Skip to main content

B. B.–B. P. [Bíró Béla–Bányai Péter]

B. B.–B. P. [Bíró Béla–Bányai Péter]: Ki fél a Valutaalaptól?


Hosszas huzavona után a román kormány szakemberei végre megegyeztek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), s még hosszabb kulisszák mögötti színjáték után a román parlament is jóváhagyta azt a dokumentumot, amely a hitelnyújtás rendkívül kemény adó- és pénzügyi feltételeit rögzíti (például csak 1994 első felére 2000 kis- és középvállalat privatizálását írják elő). Heteken keresztül még az is kétséges volt, hogy egyáltalán napirendre kerül-e a szóban forgó memorandum. Az Iliescu-kormány nem véletlenül húzta az időt.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon