Skip to main content

„Németek a Champs-Élysées-n”

Vissza a főcikkhez →


Ezzel a talányos címmel jelent meg a múlt héten a Le Point című népszerű francia hetilap címlapfotója, melyen német és francia zászlót lenget a szél. A fellobogózott Diadalív és Champs-Élysées mai képe láttán azonban alighanem minden franciának egy régi kép jutott eszébe: a II. világháborúról készült dokumentumfilmek kockái arról, hogy a német hadsereg ezerötszáztizenöt napon át kivétel nélkül mindennap megtartotta diadalittas, monumentális, provokatív díszfelvonulását. S most, 1994. július 14-én, a hagyományos katonai díszszemlén ismét német katonák vonultak a Champs-Élysées-n – ezúttal azonban az 1992 májusában alakult európai hadtest (EURO-CORPS) tagjaiként.

Az európai hadtest német tagjainak meghívása, Mitterrand-nak mint a hadsereg főnökének döntése, óriási visszhangot váltott ki a francia közvéleményben: sokan helytelenítették, de még többen helyeselték – az egyetlen politikai párt, mely egységesen elutasította, a Francia Kommunista Párt volt (vagyunk még néhányan, akik jól emlékszünk, milyen lelkesen üdvözölte ez a párt a hitler–sztálini kézfogást).

Mitterrand és Kohl a dísztribünről szemlélte a felvonulást: Mitterrand „meghatott és boldog” volt, hogy „képesek voltunk a múlt helyett a jövőt választani”. Kohl arcán sem látszott nyoma sértettségnek, holott nemrég még a francia–német súrlódások újabb epizódját látta abban, hogy nem hívták meg a normandiai partraszállás ötvenedik évfordulójára rendezett ünnepségekre (Beszélő, 1994. március 24.). A július 14-i díszszemle – úgy tűnik – helyreállította a történelmi egyensúlyt. „Németország szuverén ország, mely képes lesz betölteni szerepét a nemzetközi színen” – konstatálja a Le Monde július 14-én Németország politikai státusát méltató cikkében, utalva arra is, hogy az ünnepi alkalommal csaknem egy időben született a német alkotmánybíróság július 12-i határozata, mely szerint ezentúl – négy évtizedes tiltás után – német katonák is részt vehetnek a nemzetközi szervek által indított külföldi katonai akciókban, ami rendkívül előnyös lehet az európai közös védelmi rendszer fejlesztése szempontjából is.

„Történelmi felvonulás” – írja a „fordulat napjáról” a Figaro, egyenesen „Európa motorjaként” emlegetve a francia–német viszony alakulását, amit az Express legfrissebb száma tovább fokoz: Mitterrand-interjút közöl tizenegy (!) oldalon át franciául és németül – címe: Németország és mi. „Németország nagy, szuverén állam lett. Kell-e félni tőle?” – kérdezi egyebek közt az Express riportere. „Nem hiszem, hogy egy francia–német konfliktusból származó világháború előestéjén lennénk, s nem fogjuk a fejünket a falba verni, mert több német van, mint francia…” – felelte Mitterrand, s július 14-i ünnepi televíziós nyilatkozatában hozzáfűzte: „ebben a helyzetben egyet tehetünk: Franciaországot még erősebbé kell tenni…”

Ez volt Mitterrand utolsó nagy július 14-i nyilatkozata, jövőre már új elnök előtt vonulnak fel a csapatok. Mitterrand „történelmi tettéről”, patetikus hitvallásáról szólva még a polgári jobboldal fő orgánuma, a Figaro sem fanyalog: „Ez már nem a …középszer kátyúja, melyben mindnyájan tolongunk, ez már… történelem.”










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon