Keretes: A Sorkatonák jogvédelme

„És mondja, akkor mi volt az oka az egésznek?” – „Természetesen a baktérium” – felelte Simicskó képviselô a TV 2 kérdésére az Alföldi Kiképzôközpont kalocsai laktanyájában történt gennyes agyhártyagyulladásos eseteket kommentálva. „Belsô adminisztrációs hiba” történt – „jutott egyetértésre” a Népszabadság tudósítása szerint Szabó János honvédelmi miniszter és Polt Péter, az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese abban, miképpen is fordulhatott elô, hogy a nyilvánosság hamarabb értesülhetett az eseményekrôl és okairól, mint a tárca illetékesei, akik „csak (az ombudsmani) jelentésnek a sajtóban megjelent, összefüggéseibôl helyenként kiragadott részletei alapján tudtak nyilatkozni”. (NSZ, 2000. január 12.) A hiányos információval ellátott újságolvasó e sorokat olvasva megint csak találgatni kénytelen, mi történhetett a háttérben, s legfôképpen: mi lesz a sorsa azoknak a rendkívül világos ajánlásoknak, amelyeket az ombudsman általános helyettese a szóban forgó jelentésben épp a honvédelmi miniszterhez címzett. Mivel a sajtó a miniszter és az ombudsman-helyettes „egyetértésének” tartalmáról nem adott hírt, csak remélhetjük, hogy az mindössze „adminisztratív” ügyeket érint, s nem veszi élét a jelentésben foglaltaknak. Merthogy ezek az állítások a magyarországi sorkatonai szolgálat mûködésének leglényegesebb pontjait érintik, s ha a honvédelmi kormányzat a készülô haderôreform során e megállapításokat negligálja, aligha tudja a helyzetet kimozdítani a jelenlegi holtpontról.

A jelentések

Dr. Polt Péter (a Ki kicsoda? szerint 1995-tôl az ombudsman általános helyettese, 1995-ig Fidesz-tag, 1994-ben országgyûlési képviselôjelölt) számos nagyon fontos jelentést készített a sorkatonai szolgálat és a hadsereg mûködésének visszásságairól. Ezek a jelentések általánosan elismerten nagy szerepet játszottak abban, hogy a közvélemény valóságosabb képet kapjon a tényleges helyzetrôl. Az ombudsmani hivatal elsô komplex ellenôrzését 1996 januárja és 1997 júliusa között folytatta le: 10 egységnél végzett vizsgálatokat bizonyos alkotmányos jogok és elvek érvényesülésérôl (OBH 7459/1997). A rendszerváltás óta ez volt a legátfogóbb és legmegalapozottabb elemzés, amely a sorkatonai szolgálat egész rendszerének mély ellentmondásaira rávilágított, s valóban pozitív folyamatot indított el a hadseregre vonatkozó széles körû adatgyûjtésben és információszerzésben.
Az egyik vizsgálati kérdés „az élethez és emberi méltósághoz való jog” helyzetére vonatkozott: egyebek között a rendkívüli halálesetek hátterét próbálták feltárni. A honvédelmi minisztertôl származó adat szerint 1996-ban 23 katona (köztük 16 sorkatona) hunyt el nem természetes halállal (a belsô honvédelmi fegyelmi információs rendszerek azonban ennél is több esetet regisztrálnak). Az ok sok esetben a kiképzés elégtelen mivoltában rejlik: a felmérés során a katonák 24,3 százaléka számolt be arról, hogy a felkészítés alacsony színvonala miatt gyakorlatilag még saját fegyverüktôl is félnek, s mindössze 4,1 (!) százalékuk felelt igennel arra a kérdésre, hogy biztonságban érzi-e magát a seregben, a többiek mind tartanak attól, hogy valamilyen rendkívüli tragédia történik velük. Egy másik kérdésre, amely azt firtatta, tettek-e panaszt a sorkatonák, ha valamilyen sérelem érte ôket vagy elégedetlenek, a megkérdezetteknek mindössze 14,1 százaléka válaszolt igennel, a nemmel válaszolók 93,4 százaléka pedig semmit nem felelt arra a kérdésre, miért nem éltek e panaszjogukkal.
Az 1997-es jelentésben az ombudsman 44 ajánlást fogalmazott meg, amelybôl 41-et a honvédelmi irányítás elvileg elfogadott, de többségük tényleges teljesítése a jelek szerint várat magára. Mint az a sajtóhíradásokból ismertté vált, az 1997-es ellenôrzés átfogó utóvizsgálatát a hivatal már elvégezte (a megállapításokat összegzô jelentést tudomásunk szerint még nem hozták nyilvánosságra). Mindjárt napvilágra kerülése után nagy médiavisszhangot kapott viszont az az ombudsmani jelentés, amely az Alföldi Kiképzôközpont kalocsai laktanyájában elôfordult gennyes agyhártyagyulladások okainak kivizsgálására hivatalból indított eljárás tapasztalatait összegzi. (OBH 6016/1999. Idézi pl. NSZ, 2000. január 13.) A vizsgálat egyik legfontosabb megállapítása megint csak azzal függ össze, hogy „az egyes jogaival (panaszjog, orvoshoz fordulás) élô katonát emiatt alkotmányellenesen hátrányos megkülönböztetésben” részesíthetik, ezért a tapasztalatok szerint az érintettek inkább hallgatnak. A jelentés így fogalmaz: „nem fogadható el az a kiképzôközpontban kialakult gyakorlat, amely szerint az orvosi ellátást igénybe vevô sorkatonákat a hétvégi eltávozás megvonásával sújtják vagy fenyegetik. (…) Ezzel a gyakorlattal a betegeket is arra ösztönzik, hogy ne forduljanak orvoshoz.” Így fordulhatott tehát elô az a helyzet, hogy a kiképzôközpontban a beteg sorkatonákat nem kezelték, nem különítették el, s azok tovább terjeszthették a kórokozókat. Az országgyûlési biztos ezzel a gyakorlattal is összefüggésbe hozza a laktanyában kialakult súlyos közegészségügyi helyzetet, s „a legmagasabb szintû egészség alkotmányos jogának” sérelme miatt visszásságot állapított meg. A jelentés két legfontosabb ajánlása épp ennek a visszásságnak a megszüntetése: azaz teremtsék meg a civil és a honvédelmi egészségügy, „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint az MH közegészségügyi szolgálata között szükséges együttmûködés jogi kereteit”, valamint „szüntessék meg azt az alkotmányellenes gyakorlatot, mely szerint az orvosi ellátást igénybe vevô sorkatonát a hétvégi eltávozásnál hátrányban részesítik, illetôleg az eltávozás lehetôségébôl kizárják”. Ugyancsak kulcsfontosságú, a sorkatonai szolgálat súlyos visszásságát érinti az a megállapítás, hogy „a valóban betegeket nem lehet kollektív informális fenyítésben részesíteni csak azért, mert vannak vagy lehetnek olyanok is, akik a jogaikkal visszaélnek”.

A Szûcs-ügy

Polt Péter ugyancsak a közelmúltban folytatott eljárást Szûcs Mihály alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) oktatója, a Hadkötelezettséget Ellenzôk Ligájának (HEL) ügyvivôje nagy sajtóvisszhangot kiváltott ügyével kapcsolatban.
A honvédelmi miniszter 1998. november 24-én átiratban kérte a ZMNE rektorát, indítson fegyelmi eljárást az állományához tartozó hivatásos katonával szemben, akinek a HEL-beli tevékenységét „hivatásos katonák számára tiltott politikai tevékenységnek” minôsítette. Minôsítését egyebek között Szûcs Mihálynak a Duna TV-ben elhangzott kijelentésére alapozta: „A Magyar Honvédségnek két fô ellensége van: az egyik a pénztelenség, a másik a kényszersorozott fiatalok.” A miniszter szerint Szûcs jogsértést követett el azzal is, hogy olyan szervezethez csatlakozott, amelynek tevékenysége nem egyeztethetô össze a fegyveres erôkével.
A minisztérium a nemzetvédelmi egyetemhez mint a munkáltatói jogkör gyakorlójához utalta a vizsgálat lefolytatását. A fegyelmi bizottság legelôször is azt állapította meg, hogy a HEL nem bejegyzett társadalmi szervezet, hanem csak laza civil szervezôdés, „állampolgárok konzultatív fóruma”, az egyesülési jog megsértésének vétkében tehát Szûcs nem marasztalható el. Ami a politikai tevékenységet illeti, arról viszont le kell mondania, ellenkezô esetben szolgálati viszonyának megszüntetését helyezik kilátásba. Szûcs Mihály nem tehetett egyebet, lemondott HEL-beli tagságáról és ügyvivôi funkciójáról. A ZMNE rektora erre az eljárást megszüntette, a legenyhébb büntetés kiszabásától is eltekintett, s az alezredest mindössze figyelmeztetésben részesítette.
Szûcs Mihály azonban (aki, nevéhez híven, igazi Kolhaas Mihály-i alkat) jogai korlátozását valójában nem tudta elfogadni. Az ombudsman általános helyetteséhez fordult, aki, mint említettük, ismét csak rendkívül körültekintô eljárást indított az ügyben. Az 1999. november 24-én lezárt s a Fundamentum címû folyóirat 1999/4. számában teljes terjedelmében közzétett jelentés (OBH 1027/1999) Szûcs Mihálynak adott igazat. Az alkotmányra, Az emberi jogok és alapvetô szabadságjogok védelmérôl szóló római egyezményre, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára hivatkozva állapítja meg, hogy csak ezeknek elveivel összhangban „lehet a fegyveres testületek sajátos viszonyai között szükségesnek ítélt többletkorlátozásokat megfogalmazni”. A többletkorlátozások tartalmát illetôen a jelentés szövegezôje szerint „a megoldást az jelenti, ha alapvetô különbséget teszünk a szakmai és a politikai tevékenység között”.
Márpedig Szûcs Mihály mindvégig azt hangsúlyozta, hogy ô belsô, szakmai érvekkel bírálja a sorozásos hadsereg rendszerét: „Én szakmai okok miatt ellenzem a sorkatonai szolgálatot: a haza védelmének minôsége okán utasítom el a sorkatonai szolgálatot.” „A sorkatonai szolgálat rövid ideje arra sem elegendô, hogy pingpongozni megtanuljanak. Olyan tûzoltók lesznek, akik a tûz láttán elszaladnak” – szokta mondani. A sorkatonai szolgálatot valóban belülrôl ismerheti, hiszen hosszú éveken át foglalkozott kiképzésükkel, „igazi gyakorlótéri tiszt” – ahogy ô maga fogalmaz –, jelenleg is csupa szakmai-gyakorlati tárgyat oktat az egyetem szentendrei kampuszában: lövészetet, harcászatot, békefenntartást.

Mi a politikai tevékenység?

Az ügy kulcsa mindenképpen az, melyik fél hogyan értelmezi a politikai tevékenység tilalmát. Szûcs szerint a baj az, hogy a miniszter összekeveri a parancs bírálatának – szerinte is jogos – tilalmát a hadsereg mûködésének szakmai bírálatával, ami szerinte egyáltalán nem minôsülhet politikai tevékenységnek. A probléma azonban – a rendelkezésre álló információk szerint – jóval súlyosabb.
A honvédelmi minisztérium helyettes államtitkára az alábbi definíciót adta a politikai tevékenység fogalmáról: „Politikai tevékenységnek számít a hadsereg szempontjából minden olyan tevékenység, amikor valaki a fennálló hatályos törvényekkel és szabályokkal szemben álló értékeket terjeszt, azok nevében agitál, illetve kritizálja a törvényes rendet a hadseregben. Ezt lehet csinálni állampolgári alapon, természetesen, csak nem fér össze az egyenruha viselésével.” (Kossuth rádió, Esti Krónika, 1999. január 13., idézve a hivatkozott ombudsmani jelentés alapján, kiemelés a cikk szerzôjétôl).
A definíció mögött húzódó szemlélet azt sugallja, mintha a „hatályos törvények és szabályok” politikailag meghatározott, speciális értékeket képviselnének, a jogkövetés maga pedig nem más, mint ezen értékek elfogadása. Ha ez így lenne igaz, ebbôl egyrészt az következne, hogy a „fennálló” törvények és jogszabályok szabják meg, milyen értékeket lehet követni, másrészt pedig, hogy az „egyenruhát viselô” személy csak ezekkel egybeesô értékeket képviselhet és terjeszthet, ellenkezô esetben politikai – azaz tilalom alá esô – tevékenységet folytat. Ez a rendkívül veszélyes logika ahhoz vezet – s mint látjuk, vezetett is –, hogy a „fennálló” hatalom képviselôi eltilthatják a politikai tevékenységtôl mindazokat, akik velük, az általuk képviselt értékekkel nem értenek egyet.
De érdemes egy pillanatra megfordítani a kérdést, illetve az államtitkár-helyettes definícióját: vajon megtiltaná-e Szûcsnek, hogy egy Hadkötelezettség Melletti Ligában vállaljon funkciót s végezzen agitációs munkát adott esetben immár a hadkötelezettség mellett, amely teljes mértékben egybeesik a „fennálló” értékekkel? Ha az államtitkár-helyettes (és minisztere) következetes akar maradni definíciójához és választott értékeihez, akkor éppenséggel nagyon is melegen támogatniuk kellene e tevékenységet, ha viszont a jogállamiság elveihez akar hû lenni, akkor kategorikusan meg kellene tiltania ezt is, miként minden egyéb, valóban politikai tevékenységet. A jelek szerint azonban a honvédelmi tárca csak akkor hû a jogállamiság elveihez, ha az saját – politikai – érdekeit (is) szolgálja. Ez történt például akkor, amikor – nagyon is üdvözlendô elvek, a civil kontroll következetes érvényesítésére hivatkozva a honvéd vezérkart közvetlenebb és erôteljesebb minisztériumi irányítás alá vonták, menesztve az ennek ellenálló Végh tábornokot (a végrehajtás módját most nem említjük).
De térjünk vissza az ombudsmani jelentésre, amely ugyancsak központi kérdésként kezeli a politikai tevékenység meghatározásának mikéntjét. Világossá teszi, hogy „mivel a politikai tevékenység széles értelemben minden közéleti megnyilvánulást felölelhet, következésképpen a tilalma valamennyi politikai szabadságjog gyakorlását kizárná. (…) A tilalom célja a kormány által kifejtett magyarázat szerint a pártpolitikától való mentesítés, ami arra utal, hogy a konkrét korlátozásokat is erre körre szûkítetten lehet(ne) megfogalmazni…” Az tehát, hogy Szûcs Mihályt eltiltották a HEL-beli tisztségétôl és az ezzel összefüggô véleménynyilvánítás gyakorlásától, alkotmányos visszásságot okozott”. Éppen ezért a jelentés ajánlásban kéri a ZMNE rektorát egyebek közt arra, hogy „tekintse hatálytalannak” Szûcs nyilatkozatát, amelyben korlátozta saját véleménynyilvánítási és egyesülési jogát, illetve a honvédelmi minisztert, tegyen jogi intézkedéseket arra, hogy a véleménynyilvánítás és bírálat alkotmányos keretei létrejöjjenek. A rektor 1999. december 7-én kelt válaszában az ajánlást elfogadta, a következô megjegyzéssel: „A hivatásos katonának a jogszabályok betartása kötelessége. Véleménynyilvánítási és egyesülési jogát törvény korlátozza. Ezen rendelkezések érvényesítéséhez nincs szükség külön nyilatkozatra.”
E levél tartalmát Szûcs Mihály és HEL-es társai úgy értelmezték, hogy tagsága és ügyvivôi funkciója is automatikusan helyreáll, mivel külsô kényszer hatására tett nyilatkozata státusának folytonosságát voltaképp nem érintette. A TV 2 1999. január 7-i adásában és a Népszabadság január 13-i interjújában már ismét a régi titulusaival jelent meg. Most a honvédelmi miniszteren a sor, miként reagál e „médiatesztre”, illetve, miként válaszol az ombudsman ajánlásaira, melynek határideje január 20-án jár le.

