Skip to main content

Van-e élet a földön a rock’n rollon túl

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
avagy kell-e nekünk pokoli aranykor?


Ez már rég nem rock’n roll. Túl vagyunk mindenen. Első Szabad Március 15., az Első Szabad Október 23., az Első Szabad Választások, I. Szabad György, Első Szabad Illés-buli… Első Szabad URH-koncert. Lehet ezt fokozni? Emlékezz erre a napra! A Népstadion Olimpiai csarnokában a színpadról hömpölyög le ránk a free-feeling. Kint kutyás rendőrök mosolyognak barátságosan. Az est fénypontján az Első Szabad Budapesti Főpolgármester kicsit szégyenlősen súgja a mikrofonba: Szavazz rám… Megpróbáltam elképzelni a slágerlista élén.

1980-ban az URH azért jött, hogy eltörölje a 70-es éveket. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy sikerült neki. Az URH megteremtette Béta-villében a zenei szamizdatot, az elmúlt évtized legnagyobb hatású szabadelvű műhelyét. Úgy szűnt meg ’81-ben, hogy észre sem vettük. Továbbélt és átalakult az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport, a Sziámi-sziámi protest-songjaiban, a Deja-vue Revue színpadán. Hallgathatatlanra hallgatott, nyávogós kazettákon. Szállóigékben, bon mot-kban. Bon, si bon. A rút kis egyetemi klubok – ahová annak idején 30 Ft-ért ugyanolyan nehéz volt beverekednie magát az embernek, mint most 300-ért ebbe a hodályba –, kizárólag ezek voltak az alternatív zene és az alternatív politika nyitott fórumai. A szabadság illúziójának rosszkedvű szigetei Nirvániában. Kelet-európai hájdpark, rémes hely. Akik ott összegyűltek, tudták a másikról: vagy utálja a rezsimet, a „totális demokráciát”, vagy besúgó. Esetleg mindkettő. Túl sok a rendőr, túl sok a spicli. De kit zavart ez ott? Megtanultunk velük együtt élni. Pokoli aranykor. Szétzavart március 15-ék után ezekre a koncertekre menekültünk. Nem ölt meg senki, de örökre tarkón a kéz… Lehet ez nosztalgikus? Meg lehet-e nosztalgiából rendezni újra a lánchídi csatát?

Az URH először 1985-ben halt meg. Müller Péter, aki tagadhatatlanul historizáló alkat, mindig is szerette történelmi kronológiába rendszerezni zenei pályafutását az ifjabb nemzedék okulására: az 1983-as Anna Frank-emlékest 4 tétele (Molnár Gergely, URH, ős-Kontroll, Kontroll Csoport) még újdonság volt az Egyetemi Színpadon, 1985-ben a Balkán-Touristot a Beton-parkban már lekevertette a rendőrség: kifutottak az időből. Nem baj, lett URH-emlékest ugyanott. 5 éves érettségi találkozó, aranylakodalom, halotti tor. Megszülettél, védd meg magad, temesd el a halottakat. Egy legenda vége. Eltemetünk bye, bye, bye… Fájt látni, hogy tényleg szánalmas státus egy vaktöltény és szupergyilkos Pesten.

Mire vártunk 1990-ben? Feltámadásra? Újjászületésre? Vagy abból nem lehet semmi baj, ha egy halottal szeretkezem?

Zsúfolódom a tömegben. Nézem és hallgatom a zenekart. Emlékeztet valamire. Ugyanazok a zenészek, ugyanazok a hangok, ugyanazok a szavak. Mást mondanak, és mást jelentenek. Mert a 80-as dalokat a ’85-ös, a ’90-es Müller Péter énekli. Mert ugyanúgy akarja elénekelni. De hát ez nem megy. Hérakleitosz óta tudjuk, hogy nem megy.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon