Secondary Menu

Blogok

Beszélő: Göncz Árpád

2015. október 6.

Göncz Árpád, a harmadik magyar köztársaság első elnöke elhunyt.

Alábbiakban közlünk néhányat a Beszélőben megjelent számtalan politikai cikkből, interjúból, '56-os visszemlékezésből.

(Fotó: Szilágyi Lenke)

tovább →

Zolnay János: „Túl későn jöttünk”

2016. november 3.

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

tovább →

Zolnay János: Üzenet, vagy hadüzenet?

2016. július 24.

David Cameron, rövidlátó belpolitikai céljain túl „üzenni” is akart Brüsszelnek, és ezzel katasztrófába kormányozta az Egyesült Királyságot. A brit választók szűk többsége ugyanis a kormányfő feje fölött hivatalos „hadüzenetet” nyújtott át az Európai Uniónak, amit Brüsszel látható sietséggel nyugtázott is, még mielőtt esetleg megváltozna a nagy britanniai politikai közhangulat. A hazug és sunyi kérdést megfogalmazó októberi magyarországi népszavazás is olyan folyamatokat indíthat el, amelynek következményeit valójában csak nagyon kevesen akarják, ám senki nem tudhatja, hogy hol van az a pont, ami után már nincs visszaút. A „hadüzenet” ebben az esetben is olyan közjogi automatizmus, ami átgázolhat a szemforgató politikai szándékon.

tovább →

Szerbhorváth György: A napi 18 óra munka dicsőítése

2016. május 31.

Olvasom kedvenc vajdasági magyar propagandalapomban az irodalomkritikus-író-újságíró riportját.

tovább →

Révész Sándor: Kissért a múlt

2016. május 24.

Az a tömérdek érdekes kérdés, amely Kiss László ügye kapcsán föltorlódott, maga alá temette az etikailag legnehezebb és gyakorlatilag legátfogóbb kérdést. Egyrészt nagyon tanulságos mindaz, amiről szó esett, amit az eset kapcsán megtapasztaltunk, másrészt mégiscsak azon a szinten rejtőzik a legszélesebb kört érintő tanulság, amelyet a diskurzus már nem ért el.

tovább →

Ádám Zoltán: Akarom-e

2016. május 20.

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Igen, akarom.

tovább →

Révész Sándor: A tendenciózus tévelygés veszedelme

2016. április 22.

„Megfoghatatlan, hogy a kormány megengedi ily esztelenség előadását. Rossz, veszedelmes tendencia.” Ezt írta Széchenyi István, a reformelkötelezett királyi biztos 1839-ben a Naplójába, amikor megnézte a Bánk bánt. Nagyon nem tetszett neki. Katona József a fennálló hatalom elleni megveszekedett indulatában teljességgel ellenőrizhetetlen magánéleti híreszteléseket hurcolt a színpadra, és legkevésbé sem volt tekintettel védekezésre képtelen, hiszen rég halott közszereplők magánéletére és magánéleti tragédiáira. Bánk feleségéről igazából nem tudunk semmit, még s nevét sem.

tovább →

Révész Sándor: Egyszerű ez

2016. március 28.

Lement a nap nyugaton,
Följött a nap keleten.
Egyszerű ez.
(József Attila)

Nem is bonyolult az, amit mondunk.
(Kövér László)

A valóság bonyolult...
(Dr. Brian Nosek)

tovább →

Mink András: Mit kerestünk a Donnál? Mit kerestünk a második világháborúban?

2016. március 22.

“Magyar olvasóimnak!

tovább →

Zolnay János: Krétahiány vagy trendváltozás? – A pedagógus rebellió dilemmái

2016. március 19.

Lehet, hogy a pedagógus-tiltakozások vezetői nem akarják megdönteni a poszt jogállami autoriter rezsimet, de ha sután megfogalmazott követeléseiknek csak a legfontosabb pontjai megvalósulnának, az Orbán rezsim – nem egyszerűen csak a „köznevelési” kurzus, hanem maga a rezsim – gerincét törné. Nem az a kérdés, hogy felmorzsolja-e a kormány a tiltakozó mozgalmat – egy idő után nyilván felmorzsolja majd – hanem, hogy a mozgalom vezetői visszahőkölnek-e attól, hogy levonják saját követeléseik logikai, illetve közpolitikai következtetéseit.

tovább →

Szerbhorváth György: Kádár mint Ókovács tabu(la rasa)ja

2016. március 13.

És megint vihar volt a biliben: a Magyar Állami Operaház igazgatója, Ókovács Szilveszter úgy tervezte, hogy az október 23-ai megemlékezést Kádár utolsó beszédére építi majd (amit amúgy Kornis Mihály dolgozott fel ragyogóan), mégpedig Ákos dalaival felturbózva. Nincs ebben semmi új: a vezér kedvence a vezér másik kedvencét futtatná. Épp csak Ákosnak felejtett el szólni. Az ákosos produkcióból tán nem is lesz semmi, de kíváncsian várjuk az újabb udvari kurzusdarabot. Bár szerintem ama utolsó beszédhez jobban illene Kozsótól a Szomorú szamuráj című nóta, de ez már ízléstelenség kérdése.

tovább →

Révész Sándor: Spotlight – light és pont

2016. február 29.

Megnéztem a Spotlight című filmet. Azt olvastam róla a Népszabadságban Csákvári Géza kollégám kritikájában, hogy lenyűgöző és hiteles és „elképesztően erős megfogalmazása a felelősségnek és az azzal járó erőnek. Az igazság diadalának”. Ebből arra következtettem, hogy ezt a filmet újságíró nem mulaszthatja el. A mi kritikusunk nem áll egyedül a véleményével. Többnyire olyasféleképp írnak erről a filmről, ahogy ő.

tovább →

Szerbhorváth György: A mamuzsitsológia megalapozása

2016. február 21.

A szabadkai Magyar Ház a város központjában, az Ago Mamužić utcában áll. 2005-ben adta át Gyurcsány Ferenc kormányfő és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Itt kapott helyet a pártközpont (csak e magyar párté) és az általa uralt Nemzeti Tanács. Egyes civil szervezetek is, hogy a párt orra előtt legyenek (úgyis nagy a személyes átfedés), no meg a Pannon RTV. Így legfeljebb egy-két emeletet kellett ugrani ahhoz, kabát nélkül, hogy a mikrofonállvány megtalálja pártalanyát.

tovább →

Szerbhorváth György: Harcra fel! (De ki ellen?)

2016. január 26.

Szimpla hétfő este hat óra tájt járunk a Déli Pályaudvarnál, négy katonai rendész várja a kék buszt – nagyon helyes, nem kell a benzint pazarolni. Csak kissé feltűnő a terepruhájuk, hát még hogy ott lóg a vállukon a Kalasnyikov, oldalukon a pisztoly. Idős bácsi megy oda hozzájuk, fel füllel hallom, hogy áhítattal közli velük: volt ő ám katona.

Szimpla hétfő este kilenc tájt a Pollack Mihály téren, az (egykori) rádió előtt két csapatszállító, vagy két tucatnyi rendőr.

tovább →

Szerbhorváth György: Feministát minden nemi erőszak mellé!

2016. január 8.

Nagy az öröm a magyar jobboldalon, illetve annak egy különös ágán, a menekültellenes, sőt, akár iszlamofób (egykori) liberálisok körében. Nehéz pontosan meghatározni-e kört, egy csapatban harcol Konrád György és Seres László, de végül is a magyar társadalom többsége is dörzsöli a kezét: mi megmondtuk.

tovább →

Révész Sándor: Borzasztó, de normális. Normális, de borzasztó.

2016. január 3.

Hogyan legyen a demokrata demokrata, ha a demosz nem az? Bárhogy is kerülgetik (he kerülgetik) – végső soron ez a kérdés kínozza azokat, akik liberális demokráciában szeretnének élni Magyarországon.

tovább →

Zolnay János: A Fidesz–Jobbik libikóka

2015. december 29.

A 130 ember életét kioltó párizsi terrortámadás úgy kellett a magyar miniszterelnöknek, mint egy falat kenyér.

tovább →

Beszélő: Törökországnak irreális képe van saját világhatalmi szerepéről – Interjú Dobrovits Mihály turkológus-történésszel

2015. december 10.

Eredetileg a menekültválságról és Törökország abban játszott szerepéről akartalak kérdezni, de közbejött az orosz harci gép lelövése. Megítélésed szerint mi történt? Mennyire veszélyes a helyzet?

tovább →

Révész Sándor: Európa az európaiaké

2015. december 7.

Írásaink Menekültügy témában

A konzervativizmust tiszteletreméltó irányzatként tartják számon széles körben. Én ezen a körön kívül állok. Szerintem a konzervativizmus vagy rosszat jelent, vagy semmit. A triviális konzervativizmus a status quo őrzését jelenti a mindig problémákkal telített, tehát változást igénylő világban. A minőségi konzervativizmus pedig azt jelenti, hogy vannak bizonyos alapértékek, melyeket őrizni kell, hogy mérsékelt ütemben, szerves folyamatban kell a világnak alakulnia, ezt a folyamatot kierőszakolni, mesterségesen felgyorsítani nem lehet, s ugyanúgy nem lehet felborítani a társadalom hierarchikus struktúráját sem.

tovább →

Szerbhorváth György: Láttál-e már muzulmánt? – A Jumurdzsák-szindróma

2015. november 29.

Mivel a magyar közjogi máltóságok és miniszterek közt nincs nő, nehezen tudjuk elképzelni, hogy ha a keleti-ázsiai nyitás jegyében valamelyikük egy olyan, minimum kicsit radikális iszlám államba utazna, ahol kötelező a nőknek elfedniük a testük szinte egészét, hogyan öltözne fel és erre mit mondanának elemzőink és a kommentelők.

tovább →

Szerbhorváth György: Háború lesz!

2015. november 21.

Mostanában, miközben mindenki migráns-, menekült-, muszlim- és biztonságpolitikai szakértővé vált (mondjuk, én is, ám eleve annak születtem), szintén e prófécia jelenik meg úton-útfélen. Az unokaöcsém pár éve hajtogatja, hogy tart a III. világháború, csak még nem tudjuk, a pápa viszont csak nemrég jelentette be, hogy ez már a III. világháború. A háború megjóslása talán a legkönnyebb az összes előrejelző műfaj közül: valahol-valamikor mindig lesz háború (mit lesz, van), ezért is oly közkedvelt.

tovább →

Révész Sándor: Közel-Kelet-Európa, a veszélyközösség

2015. október 29.

Azért szokták Európát félteni az iszlámtól, mert veszélyezteti Európa keresztény jellegét egyfelől és szekuláris jellegét másfelől. De hogyan fér össze ez a két félelem? A szekuláris állam attól szekuláris, hogy nincsenek vallási preferenciái. Semleges abban a tekintetben, hogy melyik vallás a jobb, hogy jobb-e bármelyik, mint a vallástalanság, hogy létezik-e Isten, vagy sem, egy van belőle vagy több, úgy létezik-e, ahogy az egyik vallási irányzat tanítja, vagy úgy, ahogy a másik...

tovább →

Szerbhorváth György: Az ünnep feltalálása – 1956 emlékezete a Vajdaságban

2015. október 26.

Abban, hogy a vajdasági magyarság, legnagyobb pártja, a helyi közösségek 1956-ra emlékeznek, önmagában semmi kivetnivaló nincs – bár az itteni magyaroknak csak annyiban volt/lehetett köze a forradalomhoz, hogy majd’ húszezer menekült érkezett Jugoszláviába. Ezek jó része éppen azon a határon, azaz a bácskain, ahol először épült meg a Magyarországot ma leginkább szimbolizáló szögesdrótkerítés. Épp a menekültek ellen. Miközben akkor számtalan magyar településen alakítottak ki tábort, szálláshelyeket a magyar menekülteknek.

tovább →

Zolnay János: A Hit Gyülekezetének Dzsihádja

2015. október 19.

Mészáros István László, egykori szabaddemokrata politikus, két cikluson keresztül a parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának alelnöke, a Magyar Helsinki Bizottság alapító tagja, a Hetek-ben közölt cikke végén úgy fogalmaz, hogy „Itthon pedig – gyermekvállalásra ösztönző, házasság- és családtámogató politika mellett – kiemelt figyelmet kell fordítani önvédelmi képességünk fejlesztésére.

tovább →

Szerbhorváth György: Timi megkapta élete első tévéjét

2015. október 15.

Szerbiában már a hetvenes években feltalálták a közösségi média egy új formáját. Be is tojt a hatóság, hogy politizálni fognak, pedig csak műnépdalokkal üdvözölgették egymást, randevút ajánlva a szénakazal mögött.

tovább →

Révész Sándor: Életünk napjai

2015. október 5.