Egészségügyi és információs zárlat

Túl sok lépést azonban a véleménynyilvánítás kereteinek a javaslatban szereplô megteremtésére még aligha tett (a hírek szerint az életkörülmények, legalábbis az élelmezés és melegvízszolgáltatás javításáról a HM intézkedett). Ez abból is sejthetô, hogy a kalocsai egyészségügyi „zárlatból” kiengedett kiskatonáknak megtiltottak mindennemû, a körülményekre vonatkozó nyilatkozatot.
Nem lehet információhoz jutni arról sem, milyen tényleges motívumok húzódnak meg a honvédelmi miniszter cikkünk elején jelzett konfliktusa s a hirtelen támadt „egyetértés” mögött. A kormány feje hallgat, csak találgathatunk, mi is az igazi fideszes szándék?
A kormányprogram szerint a sorkatonai szolgálatot továbbra is fenn kívánják tartani, mindössze tartamát akarják 6 hónapra leszállítani. Ha azonban komolyan veszik az országgyûlési biztos általános helyettesének bôségesen adatolt s a honvédelmi tárca mûködését alapjaiban bíráló helyzetelemzéseit, akkor a folyamatban lévô haderôreform során ennél jóval több s jóval radikálisabb lépést kellene tenniük. A közeljövô kérdése tehát az, mit kezd a kormány fideszes része az ombudsmani hivatal által rendkívül átgondolt módon és tiszteletre méltó erôfeszítéssel összegyûjtött információs anyaggal és kidolgozott ajánláscsomaggal: hagyja elolvadni a koalíciós viták hevében, vagy valóban beépíti összes konzekvenciáját a honvédelem új rendszerébe? A fô kérdés persze továbbra is az, mit is gondol a kormány fideszes fele és feje a honvédelem eme új rendszerérôl, s milyen helyet szán ebben a sorkatonai szolgálatnak: vehemens védelme csupán a honvédelmi tárcagazda kisgazdáknak szánt gesztus, vagy közben maguk is végképp beleszerettek ebbe a jó kis javító-nevelô hatású sorkatonásdiba?

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta