Múzsa, ha nem bokszbajnok valaki, akkor nincs is.
Nem kell törődnünk nekünk az ordító közönséggel.
Tizenketten vannak a teremben,
és ideje már, hogy elkezdjük az estet.
A fele azért jött el, mert kinn esik,
a többi meg rokon. Ó, Múzsa.
Az ájulásra hajlamos nők ezen az őszi estén
el is ájulnak tán, de bokszmeccsen teszik.
Dante tollára illő jelenet csak ott van,
no meg mennybemenetel, ó, Múzsa.
Nem bokszolónak, csak költőnek lenni,
mely súlyos norwidokra* ítéli ez az embert!
ami – a legjobb esetben – annyi, mint izomzat híján
megmutatni a világnak a jövő kötelező olvasmányait,
ó Múzsa, ó Pegazus,
te lóféle angyal.
Az első sorban egy öregúr édesdeden szunyókál,
azt álmodja: holt felesége föltámadt a sírból,
és most szilváslepényt süt külön neki.
Tüzesen, de mérsékelt lánggal, mert odaég az a lepény,
olvasni kezdünk, ó, Múzsa.
Gömöri György fordítása
* Célzás Cyprian Norwid XIX. századi lengyel költőre, aki csak halála után kapta meg a művészetének kijáró elismerést.
- Vers [5]