Október elsején ráköszöntött hazánkra a béke napja. Hetvenhét esztendővel a megszületése után bemutatták Magyarországon Richard Strauss 1938-ban írt operáját, A béke napját. Kivételes este volt. Nagy esemény fülünk és szemünk élménytörténetében. Nagy lyukat tömött be zenei köztudatunkban ezen a napon Kocsis Zoltán és társulata. Ez az opera, amely mindeddig kiesett látó-és hallókörünkből, a legmegrendítőbb békeművek egyike. Többet itt nem mondok erről, mert ez nem kritika, én pedig nem vagyok kritikus.

tovább →

Szerbhorváth György: Menekültcetlik falvakból

2015. szeptember 26.

Szerda, a horgosi/röszkei csata reggele. Felhívnak az egyik rádióból, menekültügyben. Úgy érzem magam, mint aki ebből él, mások nyomorúságából – minél rosszabb a magyar határtól délre, annál több a dolgom. Így vezetnek fel: „és a vonalban Szerbhorváth György újságíró kollégánk, aki, ha jól tudjuk, ott van a határon”. Dehogy vagyok a határon, itt ülök a nyóckerben. De hozzáteszem, két nap múlva hazautazom, vagyis a Vajdaságba, Szerbiába. Innentől kezdve már eleve szakértő vagyok.

tovább →

Ádám Zoltán: Iskolaudvar hatalmas fákkal

2015. szeptember 18.

Egykori általános iskolámnak, 140. születésnapjára

1977 tavasza lehetett, nagycsoportos óvodás voltam, a szüleim úgy döntöttek, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Úti Általános Iskola énektagozatára felvételizek. Ehhez az iskolához tartoztunk lakcím szerint, valaha apám is idejárt, nagyanyám pedig az ötvenes-hatvanas években itt tanított. Anyám később a gyerekkörzeti orvosi munkája mellett itt lett iskolaorvos, és maradt is az mind a mai napig. Négy évvel később majd az öcsémet is ide íratják be a szüleim.

tovább →

Szerbhorváth György: Diszkrét rendőrállamot, de rögtön

2015. szeptember 17.

Nem vagyok én rendőrellenes, sőt, a szocialista Jugoszláviában 13-14 évesen magam is mundért öltöttem. Aki megnyerte a bicikliversenyt, kapott öltözéket, rajtam ugyan térdig lógott a zakó, az orromig a sapka, de megmutatták a fegyvereket, a cellákat, az őrsöt, és még külföldi teherautókat is megállíthattunk ellenőrzés céljából.

1990 után már inkább félek minden rendőrtől, vámostól, ahogy az illik Káká-Európában, a Balkánon, de az egy másik történet. Mégis, az utóbbi idők magyarországi jelenségeit látva elkap a félsz – mi lenne, ha engem érne sérelem, s rendőrhöz kell fordulnom?

tovább →

Révész Sándor: Normális?!

2015. szeptember 9.

A Muzsikás Együttest, az erdélyi és kárpátaljai zsidó népzene hivatott előadóját meghívták a Zsidó Kulturális Fesztiválra. Ők vendégelőadóként benevezték Petrás Máriát, a kiváló csángó népdalénekest és keramikust. A fesztivál szervezői Petrás Mária fellépésétől eltekintettek. Ezután a Muzsikás Együttes sem kívánt a Fesztiválon fellépni, mert szolidaritást vállaltak a „tiszta lelkű csángó asszonnyal”.

tovább →

Révész Sándor: Itt szart Petőfi Sándor

2015. szeptember 1.

Ez a cím olyan bántó, mintha nem lenne természetes. Mintha nem lenne természetesebb, mint például az, hogy Itt írta Petőfi Sándor a János Vitézt. Mert hiszen az nem természetes, hogy valaki János Vitézt ír. De az természetes, hogy rendszeresen kibocsátja magából a salakanyagot. Mint mindenki. Mi valamennyien. A természetben nem írnak János Vitézt, viszont szarnak. De miért olyan kellemetlen ez a címbéli állítás, mint amilyen magától értetődő? Ennek a kérdésnek a nyomában a természethez való viszonyunk sajátosságához fogunk eljutni.

tovább →

Szerbhorváth György: Dzsudzsák szelleme és a protestáns etika

2015. augusztus 27.

Aki magyar, jövő péntekig nagyon kalapálni fog a szíve – akkor lesz az év focimérkőzése. A magyar-román, eldőlhet a haza sorsa, Trianonnak annyi. A jegyeket seperc alatt elkapkodták, az új Fradi-stadionban úgy kétszer többen lesznek ezen az egy meccsen, mint egy NBI-es fordulóban összesen. Itt most nem tisztünk a magyar foci színvonalát értékelni (olyan, hogy magyar foci, gyakorlatilag ugyanis nem létezik), sem nem térünk ki a stadionépítésekre és a politikára.

tovább →

Szerbhorváth György: Az araboktól elveheted, bár adják maguktól

2015. augusztus 10.

Olvasom a vajdasági hetilapban, a Családi Körben az interjút Námesztovszki Attilával, aki most Dubajban asztalitenisz-edző. A vajdasági faluból, Bajsáról származik, de játszott, edzősködött már Magyarországon, Németországban, Portugáliában, Spanyolországban is. Egy volt magyar válogatott hívta ki Dubajba.

tovább →

Szerbhorváth György: Falukép emlékművel, betyárokkal

2015. július 22.

Olybá tűnik, minél reménytelenebb egy ország, főváros, a falvak helyzete, annál inkább több energiát, pénzt feccelnek a központi tér felújításába, és hogy annak közepére álmodjanak egy vagy több emlékművet, szobrot, és tartsanak egy falu- avagy városnapot. Melynek programja pont olyan giccses, mint maga az emlékmű, a szobor. De most a legkevésbé az az érdekes, hogy a bömbölő lakodalmas rock mellett miképp tunkolja az ingyenpörkölt szaftját a nép. Legalább nem maradnak éhesek, mint általában.

tovább →

Révész Sándor: Ascher Tamás, a náci szimpatizáns

2015. július 20.

A nyár elején érkezett egy kis hír, ami gyorsan el is süllyedt. Visszarángatnám én ezt a kis hírt emlékezetünk mélyéből, mert fontos tanulságot hordoz. Arra nézve, minő értékpusztító kórt terjeszt a meg nem gondolt antifasizmus ős patkánya.

tovább →

Szerbhorváth György: A görög válság margójára

2015. július 12.

(falusi posztmarxista gazdasági-etnopolitikai kéziratok)

„Felszólítom Ivačić Magdaléna és dr. Josip Ivačić zentai lakosokat, hogy törlesszék 24 éve tartó adósságukat, ami 2000 euró. Gazsó Erika, Bácskossuthfalva.” – Apróhirdetés az újvidéki Családi Kör című hetilapban, 2015. július 9-én

tovább →

Szerbhorváth György: Agónia (III.)

2015. június 16.

Lassan két évtizede, hogy az újvidéki Symposion hasábjain két részben elemeztem a vajdasági magyar sajtót. Kimutatva, például vonalzóval mértem a négyzetcentiket, kvantitatíve, és kvalitatíve is, hogy az egyetlen napilap, a Magyar Szó súlyosan elfogult a már akkor is legerősebb párt, a Vajdasági Magyar Szövetség irányában. Vagy hogy micsoda dolog, hogy a pártelnök felesége került a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségnek élére, így aztán már kora reggel, otthon napindító értekezletet tarthatnak.

tovább →

Szerbhorváth György: „Mi, magyarok” – Cioran szemével

2015. június 11.

„A magyarok conquistador nép, amely odajutott, hogy disznókat hizlal. Példátlanul félrecsúsztak.”
Cioran 1936-ban

tovább →

Zolnay János: Eörsi Janó

2015. június 8.

Eörsi Janó tíz évvel ezelőtt halt meg.

Tizenegy évvel ezelőtt kórházi szobájában, gyógyszerektől kissé felpörgetve magyarázta, hogy diagnosztizált betegsége a leukémia egyik legrosszabb típusa, azon belül is az egyik legrosszabb (és a túlélés legkisebb esélyét kínáló) altípusa, majd rátért a fontosabb kérdésekre. Nyár volt, besütött a nap a szobába, az ágyon laptop hevert, az asztalon újságok, adatok, táblázatok, valamint kolbász és szalonna, amit az első kemoterápiát követő rosszullét elmúltával, a kényszerű infúziós lakomák után Janó elégedetten falatozott.

tovább →

Szerbhorváth György: Mindennapi rasszizmusunk

2015. május 22.

Van az a pillanat, amikor úgy érzi az ember, szégyen vajdasági magyarnak lenni. (Még mielőtt a vajdmagyok belémkötnének, hogy merem én magam ennek vallani, ha nem ott élek, hát nem fogok szabadkozni: mások annak tartanak, és én sem érzek nagyon másképp, ha rákérdeznek. Ha nem kérdik, tökmindegy, mi vagyok.)

tovább →

Szerbhorváth György: Győztesek és győztesek

2015. május 15.

Csütörtökön a belgrádi Felső Bíróság jogerősen rehabilitálta Draža Mihajlović szerb csetnikvezért, akit 1946-ban végeztek ki a tárgyalás után az új, immár szocialista Jugoszláviában. A bírói tanács elnöke elmondta, ők nem vizsgálták, a vádlott háborús bűnös-e volt – ma ezt egyébként sem lehetne már megállapítani. (Ühüm, akkor Hitlerről vagy Sztálinról sem.)

tovább →

Szerbhorváth György: A balkáni kisállamok nyomorúsága

2015. május 11.

Már megint fortyog a Balkán: két tucatnyi halott Macedóniában, a horvát-szerb Duna-határnál külföldi fiatalok foglalnának el egy szigetet Liberland néven. Őrültek minden oldalon. (A fotón: Kumanovo a szombati harcok után – forrás: http://balkans.aljazeera.net/)

tovább →

Révész Sándor: A Mazsihisz és a „demokraták”

2015. május 4.

A magyarországi polgári demokrácia fontos reprezentánsaiként számon tartó személyiségek semmibe veszik a polgári demokrácia egyik legfontosabb alapelvét. Az egyház és az állam szétválasztását.

tovább →

Zolnay János: Mit tudna még ehhez hozzátenni a Jobbik?

2015. április 28.

Vajon mit tudna még hozzátenni a Jobbik a Fidesz politikájához és politikai retorikájához? Nyilván sokat, hiszen minden rossznak van még rosszabb alternatívája, minden aktuálisan ismert és elképzelhető szörnyűséggel szembeállítható a még ismeretlen és elképzelhetetlen szörnyűség. A „soha többé nem történhet meg!” fogadkozás azt a szorongató tényt igyekszik leplezni, hogy térben és időben valójában semmiféle garancia nincs arra, hogy tényleg „soha többé”.

tovább →

Szerbhorváth György: A történelem az élet izéje, valamije, semmije

2015. április 28.

Akárcsak az irodalom. És olykor természetesen az az érzésünk, hogy semmi új a nap alatt. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét sem kellett volna (újra) felfedezni. Megcsinálták azt már a Habsburg időkben, történelmi léptékben mérve nem is oly rég.

tovább →

Kozák Gyula: Történetet vagy történelmet kutassunk?

2015. április 23.

A HÍR24 április 19-i számából:

A népbíróságok rendszerének létrehozása a II. világháború utáni Magyarországon elvileg a bűnösök felelősségre vonását szolgálta. Politikai fegyverré vált azonban a szovjetek és a magyar kommunisták kezében, miután kimondták a magyar nép kollektív bűnösségét. Működésüket sorozatban mutatjuk be a legújabb kutatások tükrében a Veritas Történetkutató Intézet Kiss Dávid és Rácz János segítségével.

…

tovább →

Kozák Gyula: Így is lehetne

2015. április 16.

Nem vagyok gazdasági szakember, a tőzsdéhez pedig végképpen nem értek, annyit tudok róla, hogy vesz az ember egy (több) részvényt, vár, és amikor fölmegy az ára, akkor eladja. Ha lemegy az ára, akkor vagy eladja, hogy többet ne veszítsen, vagy tartja, hátha majd újra fölmegy az ár. Ez szerintem tök egyszerű.

tovább →

Szerbhorváth György: Példát statuálok

2015. április 5.

Amikor e sorokat írom, a vajdasági nem ortodox keresztények is a húsvétot ünneplik. Péntekre virradóra a közép-bánáti, a román határ közelében fekvő Magyarittabén ellopták a régió egyedüli Kossuth-szobrát. Bronzból volt, ám a helyiek szerint aligha nacionalista provokációról van szó. Fémtolvajokra gyanakodnak – olyanból mindig akad –, mivel még a délszláv háborús időkben sem esett semmi baja. Ugyan az 1904-ben emelt mellszobrot, Kossuth szívét átlőtte egy szerb katona 1919-ben, ám ezután a református templomban rejtették el.

tovább →

Révész Sándor: Az endrétlen Ságvári

2015. március 30.

Jelen van-e a Ságvári Endre Gyakorló Iskola nevében Ságvári Endre? Kérdezek könnyebbet: Jelen van-e Ságvári Endre nevében Ságvár? Eszébe jut-e valakinek a történelmi személy nevéről a somogyi település? Ugye nem? Fogalmam sincs, hogy Ságvári Sándor ügyvéd úrnak volt-e valami köze ahhoz a Siófok környéki faluhoz, volt-e valami sajátos, tartalmi ok, ami miatt úgy döntött, hogy erre magyarosítja a saját és fia, a Józsefvárosban született Spitzer Endre nevét. Nem tudom, de nem is érdekes.

tovább →

Szerbhorváth György: Tisza Kálmán – nem véletlenül példaképük

2015. március 15.

Miközben olvasunk-hallunk, hogy a Vajdaságból, az egyik óbecsei középiskola 19 tagja a tanév végén külföldre akar távozni, az egyik szabadkai középiskola 43 végzőse közül pedig 41 fog rögtön dobbantani és ha lehet, külföldön továbbtanulni (és már nem feltétlenül Magyarországon), addig az ottani magyar politikusok a falvak átnevezésével szórakoznak – csinálni csak kell valamit, ami látszik is.

tovább →

Zolnay János: Leves a sparhelten

2015. március 9.

Akadékoskodás Kőszeg Ferenc Csoóri-relativizálásával kapcsolatban…és Kőszeg Ferenc válasza

Kőszeg Ferenc válasza

tovább →

Révész Sándor: Nincs igazság

2015. március 3.

Ha az értékeidet akarod követni, akkor az értékeidnek ellentmondó rendszert kell támogatnod. Aki nem tudja befogadni és elfogadni ezt a paradoxont, örök meghasonlásban él. A közéletünk tele van ilyen meghasonlásban élő emberrel. Enélkül nem is lehet megérteni közéletünk és főleg az ellenzék állapotát és megosztottságát.

tovább →

Szerbhorváth György: Koszovó – kinek kell még?

2015. február 27.

a maffiától a kleptokráciáig ott és itt

Február 17-én ünnepelték Koszovón az albánok az ország (?), a független (?) állam (?) kikiáltásának hetedik évfordulóját. Ám a korábbi pompázatos ünnepség helyett szerény megemlékezéseket tartottak, szinte mintha temetnék.

tovább →

Ádám Zoltán: LÉT: nemes szándék, téves koncepció

2015. február 17.

A LÉT-munkacsoport által egy évvel ezelőtt elkészített feltétel nélküli alapjövedelem-koncepciót felmelegítve a Párbeszéd Magyarországért úgy ha

tovább →

Kozák Gyula: Raoul Wallenberg és Glenn Miller

2015. február 16.

Wallenberg nevét először 6 évesen hallottam, 1947-ben. Apám agglegény barátja, bizonyos Dobos (Deutsch) Sanyi vasárnaponként nálunk ebédelt és ebéd után hidakat, házakat rajzolt nekem – kultúrmérnök volt, ahogy akkor nevezték – és mesélt a kisfiúnak, de olyan történeteket, amelyek a felnőtteket is érdekelték. Elmesélte, hogyan menekült meg, amit én nem nagyon értettem, mert mi a pincében voltunk és azt gondoltam, mindenki pincében bujkált.

tovább →

Petőcz György: Egy DeKa tanulság

2015. január 26.

Valószínűleg múló pillanat volt. Nehéz megmondani, hogy végső rángás, vagy mégis inkább életjel? Helyzetünkből azonban megmutatott valamit.

tovább →

Szerbhorváth György: Mi jelent veszélyt az országra?

2015. január 13.

A párizsi mészárlás után Orbán azt nyilatkozta, hogy ha rajta múlik, Magyarországra nem teszi be lábát bevándorló, azaz meg kell védeni Magyarországot a bevándorlóktól. Erre még rátercelt Rogán Antal, de ő nehezen (be)számíható mérvadó politikusnak, mint papagáj, úgy ismételgeti főnöke gondolatait, amelyek azonban nehezen mondhatók épeszű gondolatoknak, sírva röhög a külföldi sajtó rajtuk (meg hát rajtunk is).

tovább →

Szerbhorváth György: A magyar patriotizmusról, avagy hogyan s minek voltam jugoszláv és izraeli katona (II. rész)

2015. január 8.

Pesten még azt mondták, a Sar-El program keretében az izraeli hadseregben könnyű fizikai munka vár ránk, vélhetően Tel-Aviv és Jeruzsálem közt egy bázison – ezt vajdasági ismerősöm is így mesélte, mindenről szuperlatívuszokban beszélve, kiemelve, hogy négyfajta sajt közül lehet válogatni reggelikor.

tovább →

Petőcz György: Csak egy kérdés

2015. január 6.

Majdhogynem értelmezhetetlen helyzetbe került a magyarországi ellenzéki politizálás. Ennek belátásához elég arra gondolni, hogy az ellenzéki pártok a biztos szavazóik számára sem tudnak érthető, hihető és képviselhető politikai elemzést, alternatívát és jövőképet megfogalmazni. Nem az az alapvető probléma tehát, hogy az ellenzéki álláspont nem tud eljutni a lakosság széles rétegeihez, mert fennakad a kormánypártok által ellenőrzött média-rendszer korlátain és szűrőin.

tovább →

Kozák Gyula: Karácsonyi üdvözlet keresztény képviselőknek

2014. december 22.

A cegledipanorama.hu, illetve a Blikk tette közzé, hogy az 5 éves kora óta autoimmun betegséggel küzdő Jávor Sarolta 22 éves korában feladta reménytelen küzdelmét életéért. A fiatal lánynak – betegsége miatt – mindkét veséjét eltávolították, gépeken tengette életét. Nyomorúságos helyzete ellenére volt neki szerelme, vőlegénye, aki az orvosi feltételeknek megfelelő donorként fél veséjét odaadta volna kedvesének.

tovább →

Kozák Gyula: Ha én politikus lennék

2014. december 16.

és arra ragadtatnám magam, hogy egy törvénytervezetet javasoljak, kellő megfontoltságot tanúsítanék. Legalább akkorát, mint egy átlagos gondolkodó ember, a helyemben. Itt van ez az egykori MIÉP-esből FIDESZ-essé átvedlett polgármester, aki rettenetesen aggódik a kamaszok drogfogyasztásáért.

tovább →

Szerbhorváth György: A magyar patriotizmusról, avagy hogyan s minek voltam jugoszláv és izraeli katona (I. rész)

2014. december 15.

Amikor e sorokat írom, egy hete volt tíz éve, hogy 2004. december 5-e volt. Őszintén szólva, ha egyes kollégák nem emlékeznek vissza, hogy ekkor tartották a sikertelennek bizonyult népszavazást a kettős állampolgárságról (pontosabban: hogy a határon túli magyarok könnyített eljárás keretében, mintegy alanyi jogon kaphassanak magyar állampolgárságot), nekem eszembe sem jut se emlékezni, se gondolkodni a témáról.

tovább →

Petőcz György: Halálhír és trombitaszó

2014. december 14.

Hónapok óta több ezres tüntetések sorozata forrósítja (na jó, melegíti) az aszfaltot és légkört. Ezúttal még a vidéki városok sem maradnak ki az eseményekből. A megmozdulásokat a gazdasági visszaélések, a korrupció, a kormányzati úrhatnámkodás irritáló megnyilvánulásai, a közösségre és a jövőre nézve hátrányos törvénytervezetek provokálják.

tovább →

Révész Sándor: Álltok majd bambán a parton...

2014. december 1.

Nehéz időszerűtlenebbnek látszó témát találni annál, amiről itt szó lesz: Miként viszonyuljunk az ex-, a poszt- és a reformfideszesekhez a Fidesz-rendszer bukása után? Ebben a kérdésben épp az a jó, hogy egyelőre még nem az élet tette föl. Ha majd fölteszi, előveszem ezt a kis írást, és akkor visszamenőlegesen primőr értéke lesz neki. Egyszer majd úgyis elér minket a gyakorlati válaszkényszer azokra a kérdésekre, melyeken most annyira fölöslegesnek tűnik rágódni.

tovább →

Szerbhorváth György: Jogrémuralom

2014. november 25.

Egy intézeti vetítésen volt alkalmam megnézni az Ítélet Magyarországon c. dokumentumfilmet, amelynek bemutatója 2014 júniusában volt. Azóta számos külföldi díjat kapott és éltető kritikát – tényleg hihetetlenül jó film a mi hihetetlenül izé országunkról. A mozik műsorán nálunk (ha jól látom) azonban már nem szerepel, tévé sem vetíti (a köztévék meg pláne nem), és mint a rendezőtől, Hajdú Esztertől megtudtuk, a támogatók is külföldiek egyet leszámítva.

tovább →

Petőcz György: Jó kis provokáció – Ungváry Rudolf új könyve

2014. november 19.

Egy angol nő – ő mesélte – és barátnője a tengerparton unatkozott két magyar férfi társaságában, akik alig beszélgettek velük, és semmiképpen nem udvaroltak nekik, viszont begázoltak a vízbe, majd pocakjukat kidüllesztve, az egyik belekiáltotta a távolba, hogy „szexuális sivatag!”.

tovább →

Szerbhorváth György: A tüntetések margójára

2014. november 10.

Tudom, nem túl illedelmes a nemrég elindult tüntetéssorozat kapcsán rögtön kritikát megfogalmazni – sem nem hasznos, sem nem célravezető, sem nem korrekt a szervezőkkel szemben. Főképp, hogy a múlt keddi, százezres, internetadó-ellenes tüntetésen is részt vettem, oldalról figyeltem, és a vasárnapit is a NAV előtt, a NAV elnöke ellen.

tovább →

Mink András: A lehetetlen megkísértése

2014. november 10.

Havas Gábornak szeretettel, 70. születésnapjára

Előhang

tovább →

Petőcz György: Mondjon le!

2014. november 10.

Milyen volt a vasárnapi tüntetés (nov. 9.)? Jó. Sokan voltak. Mások, mint két héttel ezelőtt, az internetadó ellen. Ezúttal alapvetően egy generációval idősebb korosztály jött el, miközben persze fiatalok, egészen fiatalok, és idősek is. Az elégedetlenség, a tiltakozás láthatóan nem korosztály-függő, miközben a különböző generációkat talán más és más kérdések viszik az utcára.

tovább →

Szerbhorváth György: Csak semmi cicó, nálam a slukker!

2014. október 30.

Feltételezem, sokan hallottak-olvastak róla, hogy a Belgrádban megtartott szerb–albán focimeccs megszakadt, miután egy drón behúzott a stadionba, közvetlenül a pálya fölé egy Nagy-Albánia térképet és két albán nemzeti hőst ábrázoló zászlót, majd a pályán tömegverekedés tört ki. A mai napig nem tudjuk, ki(k) a tettes(ek), a szerbek az albánokat vádolják, és vice versa.

tovább →

Révész Sándor: Pedig a kapitalizmust kéne...?

2014. október 27.

Október 12-e óta az MSZP vezetői mást sem mondanak, mint hogy ezentúl nyíltan és önazonosan és értékazonosan és megalkuvás nélkül baloldalian fognak politizálni. Azért nem mondanak mást sem, mert mást nem tudnak. Semmit arról, hogy mi is lenne az, amit mondandók volnának nyiltan és önazonosan és megalkuvás nélkül. Tudnák ezt ők, de mégsem tudják. Mert ami önazonos lenne, az egyben önidegen is.

tovább →

Mink András: Kommunisták voltak – Nagy Imre és mártírtársai –

2014. október 21.

„Az én szívem is tiszta volt
De méreg járta át,
Feledte régi álmait,
A szabadság dalát.”¹

tovább →

Révész Sándor: A Rátz, a Pásztor meg az angyal

2014. október 14.

Kedves Barátaim!

Köszönöm a felkérést, vissza fogok vele élni. Ezt a szobrot szidtam már eleget szóban és írásban, most nem róla fogok beszélni. Viszont szeretnék alkalmat adni rá, hogy azok is találva érezzék magukat, akik nem a szoborállítók oldalán állnak.

tovább →

Ádám Zoltán: Miért Bokros?

2014. október 12.

Magyarország tönkrement. Politikailag, gazdaságilag és társadalmilag is Európa perifériájára sodródott, és rosszabbul teljesít, mint a nyolcvanas évek szürke és hazug késő-kádári konszenzusa óta bármikor. Akkor azt hazudtuk magunknak, hogy mi vagyunk a legvidámabb barakk, de nem tettük hozzá, hogy a vidámságunkat az eladósodás és az addigra már amúgy sem igazán kemény költségvetési korlátok továbbpuhítása alapozták meg. A hivatalos rangra emelt kiskapuk reformjai. Egy hanyatló, bukásra ítélt politikai rendszer igyekezte így lassítani társadalmi támogatottságának szétporladását.

tovább →

Petőcz György: „A rendszer meg van fejtve” – Tudósítás egy igazán érdekes könyvbemutatóról

2014. október 7.

A Magyar Polip 2 (a posztkommunista maffiaállam) nyomot hagy. „Eltöltöttem a könyvvel majdnem egy hetet, és ezt nem ajánlom mindenkinek. Kisebb adagokban érdemes fogyasztani, mert körülbelül olyan, mintha Tarr Bélát néznénk egész nap”, mondta a bemutatón Tóta W. Árpád, Pulitzer emlékdíjas publicista, és igaza volt.

tovább →

Zolnay János: Hidegvérrel

2014. október 6.

Gyurcsány Ferenc a Hír24-nek adott interjújában felidézi, hogy párttársai annak idején sajnos elvetették 2008-as javaslatát, miszerint a negyedik gyerektől kezdve a családi pótlékot már csak adókedvezmény formájában vehessék igénybe a családok. „Ha van munkád, akkor kapsz családi pótlékot a negyedik gyerek után, ha nincs, akkor nem. Az volt az alapgondolat, hogy drága magyar barátom, legyen gyereked, mert az isteni ajándék, legyen egy, kettő vagy három.

tovább →

Petőcz György: Választások, mintha... – Interjú Bodnár Zoltánnal, a Magyar Liberális Párt főpolgármester-jelöltjével

2014. október 3.

„Azért nem lépek vissza sem Bokros Lajos, sem más javára, mert nem törődhetünk bele abba, hogy a politika egyfelől agresszív, diktatórikus jobboldalból, másfelől civakodó, hitelüket vesztett ellenzéki pártokból áll. És nem is kell beletörődnünk: a politika egy fejezete a mostani választással lezárul, és megkezdhetjük az építkezést hosszú távon”, válaszolja Bodnár Zoltán az interjú napjának legaktuálisabb politikai kérdésére.

tovább →

Szerbhorváth György: Majd én megmondom, ki vagy

2014. szeptember 30.

Már rég elfogadott közhely, hogy az vagy, akinek vallod magad. Bár én többnyire úgy vagyok vele, hogy amennyiben magyarkodásról van szó, és megkérdik tőlem, hogy de azért/hát ugye magyar vagy? – azt válaszolom, hogy ha nem kérdik meg, magyar vagyok, de ha megkérdik, elgondolkodom erősen, és még bármi lehet belőlem.

tovább →

Révész Sándor: Az önmaga ellen lázító könyv

2014. szeptember 24.

A fikció arra (is) való, hogy a valóságot kijavítsa. Weisz Kóbi fényképész, aki a deportálás során belehalt egy romlott amerikai halkonzervbe, a non-fiction Kulákprésben még becézetlen nevén László volt. A Természetes fény fikciójában viszont már Jakab. És ez nagyon helyes, mert a Jakabot becézik zsidósan Kóbinak, nem a Lászlót. A László és a Kóbi kapcsolattalan kettőssége szétválasztja a Weisz-fiú identitásdarabjait. A Jakab pedig helyreállítja közöttük a kapcsolatot.

tovább →

Szerbhorváth György: Emlékezzünk Slobodan Miloševićre

2014. szeptember 14.

A kérdés, miért pont most? Mert csak. Vagy éppenséggel tanulságos. Abból a szempontból, hogy egyszer minden hatalom megbukik. Legalábbis a diktátorok java. Gondoljunk csak Hitlerre, aki 12 évig volt hatalmon – ez a három miniszterelnöki mandátum, ami nem is oly sok –, igaz, ez idő alatt kifordította a világot magából. De ne menjünk olyan messzire, itt van Janukovics, 4 évig volt Ukrajna elnöke amolyan keleties despotaként, de jól elzavarták, még az arany wc-keféjét sem volt ideje a kofferba csomagolni.

tovább →

Petőcz György: Haldoklásunk anatómiája

2014. augusztus 28.

Már az áprilisi választásokat közvetlenül megelőzően is, de főleg utána nagyon sok szó esett a baloldali ellenzéki pártok összefogását kikényszerítő értelmiségi nyomásról. Az elég széles körben terjedő állítás szerint egy befolyásos értelmiségi csoport, nem sok ember, de tekintélyesek és hangosak, akik természetesen a médiában is súlyosan jelen vannak, befolyásolták a baloldal politikusait, és terelték őket az általuk jónak tartott irányba. S mi határozta meg ezt az irányt?

tovább →

Kozák Gyula: Nyílt levél Farkas Péternek, szabadulása alkalmából

2014. augusztus 25.

Kedves Péter!

Elnézést a tegezésért, de egyrészt a fiam lehetnél, másrészt nem csendőr pertu ez, elvárom, hogy visszategezz. Mindenek előtt: örülök, hogy végre szabadlábon vagy, s remélem, többé nem kell élvezned a BV konditermét. Hogy mennyire volt megalapozott az ellened hozott súlyos ítélet (Tényleg… mi van a társaiddal? Azok még mindig be vannak varrva?), arról később még fogok szót ejteni. Most csak Rólad, a Te sorsodon morfondírozom.

tovább →

Kozák Gyula: Japán luxusszálloda vagy a szcientológusok székháza?

2014. augusztus 13.

Felborzolta a kedélyeket, hogy a minap meghalt egy járókelő, akit a néhány nappal korábban a pszichiátriai osztályról kiengedett férfi megrúgott és a villamos alá lökött. Bár a kutatási eredmények kimutatták, hogy a mentálisan sérült emberek kevesebb bűncselekményt követnek el, mint az – úgymond – egészségesek, a közbeszédben ismét fellángolt az indulat, hogy kár volt az OPNI-t (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, közismert nevén Lipót) megszüntetni.

tovább →

Szerbhorváth György: Felhívás lincsre

2014. augusztus 11.

Szerda este megtalálták annak a 15 éves szabadkai szerb lánynak a holttestét, aki két hete tűnt el Bajmokon, a szerb-magyar határ közelében.

tovább →

Révész Sándor: Rasszistának lenni emberi dolog

2014. augusztus 4.

– Egy cigány sohasem lehet olyan ember, mint én! – mondogatta Ilus néni mély meggyőződéssel. Ha semmi máshoz, de ehhez ragaszkodott.

Ilus nénivel jól kiszúrt a történelem. Úrilánynak nevelték, akit majd eltart és tenyerén hordoz egy férjnek való úriember. Jött az úriember, Ilus néni meghatottan mesélgette, hogy az oltár előtt először kezet csókolt neki, s csak utána jött a hitvesi csók. Az úriember, aki Ilus nénit valóban a tenyerén hordozta és megbecsülte, katonatiszt volt. Kitört a háború, elment az úriember s elesett. Ilus néni magára maradt. Az új rendszer pedig mindent elvett tőle, ami a szülei és a férje után maradt.

tovább →

Kozák Gyula: Mennyi marha, mind szembe jön velem

2014. július 25.

Nincs kétségem, Baán László eszes ember. És ügyes is. Aki kurzusokon átívelően képes pozícióban maradni, mi több, egyre feljebb kerülni, egyre nagyobb koncokat kiszakítani magának, az jól eligazodik a hatalomtechnikában is. Az MSZMP Társadalomtudományi Intézetéből Kövérhez hasonlóan jól átigazolt a Fideszhez, 1990–1994 között már a Fővárosi Közgyűlésben képviselte pártját, s zsenialitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első Orbán-kormány alatti miniszteriális vezető pozícióit remekül átmentette a szocialista-szdsz-es koalíciós korszakba is.

tovább →

Szerbhorváth György: Fáma a biciklistákról

2014. július 21.

Még hogy uborkaszezon ne lenne a magyar politikai életben – már ha persze ez politika (az) –: módosul a KRESZ, aztán a biciklista piálás után nyugodtan száguldozhat egy feles után a főutakon is. A mellékutakon eddig is belefért egy-két sör, mostantól azonban a zug- és romkocsmák népe fellélegezhet úgy vidéken, mint a fővárosokban.

tovább →

Szerbhorváth György: Színház(ba-be)csinálók

2014. július 4.

Előzmény és valóság: a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottsága javaslatára a Szabadkai Népszínház igazgatónője, Ljubica Ristovski Andrási Attilát nevezte ki a magyar társulat művészeti vezetőjévé. Maga a társaság tiltakozott a döntés ellen – ők egy másik pályázót támogattak, a társulat egyik tagját –, de magyar szakmai szervezetek, rendezők, pályatársak is tiltakoztak, így a Színházi Kritikusok Céhe és a Népszínházzal és a Katona József Színházzal a Vörös c. darabot közösen tető alá hozó, az ezt rendező Máté Gábor és mások is közleményben csodálkoztak el a dolgon, erősen.

tovább →

Szerbhorváth György: Mi a szerelem? – avagy a szigorúan ellenőrzött tamburák és a nyelvrendőrség

2014. június 23.

Ennél semmitmondóbb kérdés, mint a címben foglalt, aligha létezik. Még rosszabbul hangzik, mint az, vajon mi az élet értelme? Azzal még csak-csak elvagyunk, hogy mi a filozófia, a művészet vagy mit értsünk az egzisztencializmus fogalmán, dűlőre jutunk azzal is, mi a különbség a benzin meg a dízelolaj között, no de hogy mi a szerelem, valljuk be, olyan kérdés, amit csak feltenni lehet.

tovább →

Ádám Zoltán: A Duna-parton

2014. június 21.

Dédapám, Kohn Hermann (született 1871-ben Tiszaörsön, meghalt 1916-ban az első világháborúban), nagyapám, Kun Dezső (született 1900-ban Tiszaörsön, meghalt 1944-ben munkaszolgálatban) és mindazok emlékének, akik nem jöttek vissza

tovább →

Petőcz György: Nyár eleji tézisek – Tudósítás általános helyszínről

2014. június 2.

Sok-sok beszélgetés zajlik ma – szervezetten vagy spontán módon – a baloldalon. A megvertség hangulata és a teljes kilátástalanság: ez ma errefelé a közhangulat. Tanácstalanság és orientáció-nélküliség tapasztalható. Érdekes viszont, hogy ez nem jelent anarchiát, mert a gondolatokban teljes rend, mondhatni egysíkúság uralkodik.

tovább →

Révész Sándor: Egy ököl árnyékában

2014. május 29.

A KDNP nyilatkozata szerint sok áldozat számára elégtétel Biszku Béla elítélése. Lehet. Én nem vagyok áldozat. Engem mindenesetre ez az ítélet megfosztott egy elégtételtől. Mert nekem az volt az elégtétel, hogy Biszku szabadon mászkálhat; gondolhat és hazudozhat, amit akar. Hogy a szabadság rá is kiterjed. S ha rá is, akkor az a szabadság már biztosan eléggé kiterjedt.

tovább →

Szerbhorváth György: Két régi-új nemzet öt nap alatt – (az önkéntesség nacionalizmusa)

2014. május 26.

Amikor még múlt szombaton elindultam Budapestről délre, hogy szerda-csütörtök egy újvidéki PEN-konferencián vegyek részt, amelyen menetrendszerűen most tízen (délszlávok, illetve ex-jugoszláviak) cirka százmilliomodszor megtárgyaljuk, hogy mi van Európával, a határokkal, Közép-Kelet-Európával, az ideológiákkal, a nacionalizmussal, arra számítottam (a honoron kívül), hogy jót kirándulok a szerb Athénba (a szerb szóvicc szerint száz év alatt a szerb „Atina”-ból szerb „kantina” lett, azaz kantin, kocsma).

tovább →

Ambrus Judit: Nem minket lőnek

2014. május 23.

Ne nézz oda, ne törődj vele, ne gondolj bele, nem minket lőnek. Nem mi élünk ott, nem tudhatjuk, mi volt köztük, összetűztek biztos, egymásnak mentek, ilyenek, s különben is, a vérükben van. Úgy kell élni, hogy veled ez ne forduljon elő. Engem spec. még sose lőttek le. Nem ironizálok, tényeket közlök. Nem értem, mit kell ezen szégyellni, mindenki így gondolkodik. Mindenkinek ez a tapasztalata, neked is van egy barátod, akinek a barátja ismer valakit, aki. Lopnak, élősködnek, csalnak is, nem akarnak dolgozni. Hangosak, piszkosak. Nem értem, ezt kimondani mitől volna rasszizmus.

tovább →

Ádám Zoltán: Nemzet, emlékezet, felvilágosodás – Széljegyzetek egy vitához

2014. május 15.

Hogy az elmúlt háromszáz év legfontosabb politikai projektje, a felvilágosodás legjobb esetben is csak félsikernek tekinthető, azt az emberiség huszadik századi történelmének ismeretében nem kell hosszan magyarázni. Az emberi viszonyok szekuláris-racionális, érték- és észelvű szervezőelve nem teljesítette a hozzá fűzött reményeket, mivel nem emancipálta az emberiséget a saját irracionalitása, kiszámíthatatlansága és reflektálatlan agressziója alól.

tovább →

Szerbhorváth György: A nap hőse, a „hazaáruló” – szerbiai gruppenszex: mindenki mindenkivel

2014. május 11.

