Skip to main content

Dokumentumok – I.

Vissza a főcikkhez →


BELÜGYMINISZTÉRIUM
SZIGORUAN TITKOS!*

III/III-4-a alosztály

Engedélyezem:
Harangozó Szilveszter
r. vezérőrnagy
főcsoportfőnök I. helyettese

Tárgy: „Csata II.” fn. akció végrehajtására

JAVASLAT

Jóváhagyott elvi javaslat alapján 3/e „labda” operativ technikai rendszabály** alkalmazását tervezzük 1980. október 20-án a Bp. XII.., Óra köz 2. I. em. 2. szám alatt, a „repülő egyetem” előadásának rögzitésére.

Az akciót a korábbi összejöveteleken rendszeresen részt vevő XXXXXXXXXX segitségével hajtjuk végre. A BM III/V-1 Osztály az operativ rendszabályt megfelelő biztonsággal a XXX kézitáskájában rejti el, aki táskáját az összejövetel időtartama alatt magánál tartja.

XXXXXXXXXXXXX - aki a „Csata I.” fn. akcióban hasonló módon részt vett - az akció kezdete előtt 2 órával a „Pongrác” fn. „K” lakáson a tartó operativ tiszt, Szabó Balázs r. szds. elvtárs igazitja el a rendszabály kezelésére, védelmére és átadja a táskát. Az akció befejezése után 2 órával a tmb*** , a fenti „K” lakáson tartójának visszaadja a táskát a rendszabály kiszerelése céljából, és röviden beszámol tapasztalatairól.

A helyszini vizuális szemrevételezés alapján a BM III/V-1. Osztály szakértői véleménye szerint a rendszabály vétele a domborzati viszonyok figyelembevételével, a dekonspiráció veszélye nélkül a célobjektum közelében, a Bp. XII.., Diana utcában parkoló személygépkocsiban lehetséges.

Az akcióban részt vesz, és annak időtartama alatt a gépkocsiban tartózkodik dr. Izsó Attila r. tzls. elvtárs és a III/V-1. Osztály egy operativ tisztje.

Az akció biztonságos végrehajtása érdekében szükséges egy URH rendőrautó, amely a célobjektum közelében helyezkedik el. A hálózat, illetve a rendszabály esetleges dekonspirálódására utaló jel esetén a rendőrjárőr Fogarasi Ferenc r. őrgy. elvtárs vezetésével a helyszinre megy, a jelenlévőket igazoltatja és a hangoskodókat - többek között az erre megfelelően felkészitett XXXXXXXXXXXX - a XII. kerületi Rendőrkapitányságra előállitja.

Az URH kocsi és a vételt vevő személygépkocsi közötti összeköttetést 2 db telepes „Veszprém” tipusu rádió adó-vevő készülékkel biztositjuk.

Fentiek alapján kérem „Csata II.” fn. akció végrehajtását engedélyezni.

Budapest, 1980. október 7.

Dr. Izsó Attila r. tzls.
Dr. Horváth József r. ezredes
csoportfőnök-helyettes
Esvégh Miklós r. őrnagy alosztályvezető

* Alatta pecsét: „A minősítés megszűnt a BM 1-a-786/97 nytsz. rendelkezése alapján”; ez érvényes a többi dokumentumra is. A dokumentumokat az eredeti írásmódot és helyesírást megőrizve közlöm, a – rendszerint olvashatatlan – kézírásos szignálások nélkül.

** Értsd: lehallgatókészülék.

*** Titkos megbízott, magyarán: besúgó.




BELÜGYMINISZTÉRIUM
SZIGORUAN TITKOS!

III/III-4-a alosztály

Tárgy: Társadalmi kapcsolat létesitéséről

JELENTÉS

Szóbeli engedély alapján 1980. X. 30-án társadalmi kapcsolatot létesitettünk XXX elvtárssal, a „repülő egyetem” előadásainak 3/e „labda” operativ technikai rendszabály utján történő rendszeres vétele érdekében.

XXX elvtárs a XXXXXXX csoportfőnökség állományában teljesitett szolgálatot 1962-ig. Jelenleg a XXXXXXXXXXX. Felesége a XXXX oktató, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa.

Nevezettek a Bp. XXXXXXXXXX. alatti tanácsi rendelkezésü családi házban laknak. A ház kb. XXXX van a „repülő egyetemi” előadások szinhelyétől, igy a „Csata II.” fn. akció tapasztalataiból kiindulva várható, hogy ezen a helyen jó minőségü felvételt sikerül késziteni az összejövetelekről.

Kérésünkre XXX elvtárs készséggel hozzájárult ahhoz, hogy lakásának egy részét az általunk megjelölt időpontokban operativ célra igénybe vegyük.

Budapest, 1980. október 30.

Dr. Izsó Attila r. tzls.

Nytsz.: 4/4-1377/80.
K.: 1 pld. Nev. anyaga

Készitette: IA/KM





BELÜGYMINISZTÉRIUM
SZIGORÚAN TITKOS!
1. sz. pld.

III/III-4-b. Alosztály

a BM 1-0-786/97
…nytsz. rendelkezése alapján

ESVÉGH MIKLÓS r. őrnagy elvtárs,
BM III/III-4-a. Alosztály vezetője

Helyben

Tájékoztatásul, esetleges felhasználás céljából megküldöm bizalmas uton tudomásunkra jutott információnkat:

„XXXXXXXX az egyik alkalommal az alábbi, hangsulyozottan szubjektív véleményt mondta el Jávor Istvánról:

A Mafilmben dolgozik, mint standfotós, ami azt jelenti, hogy a filmforgatásokon fotóz. Meglehetősen középszerü szinvonalon dolgozik, de olyan nagyképü és fennhéjazó figura, hogy nem tartozik a legnépszerübb emberek közé.

Az kétségtelen, hogy igazi karrierista típus, aki mindenféle munkát elvállal, ha jól megfizetik és ahhoz ért, hogyan hizelegjen a feletteseinek /rendezők, szinészek, stb./

Feltehetően jómódu családból származik, állítólag nagyon gazdag nőt vett feleségül, ennek köszönhetően szép öröklakása, divatos autója van.

Tetszik neki az a szerep is, hogy most ilyen közeli kapcsolatban van az avantgarddal /Óra utca/ és ezzel lehet hencegni különböző „müvész körökben” is.”

Budapest, 1980. december 12.

Jávor Miklós r.őrnagy alosztályvezető




BUDAPESTI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG
SZIGORÚAN TITKOS!

III/III-D. A L O S Z T Á L Y

221-20/647/80

BM III/III-4. Osztály
Vezetőjének!

Budapest

Bizalmas uton az alábbiak jutottak tudomásunkra:

„Feladatom volt elmenni a XII. kerület Óra-köz 2 sz. I. 2 ajtó Jávor lakásba. - Ott résztvenni egy „szabad-vándor egyetem” előadáson. A megadott időpont 1980. XII. 8. 20 óra.

A megadott helyre elmentem XXXXXXXXXX tartózkodtam. A Jávor lakásban tapasztaltak részletes leirása - elemzése:

kb. 60-65 személy vett részt a lakásban tartott összejövetelen.

1./ A Jávor lakás és környezet leirása:

Jávor magát fotósnak mondja és vállalatnál dolgozó kb. 30-éves személy. - A lakás értéke kb. 600-800 000 Ft-ot képez. Szépen berendezett, kulturált müvész lakás.

A lakásból a fővárost látni lehet.

A falon plakát, /erre visszatérek./

2./ Az esti program:

Iványi Gábor előadása.

Kint hideg van havas szél fuj. A nagyszobában ujságot tesznek a szőnyegre, beboritják az előszobát is.

Sicipőben kb. 10-en érkeznek, 30-éven aluli korosztályok. - Furcsa alakok.

3./ Igyekszem őket valamilyen formában tipvizálni[1], statisztikát késziteni róluk.

A 60-65 főből: 26 nő, 34 férfi

ma nem volt telt ház. Okai: a rossz időjárás és a téma sem a „sikertéma”. 75%-ban introvertált személyek.

4./ A vezérkar a következőkből állt:

- egy magas gimnasztorkás torzhajjal, és elálló, nagy vörös szakáll és a fickó többször hangsulyozta a többiek előtt. /vezérkarral beszélgetve/.

- Egyelőre nincs gáz, most nem mernek nyiltan fellépni ellenünk.

- Addig nincs is baj, mert tudhatjátok, hogy tudnak már a dologról köptek. - De ez nem érdekes.

Ha szólnak még ráérünk a polémiára. /Dosztojevszki figura, egzaltált pasas, forradalmár tipus/.[2]

A másik a házigazda Jávor ő az ügyelő, szervező, sok ismerőse, barátja van a társaságban.

Jótékony, de nem önzetlen fickó.

Olyan, aki tudja, hogy miért vállal kockázatot. A lakást átadta a 60 embernek, akik szabadon jönnek-mennek, nem kis izgalommal. Nyugodt, hidegvérü praktikus kivitelező típus.

A harmadik, egy alacsony, sovány nyakában /cserkészesen/ háromszögü kendő kb. 28-éves Mészáros nevü[3], a Jávor jó barátja. Ő szereti[4] az akusztikai berendezést 2 db. 40 Wattos hangfal, erősítő, lemezjátszó, mikrofonon beszélnek és a kinti helyiségekben is hallják majd az előadó beszédjét azok, akik nem férnek be a szobába. Negyedik az a fickó, aki „Vörös hobó” hajjal, abban a farmernadrágjában, amelyben mondotta Bibó István ravatalánál a beszédet.[5]

Ő a tőle várható „organizátori” feszültséget leplező izgalommal tekintget, szorong és keresi, hogy nézik-e őt. - Olyan szerepkörben tetszeleg itt ebben az illegálisan ügyködő társaságban mintha „Cionista” szerepét töltené be.[6] - Indirekt szöveggel, sarkallja a többieket. Ötleteket hoz, visz ad át, utasit vigyáz mindenre. Ahol ő ott van, nagy baj nem történhet gondolják a többiek. - Csak arról feledkeznek el, hogy ez a fickó olyan, mint a légyfogó Kenedy névre hallgatott.

Játékmester is, aki inkább másokkal játszatja el a müsort. Ő a fővállalkozó. Az
ötödik egy nagy hustorony 120 kg. /Jézus Krisztusi” frizurában és torzomborz szakállal gombnélküli ing, lompos mellény. Mint később kiderült ő nemcsak a vezérkar része, hanem ő lesz ma az előadó is.

Amint későbbi előadásából kiderült, atyjának, Iványi Tibor metodista lelkésznek kispappá felszentelt fia áll előttünk.

Nyakon ragadja a mikrofont és két órán át meséli atyjának mint „bátor szent” küzdelmét, megaláztatását az ÁEH-al és a szuper intendánssal.

Dokumentumokból olvas fel, igen szellemesen, arra törekszik ügyes fogásokkal, hogy ironikus és diplomata módon nevetségessé tegye az Á.E.H.-al minden állami és „egyház ellenes” rossz szándékú ateista politikáját. Külföldi kapcsolatait sem rejtette véka alá igen szivós, jó eszü, logikus, de mégis egzaltált, paranoid őrült, akinél a fanatikus vallásos paranoia a jellemző tünetegyüttes. Ő a megváltó tipusa.

Megjegyzés: Ha ott nem is állt módomban, de itt most, hogy jegyezzem meg: Népköztársaságunk vallás és egyházpolitikáját fényesen igazolja, hogy Iványiék: Az apa Iványi Tibor lelkész és Gábor mindkettőjüket kizárták a lelkészkedésből, mégis lelkészkednek mindketten.

- Kapaszkodnak mindenbe, miközben teljes és dühös harcot vivnak az ÁEH-al rendszerünkkel a „vallásszabadság” zászlaját - kalózlobogóként - lobogtatva, mint „Kapisztrán János” a törökök ellen, vezetik szervezik a lazítást, ellenállást.

- Ez az Iványi G. Békásmegyeren lakik.

Hangoztatta, hogy az állam eladta a Kossuth téren imaházukat Kispesten. Most az utcán jönnek össze.

Mindezt Iványi Gábor elmondhatja mindenhol, még az egyetemisták és egyéb szabadgondolkodásu szabaduszók vándor egyetemén is előadássorozatban.

- Az nem zavar senkit, hogy a Teológiáról is kicsapták őt. - Zavarosfejü opronens[7] tipus. Jó lenne tudni, mit tartogat még két hét mulva utolsó előadására.

„Gábor atya” vándorgyülés cionistáinak Gábriel főangyala, bukott angyal.

A falitükrön plakát keresztbe:

LE A REAKCIÓVAL! Éljen a Magyar Kommunista Párt!

A jelenlévőket egyáltalán nem zavarja. Aki eljött politikai kiállást vállalt.

Szellemes idézet paradox reakció.

Szünet következik, de felhivják a figyelmet többször, hogy akik anyagot[8] rendeltek a karácsonyi ünnepekre átvehetik. Akik nem rendeltek még a külső szobában rendelhetnek.

Megjegyzés: Utána nézek, mit rendelhetnének a „csemege kosárból” kitódul a tömeg.

- Nem férek oda kb. 10-percig kell várni. Két magas dosszié csomag tornyosul odabenn. Százak-ezrek cserélnek gazdát kb. 4000-4500 oldalas anyagot osztanak szét sebtében, amig a készlet tart. Ez is egy jó üzlet a már emlitett társaság egyeseinek.[9]

- Van itt kérem minden a „kosárban”.

Egy cimlista forog kézen ebből válogatnak a fele nem tudja, hogy mi van a cimek mögött, egymást kérdezgetik.

Pl. néhány ellesett szó a hallottakból:

„Ez miről szól te?

- Mit tudom én, de jó cime van.

- Mások közötti beszéd.

- Te ezt vedd, én” is vettem a multkor, ez 1956-ról szól.

Jó sztorik vannak az ÁVOSOK-ról benne. - Ki írta? - Nem mindegy? - Volt a válasz”.

Odafurakodok nézem a cimeket:

- „Kelet-európai Szemle” Figyelő 60 oldal[10]

- Magyarországi szegények Kemény István Párizs szociológ felmérés[11]

- Bibó István könyve, tanulmányai, milyen az igazi demokrácia 2. tanulmánya.[12]

- Marx négy évtizede[13] /nagy terjedelemben/.

- Magyarország 1984-ben[14] stb. kb. még

- Örsi levél Acél Györgynek[15] kulturpolitikai vitaanyag”

Egy férfinél laponként a cimek és az óra[16] alatta a megrendelők neve.

Átvételkor fizetendő.

Bejelentették a következőket a mikrofonon: /Mészáros[17]/

- Figyelem néhány fontos bejelentés:

- A következőkben, Iványi még egy előadást tart, - igy van Gábor?

- Kérdezte a bejelentő a hustorony, szakállas metodista elcsapott, de felszentelt kispaptól. Aki válaszolt.

- Igen jöhetek még egy előadással.

- Ezután néhány bejelentés volt még.

- A Kiss[18] még öt előadást tart.

- 1981 félévben[19] a Hegedüs András négy előadást fog tartani, hogy mindenki tudja. - Továbbá előkerült és megszereztük azt a hangszalagot, amelyre Bibó beszél. Valami fontosat még rámondott. A cimét majd megtudjátok ezt is leadjuk egy alkalommal.[20]

A gépelt anyagokat XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX mutatja, dörzsöli a kezét és szorongatja a kulturát, vagy ideológiát, talán még ő sem tudja. - Még nem tudhatom, de már előzőleg kihirdették, hogy az „információk szabad áramlása” itt kapható, oldalanként 1 Ft-ért van ami 800 oldal, vagy 400 oldal anyag, de vannak 60-80, vagy 20 oldalasok. Miután rámszóltak - tessék rendelni!

XXXXXXX
XXXXXXXXXXXXXXXX
XXXX
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
XXXXXXXXXX

- Közben a vezérkar mindent figyel. Jó néven veszik rendelésemet, itt. alkalmazkodni kell, különben is egy 20-al több vagyok itt mindenkinél.[21]

Kenedy mester figyel-fülel jön-megy, mint a karmester. Közben egyesek eltünnek majd előkészülnek.

A harmadik szoba egy hálószoba bevetetlenül. Ott nem tudom jelenleg kik használják.

- Üzemelnek Jámbornál.[22]

- Családot nem látok. A szomszéd házakban is tudnak a „partikról”.

- Mások ugy tudják, hogy azért tartják itt az előadásokat, mert az egyetemeken nem férnek el.

Néhány jó lemez, mindenki fegyelmezetten viselkedik.[23]

Egy kopasz emberke 2 számmal kisebb farmernadrágban, nagy pipával füstöt ereget[24] és összehuzza a leteritett ujságokat, aztán a kazettáját kinyitja. Elővesz egy elsárgult könyvet és körülnéz, hogy látják, hogy ő mai könyvet nem olvas. - Ketten beszélgetnek a furábbik figura vonja magára a figyelmemet.

- „Ha nem adja vissza a bibliát összeverem, baszd meg nem ismerek tréfát ez egy Károlyi Gáspár fordítás még”.

Hirdetnek a IX. kerület Kinizsi utcában a Hazafias Népfront IX. ker. helyiségében mozgalmi szolgálatra toboroznak 20 főt börze, kirakodóvásár, kiállitás lesz.[25] Főleg lányokat keresnek.

Iványi Gábor toborozza befelé a népet.

Megjegyzés: Nem tudom mit tud ez a pasas még mondani. - Erre teljes csodálkozásomra kezében ujabb dokumentumokból olvas fel. Innen 10 sort-onnan 20 sort, amivel nevetségessé teheti elöljáróit, a Szabadegyházak Tanácsát, az ÁÉH-tevékenységét. stb. - mindenki várja az ujabb sztoriait.

- Kik hogyan üldözik a metodistákat? - és ők hogyan játszák ki „ateista testvéreiket”. - 22:20 értelem, cél nélkül befejezi az előadó az előadást.

Megjegyzés: Elgondolkozom ezen a társaságon.

- Elgondolkozom amit hallottam, amit láttam. - ma XXXXXXX voltam ott. Hallottam félszavakat, véleményeket, - ugy éreztem ott magam, mintha a „Lipóton” csoport terápia lenne. - Valaki, aki azt hiszi magáról, hogy felkent beszél, mások meg bámulják.

- Elgondolkozom, hogy ez kinek jó.

- Kik vállalják ezt a kockázatot és rizikót, hogy - mételyezzék - az ifjúságot.

A fő veszélyt abban láttam, hogy „hozzák a bajt, viszik a bajt”.

- Ahol ilyen illegális összejövetelen rendszeresen előadást tartanak apolitikus, a fellázításnak kihivó tüntető formájában baj van.

- Elsősorban akik tudomással birnak róla és megfelelően nem cselekednek olyan lavinát inditanak el, amelyet megállitani sokkal nehezebb lesz.

- Mi a további veszély a szocialista rendszerrel 180o-os opozició magatartás feszitése. A deviált[26] - személyiséggel rendelkezők felhasználása illegálisan terjesztett nagy számu antiszociális[27] lázitó anyagok terjesztésére.

- Arra jó, hogy tartaléknak ilyen is legyen kéznél! - Egy ilyen társasággal, ilyen dokumentumokkal nyugodtan elbeszélgetnek a biróságon, ha szükséges. El lehet érni vele, hogy a többség elitélje.? - A KISZ KB. tagját is el lehetne hivni, hogy lássa a „vándor egyetemet”! Hátha tud helyette egy jobbat ajánlani a jelenlévőknek.

- Meggyőződésem, hogy a társaság zöme formálható fiatal. De mi lesz, ha ezen az „egyetemi jegyzeteken” nőnek fel.

- Sajnos az a plakát a tükrön „LE A RAKCIÓVAL”

„Éljen a Magyar Kommunista Párt” abban a milliőben alibiként hat csak továbbá az ellenfelet jelenti szimbolikusan.

Érdekes volt tapasztalni, hogy ezt a társaságot jóformán csak az érdekelte, hol lehet belekötni és kiken keresztül társadalmi rendünk egyik, vagy másik területén kevésbé ismert, vagy esetleg hibás hatósági dolgokba.

Sajnos itt már kialakult egy csoport norma, erkölcsi előitélettel terhes viselkedés, amellyel az ottlévők minél jobban azonosulnak, annál erősebben hat rájuk a csoportban kialakult felfogás, állásfoglalás az illető csoport közvéleménye.

- Ugy vélik a csoportban, hogy a valahová tartozás társadalmi harcban szerzett elismerést jelent számunkra. Ha kudarc lenne, nem jönnének, nem áldoznának rá.”

Budapest, 1980. december 17.

Agócs István r. alezredes osztályvezető
Gaál Dezső r. alezredes alosztályvezető

Jegyzetek

[1] Az eredetiben is így.

[2] Valószínűleg Nagy Bálintról van szó, bár az ő szakálla nem vörös.

[3] Helyesen: Szilágyi (Sándor) - honnan a csudából vette ezt a Mészárost?

[4]  Helyesen: szereli. (Mellesleg:a Hi-Fi a hobbim – létezne olyan, hogy áttételes freudi elírás?) A későbbiekben egyébként Sulyok Miklós és Klaniczay Gábor látta el a hangosítással, illetve az előadások hangfelvételével kapcsolatos feladatokat. Többször terveztük ugyanis, hogy az elhangzottakat írásban is közreadjuk, de ebből végül semmi nem lett; a kazetták is eltűntek. Ha valaki tud ilyen kazetták hollétéről, tegye már meg, hogy fölkeres.

[5]  Kenedi János.

[6]  Rejtély, hogy mire gondolhatott a szerző. Kenedi soha nem foglalkozott az ún. zsidókérdéssel, de ha ez mégis szóba került, következetesen az asszimilációs állásponton volt, ami a cionizmus 180 fokos ellentéte.

[7]  Helyesen: opponens.

[8]  Szamizdat kiadványokról van szó.

[9]  A gépiratos szamizdatokat önköltségi áron, a gépelés ellenértékéért, oldalanként egy forintért árultuk. A becsempészett külföldi kiadványok árusításából befolyt összeget az itthoni szamizdatok előállítására, illetve az erdélyi és felvidéki terjesztés kompenzálására fordítottuk. Későbbiekben a stencillel/szitával sokszorosított szamizdatok ára is önköltséges volt: a gépelés, a papír, a festék és a nyomdász munkájának az ellenértéke. A kiadványok szerzői, szerkesztői és terjesztői a munkájukat ingyen végezték.

[10]  Kelet-európai Figyelő. Rendszertelenül megjelenő gépiratos kiadvány volt, Kenedi János szerkesztésében.

[11] Kemény István: A magyarországi szegénység. Gépirat.

[12]  Feltehetőleg a párizsi Magyar Füzetek 4., Bibó-számáról van szó.

[13]  Marx a negyedik évtizedben – Körkérdés a marxizmus időszerűségéről. Gépirat; szerk.: Kovács András.

[14]  Libertarius: Magyarország, 1984? Gépirat; szerzője: Szalai Pál.

[15]  Eörsi István: Egy nyíltnak szánt levél. Gépirat; címzettje: Aczél György.

[16]  Helyesen: ára(k).

[17]  Helyesen: Szilágyi (Sándor).

[18]  Helyesen: Kis (János).

[19]  Az első félévről van szó.

[20]  Az európai társadalomfejlődés értelme című, hangszalagon rögzített előadásról van szó, melynek bevezető részletei elhangzottak a Hétfői Szabadegyetemen 1981. október 19-én Eörsi János és Betlen Anna III., Fő tér 2. sz. alatti lakásán, a többi részlet pedig novemberben és az 1982-es év első szemeszterében Ungár Anna II., Fillér utca 58. sz. alatti lakásán.

[21]  Értsd: idősebb.

[22]  Helyesen: Jávornál.

[23]  Valószínűleg arra utal a szerző, hogy ellenállnak a kísértésnek, és mégsem lopják el a házigazda lemezeit.

[24]  Nem sikerült azonosítani.

[25]  A SZETA, a Szegényeket Támogató Alap karácsonyi aukciójáról van szó. A Szetát Havas Gábor, Iványi Gábor, Lengyel Gabriella, Matolay Magdolna, Nagy András, Nagy Bálint, Pik Katalin és Solt Ottilia hívta életre, 1979 novemberében, Solt Ottilia és Nagy András III., Komjádi Béla u. 3. sz. alatti lakásán. A SZETA 1989. április 4-én legális egyesületté alakult át, és tulajdonéppen ma is működik, bár inkább csak vidéken.

[26]  Helyesen: deviáns.

[27]  Helyesen: antiszocialista.

























































































































































































































































































































































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon