Skip to main content

Rendeleti úton…

Vissza a főcikkhez →


A deregulációs törvény értelmében „a rendőrséget a belügyminiszter – a jogszabályok és az államirányítás egyéb eszközei útján – irányítja”.

Minthogy a rendőrséggel kapcsolatos törvények elfogadásához kétharmados többségre van szükség, a kormányzati munkamegosztás módosításáról szóló törvény (1990. évi LXVIII. tv., 1990. szept. 15.) nem is foglalkozik a rendőrség irányításával. Ellenben a törvényhez kapcsolódó, ugyanazon a napon kihirdetett kormányrendelet – megismételve a deregulációs törvény idevágó szövegét – egyetlen hatalmas, 22 soros körmondatban a belügyminisztert teszi meg a rendőrség összes – bűnüldözési, közrendvédelmi és igazgatásrendészeti – feladatának irányítójává. A kormányrendelet melléklete a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek között egyszerűen felsorolja az Országos Rendőr-főkapitányságot is.

A belügyminiszter által 1991. május 21-én kiadott hatásköri lista egy lépéssel ezt is továbbfejleszti. E miniszteri utasítás azaz egy igen alacsony szintű jogszabály – kimondja, hogy az országos rendőrfőkapitányt a belügyminiszter nevezi ki, továbbá, hogy a miniszter „irányító és felügyeleti jogkörében” bármely munkáltatói és szervezési jogkört magához vonhat, a vezetők szervezési döntését megváltoztathatja, hatályon kívül helyezheti.

Tegyük hozzá: a törvényt, amely előírja, hogy a rendőr-főkapitányokat és rendőrkapitányokat pályázati rendszerben kell kinevezni, a hozzá kapcsolódó miniszteri rendelet (pártállami szóval: a végrehajtási rendelet) elmulasztotta pontosítani, a miniszteri gyakorlat pedig úgy értelmezte, hogy bárki kinevezhető, aki pályázott. Az Alkotmánybíróság a pályázati rendszernek ezt az értelmezését alkotmányosnak találta. Az országos rendőrfőkapitány tehát azt nevez ki megyei, illetve budapesti főkapitánynak, akit akar. Pontosabban: akit a miniszter akar, hiszen a fő-főkapitány kinevezése csakis a minisztertől függ. A Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata szerint, amely ugyancsak miniszteri utasítás formájában jelent meg 1991 decemberében, kimondja, hogy a múlt év elején létrehozott Rendészeti Hivatal elnöke „segíti a minisztert a rendőrség irányításában”.

E rendelet mellett „az önálló felelősséggel” működő rendőrség – illúzió, a hivatkozás a hatályos, de rég elfelejtett deregulációs törvényre – naivitás.

Csak az a kérdés, miért töri magát a kormány és a belügyminiszter, hogy legyen rendőrségi törvény, amikor mindent el tudnak érni nélküle is.

Törik magukat?














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon