Skip to main content

„Ódzkodom a karizmatikus politikusoktól”

Vissza a főcikkhez →


Beszélő: Azok után, hogy rajtad és Molnár Péteren kívül a Fidesz-frakciónak majd’ minden tagja megszavazta az egyházak támogatásával kapcsolatban azt a módosítást, amit te alkotmányellenesnek neveztél; azok után, hogy mint újságíró végigélem egyfajta emberi jogi érzékenység elszigetelődését, az a félelmem támad, hogy a liberális oldalon is elszigetelődnek az emberjogi problémákat igazán következetesen végigkövető és azokat a közvetlen politikai eredményességnél fontosabb értéknek tekintő csoportok. Így látod ezt? És hogy van ez a Fideszben?

– Ebben a mostani beszédemben is arra próbáltam rávilágítani, hogy én is érzékelem ennek a veszélyét, és félek attól, hogy a Fideszben is könnyen elszigetelődhet ez a gondolkodás. Ezért szerettem volna nyomatékot adni annak, hogy szerintem nem szabad ilyen általános trendnek megfelelnünk, mert ennek csak rövid távú hatása lehet. Úgy látom, a világpolitika is abba az irányba szalad, hogy a tradicionális pártpolitikai értékek által meghatározott problémák köréből egyre inkább átlép azokba a szférákba, amelyeket évtizedekkel ezelőtt inkább az ún. civil szervezetek uraltak, így köztük óvatosan mosódik el a különbség. Ezek a problémák be-bekerülnek a politika fő áramába, mert izgatja a társadalmat, mert fontos kérdéssé válnak. Nálunk is így lesz. Most talán sokan hiszik azt, hogy nem ezek a legaktuálisabb kérdéseink, hogy mi van a menekültekkel, mi van a cigányokkal, de szerintem egyfelől állandóan aktuálisak, másfelől sokkal aktuálisabbak és még nyomasztóbbak lesznek 3-4-5-6 év múlva. Tehát ezért is kell okosan előrelátva gondolkodni.

Beszélő: Tudnál-e valamit mondani arról, hogy hogyan zajlott le a Fidesz-frakción belül ez a vita az egyházak támogatásával kapcsolatban, mert nyilvánosságra ez nem került. Egyáltalán volt vita?

– Két álláspont volt, az egyik álláspont szerint valóban van egyfajta szektaveszély Magyarországon. Nem árulok el nagy titkot, ha megmondom, a Fidesz-frakció többsége azt szerette volna, hogy külön lehessen szavazni erről a négy szóban forgó egyházról. Nem sikerült, technikailag nem volt kivitelezhető, ezért végül is jobb híján született meg a többség döntése, hogy akkor inkább támogatják ezt az indítványt. Néhányan voltunk, akik azt mondtuk, szeretnénk megőrizni a döntési szabadságunkat, és a frakció úgy foglalt állást, hogy akik számára ez problémát jelent, azok megtehetik, hogy ellene szavazzanak.

Beszélő: Nyilatkoztad a Narancsban is, hogy ki kell alakítani az ellensúlyokat a választások előtt szükségszerű centralizáló tendenciával szemben. Ezek az ellensúlyok szerinted benne vannak ebben az alapszabályban, vagy beleférnek ebbe az alapszabályba, amit most elfogadtatok?

– Elvileg igen. Egyfelől nagyon fontosak a különböző jogkörök és a struktúrák, másfelől meghatározó, hogy azok a személyiségek, akik ezeket mozgatják, hogyan vélekednek erről, milyen a mentalitásuk. Azt hiszem, hogy ha okosan tudjuk kiegyensúlyozni a különböző pártfunkciókat és -szerveket, az országos választmányt, az elnökséget, az elnököt; és olyan személyeket is választunk, akik képesek nem egymás ellen dolgozó, hanem a szolidaritási lojalitást mindig megőrző, de hatalmi ellensúlyokat alapvetően megteremtő politikát folytatni, akkor szerintem, meg lehet csinálni. Erre egyébként ma még nem tudok okos választ adni, mert én sem látom át igazán, hogy hogyan fog működni ez a most elfogadott alapszabály.

Beszélő: Szükségszerű-e – mint ahogy egy barátom az SZDSZ-ről folytatott vitánkban mondta –, hogy a pártok színes és markáns egyéniségei perifériára sodródván elszürkülnek, elbürokratizálódnak.

– Ez jó kérdés. Hát hadd mondjam azt, hogy egyáltalán nem szükségszerű, hogy elszürküljenek a pártok. Hozzátenném ugyanakkor, hogy én is helyeslem, ha a politikusok nem gondolják magukat valami kiválasztott csodáknak, és nem hiszik, hogy ők valami szuperegyéniségek. Az a jó, hogy ha a politika ennél egyszerűbb dolog, szóval, ha nem valami megváltó csodát várunk azoktól az emberektől, akik ott vannak, hanem azt, hogy tegyék a dolgukat, egy foglalkozást űzzenek. Én ódzkodom a karizmatikus politikusoktól. De az ember őrizze meg az egyéniségét, és örüljünk annak, hogy nekünk tényleg elég sok színes egyéniségünk van. A nekünk nemcsak a Fideszre vonatkozik, hanem a magyar politika egészére.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon