Skip to main content

–kzs– [Kárpáti Zsuzsa]

–kzs– [Kárpáti Zsuzsa]: Amadinda

Hangverseny az Amadinda Ütőegyüttes 10 éves jubileuma alkalmából
Zene


Ezúttal ne fukarkodjunk a dicsérő jelzőkkel, és ne féljünk a közhelyektől. Amadindáék nélkül szegényebb lenne a magyar zenei, mit zenei, az egész magyar kulturális élet.

Úgy töltik be „missziós” feladatukat, hogy ráadásul szórakoztatják is az értő, érdeklődő és – az addig – közömbös hallgatót egyaránt. Olyan hittérítők, akiknek nem kell erőszakot alkalmazniuk. Az emberek ma is, 10 év eltelte után is tódulnak koncertjeikre.


–kzs– [Kárpáti Zsuzsa]: Jöjjön ki Óbudára

Zene


Tavaszi Fesztivál csak márciusban lesz, de ha megnézzük a februári zenei műsorok előzetes programfüzetét, azt gondolhatjuk, hogy máris itt a tavasz. A Budapesti Fesztiválzenekar hat koncertet ad, emellett még másik tizenegy szimfonikus zenekart hallhatunk, „nagy nevekkel” a karmesterek és az előadók között. És akkor még nem szóltunk a kamarazenei estekről és előadóikról. Ebből a bőségből csak úgy tudunk kikeveredni, ha a szekrényben hagyjuk a komolyzenéhez való ruhánkat, kimegyünk Óbudára.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon