Skip to main content

négyezernyolcszáz leütés…

Lackó Miklós: …a nemzeti minimumról


„Magyarkonzervatív” – és nem, mint néha szabadelvű publicisták is írják: magyardemokrata – körökben egy ideje arról beszélnek, hogy ők csak olyan politikai erőkkel hajlandók bármiféle együttműködésre, amelyek elfogadják a nemzeti minimumot. Nem vagyok politikus, de azóta is foglalkoztat a gondolat: mit is kell értetnünk nemzeti minimum alatt?

A kifejezés nyilván válasznak készült a Demokratikus Charta liberális minimumára. A liberális minimum fogalma világosan és egyszerűen értelmezhető.


Tatár György: …egy rossz hasonlatról


Azt azért már nagyon elgondolkodtatónak találtam, amikor tágabb privátkörnyezetemben is elhangzott, hogy a magyar zsidóság leróhatná háláját Horthy sírja előtt, aki elvégre megmentette a budapesti zsidókat. Először azt hittem, viccet hallok, hiszen – talán a fiatal demokratákat leszámítva – még sokan emlékeznek rá, hogy amikor a komszomoltitkár dicsőítő történetet akar mesélni Lenin elvtársról, előadja, hogyan rontott a lármázó gyerekek közé a borotválkozó Lenin, hogy aztán csak annyit jegyezzen meg: gyerekek, csendesebben!

Gábor György: …a bárkáról és utasairól


A keresztény katakombafestészet kedvelt és gyakran ábrázolt motívumainak egyike Noé története. A Pamfilo-katakomba képe Noét a bárkában jeleníti meg (valójában ládában, a héb. teba = láda), frontálisan, kitárt karokkal, orante alakban. A kitárt kéz az imádság üdvözült állapotának tradicionális gesztusa, mind az ószövetségi, zsidó („Uram, mindennap téged hívlak, kitárom feléd a kezem” – Zsolt.

Neményi László: …arról, hogy milyen könnyű nyilasnak lenni

Neményi László


Nem lett éppen szélsőjobboldali ünnep március 15-éből, de azért épp elég neo- és paleonyilas grasszált az utcán a nemzeti ünnepen. Mondhatjuk: így jó ez, hogy nyíltan megmutatkozhatnak. Legalább tudjuk, hogy vannak. Egyébként is, a demokráciában el kell tűrni a máskéntgondolkodókat.

Ez eddig rendben is van, nem rendőrért kiáltok. Ami nincs rendben, az az, hogy még máskéntgondolkodóknak sem kell érezniük magukat, hogy nyilasnak lenni lassan kisebb társadalmi kockázattal jár, mint polgárpukkasztó verset írni.


Ungváry Rudolf: …arról, ami örök


Hajdú János a késő Kádár-korszak egyik vezető újságírója volt. Olyan politikai világban volt hajlandó képviselni újságíróként a hatalom érdekeit, melyben mindazoktól megtagadták a politikai jogegyenlőséget, akik a rendszerrel nem értettek egyet. Most se tagadja, hogy meggyőződésből vállalta ezt a tevékenységet, azért, mert úgy vélte, a rendszer megreformálható. Talán azért is képes volt erre, mert – nyilván magasabb érdekből – elhanyagolható dolognak tartotta, hogy másoktól a politikai jogegyenlőséget megtagadták.

Kisbali László: …az ünnepelhetetlen forradalomról


A forradalom ünnepelhetetlen, mert az ünnep maga a forradalom. Vagy fordítva: a forradalom maga az ünnep.

Az eseményekről még frissiben, 1848 márciusában írott beszámolókat olvasva elkerülhetetlen az érzés: a forradalom napjaiban mást sem csináltak Pesten és Budán, mint ünnepeltek. A történések elválaszthatatlanok azonnali megünneplésüktől; a tettek azon nyomban ünnepi fényben jelennek meg. A márciusi ifjak nem egyszerűen börtönéből kihozni indulnak Táncsicsot, hanem ünnepelni: a kiszabadítás és az ünneplés eseményei pontról pontra azonosak.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon