Skip to main content

Vas István (1910–1991)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A halál grimasza, hogy Vas István alig egy héttel élte túl Aczél Györgyöt. A köztudat összekötötte őket, nemcsak nevük közszói jelentésének összecsengése miatt, hanem azért is, mert jó személyes kapcsolatban voltak. Ez a kapcsolat a háborús időkből származott, amikor Aczél még nem nagy hatalmú politikus, hanem – úgy mondják – vagányosan bátor ellenálló volt.

Vas István egész életében az maradt. Holott nem állhatta az ellenállókat: szkeptikusan nézte ifjúkora kommunistáit, és szkeptikusan vette tudomásul aggastyánként, hogy ifjú hívei csapatából demokratikus ellenzék lett.

Átélt vagy nyolc rendszerváltást, és mindegyiket utálta. Utálta, de árnyaltan, így a remény sem bűvölte el, hogy a következő rendszer majd jobb lesz. A politikai rendszerek hatalma véges, időben és kiterjedésben is. Az élet fölöttük van meg alattuk. Ezért utálni sem érdemes őket végtelenül. Van az embernek egyéb öröme is.

Életének nyolc évtizede alatt a józan, mindennapi ész nemigen örvendett nagy megbecsülésnek. Lenézték a tüzes lelkű világjobbítók, meg a mindent jobban tudó bölcselők, megvetették a mély népiek és a magas modernek. Vas István azonban valamennyiüknek ellenállt, és bebizonyította, hogy az alábecsült normális ész segítségével igenis meg lehet érteni és le lehet írni a dolgokat. Csak ész kell hozzá.

Költészetében (amelynek része prózája is) esztétikai érték, hogy igaza van: a meggyőzettetés a józan ész által érzéki gyönyörűség forrása.

Életművét az teszi naggyá, hogy majdnem mindig mindenben igaza volt. Egy olyan korban – egy sor olyan korban –, amelyben többnyire senkinek semmiben nem volt igaza.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon