ma senki sem képes olyan meggyőző érvek felsorakoztatására, melyek Cseh–Szlovákia további közös létének fennmaradását támasztanák alá. A kettészakadás elkerülhetetlennek látszik.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon