Skip to main content

A legnagyobb – és ami mögötte van

Vissza a főcikkhez →


A tb-nek juttatandó állami vagyonról naponta egymásnak ellentmondó hírek kerülnek forgalomba. Az új pénzügyminiszter kategorikusan ellenezte a vagyonátadást, az új privatizációs miniszter a hatályos országgyűlési határozatba foglalt 300 milliárd helyett 65 milliárdról beszélt, azután Bokros Lajos 20 milliárdot emlegetett, most utoljára pedig a pénzügyminiszter – úgy látszik – beadta a derekát, s belenyugodott a 65 milliárdos vagyoncsomagba. Elannyira, hogy az Érdekegyeztető Tanács múlt heti ülésén a kormányfő – Bokrossal az oldalán – már határozottan 65 milliárdról beszélt, s arról, hogy emiatt módosítani kell az említett országgyűlési határozatot.

Néhány hete a napilapok be is mutatták a 65 milliárdos portfóliót. Szerepel benne az OTP és a Postabank részvényeinek 20 százaléka is. A vagyoncsomag ott pihen elkülönítve az ÁV Rt.-ben, és várja, hogy megszülessen a tényleges döntés. Magának a 20, 65 vagy akár 300 milliárdos vagyonnak a várható hozama nem indokolja a tb ambícióit, hiszen éves költségvetésüknek ez a jövedelem elenyésző részét, csupán mintegy 3 százalékát biztosíthatja, még akkor is, ha megszerzik a legbiztonságosabbnak látszó OTP-tulajdonrészt. Némileg más megvilágításba kerül a most megszerezhető vagyon jelentősége, ha feltételezzük, hogy a tb kényszermonopóliuma előbb-utóbb megtörik, s a kötelező biztosítást több nagy intézet szervezi majd, amelyek közül a mai tb csak az egyik, mondjuk a köztisztviselők és közalkalmazottak biztosítója. Más – kisebb volumen – mellett az adott vagyon azért nagyobb súlyt képvisel. De alighanem számít az is, hogy egy-egy jelentős tulajdonhányad beleszólási lehetőséget ad a tb-önkormányzatokat uraló MSZOSZ-nek a gazdálkodó szervezetek döntéseibe, s így ha jövedelmet nem is, de gazdasági befolyást biztosít.

A Beszélő értesülése szerint például az OTP-nél azért akar tulajdonrészt a tb, mert így meg tudná oldani a Nyugdíjbiztosító likviditási problémáit. Ha a pénzügyminiszter keresztül tudja vinni kemény feltételét, miszerint a vagyonátadásnak az az ára, hogy a tb nem járhat be az ún. készenléti hitelszámlán keresztül a költségvetésbe, akkor a tb-nek pénzpiaci forrás után kell néznie. Az MSZOSZ készséget mutat arra, hogy a nyugdíjakat ezentúl nem a postán, hanem az OTP-n keresztül folyósítsák, méghozzá úgy, hogy a nyugdíjasok OTP-bankkártyát kapnának. Ez szerény, de biztos üzlet, és óriási pozícióelőny lenne az OTP-nek, hiszen a nyugdíjak teljes fedezete az ő forrásait növelné általános pénzszűke idején. Ahhoz azonban már esetleg kell egy kis tulajdonosi nyomás, hogy cserébe kedvező kondíció mellett nyújtson hitelt szükség esetén a nyugdíjak kifizetéséhez. Könnyen lehet, hogy az OTP vezetőinek nincs ellenére ez a konstrukció, és támogatja a tb tulajdoni igényeit, a pénzügyi kormányzat azonban nincs elragadtatva, mert egészségtelennek tartja, ha egy résztulajdonos ilyen méretű üzlettel vesz részt saját cégének forgalmában.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon