Vissza a főcikkhez →

„…Szörnyű sors jut ezeknek a beszélgetéseknek, hiszen kétségtelenül valamiféle nagyon komoly, parancsoló meggyőződésből fakadnak, ugyanakkor azonban ez a vita eredeti céljához képest miniatűr jellegű, sőt egyszerűen nyomasztóan fojtogató. Ellentmondásos helyzetbe kerülünk. Itt ül mellettem Sztavszkij elvtárs, akinek mint barátunknak, mint az írószövetség egyik vezetőjének, felelős embernek és kommunistának, mint gondolkodó lénynek kell részt vennie ebben a vitában. Kénytelen rá, hogy ha tompított formában is, az itt felszólalókhoz képest józanabbul, de mégiscsak valami olyasmivel foglalkozzon, amiben mint író, nem hihet. Találomra kiemel egy-egy verssort, mint a formalizmus állítólagos példáját. És most már rátérek a formalizmusról folytatott beszélgetésekre. (…) Gondolják meg, mi lenne, ha valaki holnap azt mondaná: »Vajon nem formalista-e a nép? Nézzetek csak utána…« És mi elmerülnénk a közmondásokban, keresnénk-kutatnánk. »Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.« »Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra!« »Minden lében kanál vagy!« és a többi. Ettől szép a nyelv! De vajon miért kell ilyen bonyolultan kifejezni magunkat? – kérdezhetné valaki. Miért kell azt mondani, hogy akinek vaj van a fején, ne menjen a napra, amikor sokkal egyszerűbben is beszélhetünk: ha már egyszer loptál, ne reméld, hogy elbújhatsz. (Nevetés, taps.)

Vajon mi marad – nem hogy belőlünk, de az emberiségből, ha ilyen kutatásokba fogunk?! (Nevetés, taps.)


Mégiscsak komolyabban kellene ezt venni. Végig kellene gondolni. Meglehet, valahol az »illetékes hatóságok« valami ilyesmit mondtak. Ezt nem tudhatjuk. Rábízták valakire. És az illető képtelen megbirkózni a feladattal. Ez, persze, csak találgatás. Ha elkezdek spekulálni, mi is a formalizmus, egyszerűen önmagamra emlékezem, egész múltunkra.

Szóval mi is a formalizmus? A formalizmus egyszerűen a 45-50 éves fiatalok történelmi pozíciója. (Nevetés.) És ha ez a negatív jelenség egyáltalán létezik még, akkor csupán ennek az iskolának epigonizmusaként jelentkezik. Az epigonizmus, persze, kártékony, de sokkal szélesebb körű jelenség. Mivégre minden egyes cikkben újra és újra a formalizmus, naturalizmus, naturalizmus, formalizmus szavakat emlegetni? Az utóbbi időben a recenziókból eltűntek az olyan szavak, mint »rossz«, »gyenge«, »sikertelen«. Csak azt szajkózzák: »formalista«. Vagy »naturalista«. (…)

Azután meg egy-egy ilyen kampány célszerűségét is szem előtt kellene tartani. Nagyon helyes, ha a talajvíz mosta utakat kiszárítják. De ha a folyókat szárítják ki, az már ostobaság. (Nevetés.)


Mellesleg minálunk közösségérzet tapasztalható. Megmondom egyenesen: lehet, hogy én pesszimista vagyok, hisztérikus ember. Talán túlságosan erős bennem az összetartozás érzése, de – noha engem egyelőre békén hagynak – dezorientálnak, terméketlenné tesznek ezek a cikkek, az ilyen tanácskozások.

Nem az elégedetlenség ténye, nem a valahonnan elindult áradat és nem is maga az irány, hanem éppen ezek az erről szóló, harmadik kézből származó beszédek dezorientálnak. Nem hiszem, hogy ilyen torz ember lennék. A mi közegünkben nyilvánvalóan vannak olyanok, akik egyszerűen kétségbe esnek, amikor mindennap olvassák (az ilyen ledorongoló cikkeket – G. Á.), és azt lesik, ki dől ki a sorból legközelebb. Mi haszna ennek? Gondolják el a kritikusok, hogy ha valamennyien kritikusokká válunk, és elkezdjük a levegőt bírálni – mi lesz abból?

Mondhatjuk-e vajon egy agyonhajszolt, vajúdástól elgyötört asszonynak, hogy mert lányt szülni, amikor fiút kellett volna neki a világra hoznia? Nem, nem lehet. De mondhatjuk-e az orvosnak, hogy merte mosdatlan kézzel levezetni a szülést, amely ezért vérmérgezéssel végződött? Ezt bizony mondhatjuk.

Én amondó vagyok: ha már muszáj ordibálni a cikkekben, nem lehetne mindenkinek más hangon üvölteni? (Taps, nevetés.) Akkor mégiscsak érthetőbb lesz. Mert amíg egy hangon ordítanak, addig semmit nem lehet kivenni belőle. De talán egyáltalán nem kellene ordibálni – ez nagyszerű lenne, kivált, ha ezeknek a cikkeknek a szerzői még gondolkodnának is. Akkor talán valamit meg is érthetnénk.

Maguk nemcsak azt követelik az íróktól, hogy mindent pontosan megjelenítsenek, feltárjanak, de még azt is, hogy ne írjanak cikornyásan. Hát akkor nekünk, e cikkek szerencsétlen olvasóinak miért nincs jogunk megkövetelni, hogy érthetően beszéljenek velünk? Aztán meg – és ez már nagyon feltűnő – itt ez a formalizmus, naturalizmus, naturalizmus, formalizmus. Nem hiszem, hogy eszénél van, aki ilyesmit ír. Vagy hogy otthon, családi körben így beszél. Ez nem igaz.” (Taps.)

• Kultúra