Skip to main content

„Szépen megtapsoltak mindenkit”

Vissza a főcikkhez →


Beszélő: Mindenki nagy tapsot aratott ezen a kongresszuson. Megtapsoltak Téged, de megtapsolták Kósa Ferencet és Kósáné Kovács Magdát is. Pedig nem ugyanarról beszéltetek.

Vitányi Iván: Ennek szerintem az volt az oka, hogy a kongresszus előkészítése során – és egyáltalán a pártéletben – nyilvánvalóvá vált, hogy a pártban különböző irányzatok vannak, legalább három-négy markánsan elkülönülő irányzat. Volt egy olyan félelem, hogy ezek az irányzatok összevesznek, és a párt nem marad egyben. Ezért a kongresszuson a küldöttek számára már eleve jóleső érzés volt, hogy itt vagyunk együtt. Félretették a gyanakvást, szépen meghallgattak mindenkit, és szépen megtapsoltak mindenkit.

Beszélő: Három-négy markánsan elkülönülő irányzat. Nem sok egy kicsit?

Vitányi: Minden pártban fennáll ez a helyzet jelenleg. Göncz Árpád mondta egyszer, hogy szerinte minden pártban legalább három irányvonal van, s még plusz kettő. Az egyik azoknak a hatalmi mániákusoknak a csapata, akiknek mindegy, csak előre nyomuljanak. S a másik azoknak a sérült lelkűeknek a csapata, akik a sebeiket nyalogatják. Ez tehát általános jelenség. Ennek ellenére azt mondom, hogy a szocialista pártnak arra kellene törekednie, hogy ebből a sokszínűségből valamilyen egységre tudjon jutni.

Beszélő: Ezek szerint tehát a szocialista pártot jobbára csak az köti össze, hogy tagjai 1989 előtt az MSZMP tagjai voltak.

Vitányi: Valami közös azért ezen kívül is van. Közös az, hogy azt az eszmét, amelyet a szocialista jelző jelent, fenn kell tartani. Abban talán mindenki megegyezik, hogy a szocialista pártnak különös feladata a szociális elem képviselete, tehát a bérből-fizetésből élők, a hátrányos helyzetűek, a nyugdíjasok képviselete. Most más kérdés az, hogy miként kell ezt érteni, de hogy ez a pártnak egy különös feladata, abban egyetértés van. Hogy ezt miként, hogy kell csinálni, itt már szélesebb az értelmezés lehetősége.

Beszélő: Ez még mindig egy túlnyomórészt bérből és fizetésből élő ország. Tehát képviseletük felvállalása önmagában nem határozhatja meg kielégítően a szocialista pártot.

Vitányi: Én csak azt mondtam, hogy ez az a pont, amelyben mindenki megegyezik. Az értelmezés természetesen már különbözik. Persze ez nem elegendő egy párt programjának konkrét meghatározásához. Ezért nincsen ma egyetlen pártnak sem programja, beleértve a kormányt, a kormánypártokat. Voltaképp mindegyik ugyanazt a néhány elvet és szót variálja és kombinálja a variáció- és kombinációszámítás szabályai szerint.

Beszélő: Tamás Gáspár Miklós szerint az MSZP döntése, hogy nem lépteti vissza békéscsabai jelöltjét az SZDSZ jelöltjének javára, azt jelenti, hogy a szocialisták nem akarnak a liberális pártokkal együtt szélesebb ellenzéki szövetségre lépni. Ehelyett a baloldalon belül törekszenek vezető szerepre. Mi a véleményed erről?

Vitányi: Azt hiszem, maga a döntés a konkrét helyzetből fakadt, de vannak ilyen konnotációi. Ami a konkrét helyzetet illeti, egyfelől arról volt szó, hogy a békéscsabai szocialisták nagyon örültek a szocialista jelölt jó eredményének – az előrejelzések sokkal rosszabb eredményt ígértek – és nem akarták jelöltjüket feladni. Ez a szubjektív tényező, amivel számolni kell. Másfelől pedig arról volt szó, hogy voltak valamiféle tárgyalások a szabad demokratákkal, de nem tudtak megegyezni. Én nem voltam ott, de úgy látszik, az sem elég, ha az ember ott van, mert a tárgyalásokról két változatban hallottam. A szocialista értelmezésben az történt, hogy – Kósa kifejezésével élve – a szabad demokraták a szocialistákkal még most sem akarnak emberként szóba állni, és elutasították azt a javaslatot, hogy az SZDSZ jelöltje a három ellenzéki párt közös jelöltjeként induljon. A szabad demokraták szerint viszont az MSZP kezdettől fogva ódzkodott, és kifejezte, hogy vannak még tartalékok a szakszervezetekben és más helyütt. Nyilvánvaló, hogy meg tudtak volna egyezni, ha nagyon akarják. Nem akarták nagyon. Én természetesen amellett vagyok, hogy a liberalizmus és a szociáldemokrácia mindenképpen kössön szövetséget. S nem csak itt, hanem mindenütt a kelet-közép-európai térség utódállamaiban, mert közelebb állnak egymáshoz, mint az a konzervatív vonulat, amely nem hasonlítható a nyugat-európai konzervatív vonulatokhoz sem.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon