Skip to main content

Zöldek / Népi, urbánus… / Bosznia

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Los Angeles-i lázongás hírei, kommentárjai, az Amerikának címzett intelmek és méltatlankodások bizonyára Tisztelt Olvasónk könyökén jönnek már ki. Ennélfogva már el sem merjük mondani a saját intelmeinket.

Pedig van benne valami jelképes, hogy épp a Munka – vagy prózaibban, a teljes foglalkoztatás – ünnepén futottak be a tengerentúli vészhírek. Törvény ugyan nincs róla, de eléggé megalapozott tapasztalat, hogy a társadalmak a nagyarányú, idült, reménytelen munkanélküliség állapotában válnak hajlamossá az ilyenfajta robbanásokra. Maguk a rasszista sértegetések, jogtiprások, atrocitások is összefüggnek a foglalkoztatás szintjével és módjával.

Legalábbis így van ez, amíg nem lépünk ki a hagyományos ipari és fogyasztói gondolkodásmódból. Vagy a már szintén hagyományos posztindusztriális elképzelésekből. Jó szemű megfigyelők viszont úgy írják le Kaliforniát – a modern világ legszívét, a fejlett technika első számú keltetőhelyét, az aranynál is drágább Szilíciumvölgy vidékét – mint amelynek népe egyre inkább a pusztai, kotoréklakó állatfajták szokásait követi. Jól képzett, ambiciózus, dinamikus fiatalemberek előmenetelük során iszonyú szeméthalmokat, környezeti károkat produkálnak, majd a továbbiakban már azért teljesítenek, hogy elmenekülhessenek a saját szemetük elől. Megtehetik, mert tehetségesek és sikeresek. Eszeveszett rohanásuk közepette nem marad rá érkezésük, hogy elegendő pénzt – s ennélfogva munka- meg szakképzési alkalmat – tartalékoljanak a keletkezett szeméthalmok elbontására. Inkább továbbnyargalnak. Pedig hát hol legyen pénz ilyesmire, ha nem Kaliforniában? Hol legyen elég invenció a források radikális újrarendezésére, ha nem ott, ahol a világ legokosabb emberei próbálnának élhető életet élni?

Úgyhogy ez a jól megmagyarázható, de ugyanakkor megdöbbentően irracionális robbanás mintha az ipari társadalom legtetejéről is lerepítette volna a fedelet. És eléggé elgondolkodtató, amit a lyukon keresztül látunk.

Zöldek

Itt Magyarországon még jóval idébb vagyunk ennél a szuperfejlett állapotnál. Tökéletesen elégedettek lennénk, ha széthullóban levő szocialista nagyvállalati iparszerkezetünk helyébe valami elfogadhatóan gazdaságos – kis- vagy nagyvállalati, ez szinte már mindegy is – tőkés szerkezet kerülne, éspedig időarányosan. Hiába csábítgatjuk azonban a pénzvilágot, hiába mondogatjuk büszkén, hogy több működőtőke jön be mihozzánk, mint a szomszédokhoz összesen, ez még mindig nem elég. Gyorsabban bomlunk, mint ahogyan épülünk. Nagyon megnőtt a munkanélküliség.

Annyit mindenesetre jól megtanulhattunk az elmúlt években, hogy a „munkának” nem a tőke, hanem a tőke hiánya az igazi ellenfele. Amiből, persze, egyáltalán nem következik, hogy nem lenne égetően szükségünk alulról szerveződő, független szakszervezetekre…

Jóval elszántabb, fundamentálisabb ellenzője a mai tőkének a környezetvédő. Mindössze egy nappal május elseje után a hazai zöldek is megpróbálták bemutatni erejüket. Kifejezetten a nyerészkedő kapitalistát, a bősi vízlépcső építését finanszírozni készülő Androsch-bankházat vették célba.

Erről a demonstrációról képes riportban számolunk be. Legyen elég itt csak annyit mondani, hogy a hazai zöldek, hosszú hanyatlás és alvásidő után, kezdenek újból talpra állni.

Miközben az itthoni sikerkilátásaik nem valami jók A május 5-i Népszabadság ismerteti a Gallup Intézet nemzetközileg összehasonlítható adatait több ország népének környezett beállítottságáról, igényességéről és aggályairól. Nem teljesen világos a kép, de mondjuk nem állunk a lista élén. Ami azt illeti, inkább a sor vége felé állunk.

Jól tudjuk, hogy miért. A rendszer megváltozott, de még nem vagyunk „itthon”. Nem miénk még a föld, a víz, az erdő és a hegyoldal Sőt, azt tartjuk, hogy rövidesen mindez majd valaki másé lesz. Ezért aztán, rosszkedvűen, fáradtan, szorongva, ki-ki a maga bőrét igyekszik menteni. A többi meg hadd pusztuljon, nem a miénk…

Veszélyes átmenet! Ha így marad, sorban mérgeződnek majd a kutak, tömegével a degenerált újszülöttek. Nagyon kellenek a zöldek, az ökologisták, közmoralisták, anyagtalanul meditáló buddhisták és transzcendentalisták!

Népi, urbánus…

Szíve szerint ide, az anyagi következmények nélküli meditációk világába utalná dr. Antall József a korszakos népi–urbánus vitát. Nem kéne már ebből politikát csinálni, jobb helyen lenne az egész a kulturális folyóiratokban, jelentette ki.

Dr. Antall József nemcsak állította, hogy az MDF-nek nincs baja a sajtóval, de újszerű állítását legszemélyesebb példájával igyekezett aláhúzni. Hosszú és személyes hangvételű interjút adott az MDF régi barátja, a Népszabadság szombati számába.

Innét tudjuk, hogy hiába a kőszilárd, szálegyenes államférfiúi látszat, már dr. Antallnak is emocionális panaszai vannak Már ő is szenved a különböző pártállásúak közé ékelődő kommunikációs sorompóktól, dugóktól, némaságtól és fagyos megvetéstől.

E talányoktól eltekintve, a népi–urbánus ügyben teljesen igaza van Antall Józsefnek. A modern társadalmakban – még a mienkben is – az a normális, ha középjobb áll szemben középballal, a Munkához igazodó szocdem vagy szociálliberális szegül szembe a Tőkével szövetkező kereszténydemokratával, néppártival, polgári liberálissal vagy hasonlóval. Nemcsak hogy nálunk is ez lenne a normális állapot, de így is lett volna, ha a régi, demokratikus pártvilág, a kisgazdák, a szocdemek, a kereszténydemokraták, a polgáriak nem öregedtek volna túlságosan el.

Kifejezetten a Kádár alatti általános politikai kopással és szellemi leépüléssel lehet magyarázni, hogy a népi–urbánus felvetések a mostani magas politikai polcra emelkedtek. Ennyi élte túl a kádári szűrőt. Arra jó, hogy elszórakoztassuk magunkat vele, de a politikához kevés. Igen fontos tudni, nem mondom, hogy melyik a zsidó, meg melyik a bugris paraszt. De azért egy modern demokráciában és jogállamban még ezen túlmenő politikai kérdések is előadódhatnak…

Bosznia

Ha nem lenne borzalmas, és nem pusztulnának emberi lények, azt is mondhatnánk, ezen a héten majdnem mindenütt harc folyt a világban, ahol kedvezőek voltak hozzá a földrajzi és tereptani feltételek. Ahol, mint Afganisztánban; Karabahban, Dalmáciában, Boszniában be tudták magukat ásni a hegyekben a harcolók, ott meg is ütköztek.

Boszniát azért kell külön kiemelnünk, mert odalent éppen az a bajok fő forrása, hogy – kicsikét a mi újkeletű urbánus és népi kíváncsiskodásunkra emlékeztetve – túlságosan is tudni akarják, hogy ki kicsoda? Pedig ez már alig számított az utolsó békeidőkben. A horvátországi háborúval kapcsolatban megoszlik a hozzáértők véleménye, vajon akkor is összecsapnak-e az ottani szerb és horvát etnikumok, ha városlakó, züllött, akarnok zugértelmiségiek és kiugrott belügyesek nem kezdik el módszeresen uszítani őket? A boszniai ellenségeskedésről majdnem egybehangzóan azt állítják, hogy külső manipulációk és provokációk gyümölcse. A helybelieket jóformán már alig érdekelte milyen etnikum lakik a szomszédjukban, melyik vallásfelekezetből jön a lányuk vőlegénye. S az új állam vezető politikusai sem azzal kezdték, hogy összeugrasszák a nemzetiségeket. Ennek ellenére, ha nem is könnyen, itt is sikerült általános törzsi bosszúhadjárat felé terelni az eseményeket. Ehhez nem volt elegendő a rádió- és tévépropaganda. Helyszíni provokációkra, kegyetlenkedésekre, gyilkosságokra is szükség volt, hogy a kezdetben inkább ijedező, békét könyörgő muszlim bosnyákok magukra találjanak. Ma már, ha igazak a hírek, nem nagyon szeretnék a bosnyák kezekbe került szerbek helyében lenni. Teljesen bizonytalan, mikor és hogyan lesz mindennek vége.










































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon