Skip to main content

Beszélő évek – 1978

Vásárhelyi Mária: Ezt mondtuk mi…


…a magyar nép nemzeti karakteréről

1978 tavaszán készült az az adatfelvétel, amelyben egy munkásokat, illetve értelmiségieket reprezentáló rétegminta tagjait – egyebek között – arról is megkérdezték, hogy milyennek látják saját nemzetüket. Az alábbiakban ismertetett nemzetkarakter úgy rajzolódik ki, hogy a megkérdezettek a különböző ellentétes tulajdonságpárok között egy ötfokú skálán értékelték, hogy az adott tulajdonság mentén milyennek látják a magyarokat általában.


IM–Slágertükör


1. Szörényi L.–Bródy: 1978 – Fonográf – (1)

2. Omega: Léna – Orosz tél – Omega – (4)

3. Bencsik–Vikidál–Várszegi: Menj tovább – P. Mobil – (8)

4. Szörényi L.–Adamis: Mintha – Kovács Kati – (10)

5. Závodi–Révész: Gyere közelebb – Piramis – (–)

6. Omega–Sülyi: Metamorfózis – Omega – (–)

7. Szörényi L.–Bródy: In memoriam Elvis Presley – Fonográf – (–)

8. Bencsik–Schuster–Vikidál: Kétforintos dal – P. Mobil – (2)

9.
















Az 1978-ban bemutatott magyar filmek


Ők ketten (Mészáros Márta)

Dübörgő csend (Szijj Miklós)

Néma dosszié (Mészáros Gyula)

Magyarok (Fábri Zoltán)

A közös bűn (Mihályfi Imre)

Csatatér – Mohács ’76 (dokumentumfilm) (Rózsa János)

K. O.












Varga Balázs: Dokumentumfilm-regény


Az elméleti érzékenységgel és következetes fogalomhasználattal nem vádolható magyar filmkritika és filmtörténetírás ritkán került olyan terméketlen zűrzavarba, mint amikor a valóság, dokumentum és fikció kifejezéseket és ezek egymáshoz való viszonyát kellett meghatároznia. A dokumentumfilm és játékfilm merev szétválasztására épülő, évtizedeken keresztül bevált operációs rendszert nem lehetett sokáig tartani, különösen nem a hetvenes években, amikor éppen a dokumentarista és a fikciós stratégiák közötti átjárás és kölcsönhatás eredményezte a legfontosabb formai újításokat.

Nánay István: Nemzeti intermezzo


Mint más félszáz éves történetében annyiszor, 1978-ban is politikai játszmák kiváltója, elszenvedője és terepe lett a Nemzeti Színház – ezúttal az Aczél György és Pozsgay Imre közötti kötélhúzás (mondhatni: pozícióharc) állt az események hátterében. Mint mindig, most is valós krízishelyzet indokolta a hatalmi beavatkozást, amely azonban politikai-ideológiai szempontok szerint átszíneződött.

A fővárosi színházak, a színházi felsőoktatás és a színházi szakmai-társadalmi szervezetek élén régóta ugyanaz a néhány alkotó állt.


Kálmán C. György: Szelíd csapdák


Nagyon egyszerű dologról van szó, bárki megcsinálhatja. Fog, ugye, az ember egy magnetofont, leköltözik egy-két hétre vidékre, lehetőleg az isten háta mögé (azt nem olyan nehéz megtalálni az 1970-es évek Magyarországán sem), keres egy beszédes nénikét, bekapcsolja a magnót, és annyi. Olykor, ha a néni megakad, bizonyos kérdésekkel lehet terelni, máskülönben hagyni kell beszélni, majd csak kijön valami. Végül az anyagot legépeljük, kicsit rendszerbe szedjük, témakörök szerint, kész a szociográfia.

Csalog Zsolt 1978-ban megjelent Parasztregénye készülhetett volna így is.


Szabó Miklós: A Ludovikától a Magvetőig


1978-ban igazi politikai szenzáció volt, hogy Magyarországon legálisan megjelenhetett Kádár Gyula egykori vezérkari ezredesnek, a Vkf/2, a hírszerzés-kémelhárítás katonai szervezete (a magyar Deuxieme Bureau) 1943 júliusa és 1944 áprilisa között működött parancsnokának az emlékirata. A könyvet elsősorban az tette szenzációvá, hogy a megjelenés körülményeiből kitűnt, a memoár a nevezetes Aczél-féle „három T” tekintetében a „támogatott” művek csoportjába tartozik.

Kovácsy Tibor: Vakhit és tömeghalál


Alighanem 1988-ban jelent meg Magyarországon az utolsó könyv, amely még a szocializmus felsőbbrendűségének tudatával mondott lesújtó ítéletet az Egyesült Államokban uralkodó embertelen, sőt emberellenes viszonyokról, az ottani másként gondolkodást elfojtó imperialista reakció kíméletlen módszereiről, a CIA és az FBI tömeggyilkos kegyetlenkedéséről. A száz-egynéhány oldalas pamflet, Alinyin, Antonov és Ickov műve a Szovjetunióban már évekkel korábban megjelent, és rejtély, hogy miért csak ekkor, és ekkor viszont vajon miért adták ki magyarul.

Kovácsy Tibor: Forradalmi partnercsere


Afrika szarva; Ogaden, Eritrea, Tigre; Aszmara, Harer, Dire Dawa – 1978-ban már nemcsak a világesemények ínyencei tudták, merre keressék a térképen a szovjet terjeszkedés ígéretes, új hadállását. Igaz, hogy a tágabb célterületről egyedül Mozambik pályázott (sikertelenül) KGST-tagságra, Afrika legsúlyosabb szocializmus-teljesítményét mégiscsak Etiópia mutatta, jó másfél évtizeden át. Eközben – éppen 1978-ban – megnyert egy háborút, egy másikban pedig kézközelben érezhette a győzelmet. És hivatalosan is partnert cserélt.

Neményi László: Camp David

Neményi László


1978. augusztus 8-án Szadat egyiptomi elnök és Begin izraeli miniszterelnök nyilvánosan bejelentette, hogy elfogadja Carter amerikai elnök Camp Davidbe szóló meghívását. A korabeli nyugati sajtó szkepticizmussal keveredő várakozással tekintett a nem mindennapi esemény elébe. Szkepticizmussal, mivel az előző hónapok – de nyugodtan mondhatunk előző éveket is – sokszorosan bizonyították, hogy a szemben álló felekre gyakorolt amerikai nyomás nem feltétlenül vezet eredményre.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon