Skip to main content

Műhelybeszélgetés – Gönczöl Katalinnal

 

2007. március 20. Műhelybeszélgetés

GÖNCZÖL KATALIN kriminológussal

Büntetőpolitika és reform

Megújulhat-e, megújítható-e a büntető politika? A rendszerváltozás után másfél évtizeddel, létezik-e valódi válasz a megváltozott társadalmi jelenségekre és folyamatokra? Kész-e e változtatásra a politikai osztály? Kész-e e változásra a társadalmi-intézményi környezet? 

Ezekre a kérdésekre keressük a választ ezen az estén. Ez áll mai fővendégünk gondolkodásának középpontjában.  Civil életében pedig az a – mostanában nehezebben megvalósítható törekvés –, hogy a benne lévő belső harmónia, kívülről is megerősítést kapjon.

Amikor fél évvel ezelőtt meghívtuk őt, még a címben jelzett utónéven emlegették. Mára Gönczöl Bizottság lett a neve, és pártcsatározások, nemtelen küzdelmek kereszttüzében áll. Tized ennyit sem beszéltek-beszélnek főművéről, amelyen ötödik éve dolgozik, s amelynek előképe az a két évtizede jelen levő tudományos munka, amely számos hazai és nemzetközi tudományos fórumon is elismerést hozott számára: a büntető politika általa előkészített reformjáról. A széles közvéleményben talán kevesen tudják, hogy oktatóként, tudósként és gyakorlati szakemberként egyaránt maradandót alkotott. Itthon és külföldön is szaktekintélynek számít. Több jelentős hazai és nemzetközi szervezet tagja, némelyekben vezető tisztséget tölt be.

2002. júliusától az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban a büntetőpolitika elvi kérdéseiért felelős miniszteri biztos, július óta főtanácsadó. Nevéhez kötődik a pártfogó felügyelet reformja, a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája, valamint az áldozatsegítés- áldozat kárenyhítés.

Gönczöl Katalin (mi maradjunk továbbra is ennél az elnevezésnél) egy híján 40 esztendeje kriminológus, pedig alig múlt hatvan. Ez az élete – mondja, és kiderül: büszke mostani munkájára. Főműve az a reform-alapozás, amelyre 1908 óta most először adódott valódi esély, és amelyre legalább a rendszerváltás óta várt a szakma, meg az igazság- és szabadságszerető közvélemény. A nagy lehetőség megragadásához az államigazgatásba kellett integrálódnia, ami némelyek szemében a politikához kötötte. Pedig, akik közelről ismerik, tudják róla, ilyen értelemben, egyáltalán nem betagozódó személyiség. Szigorú, távolságtartó, kritikus, egyszersmind érzékeny, minden „útjába kerülő” dologgal. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosi hivatalának egyik megteremtőjeként, és e hivatal vezetőjeként, ombudsmanként is arról híresült el, hogy soha, semmilyen indítékú részrehajlásra nem volt hajlandó. Állásfoglalásait, többnyire a megbíráltak is elfogadták. Neve és személyisége, ebben a tisztében vált széles körben ismertté és kedveltté. No meg, annak a több-ezer diáknak a révén (és közöttük), akiket oktatott. Elismerései is civilektől, köztük is inkább nemzetközi szervezetektől valók. Egyetlen állami kitüntetést kapott, 2003-ban, a Magyar Köztársaság Középkeresztjét.

Arany János városa az övé is, és eszmélése is kötődik a költőhöz: a róla elnevezett gimnáziumban „ért”. Első igazi munkája (diákmunka) pedig, a költő hagyatékának gyűjtése. A következő, tulajdonképpen máig tartó állomás, egy másik nagy magyarhoz, Eötvös Lórándhoz kötődik. Előbb hallgatója, majd oktatója lett az ELTE Jogi Karának, nem oly rég pedig a Doktori Tanács elnökévé választották.

Magánéletében is jelen van az állandóság. Éppen idén négy évtizede, ugyanaz a társa.

E program előzménye:

A 2005 októberében, Eörsi Istvánnal indult sorozatunk vendégei azok közül kerülnek ki, akiket szakmai és emberi kvalitásaik révén becsülünk. Akiknek gondolataira, véleményére kíváncsiak vagyunk. Egyfajta „Beszélgető körbe” invitálunk mindenkit, aki szeretné meghallgatni vendégünket, aki kérdezni akar tőle, vagy beszélgetni, vitázni szeretne vele. Akit érdekel ő maga. Ezúttal: Gönczöl Katalin, az ember és tudós pedagógus, a reformer.

Figyelem!

Már most jelezzük, hogy a következő Műhelybeszélgetés április 24-én lesz.

Beszélgetőtárs és a sorozat szerkesztője akkor és most is: Pap Ágnes.

A belépés díjtalan.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon