A végső állásfoglaláskor leplezetlenül az a kérdés, ki fogadja el szőröstül-bőröstül az adott törvényt s vele az adott kormányt. A függetlenek közül Zwack Péter megszavazta a csomagot, az SZDSZ-ből korábban kiült Rab Károly tartózkodott. Az ellenzék természetesen egy emberként a kormány ellen szavazott, de a szocialisták közül sem mindenki lojális: nemmel szavazott Kovács Pál volt népjóléti miniszter, aki épp Bokros csomagja miatt távozott márciusban a kormányból (Katona Béla volt titkosszolgálati miniszter „igazoltan távol” volt); a „nemzeti”-nek aposztrofált MSZP-szárnyból Kósa Ferenc, Szűrös Mátyás és a tartózkodó Daróczy Zoltán szállt szembe a csomag kormányával; név szerint lógott ki a sorból a pedagógus szakszervezetis Szöllősi Istvánné, az oktatási bizottsági elnök és debreceni egyetemi tanár Orosz István (tartózkodott), Kalocsáról Alföldi Albert népművelő, valamint Szabolcsból Veres János mérnök-közgazdász is. Az annyi, mint 6 ellenszavazat és 2 tartózkodás. Nem sok; mindenképp elenyészőnek tűnik a részletek megszavazásakor produkált ellenvéleményekhez képest.
A május 23-i részletszavazáson az ellenzéki frakciók impozánsan pártszerű, egységes állásfoglalásai igencsak elütnek a nagy részben „egyéni lelkiismeretükre” hallgató kormánypártiak tarka-barka, mondhatnánk, entrópikus gombnyomogatásától. Akár az Antall–Boross-ciklus alatt – csak épp a pártszínek fordultak át. A választási győzelem ára: a győztes valósággal őrlődik, mit vállaljon föl kormánya felelősségéből, míg az ellenzék felelőtlenül aláfűthet a kormánynak, ahol csak tud. Még a kisgazdák is nagyot fejlődtek pártszerűségben: részletszavazataik rendezett aláfűtő tendenciát tükröznek. A kormánypártiak s különösen a szocialisták viszont igen nagy számban ellenszenveztek egy-egy intézkedéssel, s ezzel hovatovább a csomag egészét fenyegették.
Rész és egész
Azért – vethetik közbe – egy-egy részletből még semmi nem következik a lojalitás egészére nézve. Avagy, mint Vitányi Iván, a kulturális bizottság MSZP-s elnöke mondta, a frakciófegyelem számonkérése „bolsevik” szemléletet takar. Vitányi a honoráriumok 44 százalékos tb-járuléka elleni javaslatát védelmezte e jelző segedelmével. Csakhogy – kérdezhetjük mi – szeretheti-e a kormányt az, akit felbőszít a honoráriumokra kivetett sáp? Nem hisszük, hogy szereti. Ergo: könnyen megeshet, hogy a rész ugyanaz mint az egész.
Mindemellett alábbi elemzésünkben megengedjük, hogy egy-egy képviselőnek megvan a maga „szakmai” bogara. Magyar Bálint például a szavazás előtt összeverbuvált SZDSZ-frakcióülésen úgy vélekedett, hogy honoráriumügyben engedni kell. Világos: személy szerint az ő fülét rágta a véleményformáló értelmiség. Pető Iván azonban a koalíciós megállapodás szellemében a kormányálláspont mellett érvelt, s a frakción belül szoros szavazással az ő nézete kerekedett felül. (Valamilyen okból mégis az szivárgott ki, hogy a szabad demokraták „szabad mandátumot” kaptak a frakciótól honoráriumügyben.) A név szerinti szavazáson Magyar Bálint alávetette magát a frakciófegyelemnek, viszont egy kompromisszumos javaslatnál (ne alkalmaztassék a drákói szabály a költségvetési intézményekben – pl. színházakban, egyetemeken –, továbbá alapítványoknál, társadalmi szervezeteknél) a kormány ellenében foglalt állást. Ettől azonban még M. B. szavazatai összességükben lojalitást tükröznek.
Vitányi viszont szavazataival nemcsak a honorárium, hanem a betegszabadság után járó bér tb-mentességét is szorgalmazta, nem „bolsevik” módon, ám végeredményben sikertelenül. A betegszabadságot (amit nem a tb, hanem a munkáltató fizet) a Bokros-csomag évi 10-ről 25 napra növelte, mégpedig úgy, hogy az első 5 nap után egyáltalán nem jár pénz a gyengélkedő munkavállalónak. Az MSZOSZ képviseletében Nagy Sándor azt javallotta, hogy tb-járulékmentességgel segítsék azt, aki tényleg beteg: így inkább kiadják neki a betegszabadságot. És ha mégsem beteg, sőt a tetejébe még dolgozik is? Bokros Lajos nem szíveli a kivételeket, a kiskapukat. Ezért fogadta örömmel az MSZOSZ másik javaslatát, mely szerint a béreltitkolások elleni harc jegyében a tb-járulékot minimum a háromféle minimálbér után (a jelenleg 12 200 Ft-os legkisebb bér, a 14 600 Ft-os „szakmunkás-” és a 18 300 Ft-os „diplomás” minimálbér után) kell fizetni.
A rész és az egész társadalomszemléletileg is összefügg. A nadrágszíjmeghúzás a kivételezések megszüntetése, a közterheket viselők körének bővítése jegyében folyik. E politika persze csak akkor igazolódhat, ha valóban sor kerül belátható időn belül a közterhek mértékének csökkentésére, amint azt Bokros ígéri. De a nadrágszíjmeghúzásnak ezúttal kétségkívül volt filozófiája, és ez nem maradt rejtve a képviselők előtt. (Ámbár rejtve maradt, mert csak utólag derült ki, hogy Bokros, a Budapest Bank éléről a PM élére kerülve, 16 millió Ft végkielégítést kapott az állami tulajdonú banktól.) A részletek, amelyek körül vita folyt, a fontos esetekben egy-egy társadalmi csoport kedvezményezettségét, kivételezettségét fejezték ki, s ennyiben a kormány egész gazdaságpolitikáját érintették.
Bauer Tamás (SZDSZ) ugyanakkor túloz „A mamelukság védelmében” írt soraival, amikor ekként osztja ki a részletkérdésekben a kormány ellenében szavazó képviselőtársait: „Nem tisztességes, hogy a kormánypárti frakciókon belül egyesek – sokszor vezető tisztségek betöltői – kisajátítsák a népszerű törekvések képviseletét, így szaporítva a maguk politikai tőkéjét, s a többiekre hagyják a kormány olykor népszerűtlen, ám elkerülhetetlen lépéseinek védelmét” (Népszabadság, május 29.). A népszerűség iránti vágyat olykor igazi érvek alapozzák meg. Másrészt egy lépés nem föltétlenül „elkerülhetetlen” attól, hogy a kormány teszi. Maga a kormány is belátta ezt, amidőn számos módosítóindítványt – száznál is többet – elfogadott még a részletszavazás előtt.
A legfontosabb, amit elfogadott, a szocialista szociálpolitikus csoport csomagja: többek között az, hogy a három- és többgyerekes családok továbbra is alanyi jogon kapják a különféle gyerektámogatásokat. Voltaképp a módosabb nagycsaládosok nyertek ezzel, hiszen a szerény jövedelműek a kormány eredeti javaslata szerint is megkapták volna a támogatást. A nagycsaládosok alanyi jogosultsága a pénzügyminiszter szerint 2-3 milliárdba kerül; vagyis közel annyiba, mint amennyit a gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás állampolgári jogúvá tétele emésztett volna föl (3,5 milliárd). A gyes és gyed kiterjesztése azokat a családokat célozta volna meg, amelyek teljesen ellátatlanok, mert nem „biztosítottak”, nem volt munkájuk a családalapítás előtt. A baj orvoslását a szabad demokraták választási programja s ennek nyomán a kormányprogram is meghirdette, a múlt év végén azonban a szakszervezetek – más engedményekért cserébe – belementek, hogy ez év júliusára halasszák ezt a lépést. De közbejött Bokros és csomagja. Most Béki Gabriella és más SZDSZ-es szociálpolitikusok többek között azt javasolták, hogy a gyes ne 3, hanem csak 2,5 évig járjon, ám „biztosítottságtól” függetlenül. A Csehák Judit vezette MSZP-s szociálpolitikus csoport erősebb volt, Kuncze Gábornak pedig nem volt fontos az ügy, nem pártolta az SZDSZ-es szocpol. paklit a kormány ülésén. Végül a szavazásnál már csak 15, illetve 8 szabad demokrata tartott ki gyes-, illetve gyet-ügyben az „eredeti” SZDSZ-es elképzelés mellett.
Vízválasztók
A Béki-féle indítványok is mutatják: a kormány ellenében javasolt többletjuttatások nem mindig mondtak ellent a „rászorultság” elvének. Nem minden kormánnyal szembeni szavazás fejez ki szembenállást a kormány gazdaságpolitikájával. A nagy tömegben leadott ellenszavazatok viszont valóban azt sejtetik, hogy némely kormánypárti csoportok készek szembefordulni a mostani vonallal. Alábbi számításunkkal e csoport nagyságát próbáljuk fölmérni.
A legtöbb kormánnyal szembeni szavazat az étkezési hozzájárulás és a honoráriumok tb-járulékmentessége kapcsán esett. Az előbbi esetben a 180 (ebből 88 MSZP-s, 2 SZDSZ-es) kormánnyal szembeni szavazat győzelmet hozott (ez a tb-nek 5 milliárdba kerül); az utóbbinál a 159 (ebből 63 MSZP-s, 5 SZDSZ-es) szavazat kevésnek bizonyult, viszont „átment” egy kompromisszumos javaslat, amely szerint a) az elhalt szerzők honorja után azért mégse kell tb-t fizetni; b) viszont az újítási, találmányi díjak után igen.
Összesen 77 olyan módosító javaslatot tettek föl szavazásra, amelyet nem támogatott a kormány – ebből 17 esetben haladta meg az igenek száma a nemekét (ami természetesen a kormány leszavazásához még nem elég, hiszen vannak tartózkodók is). Ezek közül az „éles” esetek közül kiválasztottunk 12-t: azokat, amelyek egyértelműen bevételcsökkenéssel vagy kiadásnövekedéssel járnak vagy jártak volna együtt. E 12 szavazás ötféle témát érintett:
– családi pótlék, anyasági támogatás (4 szavazás);
– az említett Béki-féle javaslatok közül csak a gyermeknevelési támogatás kiterjesztése (mivel a gyesre vonatkozó javaslat „megszorítást” is tartalmazott: 2,5 évre csökkentette volna a folyósítási időt);
– Surján László (KDNP) javaslata: a tartós munkanélkülieknek járó jövedelempótló támogatás lejárta (két év) után is fizessék a támogatást annak, aki legalább két gyereket nevel;
– az üzemi étkeztetés, illetve a betegszabadság kivonása a tb-járulékalap alól (3 szavazás);
– és végül az említett honorárium-ügy (3 szavazás).
E témák egymástól merőben eltérő preferenciákat rejtenek magukban: a Béki- és a Surján-féle javallat kifejezetten szegénypárti, a családi pótlék és az üzemi étkeztetés előnyben részesítésével inkább a társadalom alsó-közép régióiban kapirgálnak a javaslattevők, míg a honorok tb-járulékoltatása több százezer forintos díjakat is érinthet.
Számlálás
Mindegyik esetben az ellenzék a kormány ellen szavazott, tehát az eredményt a koalícióbeliek tették szorossá. Kérdés: mekkora a több kérdésben, illetve több témában is a kormányuk ellen szavazó koalícióbeliek tábora? Ez a tábor meglehetősen népes az MSZP-n belül. 88-an szavaztak legalább 3-szor a kormány ellenében; ez a szám nagyobb mint az egész SZDSZ-frakció. E 88-ak „szociális érzékenysége” igen széles körű: 75-en közülük legalább három különböző témában hallgattak a maguk lelkiismeretére. A szétszavazásban természetesen nem elhanyagolható a „szakmai” hovatartozás szerepe: az MSZP-s szociál-, kultúr- és oktatáspolitikusok jellemzően 3 vagy ennél is több témában puhították volna Bokrost és csomagját (bár akadnak kivételek), a gazdaságisok, mezőgazdászok és költségvetők (továbbá érdekes módon az önkormányzati bizottság szocialista tagjai) viszont jellemzően legfeljebb egy-két témában bizonyultak renitensnek.
Legalább kilenc esetben (egyúttal négy, de inkább öt témában) szavaztak kormányuk ellen: a volt miniszterek közül Kovács Pál (Katona Béla május 24-én is „igazoltan távol” maradt), a volt államtitkár Jánosi György, a „nemzetiek” közül Bihari Mihály, Szabó Lajos Mátyás és Szűrös Mátyás; a nagy doyen Nyers Rezső és a nagy populista Filló Pál; a szakszervezetisek közül a pedagógus Szöllősi Istvánné, a bányász Schalkhammer Antal és a postás Kónya Lajos; a BIT-es Csizmár Gábor, Juhász Gábor, Kiss Péter, Szabó Katalin; a szociálpolitikus Csehák Judit, Garai István, Schwartz Tibor, Szabó Sándorné, valamint Béki Gabriella az SZDSZ-ből; az oktatáspolitikus Benkő András, Kőrösfői László és Orosz István; a kultúrpolitikus Lendvai Ildikó és Pál Béla; továbbá Antalóczy Attila, a külső-Angyalföld KISZ- és SZOT-karriert befutott képviselője, Baráth Magdolna (Pest m. lista), Csabai Lászlóné (szabolcsi lista), Hiesz György (hevesi lista) volt főiskolai párttikár Gödöllőn, Koltai Tamás (Tiszavasvári), Páva Zoltán komlói helyettes kézilabdaszakosztály-vezető, Szabó Imre dombóvári tanár, Takács Imre hajdúszoboszlói közgazdasági tanár, Tóth András tatai gimnáziumi igazgató és Veér Miklós volt keszthelyi tanácselnök, a nagycsaládosok városi egyesületének alapító tagja, ma MSZP-s foglalkoztatáspolitikus.
Nagy Sándor MSZOSZ-elnök és a vasas szakszervezetis Paszternák László visszafogott volt, előbbi „mindössze” négy általunk vizsgált részszavazással (három témában), utóbbi három részszavazással (két témában) mutatkozott renitensnek. A május 30-i végszavazásnál nemmel szavazók közül Kósa Ferenc „csak” 7 kérdésben (3 témában), Alföldi Albert 8 kérdésben (5 témában), Veres János 6 kérdésben (4 témában) úszott a kormány árja ellen; Daróczy Zoltán pedig nem szavazott május 24-én.
Mi következik mindebből? Amit már írtunk: ma kevés szocialista képviselő helyezkedik szembe nyíltan Bokros csomagjával és a csomag kormányával. De annál többen vannak, akik csak az alkalmat lesik.
- Belföld [6]