Skip to main content

Évadzáró rendhagyó papolás – május 9-én

 

Május 9-én este 7-től a félelem lesz a Papolás témája. A hazai közállapotok és a MAZSIHISZ elnökének március 15. előtt kiadott nyilatkozata, valamint az azóta is tartó polémia adja az apropot: beszéljünk arról, van-e ok a félelemre, s ha igen, miért? És vitassuk meg, mit kell, mit lehet tenni a félelem és/vagy a félelemkeltők ellen. Az egy hónappal előbb, különböző zsidó irányzatok képviselőivel kezdődött fórum folytatásaként - a Papolás eredeti hagyományától eltérően -, most sem különböző vallások papjai, tanítói lesznek a beszélgetőtársaink, hanem ezúttal, ismert zsidó értelmiségiek.

Előzmény:

A 2004 óta, minden hónap második szerdáján jelentkező Papolás célja, hogy különböző vallások képviselőivel vitassuk meg, ami épp a "levegőben van", ami sokakat foglalkoztat. Vendégeink a katolikus, a protestáns, a keleti és a zsidó filozófiát magukénak valló papok és tanítók, akik hitük szerint magyarázzák a jelenségeket.

A házigazda a régi: Pap Ágnes újságíró, szociológus.

A helyszín: Bálint Zsidó Közösségi Ház - Budapest, VI., Révay u. 16.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon