2013. december 22.
Az utóbbi napok, hetek, hónapok gazdasági híradásainak jelentős része Hernádi Zsoltról és az általa irányított magyar olajmultiról, a Molról szólt. November végén előbb arról olvashattunk [3], hogy a Mol nemzetközi választott bírósági eljárást indít a horvát kormány, mivel az szerinte nem teljesítette szerződéses kötelezettségei egy részét, több milliárd kunás veszteséget okozva a Mol és a horvát állam közös tulajdonában álló INÁ-nak. Ezután Hernádi egy brit PR-cég honlapján közölt videó-interjúban fejtette ki [4], hogy pontot kell tenni a Mol-INA-ügy végére, és ki kell derülnie, hogy a Mol és a horvát állam képes-e társtulajdonosokként irányítani a horvát olajcéget. A Hernádi-saga legutóbbi fordulójában a Mol-elnök egy korábbi Mol-vezető által kezdeményezett pótmagánvádas eljárás keretében, vádlottként jelent meg [5] a Fővárosi Törvényszék előtt, ami azonban – egyelőre legalábbis – nem tűnik veszélyesnek sem a Molra, sem Hernádira nézve. Ahogyan a társaság közleménye [6] hangsúlyozza: „A Legfőbb Ügyészség döntése, mely szerint nem történt bűncselekmény, továbbra is hatályban van.”
A Mol és Hernádi körüli jogi, politikai és üzleti konfliktusok még valószínűleg jó ideig szállítják majd a híreket a sajtónak, elvégre az még Magyarországtól keletre sem mindennapos, hogy egy ország legnagyobb vállalatának vezetője nemzetközi körözés alatt álljon, és egy uniós tagország hatóságai európai elfogatóparancsot adjanak ki ellene. Ez az írás ennek a sajátos történetnek a magyarországi társadalmi és politikai vetületeiről szól. Állítása az, hogy a történtek lakmuszpapírként jelzik az elmúlt három és fél évben lezajlott magyarországi jogi és politikai változások lényegét: a jogállami elvek relativizálódását, a jogszabályi környezet rövidtávú politikai céloknak való alárendelődését és a kormánnyal szembeni személyi függőségek erősödését. A Hernádi-ügy jogi és politikai kezelése ebben az értelemben fontos üzeneteket hordoz a politikai közösségen belüli viszonyok és az állam és a társadalom közti kapcsolatrendszer alakulása szempontjából.
Uniós jog és korrupcióellenes fellépés
Hernádi Zsolt ügyében, mint bárki más megvádolásakor, az ártatlanság vélelméből kell kiindulni. Mindenki ártatlan, amíg egy bíróság jogerős ítélete ki nem mondja a bűnösségét. Ugyanakkor Hernádi Zsoltnak mindenki máshoz hasonlóan alá kell vetnie magát hazája és az EU jogrendjének. Ez azt jelenti, hogy ha egy uniós tagország hatóságai vádat emelnek ellene, köteles együttműködni velük, idézés esetén pedig meg kell jelennie a tagország bírósága előtt. A jog mindenkire egyformán vonatkozik. Társadalmi státusza, kapcsolatrendszere, az üzleti vagy a politikai életben betöltött pozíciója vagy éppen nemzeti hovatartozása miatt senkit nem érhet sem hátrány, sem előny a jogszolgáltatás során. Sem Magyarországon, sem másutt az unióban.
Az uniós jog szabályozza a tagállamok más tagállamok polgáraival szembeni vádemelésének módját, és lehetőséget ad az unió egész területén érvényes, úgynevezett európai elfogatóparancs kiadására is. A hagyományos nemzetközi jogsegély keretében zajló kiadatási ügyekkel ellentétben ilyenkor az uniós tagállamok igazságszolgáltatási intézményei közvetlenül működnek egymással együtt, a kormányok beavatkozása nélkül. Ezért is van rendkívüli jelentősége az ügyben a magyar ügyészség eljárásának.
Hernádit az uniós normák és jogintézmények működésbe hozása ellenére Magyarország nem adta ki a horvát igazságszolgáltatásnak. A kiadatásról döntő bíróság a magyar jogszabályok szerint nem is hozhatott más ítéletet. A magyar ügyészség ugyanis egy korábbi horvát bűnügyi jogsegélykérelem nyomán lefolytatott egy nyomozást a Mol állítólagos horvátországi vesztegetési ügyében, amit 2012 januárjában bűncselekmény hiányában lezárt. Márpedig a magyar jogszabályok szerint egy, az ügyészség vagy a rendőrség által bűncselekmény hiányában lezárt nyomozás érintettje az adott ügyben nem adható ki egy másik uniós tagállamnak (sem). Ez ellentétes az uniós igazságügyi együttműködés normáival és főszabályával, de az uniós jog lehetőséget ad rá, mint kivételre, amivel a magyar törvényhozó a 2012-ben megalkotott vonatkozó jogszabályban élt. A Hernádi ellen kiadott európai elfogatóparancs ettől még érvényben marad, és Hernádit bármely más uniós tagállam rendőrsége köteles letartóztatni, de Magyarország nem adja ki Horvátországnak. A horvát igazságszolgáltatás és közvélemény így kénytelen tudomásul venni, hogy Hernádit – egyelőre legalábbis – nem vonják felelősségre Ivo Sanader egykori horvát miniszterelnök feltételezett megvesztegetéséért.
Ez rossz hír a korrupciós ügyeket nyomozó, különleges felhatalmazású ügyészi szervezet, az USKOK sikereitől lelkes horvát közvélemény számára, amely az elmúlt években hozzászokott a politikai és üzleti hatalmasságok elleni perekhez. Az USKOK nyomozásai alapján tartóztatták le és állították bíróság elé a HDZ, a volt jobboldali kormánypárt két volt pénztárosát is – még a HDZ kormányzása idején. De bíróság elé állt Sanader egykori védelmi minisztere és miniszterelnök-helyettese is, miközben Sanader ellen több más vesztegetési ügyben is nyomoz az USKOK.
A horvát hatóságok korrupció-ellenes fellépése korántsem egyedülálló a térségben. Szlovéniában a volt jobboldali miniszterelnököt, Janez Jansa-t ítélte a bíróság júniusban első fokon két év börtönbüntetésre, de nyomozás folyik Zoran Jankovic ljubljanai polgármester, a jelenlegi miniszterelnököt adó Pozitív Szlovénia párt alapítója ellen is. Csehországban a rendőrség szervezett bűnözés elleni egysége júniusban vette őrizetbe a miniszterelnöki hivatal vezetőjét, az egyik hírszerző szervezet vezetőjét és egy miniszterhelyettest. Az ügybe belebukott a megelőző évek korrupciós botrányai során meggyengült Necas-kormány, az addig kormányfőt adó polgári demokraták pedig 7,7%-kal az ötödik helyen végeztek az augusztusi előrehozott választásokon.
A politikai korrupcióval való szembenézés és a politikai elitek megtisztulása Kelet-Közép-Európa szerte megfogalmazódó társadalmi igény, aminek az elmúlt években a különleges felhatalmazású, a politikai döntéshozók ellen fellépni képes nyomozószervek formájában több országban megteremtődtek az intézményi feltételei is. Az USKOK csak egy ezek sorában, miközben a horvát bíróságok kormánytól való függetlenségét és pártatlanságát a 2011-ben megkezdett, az idén nyári horvát uniós csatlakozás egyik feltételét képező bírósági reform hivatott biztosítani. (Az utóbbihoz lásd: Monitoring Report [7] on Croatia's accession preparations. Communication from the Commission to the European Parliament and the Council. Brussels, 26.3.2013. COM(2013) 171 final.)
„Magyarország mossa kezeit”
Mi történt Hernádi ügyében mindeközben Magyarországon? Horvátország 2011-ben, még uniós tagságának elnyerése előtt bűnügyi jogsegélykérelmet terjesztett elő Magyarországnak, amelyben Hernádi kihallgatását kérte a magyar ügyészségtől a Sanader-ügyben. Mivel a Mol elnöke a horvát eljárásban Sanader megvesztegetőjeként szerepelt, ez praktikusan Hernádi meggyanúsítására irányuló kérelemként volt értelmezhető. A magyar ügyészség azonban nem teljesítette a horvát kérést, Hernádi kihallgatását nemzetbiztonsági okra hivatkozva tagadva meg. Hogy a nemzetbiztonsági ok közelebbről mit jelent, azt az ügyészség nem árulta el, elindította viszont az ügyben a saját nyomozását, amit tavaly év elején bűncselekmény hiányában lezárt, alapot teremtve az európai elfogatóparancs idén október 7-i elutasítására a Fővárosi Törvényszék számára.
A korrupció-ellenes küzdelem világszerte egyik legfontosabb civilszervezetének számító Transparency International (TI) magyar tagszervezete október 1-i keltezésű, „Lássunk tisztán a Mol-INA ügyben!” című elemzése [8] (a szöveg az oldal alján található linkre kattintva érhető el) így ír minderről: „A magyar ügyészség nemzetbiztonsági kockázatot lát a horvát szervekkel történő együttműködésben, de lezavarnak egy nyomozást, amit meg is szüntetnek bűncselekmény hiányában. És ez már elegendő alap arra, hogy ha Horvátország európai elfogatóparancsot ad ki Hernádi Zsolt ellen, Magyarország mossa kezeit: nem adhatjuk át, hiszen itthon az ügyében már megszüntettük a nyomozást.”
Az ügyet súlyosbítja – állítja a TI –, hogy Hernádi személyében egy nagyvállalati vezető, Sanaderében pedig egy volt miniszterelnök érintett benne. Ez azért fontos, mondja a TI, mert „Magyarország aláírta az OECD ún. külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről szóló egyezményét. Arra vállaltunk kötelezettséget, hogy külföldi hivatalos személy (például egy külföldi miniszterelnök) megvesztegetése esetén Magyarország mindenképpen eljár. Biztosítanunk kell azt is, hogy az ilyen eljárást nem befolyásolja semmiféle oda nem illő körülmény. Az egyezmény az ügyben érintett személyek kilétét is olyan körülménynek tekinti, aminek nem szabad befolyásolnia a korrupció miatt indított eljárást. Tehát olyat nem lehet, hogy Hernádi Zsolt ellen nem járunk el, mert esetleg jó kapcsolatot ápol Orbán Viktor kormányfővel, meg mert a Mol a magyar gazdaság zászlóshajója. Merthogy kétségtelenül az, de ennek az igazságszolgáltatáshoz nincs köze.”
A megoldás a TI szerint az lehet, ha a magyar igazságszolgáltatás szervezetei a horvát és más partnerszervezetekkel együttműködve megkísérlik kideríteni az igazságot: „Mindezért az ügyészségtől azt várjuk el, hogy tegyen meg mindent azért, hogy kiderüljön: megvesztegette-e Hernádi Zsolt Horvátország korábbi miniszterelnökét, Ivo Sanadert. Elvárjuk azt is, hogy ha a Mol-INA korrupciós botrányban érintett személyek ellen felhozott vádak megalapozottak, a vesztegetők adjanak számot a bíróság előtt a tetteikről. Ezért az ügyészség bölcsen tenné, ha elárulná, hogy a horvát jogsegélykérelem teljesítése mennyiben veszélyeztette volna Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit, és sürgősen újragondolná a Mol horvátországi ténykedését vizsgáló nyomozás megszüntetését.”
A politikai közösség tartalma
A Hernádit a kiadatástól megóvó ügyészségi magatartás – fogalmazzunk így – nem volt ellenére a magyar kormánynak. A legnagyobb magyar vállalat elnök-vezérigazgatója a kiadatás megtagadásának pillanatától kezdve az ügyészség kezében van: addig kerülheti el biztosan a horvát igazságszolgáltatást, ameddig az ügyészség fenntartja a meggyanúsításának megalapozottságával kapcsolatos álláspontját. A kormány nem titkolta, hogy fontosnak tartja Hernádi „megvédését”: a kormányfő nyíltan beszélt róla, hogy véleménye szerint a horvát igazságszolgáltatás politikai megrendelésre dolgozik, amihez azt is hozzá tette, hogy ha a horvát kormány növelni kívánja a Mol által irányított horvát olajtársaság, az INA feletti befolyását, ami szerinte a Hernádi elleni vádemelés valódi oka, ahhoz nem kell durva, civilizált partnerek közt szokatlan jogi eszközökhöz folyamodnia.
Amivel – és a politikai közösség tartalmának újradefiniálása szempontjából ez a döntő mozzanat – a magyar kormány azt állította, hogy az igazságszolgáltatás felett gyakorolt politikai kontroll, amit maga kívánatos és természetes gyakorlatnak tart, legalább annyira jellemző Horvátországra, mint a Fidesz által elképzelt Magyarországra. S mivel ezt a feltevést jóformán senki nem vonta kétségbe Magyarországon, a Fidesz-modell azóta is a világ természetes rendjeként értelmeződik a közbeszédben. Az igazságszolgáltatás politikai célokat követ, a bírósági ítéletek a hivatalban lévő kormány érdekeit szolgálják, Horvátországban legalább annyira, mint – a világnak ebben a szegletében legalábbis – bárhol másutt.
Mintha a mindenkori kormánytól és a különféle politikai érdekektől független intézmények létezését elgondolni sem lehetne. Mintha egy ügyész nem indíthatna nyomozást magas rangú politikusok vagy befolyásos üzletemberek ellen hivatali kötelessége és szakmai meggyőződése alapján, és mintha egy bíró nem adhatna ki uniós elfogatóparancsot egy az idézésnek eleget nem tevő uniós állampolgár ellen pusztán azért, mert ez a dolga. Mintha politikai befolyással minden és mindenki megvásárolható volna; mintha a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szabályai Magyarország határain túl is érvényesülnének.
A magyar nyilvánosságban mindez reflektálatlan, következésképp magától értetődő feltevés maradt. „Te sem gondolod komolyan, amit mondasz” – szegezte nekem egy tévéműsorban a neves külpolitikai kommentátor fanyar mosollyal a szájszegletében, mikor a horvát igazságszolgáltatás hivatástudata és kormánytól való függetlensége mellett próbáltam érvelni a Hernádi-ügyben. Amivel nem azt akartam mondani, hogy Horvátország maga a megtestesült jogállami paradicsom, hanem azt, hogy nem biztos, hogy pont úgy működik, mint Magyarország.
Az orbáni interpretációt meglepő módon még egy olyan, kormányhűséggel kevéssé vádolható, liberális lap is a magáévá tette, mint a Magyar Narancs, amikor szerkesztőségi kommentárjában [9] így írt: „Abból sem igen csinál titkot senki, hogy a Sanader-pernek igenis van politikai [kiemelés az eredetiben] célja. A Mol a részvényesi szerződés módosításával valóban meghatározó befolyást szerzett az INA irányításában; ezt a módosítást az aláírók megállapodása szerint egy nagy-britanniai választott bíróságon lehetne megsemmisíteni. Ha a horvát kormány itt bebizonyítja, hogy a Mol vesztegetéssel szerzett befolyást, úgy a bíróság visszaszármaztathatja a menedzsmentjogokat a horvát államnak. A Sanader-ítélet erre lehetne jó; és ezt támogatná meg a Hernádit elmarasztaló ítélet is” (A szerk.: Adja vagy nem adja?, 2013/41, október 10.).
Hogy a Sanader-per mit jelent a demokratikus közvélemény számára Horvátországban és hogy a Sanader-ellenes hatósági és politikai fellépésnek milyen alternatív magyarázatai lehetnek a magyar kormány által tételezetten kívül, arra a Narancs kevés figyelmet veszteget. Eljárási hibákról, science fiction-be illő összefüggésekről és összefüggéstelenségekről ír, és leszögezi, hogy „ez az ítélet – legalábbis amennyi nyilvános belőle – az első szótól az utolsóig erős logikai, nyelvtani és jogi kihívásokkal küzd.” Amiben a lapnak akár igaza is lehet, bár kicsit furcsa, hogy ez Magyarországon kívül nemigen tűnt fel senkinek. A Sanader-perről annakidején beszámoló BBC [10] vagy a New York Times például nem ezt az álláspontot képviselte. Az utóbbi a TI horvátországi ügyvezető igazgatóját, Sasa Segrt-et is megszólaltatta [11], aki szerint a korrupció-ellenes fellépés demonstrálása nyilvánvalóan az EU-tagság elnyerése miatt vált fontossá Horvátországnak, Sanader azonban ennek ellenére méltányos jogi elbánásban részesült. „A Sanader-ügy új mérföldkövet jelent a korrupcióellenes harcban. Sanader a politikai korrupció megtestesítője Horvátországban” – mondta a nemzetközi korrupcióellenes szervezet horvát vezetője a lapnak.
Amitől persze a Sanader-per megítélésében még lehet a Narancsnak igaza. Abban viszont biztosan nincs neki, hogy a Sanader elleni „eljárás az SDP kormányra kerülése után kapott nagy lendületet, ekkor helyezték előzetesbe Sanadert”. A volt kormányfőt ugyanis, miután 2009-ben váratlanul lemondott a posztjáról, 2010 végén, egy évvel az ellenzéki SPD győzelmét hozó választások előtt vették őrizetbe Ausztriában, miután a mentelmi jogának megvonása előtti órákban elmenekült Zágrábból.
Orbán győzelme
Mindez természetesen nem zárja ki, hogy a horvát hatóságok Hernádival szembeni eljárása méltánytalan legyen, vagy, hogy ügyében a horvát bíróság feltételezhetően nem megalapozott ítéletet hozzon. Ha a magyar hatóságok a horvát partnereikkel való – az uniós normáknak megfelelő, jóhiszemű – együttműködés nyomán erre a következtetésre jutnak, azt a közvélemény tudomására kell hozniuk. Ebben az esetben az ő felelősségük a rá váró jogtalanságtól megóvni az ország egy – bűnösségének jogerős kimondásáig természetesen ártatlannak tekintendő – polgárát. Ez azonban nem azonos egy másik EU-tagország igazságszolgáltatási rendszerének inszinuálásával, jogi kiskapuk teremtésével és kihasználásával, vagy az uniós és jogállami normákkal ellentétes kormányzati retorika hangoztatásával.
A magyar nyilvánosságban a TI-t és Mong Attila hvg.hu-n megjelent cikkét [12] kivéve szinte senki nem kérdőjelezte meg a kormány érvelését. Hogy egy frissen csatlakozott uniós tagállamban a kormány írja a bírósági ítéleteket, azt Magyarországon nagyjából-egészében mindenki készpénznek veszi. Hogy a magyar miniszterelnök a jogszolgáltatás kormányzati célok alá rendelését a világ természetes rendjének tekintő politikai keresztapaként részesítse védelemben a legnagyobb magyar vállalat vezetőjét, az a liberális sajtóban is alig-alig keltett megütközést. Ez a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor legnagyobb politikai győzelme: a Róma helyett Bizáncot választó kelet-európai provincializmus társadalmi normálállapottá válása.
(Fénykép: Szilágyi Lenke)
- KülBlog [13]