A parlament alakuló ülése napjának alkalmi hőse Pásztor István lett, miután a Gaudi-Nagy Tamás által felhergelt csőcselék leköpdöste a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, a hírek szerint lebolsevikozták, hazaárulónak nevezték, aki elárulta a délvidéki magyar autonómia ügyét. Gaudi később sem állt le, szerinte örüljön Pásztor, mert a hazaárulóknak lámpavas jár, és ő az, „mert összeállt a magyar nemzeti érdekeket veszélyeztető szerb radikálisokkal, azokkal, akik kiüldözték a Délvidékről a magyarok döntő többségét”.

tovább →

Révész Sándor: Az MSZP halálos egészsége

2014. május 1.

Hegyi Gyula, aki az MSZP-t képviseli az Európai Parlamentben, a facebookon figyelmeztetett, hogy beteg vagyok. Egy tapasztalt távgyógyász diagnózisát érdemes komolyan venni. Annál is inkább, mert abban, hogy mi az egészséges és mi a beteges, igen nagy többség ért vele egyet.

tovább →

Ádám Zoltán: Levél odaátra – (Kátai Gábor 1975–2014)

2014. április 27.

Szevasz, Gábor, tegnap mondták, hogy meghaltál, nem valami jó ötlet, de végül is ki vagyok én, hogy megmondjam neked, mikor űzz gúnyt belőlünk, szerencsétlen nyomorultakból. Itt állunk, sopánkodunk, lájkoljuk a nekrológjaidat, emésztjük a hírt, hogy meghaltál 38 évesen, szörnyű és borzalmas, alig elviselhető a tudat, hogy ez bármikor bármelyikünkkel megtörténhet, jó, miattad is szomorúak vagyunk kicsit, de addig is mindenki rohanjon szűrésre, neked persze már nem kell, te már megúsztad, mi meg itt stresszelhetünk és nyilváníthatjuk magunknak a részvétet.

tovább →

Ádám Zoltán: Sok sikert, Miniszterelnök úr!

2014. április 21.

Bajnai Gordon, a kortárs magyar politikai élet egyik legrokonszenvesebb alakja, úgy döntött, hogy már a választási kampány idején visszavonul a még meg sem kezdett parlamenti képviselői karrierjétől. Bajnai, amint 2012 őszén megkezdett ellenzéki politikai pályafutása során szinte mindig, ezúttal is téved. Egy politikus megteheti, hogy lemond választott tisztségeiről és a háttérbe húzódik, másoknak adva át a kezdeményezés és a vezető szerep betöltésének lehetőségét.

tovább →

Petőcz György: Megkezdődött

2014. április 14.

Mit gondol arról, hogy a kormány a választások szinte másnapján újraindította a német megszállás Szabadság térre tervezett emlékművének építését? – kérdezte Kálmán Olga, az ATV újságírója Schiffer Andrást. „Semmit”, válaszolta az LMP társelnöke. A kijelentés természetesen nem volt igaz.

tovább →

Zolnay János: A végső kétségbeesés órája – A „politikai marketing stratégia” nyomorúsága

2014. április 1.

A kormányváltásra készülő pártok úgy fognak elbukni, hogy ki sem hívták a kormányt, és azt sem fogalmazták meg nyíltan és világosan, hogy mi forog kockán. Kampányuk olyan, mintha Churchill 1940 májusának derekán azzal állt volna a Ház elé, hogy kormányfőként nem engedi tovább emelni a kéményseprés díját, és adókedvezményt ad a filatelistáknak.

tovább →

Révész Sándor: Tiszta kéz – tiszta vér

2014. március 31.

Hazudni egyszerű, nem hazudni bonyolult. Ha egyszerűen kell beszélni az emberek nyelvén, akkor legegyszerűbb hazudni. Mert az igazság mindig árnyalt és több oldala van neki. A hazugságnak csak az a hátránya, hogy egyszerűen rá lehet mutatni, és akkor hiába beszéltünk egyszerűen az emberek nyelvén, nem lesz hatása. Illetve csak abban a körben lesz, ami már úgyis a mi körünk. Azért is fogadják el benne a hazugságainkat. A hazugság egyszerűségére és egyértelműségére törő tollharcosok csak a tábor belső kohéziójának érzelmi erősítésére és morális rombolására alkalmasak.

tovább →

Kozák Gyula: „Én tudtam, hogy a nagyságos asszony zsidó”

2014. március 28.

A Rottenbiller utca 1. 2. emelet 17. sz. lakás művészlakóinak¹ történetét írom. A könyvből már megjelentek fejezetek² s újabbak is elkészültek, de a tengernyi dokumentumból egyre újabb részleteket ismerek meg, s mindannyiszor el kell döntenem, mi fontos és mi nem, mi kerüljön a kötetbe és mi maradjon ki!

A holokauszt 70. évfordulója alkalmából feleségem édesanyjának, családjának és barátaiknak – általam ismert és közel sem teljes – történetét próbálom elmondani. Vajda Júliáról van szó, akinek ez a művészneve, Richter Júliának született Trencsénben, 1913-ban. Első férje Vajda Lajos festő volt, akit 1940-ben, mint zsidót hívták be munkaszolgálatra, ott kiújult a tüdőbaja, leszerelték, soha többé nem festett, 1941 szeptemberében meghalt. Halálának körülményei tanulságosak. A halálán lévő férfit felesége hazavitte Rákóczi úti albérletükbe, mert Vajda otthon, felesége karjaiban szeretett volna meghalni, de a ház lakói tiltakoztak a haldokló jelenléte ellen, ezért vissza kellett vinni a (mai nevén) Korányi Szanatóriumba. Ő volt a családnak, vagy tágabban: ennek a „körnek” az első áldozata.

tovább →

Kozák Gyula: Hű, de okos voltam 1991-ben

2014. március 12.

Örültem, amikor 1990-ben Demszky lett Budapest főpolgármestere. 1975 óta ismertük egymást, sokat írtam szamizdat lapjába, a Hírmondóba. Nagy teherbírású, okos, bátor embernek tartottam. Voltak „közös ügyeink”, jó bajtársnak ismertem meg. Sokan támadták azzal, hogy nincs semmi közigazgatási, hivatali gyakorlata, de az volt a meggyőződésem, hogy jogi végzettségével, gyors észjárásával hamar beletanul a város irányításába. Helyzetét nehezítette, hogy ellenzékben kellett a fővárost vezetnie.

tovább →

Ádám Zoltán: Egy szavazat

2014. március 3.

A Párbeszéd Magyarországért párt első születésnapjára

PM-születésnap az Ajtósi Dürer soron. Először, freudi eltévedés, a Dürer Kertbe megyünk. A kopasz biztonsági őrök kedvesen fogadnak, kb. 20 évvel vagyunk idősebbek az átlagéletkornál, de belefér, vannak nálunk is öregebbek. Gyanúsan dübörög a zene, furcsán életteli az egész, aztán kiderül, hogy a PM születésnapi partiját a Professzorok Házában tartják, egy kapubejárattal odébb.

tovább →

Kozák Gyula: Volt-e másik Magyarország? – (Laza gondolatok a kádárizmus ellenzéki csoportosulásairól)

2014. február 28.

Tételezzük fel, hogy az alábbi négy ismérv együttes megléte szükséges ahhoz, hogy az egykor volt Demokratikus Ellenzék tagjait definiálni tudjuk.

a/ a politikai szembenállás tudata,
b/ csoportidentitás,
c/ közös (rendszerellenes) cselekvés,
d/ politikai program, illetve a programkészítés igénye.

Ha e kritériumok együttes létének szükségességét elfogadjuk, akkor lényegében csak a Demokratikus Ellenzék kerülhetne a másik Magyarország kategóriájába, az is csak 1979–80-tól. Megítélésem szerint azonban nagyon sokan voltak, akik saját egyéni, vagy kisközösségi tevékenységüket ellenzékinek, rendszerellenesnek, enyhébben fogalmazva rendszerkritikusnak értelmezték, s ehhez több vagy kevesebb társat is találtak, de ennek a négyes kritériumnak nem feleltek meg.

tovább →

Ambrus Judit: Szilárd (1964–2014)

2014. február 23.

Kivagy a Mennyekben. Nem csodálom. Mostantól egyedül kell viselned vádló, okos, szenvedésekkel és félszegséggel teli tekintetét. Egyedül hallgatod a teremtett világodról való meglehet, halk szavú, ám nem mindig fényes ítéletét.

Ítélet. Nem. Ítélkezni te szoktál. Ő nem ítélkezett. Vagy legalábbis nem úgy. A legéleslátóbb gondolataira is igyekezett felölteni a tétovaság itt-ott foszlott köntösét.

tovább →

Révész Sándor: Ottilia és a Beszélő

2014. február 23.

Solt Ottilia a felelős azért, hogy én újságíró lettem. Ő hívott engem erre a pályára a heti Beszélő alakulásakor. Ezzel a személyes részt le is zárnám.

Ottiliáról, az újságíróról remek és szinte teljes képet adott Kőszeg Ferenc a Méltóságot mindenkinek második kötetének az elején. Ami keveset én ahhoz hozzá tudok tenni, teszem.

Először elmondom a négy alap tételemet, aztán illusztrálom őket.

tovább →

Révész Sándor: Juca (1920–2014)

2014. február 4.

Gimes (Magos) Juca ma beköltözik a dübendorfi temetőbe. Hiába fog ő olyan sokunknak hiányozni, ha ok van is, jog nincs a panaszra. Mit hányhatnánk még a Fennvaló (ha való) szemére, amikor egy évtizeddel tovább éltette őt a svájci nők magas élettartamánál, s túléltette őt nehezen túlélhető korokon? Egyikünk sem készült örökös darabnak. Azt írják az értesítő kártyán, hogy egy gazdag élet után „csendesen elaludt”. Remélem, tényleg így volt. Úgy egy évvel ezelőtt még azt írta nekem, fizikailag jól van, csak lelkileg szomorú. Pár hónappal azelőtt halt meg az idősebb fia.

tovább →

Kozák Gyula: A hűség dialektikája, avagy a szentimentalizmus logikája – Bálint Endre levele Párizsból, 1961 decemberéből

2014. január 30.

2014. január 31-én, pénteken nyílik a Magyar Nemzeti Galériában Bálint Endre életmű-kiállítása a művész születésének 100. évfordulója alkalmából.

A tárlat címe: A nyolcadik templom.

Kondor Ádám most, februárban tölti be az ötvenediket, s másfél évvel ezelőtt thai feleségének szülővárosába költözött, innen nézve, a világ végére. Ádám zeneszerző, szorgalmas, hivatásának élt itthon is, és ezt a szokását ott, a messzi Chiang Mai tartományban sem adta fel. Magyarországon sem hosszú erdei sétákon cseréltük ki gondolatainkat, hanem éjszakába nyúló szkájpolások jelentették az intenzív eszmecserét. Elköltözése, kivándorlása (én így fogom fel távozását) alig változtatott kommunikációs szokásainkon, legfeljebb a hat órás időeltolódás miatt kicsit bonyolultabbá vált a kapcsolat.

tovább →

Révész Sándor: Magyarország, Te Angyal!

2014. január 21.

Alig több, mint két héttel az után, hogy a szilveszteri Magyar Közlönyben eldugott közleményből értesültünk a megszállási emlékmű tervéről, kiderült, hogy az alkotót már rég felkérték, a monumentális művet már jól megtervezték, lezsűrizték s a biztos ízlésű Kerényi Imre irányításával jól el is fogadták. Az eljárás méltó Orbán Viktor Magyarországához, a mű pedig méltó az eljáráshoz.

Az alkotó, Párkányi Raab Péter a megbízható középszer embere. József Attilától Wass Albertig bárkit megszobor, ha van rá kereslet. A mindenre megbízhatóság meglehetősen szokványos jelenség a magyarországi köztéri szobrászat nagy formátumú alakjainak körében is, ezen tehát nem akadunk fönn.

tovább →

Ádám Zoltán: És most?

2014. január 15.

Nincs egy hete, hogy ezeken a hasábokon kifejtettem a véleményem a baloldali ellenzék közös listaállításának veszélyeiről. Azóta megszületett a lista, ami az előzetes várakozásoknál is nehezebb helyzetbe hozza a baloldal jövőjét nem a 2010 előtti múltban látó választót. A lista élén álló Mesterházy Attila MSZP-elnök már négy évvel ezelőtt is pártja listavezetője volt, amikor a szocialisták 19,3%-kal 1990 óta a legrosszabb választási eredményüket érték el. A második helyezett Bajnai Gordon ekkor Magyarország MSZP-SZDSZ támogatású miniszterelnöke volt. A harmadik helyezett Gyurcsány Ferenc volt az, akinek második miniszterelnöki mandátuma alatt (amit 2007-től pártelnöki megbízatás egészített ki) az MSZP támogatottsága – az Ipsos szerint az összes megkérdezett körében – 34-ről 13 százalékra csökkent.

tovább →

Ádám Zoltán: Megéri? – A közös baloldali listáról

2014. január 9.

Ez az írás arról szól, hogy miért nem jó ötlet a közös választási listát is magában foglaló, átfogó ellenzéki összefogás, és miért értik félre a politikai helyzetet annak sürgetői. Vagy – rosszabb esetben – miért a saját partikuláris politikai érdekeiket részesítik előnyben a baloldal és a magyar demokrácia érdekeivel szemben, amihez természetesen joguk van, de ami erkölcsileg nem különösebben vonzó magatartás.

Azok, akik a baloldal választási esélyeit egy közös választási lista létrehozásával kívánják javítani, azt állítják, hogy ezt (1) a félautoriter politikai berendezkedéssel való egységes szembefordulás igénye és (2) a kormányzó pártnak kedvező választási szabályok elkerülhetetlenné teszik.

tovább →

Mink András: Tíz éve halott

2014. január 7.

Solt Ottilia, 1944–1997

tovább →

Kozák Gyula: Vacsora Keresztapánál – (Fiction)

2014. január 7.

Születésnap vagy valami más alkalom. Karácsony és Szilveszter között, mondjuk. A Keresztapa üzent egykori koleszos társainak, az ország legfőbb közjogi méltóságainak, EU funkcionáriusainak, néhány magas állást betöltő bizalmasának. Jöjjenek Corleonéba – ahogy egymás között nevezik – szombat este, asszonyostól, ha gondoljátok, csapunk egy kis dáridót, megünnepeljük, hogy 30 éve … vagy 25 éve … Nincsenek sokan, a házelnök, a köztársasági elnök, a legfőbb ügyész, persze a közeli cégek tulajdonosai és egy-két EU-képviselő, meg néhány frissebben csatlakozott vazallus.

tovább →

Ádám Zoltán: Egy le nem közölt írás margójára

2014. január 7.

„Rendszerváltás társadalom nélkül” címmel 2013. december 29-én cikket közölt a Parameter című szlovákiai magyar portál. A szerző, Pogátsa Zoltán, eredetileg a Beszélőnek szánta az írást, aminek megjelenését követően a nyilvánosság különböző fórumain adott hangot azon véleményének, hogy lapunk méltánytalanul járt el vele szemben. Mint a cikket a Beszélőben gondozó szerkesztő, a következőket szeretném ehhez hozzáfűzni.

tovább →

Ádám Zoltán: Irány: Bizánc – Még egyszer a Hernádi-ügyről

2013. december 22.

Az utóbbi napok, hetek, hónapok gazdasági híradásainak jelentős része Hernádi Zsoltról és az általa irányított magyar olajmultiról, a Molról szólt. November végén előbb arról olvashattunk, hogy a Mol nemzetközi választott bírósági eljárást indít a horvát kormány, mivel az szerinte nem teljesítette szerződéses kötelezettségei egy részét, több milliárd kunás veszteséget okozva a Mol és a horvát állam közös tulajdonában álló INÁ-nak. Ezután Hernádi egy brit PR-cég honlapján közölt videó-interjúban fejtette ki, hogy pontot kell tenni a Mol-INA-ügy végére, és ki kell derülnie, hogy a Mol és a horvát állam képes-e társtulajdonosokként irányítani a horvát olajcéget. A Hernádi-saga legutóbbi fordulójában a Mol-elnök egy korábbi Mol-vezető által kezdeményezett pótmagánvádas eljárás keretében, vádlottként jelent meg a Fővárosi Törvényszék előtt, ami azonban – egyelőre legalábbis – nem tűnik veszélyesnek sem a Molra, sem Hernádira nézve. Ahogyan a társaság közleménye hangsúlyozza: „A Legfőbb Ügyészség döntése, mely szerint nem történt bűncselekmény, továbbra is hatályban van.”

tovább →

Kozák Gyula: Az 1956-os Intézet első 10 évének története – Az első Fidesz-kormány garázdálkodása (1998–2002)

2013. december 16.

Most, amikor a Fidesz ámokfutása nyomán sorra alakulnak a „történeti” intézetek, amikor a Nemzeti Számonkérőszék mintájára horrorisztikus költségvetéssel a Nemzeti Emlékezet Bizottságát és a Veritas megmondóközpontot szervezik, amikor alakulgat a Rendszerváltás Kutató Intézet és a Molnár Tamás Kutatóközpont, érdemes visszaemlékezni, hogy már előző regnálásuk idején mit műveltek. A módszer – ma már – ismerős. A „nagy dobásokat” nyilvános előkészítés, bizottsági vita nélkül, egyéni képviselői indítványra hajtják végre, s az országgyűlés (most: kétharmados szavazógép) minden elképesztő előterjesztést elfogad.

Írásomban azt kívánom bemutatni, hogy a rendszerváltozáskor már tíz éves múltra visszatekintő 56-os Intézet az első Orbán-kormány megalakulása után milyen retorzióknak volt kitéve, hogyan próbálták meg minden eszközzel – helyesbítek, akkor még csak a közpénzek megvonásával – az intézet munkáját ellehetetleníteni, az intézetet az önfelszámolásra kényszeríteni.

tovább →

Zolnay János: Politikai kalandorság – A Magyarországi Cigány Pártról

2013. december 5.

Horváth Aladár válasza itt olvasható.

A Magyarországi Cigányok Pártja (MCP) a mérleg nyelve kíván lenni. Létrehozói és vezetői úgy vélik, hogyha sikerül mozgósítaniuk a roma szavazók százezreit, akkor eldönthetik a választásokat, illetve azt, hogy ki alakítson kormányt. Ha erőfeszítésük sikeres lesz, akkor tényleg eldönthetik a választásokat – hatalmon tarthatják a Fidesz–KDNP- kormányt. Ugyanis az egyéni körzetekben minden egyes szavazat, amit az MCP egyéni jelöltjeire leadnak, a Fidesz jelöltjének győzelmét és az Orbán-kormány hivatalban maradását segíti.

A jelenlegi többségi elvű, egyfordulós választási rendszerben a képviselők több mint fele az adott választási körzet szavazatainak relatív többségével szerzi majd mandátumát. Akkor lehet a kormánypárti jelölteket megverni, ha a demokratikus – vagy legalább nem náci – pártoknak sikerül összefogniuk; megállapodniuk valamilyen jogállam-helyreállító minimum-programban és valamennyi körzetben egyetlen jelölt támogatásával egyesíteniük szavazóik voksait, még akkor is, ha szakpolitikai elképzeléseik esetleg fényévnyi távolságra esnek egymástól.

tovább →

Ádám Zoltán: Dávid csillagok a szabadság terén

2013. november 11.

Vári Györgynek, nagyrabecsüléssel

Jó hír: több százan vettek részt a minap a budapesti szabadság téri református templom területén felállított Horthy-szobor elleni demonstráción. A résztvevők mellükre Dávid csillagot tűztek, így vállalva szolidaritást a Horthy-rendszer idején üldözött – jogfosztottá tett, gettóba zárt, munkaszolgálatra hurcolt és haláltáborok felé útnak indított – magyarországi zsidósággal, tiltakozva Horthy rehabilitálása és a nemzeti történelmi kánonba emelése ellen.

A tüntetők szimbolikus gesztusa tiszteletre méltó demokratikus állampolgári öntudatról tanúskodik, a Dávid csillagok kitűzése azonban mégsem a legszerencsésebb módja az újjáéledő Horthy-kultusz elutasításának.

tovább →

Mink András: Az MSZMP és az 1956-os "népfelkelés"

2013. október 24.

"Egy zsákba fognak belevarrni bennünket, és úgy kihajítani az ablakon, hogy csak úgy porzik"
Pozsgay Imre az MSZMP PB 1989. január 31-i ülésén

A sámli

Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP legfelső operatív vezető testülete, a Politikai Bizottság tagja 1989. január 28-án a Kossuth Rádió 168 óra c. műsorában a következőket mondta a párt Központi Bizottsága által felállított ún. történelmi albizottság tanulmánya alapján: "ez a bizottság, a jelenlegi kutatások alapján, népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt, egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek." A bejelentés nagy vihart kavart a közvéleményben és a párton belül, noha a reakciók jórészt ellentétesek voltak. A megrendülést nem a minősítés tudományos meggyőző ereje okozta, hanem merőben az, hogy először fordult elő 1956 novembere óta, hogy vezető magyar politikus a nyilvánosság előtt nem "ellenforradalomként" említette 1956-ot.

tovább →

Kozák Gyula: '56-os röplapok

2013. október 24.

A közreadott 1956-os röplapok Kozák Gyula magángyűjteményéből származó ritkaságok, többségük valószínűleg most jelenik meg először.

tovább →

Ádám Zoltán: Köszönet

2013. október 24.

Gavra Gábor megmentette a demokraták becsületét. Nem tudom, ki és miért készítette a Fideszt a szavazók megvesztegetésével vádoló bajai videót. Kézenfekvő, hogy a Fideszt – ebben a formában legalábbis – igaztalanul vádoló film igaztalanságának leleplezése magának a Fidesznek lehetett leginkább érdeke, és egy ilyen manőver jól illene a felelősségeket szétkenő, a nehezen védhető fideszes húzásokat az ellenfelek diabolizálása alá temető Habony-stratégiába. Akármi is történt azonban, a film elkészült, és eljutott a megfelelő helyekre – az MSZP székházába és a hvg.hu szerkesztőségébe – majd működni kezdett. Abban, hogy működött, kulcsszerepe volt a hvg.hu-nak, amely – mint azt a szerkesztőség maga jelentette be – szakmailag hibásan készpénznek vette a képsorok elsődleges jelentését.

tovább →

Petőcz György: Kedves Zoli és Sándor,

2013. október 15.

nehéz helyzetet teremtettetek.

Írásommal („Szerkesztők a blog-korszakban”) valóságos problémákra igyekeztem felhívni a figyelmet. Ezek a problémák a ti szerkesztői gyakorlatotokban is felmerülnek. Érdemes tehát ezekre ilyen minőségükben reagálni. A válaszaitok azonban semmi mást nem mutatnak, csak azt, hogy valóban aktuálisak ezek a problémák.

tovább →

Ádám Zoltán: A kritika kritikájának kritikája

2013. október 10.

Kozák Gyula, lapunk kitűnő szerzője sajátos írást tett közzé a minap „Sándor Erzsinek, szeretettel” címmel ezen az oldalon. A cikk egy kritika kritikája: Horeczky Krisztinának, a Népszabadság kritikusának Csáki Judit „Alföldi színháza – Öt nemzeti év” című kötetéről írott, nem különösebben hízelgő értékelésének értékelése.

tovább →

Petőcz György: Szerkesztők a blogger-korban

2013. október 8.

Múlt héten érdekes szóváltás jelent meg a Beszélőben. Sőt, nem csak érdekes, hanem tanulságos is. Blogjában Kozák Gyula indignált és lesújtó kritikát írt egy könyvkritikáról. Ez utóbbit Horeczky Krisztina, a Népszabadság munkatársa követte el saját lapjában, Csáki Judit Alföldi Róbert Nemzeti Színházban eltöltött öt évét elemző könyvéről.

tovább →

Kozák Gyula: Sándor Erzsinek, szeretettel

2013. október 2.

Horeczky Krisztina a Népszabadságban méltatlan, elfogadhatatlan hangnemű, egyes kiszólásaiban Bayer Zsolt klasszikusait idéző bírálatot jelentetett meg Csáki Judit könyvéről, amely a Nemzeti Színház utolsó öt évének teljesítményét elemzi. A könyvnek külön aktualitást ad az a politikai hisztéria, amelyet Alföldi körül a jobboldal gerjesztett. Csáki nem kerülhette el, hogy a kötetben Alföldit (és másokat is) megszólaltasson. A cím korrekt: Alföldi színháza. Az alcím ironikus: öt nemzeti év.

tovább →

Révész Sándor: A holokauszt alkalmazásáról

2013. szeptember 28.

Czene Gábor kollégám a múlt héten beszámolt a NOL-on egy konferenciáról, mely arról szólt, hogy milyen felelősség terheli a magyarországi keresztény egyházakat a holokausztért (Tabudöntés: egyházak és holokauszt, NOL, szeptember 19.). A cikk alatt szépen gyűltek a tárgyhoz lazán kapcsolódó kommentek. Nem nácik kommenteltek, hanem valaminő common sense követésére törekvő, gyarló polgárok.

Idézek néhány passzust a vitából, melyek nyomán fontos tanulságokig juthatunk.

tovább →

Kozák Gyula: Rövid apológia Csillag Ádámról

2013. szeptember 9.

Tíz évet töltöttem a Balázs Béla Stúdióban (BBS), éppen a hetvenes évtizedet. Szociológusként kerültem nagy szerelmem közelébe, filmet csinálhattam, hol szakértőként, hol íróként, hol társalkotóként, hol meg valamiféle elméleti hátteret biztosítva a profi filmeseknek. Ugyanebben az évtizedben a Magyar Televízióban (MTV) is számos produkcióban vehettem részt. A BBS-ben ebben az időszakban három, egymástól élesen elkülönülő irányzat alakult ki: a dokumentaristáké, a kísérleti- és a kisjátékfilmeseké.

tovább →

Petőcz György: Százéves háború?

2013. augusztus 31.

Érezhetően megnövekedett az igény az elmúlt két és fél évtized értelmezésére. Kis János a Beszélő honlapján megjelent Az összetorlódott idő – Második nekirugaszkodás c. tanulmánya a politizálás ideológiai vezérmotívumai mentén vizsgálja az időszakot. A megközelítés az Orbán-kormány ellenzéke számára is fontos, s nem csak a múlt megértése, hanem elsősorban a jelen és a közeli jövő küzdelmei szempontjából. A politikai ellenfél megismerése a fő kérdés. A kialakítandó nyelvezet szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az ellenzék a jelenlegi hatalmi garnitúra szellemi vonzerejét a jobboldaliságban, vagy valami egészen más tartalomban véli megtalálni.

tovább →

Révész Sándor: Náciságom tanulságai

2013. augusztus 18.

"Ideje lenne, hogy leállítsák Révész Sándor nácimentő publicisztikáinak egyelőre végeláthatatlannak tűnő sorozatát. Vagy irányítsák át őt olyan médiumhoz, amelynek a profiljába illik a nácimentés. Mai (júl. 29., 9. old.) publicisztikájában már odáig ment, hogy a nácik üldözőit titulálta bűnösöknek, a leleplezett nácikat áldozatoknak, ahogy az egy echte nácitól elvárható. Elég legyen! Ne engedjék náci fórummá tenni a lapot!"

tovább →

Zolnay János: A Horn-paradoxon – Válasz Révész Sándornak

2013. július 18.

Révész Sándor szerint a magukat demokratikusnak gondoló politikusok, közéleti személyiségek, publicisták kritikátlan Horn Gyula-siratása túlment a minimálisan szükséges, illetve maximálisan tolerálható mértéken. Ennek pedig az volt az alapvető oka, hogy az egykori kormányfő személye a vállalhatatlan és elhallgatott múlt,

tovább →

Petőcz György: Végre elindult valami?

2013. július 16.

1. A Fidesz ellenzéke mindeddig nem találta meg önmagát. Szédeleg, próbál időt nyerni, támaszkodni, megkapaszkodni. Valójában azonban nem is látja az ellenfelet. Magyar Bálint A posztkommunista maffiaállam címmel megjelent interjúja (Élet és Irodalom, június. 14., Rádai Eszter interjúja) talán fordulópontot jelenthet. A címben is megjelenő fogalommal, és annak kifejtésével Magyar leírja az Orbán Viktor irányítása mellett létrejött világot, bemutatja egy rendszer kiépülését, történelmileg értelmezi és elhelyezi a struktúrát, és magyarázattal szolgál a félelem, az öncenzúra, a szolgai alkalmazkodás és szabad rablás mind fojtogatóbb légkörére.

tovább →

Mink András: Bíró Zoltán intézete

2013. július 9.

Alig kapott figyelmet a magyar sajtóban az a bő egy hónapja a HVG.hu-n először napvilágot látott hír, hogy a kormány Bíró Zoltán vezetésével, 30 leendő kutató részvételével és 360 millió adófizetői forint költségvetéssel felállítja a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetet és Archívumot.

tovább →

Révész Sándor: Alkalmazott haláleset

2013. július 1.

Bonyolult életek értékelésére a halál nem jó alkalom, mert a kegyelet – korlátozván a kritika lehetőségeit – óhatatlanul torzításra kényszerít. Ezért nem most fogom megírni, amit Horn Gyuláról írandó lennék. Most csupán röviden konstatálni szeretném, ami az ő halála nyomán az eddigieknél is világosabbá vált.

tovább →

Kozák Gyula: Beszervezési kísérleteim története (2) – Idézés bűnügyben

2013. június 13.

Egyetemista koromban, a hatvanas évek első felében otthon laktam. Anyámmal az volt a megállapodásom, hogy a címemre érkező hivatalos leveleket kibontja, a magánleveleket beteszi a szobámba, az íróasztalomra. Ne feledjük, akkor még nem volt internet, a telefon is ritka volt, a kommunikáció személyesen vagy levélben zajlott.

tovább →

Kozák Gyula: Egy könyvnek látszó tárgy

2013. június 7.

Kieselbach Tamás galériás szeret könyvet kiadni. Nem sajnálja rá a pénzt, ha az a könyv keménykötésű, 180 grammos fényes műnyomó papírra nyomják, vastag és nehéz! Ezek a könyvek általában nagyon hasznosak és nagyon szépek.

Évekkel ezelőtt a Modern magyar festészet címet viselő, kétkötetes opusról, éppen a Beszélőben írtam:

tovább →

Révész Sándor: Gyurcsány: az eltakaríthatatlan rom

2013. május 29.

Szabó Bálint és Gyurcsány Ferenc minapi közös produkciója megerősített abban a véleményemben, hogy a Demokratikus Koalíció egy remek program és egy katasztrofális pártelnök reménytelen együttese.

Ebből a reménytelenség az, ami mindenki számára egyértelmű, ha ránéz a közvélemény-kutatási adatokra.

A remek programról kevesen tudnak.

tovább →

Kozák Gyula: Hogyan nem erőszakoltam meg fidelitasos kislányokat

2013. május 27.

2006. február 17.-én pénteken este, kevéssel 7 óra után Tony Blairt néztem az atv-n, amikor becsöngettek hozzám. Két kislány állt a lakás ajtajában, és ártatlan hangon közölte, hogy Rátonyi Gábor KDNP-s zuglói polgármester, országgyűlési képviselőjelölt számára gyűjtenek kopogtató cédulát. A történet, filmjelenetekre bontva a következőképpen zajlott le (még akkor, hajnalban lejegyeztem, változtatás nélkül másolom ide).

tovább →

Kozák Gyula: Fideszárvák, Fidesz hadirokkantak trafikjai

2013. május 17.

A trafikpályázatok ügyében ne törődjünk a politikusok kijelentéseivel. Miként figyelmen kívül hagyhatjuk a vesztesek (sértettek) kijelentéseit is. Előbbiek azt állították, hogy a koncessziós pályázatok a lehető legszabályosabban zajlottak, utóbbiak állítása szerint a fideszes rokonok, haverok, köznapi megnevezéssel csókosok nyerték a legjobb pályázatokat. Első közelítésben fogadjuk el, hogy a mintegy ötezer nemzeti dohányáruda képes kielégíteni a nemzeti igényeket.

tovább →

Zolnay János: A romák „művészi reprezentációjának” képtelensége

2013. április 20.

Berkovits Balázs és Jónás Marianna lényegében azt vetik Fliegauf Benedek szemére, hogy Berlinben nagy sikert aratott és több díjat is nyert filmje nem mutatja be a hat cigány áldozatot követelő sorozatgyilkosság társadalmi és politikai kontextusát, ezért a romák „reprezentációja” nem megfelelő. Azt állítják, hogy „a kisebbség tagjai soha nem viselkednének úgy”, ahogyan azt a filmben látjuk.

tovább →

Révész Sándor: Jog helyett Orbán

2013. április 9.

Orbán Viktor úgy gondolja, joga van betiltatni egy demonstrációt, ha nem tetszik neki. Ez (újabb) merénylet alapvető szabadságjogaink ellen. A sokadik természetesen, és a gyülekezési jog tekintetében sem az első. Az előző kormányoknak is voltak ebben bűneik bőven. De olyan mélyre magyar kormányfő a gyülekezési jogról szóló 1989/III. rendszerváltó törvény megalkotása óta még nem süllyedt, hogy azzal merjen kiállni: utasítást adott egy tüntetés betiltására. Teljesen mindegy, milyenére. Ha az egyiket betilthatja, bármelyiket betilthatja. Be is fogja, mert nem is szívbajos és nem is demokrata.

tovább →

Kozák Gyula: Beszervezési kísérleteim története (1) – Filmvetítések a Brit Követségen

2013. április 9.

Valamiért nagyon buktak rám a szocializmusnak nevezett rezsimekben. De én ezt akkor nem tekintettem olyan rettenetes arroganciának, amilyennek ma látom. Sőt, az elején, az első beszervezési aktus után (na, jó, még nem igazi beszervezésről lett volna szó, csak egy kicsit spicliskedni kellett volna) még azt éreztem, hogy milyen remek fickó is vagyok én, mert nem adom ki a barátaimat. Izgalmas kalandnak fogtam fel, amibe ugyan kicsit bekavart, hogy anyám nagyon bőgött, amikor hazaértem, és teljes terjedelmében csak sok évvel később ismerte meg a történetet, de mindig úgy emlékeztem erre az első találkozásomra a rendőrséggel, hogy én egy jellemóriás vagyok.

tovább →

Zolnay János: Aranykor

2013. április 4.

Miért tagadták meg és miért szavazták le a magyarországi választók a jogállamot? Mit várnak a jogállam helyében kiépült rezsimtől? Vajon a bukott köztársaságnak, a jogállam húszéves történetének volt-e olyan, bármilyen rövid szakasza, amit a politikai közösség aktuálisan reményeit beteljesítő periódusnak tekintett?

Haraszti Miklós például 1999-ben felidézte, hogy ő már 1980-ban azt jósolta egy Corriere de la Serra-ban publikált cikkében, hogy a kelet európai szocialista rendszerek tíz éven belül összeomlanak.

tovább →

Révész Sándor: Bye, bye Táncsics

2013. március 22.

Na, most döntsem el, hogy döntöttem! Jól vagy rosszul?

Direkte csúnyán becsomagoltam a Táncsics-díjamat (nem mintha szépen is tudnék csomagolni), megcímeztem Balog miniszternek. Urat véletlenül sem írtam a csomagolópapírra. A díjjal járó pénzt meg beadtam a MUOSZ Szolidaritás Alapítványába. Mire mindezzel végeztem, Balog miniszter megírta díjvisszakérő levelét, Táncsics pedig kiszabadult börtönéből, díjunk szégyenének vitrinéből.

tovább →

Révész Sándor: Magyar mártír, magyar prosti

2013. március 15.

Pár hete áttelepült a munkahelyem. Azóta a Corvin mozi mellett visz az utam a szerkesztőségbe. A mozi fala tele van emléktáblákkal. Ezek egyikéről lesz itt szó. Az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség állította 2012-ben. Itt látható.

A tábla fölső részén ez áll:

„Magyar lányok, anyák, asszonyok
Emléketeket kegyelettel és hálával őrizzük!
Dicsőség glóriázza örök emléketeket,
mert ’56-ban életeteket áldoztátok hazánk oltárán
népünk szabadságáért!”

tovább →

Ádám Zoltán: A poszt-demokrácia nyomorúsága

2013. március 10.

Az MSZP és vele a magyar baloldal nem azért tart ott ahol tart, mert Mesterházy Attila egy intellektuálisan üres, ötlettelen demagóg, hanem azért mert a 2010 utáni korszak legfontosabb politikai kérdéseire a Fidesztől balra senki más sem tud ütőképes válaszokat adni.

tovább →

Kozák Gyula: Kisamerika – Egy film elő- és utóélete

2013. március 9.

Előzmények

1969-70-ben Kemény Istvánnal az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében, a Munkásosztály-kutató Csoportban két kutatást vezettem. Jöhet a gyalázkodás: te is a KB bonca voltál! Ez sem Keményről, sem rólam nem igen mondható el, de a tény az tény. Remek lehetőséget kaptunk, olyat, amit ekkor sehol máshol nem kaphattunk volna. Pénz, paripa, fegyver – két nagy empirikus kutatást végezhettünk, mindkettő megjelent könyvként is¹, ám hogy milyen hatása volt a felsőbb pártszerveknél, arról fogalmunk sem volt.

tovább →

Petőcz György: Az unortodoxia dicsérete

2013. március 6.

Az unortodoxia – a Fidesz egyik fő bűne, hogy ezt a borzalmas szót bevezette a közéletbe – az élet kívánalma és jele. Unortodox minden, ami új, ami érdekes, ami változó, ami rugalmas, ami a változó körülmények között megőrizni képes. Tárgykörünknél, a politikánál maradva, odahaza Francois Hollande francia elnök unortodox, amikor kormánya büntetőadót vet ki a nagyon nagy jövedelmekre, bizonyos nemzetközi nagyvállalatok államosításával fenyegetőzik, vagy törvénybe akarja iktatni az egyneműek házasságát.

tovább →

Révész Sándor: Föltevés és ítélet

2013. március 5.

Amióta Újszínház lett az Új Színházból én még nem jártam benne. Zappe László kollégám annál inkább. A szombati Népszabadságban be is számol a színház első esztendejéről (Horror az Újszínházban). Kollégám botrányosnak véli az új Újszínházra jellemző mindent átható színvonaltalanságot, gondolatszegénységet, esetlegességet, amitől a színház vezetői a saját szellemiségüket is, ha azt annak lehet nevezni, csak kompromittálni, lejáratni képesek.

tovább →

Mink András: Az ukrán tanítónő

2013. február 22.

„Bementünk a szobába, a kürtös kint maradt a pitvarban, rávetette magát arra a vén öregasszonyra. Mi bementünk a szobába, a karosládára ültünk, ott csókolóztunk, mert szerettük egymást. De az ajtót nyitva hagytuk, és minden behallatszott hozzánk, amint a kürtös csürkölte a vénasszonyt. És engem is a láz, engem is elkapott – ha szabad ilyeneket magyarázni –, a hátgerincemből kicsorgott a velő, annyira kívántam, felkaptam az ölembe és belevágtam a szembe lévő ágyba. És hát nem kell itt ezeket már mondani, mert ez már nem illik ide, hanem az illik, hogy akkor megszólalt németül. Itt hökkentem én meg, és jó, hogy éjszaka volt, nem nappal, mert elpirosodtam, hogy hoppá, itt valami baj van, hát honnan tud az németül, hogy „Ich bin Lehrerin”. [Tanítónő vagyok.]”

tovább →

Révész Sándor: Ne legyen igazam!

2013. február 18.

Van az úgy, hogy az ember tudja, kivel szeretne egyetérteni, kivel nem, csak nem tud hozzá érveket. Az ember szeretne szolidáris lenni azokkal, akiket becsül és akiknek hálás; az ember szeretné szétrombolni és leleplezni azok érveit, akiket a legkevésbé sem becsül, akikben a legkevésbé sem bízik, akiknek az ártalmasságáról és rosszakaratáról mélyen meg van győződve. De mi van akkor, ha nem az előbbiek érveit találja meggyőzőnek, hanem az utóbbiakét?

Ez nagyon kellemetlen helyzet. Ilyenkor az a legkevésbé kellemetlen, ha az ember befogja a száját.

tovább →

Ádám Zoltán: Miért lehetséges tiltani a holokauszt tagadását?

2013. február 6.

Révész Sándor Nesztek, ítélet! című írásában nagy lendülettel érvel a holokauszttagadás 2010-ben közvetlenül a választások előtt a büntetőtörvénykönyvbe foglalt tilalmának tarthatatlansága mellett. Véleménye szerint a holokauszt tagadásáért az azt tiltó törvénycikk megszületése után közel három évvel kiszabott első jogerős ítélet kudarc a jogalkotónak és a demokratikus közvéleménynek, mivel az ítélet nem azokat sújtja, akiket a rasszizmus és antiszemitizmus terjedéséért valódi felelősség terhel.

tovább →

Zolnay János: Végre törvény, végre ítélet!

2013. február 6.

Válasz Révész Sándornak (http://beszelo.c3.hu/blog/revesz-sandor/nesztek-itelet)

Végre! Az első jogerős bírói ítélet éppen azt mondta ki, hogy a holokauszttagadás nem védendő vélemény, hanem önmagában, „present and clear” következményeitől függetlenül bűncselekmény; nincs szándéktalan gyűlöletre uszítás, csak olyan, ami még nem érte el a célját. Halkan és észrevétlenül mondta ki a bíróság, mint ahogyan büntetőügyekben halkan és észrevétlenül születnek meg a jogerős ítéletek ezrei.

tovább →

Petőcz György: Antonia Grunenberg Hannah Arendt und Martin Heidegger című könyve

2013. február 6.

„Nem Heidegger filozófiája, ami talán nincs is, hanem gondolkodása volt az, ami olyan döntő módon hatással volt a század szellemi fizionómiájára”, írta Hannah Arendt 1969-ben, Martin Heidegger 80. születésnapjára. A nagy kudarcokat sem hallgatta el: Heidegger nemzeti szocializmussal szembeni várakozásait, vagy annak veszélyét – egyfajta totalitarizmus megvalósulásának lehetőségét –, amikor a nagy filozófusok politikai és oktatási programmá akarják változtatni filozófiájukat. A szöveg a gondolati közelségek és egyben távolságok hangján íródott, immáron az egyenrangú értelmiségiek párbeszédének stílusában, miközben a sorok között átsütött a 45 évvel korábbi első személyes találkozás emléke, az azóta teljesen soha meg nem szűnt csodálat.

tovább →

Révész Sándor: Nesztek, ítélet!

2013. február 3.

Kellett nektek büntethető holokauszttagadás?! Parancsoljatok! Itt az első jogerős ítélet! Az első fokút a nyilvánosság észre sem vette. A jogerőset sem. Hét hét telt el az ítélethirdetés után, mire valaki levette a történetet a kurucinfóról.

Minden bejött, amivel a holokauszttagadás kriminalizálása ellen érveltünk.

Mondtuk: a szólásszabadság ilyetén szűkítésének semmilyen pozitív hozadéka nem lesz, mert a magyarországi rasszizmus, antiszemitizmus mértékét befolyásoló számottevő tényezők közül semmit nem lehet ezen az úton kiszűrni.

tovább →

Mink András: A 85 éves Kende Péter köszöntése

2013. február 2.

Elhangzott azon az ünnepségen, amelyet Kende Péter 85. születésnapja alkalmából rendeztek barátai, 2012. december 27-én a Fúgában.

Mivel legalább két generációval fiatalabb vagyok, ezért talán vehetem magamnak a bátorságot, anélkül, hogy a jó ízlés határain túllépnénk, hogy szóljak néhány szót arról, mit tanulhattunk ennek a pályának a példája nyomán. Bizonyos vagyok abban, hogy nemcsak a magam nevében beszélek.

tovább →

Petőcz György: Ez még biztosan nem az

2013. február 1.

A normalitás unalma üli meg a balliberális oldal háza táját. Eközben azok, akik az Orbán-kormány leváltására koncentrálnak, ma már nem tehetnek jobbat, mint az Együtt 2014 és az MSZP összefogását és sikerét kívánják. Az unalom és eseménytelenség persze nem a győzelmet segíti, vagy jósolja. Azoknak azonban, akiknek a kormány leváltása nem öncél, hanem egy jobb, és lehetőség szerint tartós új út – egy új társadalomfejlődési és növekedési pálya – kezdete, jó okuk van a Bajnai Gordon nevével fémjelzett kényszervállalkozás szellemi és politikai sterilitását kritizálni.

tovább →

Mink András: A lista

2013. január 29.

„ – Gondoljon csak arra, milyen jól az igájukba hajtotta Franciaországot a zsidó Thiers¹.

– Thiers zsidó volt?

– Ki nem az?”

Osman Bey és Simonini kapitány beszélgetése Umberto Eco Prágai temető c. regényében. Ford. Barna Imre. Európa Kiadó, Budapest, 2012, 356. l.

Gyöngyösi Márton, a magyar parlamentben helyet foglaló neonáci hajlamú párt, a Jobbik képviselője nagy fölháborodást kiváltó felszólalása a magyar közéletben szerepet játszó „zsidók” számbavételéről² nyitott kapukat dönget. Ez a lista – ki tudja, mióta – már fent van az interneten és folyamatosan bővül. A listázásban önként, társadalmi munkában igen sok honfitársunk működik közre.

tovább →

Zolnay János: Az LMP végjátéka

2013. január 28.

Az LMP idejekorán, mielőtt a neki rendelt pályát befutotta volna, meghívta a halált, és a sebzett kamaszok könnyedségével dobta el magától az életet: lehet, hogy a frakció még egy ideig egyben marad, de a párt képtelen volt megoldani első igazi nagy feladványát és kettészakadt, nagy lépést téve a közös megsemmisülés felé. Vesztét saját szappanbuborék identitása, zöld önazonossága, és „rendszerkritikus” pozíciója okozta, ami megakadályozta, hogy vállalja politikájának valódi és súlyos tartalmát, a baloldaliságot, alternatívát kínálva a menthetetlenül korrupt, züllött és morálisan szétrohadt szocialistákkal szemben.

tovább →

Révész Sándor: Semmik vagytok, minden leszünk!

2013. január 28.

Az MSZP az ellenzéki összefogás legnagyobb akadálya. Aki a lehetetlen és értelmetlen mértékű összefogást szorgalmazza, az a lehetséges és szükséges mértékű összefogás kerékkötője. Az MSZP abban mesterkedik, hogy a saját képére formálja az ellenzék egészét, miközben egyre kevésbé van neki saját képe.

tovább →

Ádám Zoltán: Még egyszer a Bayer-ügyről

2013. január 27.

Az elmúlt hetek legfontosabb belpolitikai eseménysora Bayer Zsolt publicisztikai tevékenységéhez kapcsolódik. A pártvezetés legbelső köréhez máig közel álló Fidesz-alapító Ki ne legyen címmel uszító cikket közölt a január 5-i Magyar Hírlapban. A felháborodásra reagálva három nappal később visszafogottabb hangon ismételte meg állításait Tényleg, mi legyen című írásában. Noha a büntető törvénykönyv tiltja a hivatalosan közösség elleni izgatásnak nevezett uszítást, az ügyészség visszautasította az ügyben tett feljelentést, mondván, hogy a Bayer által írottak nem merítik ki ennek tényállását.

tovább →

Ádám Zoltán: Az ismeretlen társadalmi preferencia és az újrakezdés esélye (lábjegyzet Zolnay János cikkéhez)

2013. január 17.

Nem gondolom, hogy Bogár László gyakran zavaros és közgazdaságilag irracionális fejtegetéseiből messzemenő következtetéseket lehetne levonni a kormány politikájára nézve. Ahogyan azt sem, hogy a választók 2010-ben „egyértelműen arra adtak felhatalmazást, amiről Bogár László ír, ott akarták hagyni az út szélén azokat, akik, hitük szerint akadályozzák boldogulásukat” (Zolnay János: Ezt akartátok!).

tovább →

Zolnay János: Ezt akartátok!

2013. január 17.

Bogár László szerint „a magyar társadalomnak legalább harmada végképp elveszett, már semmiféle eszközzel nem lehet visszahozni őket a végső nyomorúságból… társadalmi szinten gyakorlatilag leírhatjuk őket… Nem akarnak dolgozni, de a munkaerő piac sem kér belőlük” (Megszorítjuk magunkat. Heti Válasz 2013. január 10.) Az interjú felcíme azt ígéri, hogy a közgazdász olyan titkot mond ki, amiről a kormányfő nem beszélhet. És valóban: Bogár Lászlót ezúttal érdemes komolyan venni, mert mondandójának lényege őszinte: „Orbán Viktor látja ezt a csapdát, csak nem beszélhet őszintén a valóságról… Nem derülhet ki, hogy ezeket az embereket igenis ott kell hagyni az út szélén, mert ha nem így teszünk, akkor a többiek soha nem fognak célba érni.

tovább →

Petőcz György: Amíg jönnek a szavak

2013. január 12.

December közepe táján fordulóponthoz érkeztünk, és nem kizárt, hogy a hanyatlás rövidesen a számokban is megjelenik. A törést nem a diákok sikere jelenti, ami visszavonulókra és tervei megváltoztatására kényszerítette a kormányt. Az ilyesmi szerves része a demokratikus kormányzás dialektikájának. Akár bagatellizálhatnánk is a kormányzati megtorpanás és visszavonulás jelentőségét, és a politikai játék természetes tartozékának nevezhetnénk, ahogy a miniszterelnök és környezete ezt meg is próbálta.

tovább →

Neményi László: A Párt kedvence

2013. január 10.

Bayer Zsolt szombati publicisztikai förmedvénye érthető módon kiverte a biztosítékot a közvélemény civilizált részében. Az emberi tisztesség alapvető követelményeit a liberális véleményterror megnyilvánulásainak tartó újságíró a cigányság jelentős részét állatoknak nevezi és bármi áron, bármilyen módszerrel való kiiktatásukra szólít fel. Ez a kocsmai hőbörgés szégyenteljes és elviselhetetlen.

Büntetőjogi felelősségre vonását szorgalmazni mégsem célravezető.

tovább →

Révész Sándor: DTK, az indifferens differens

2013. január 10.

Olvassuk el D. Tóth Krisztina tóksóvumen búcsúlevelét, pl. itt: http://nol.hu/belfold/d__toth_kriszta_bucsulevele, és rögzítsük a hozzátartozó megfontolásokat. Nem lesz felesleges. Ami elvileg fönntarthatatlan, előbb-utóbb gyakorlatilag is azzá válik, és a gyorsuló bomlás folyamatában szaporodni fognak a dezertáló levelek és személyiségek. Érdemes megfontolni, miként viszonyuljanak ezekhez az érett polgárok, akik nem voltak ott, ahonnan az idők szava dezertálni szólít.

tovább →

Ádám Zoltán: Köszönet

2012. december 19.

Amikor fiatal voltam, a Nemzeti Színház egy volt a pesti színházak között. Különösebb indíttatást nem éreztem, hogy odajárjak: volt más, izgalmasabb színház a városban, és a Nemzeti nemzeti jellege számomra érdektelen volt. Aztán megépült Siklós Mária szörnyszüleménye a Duna-parton, Jordán Tamás lett az igazgatója, és lassan elkezdtünk oda-oda nézegetni, kíváncsiságból, hogy mit hoz ki ebből az irdatlan giccstömegből. Hozzá nem értőként az volt az érzésem, hogy tisztes próbálkozást tesz a hirtelen nagyra nyílt, sajátos társadalmi architektúrájú tér betöltésére.

tovább →

Ádám Zoltán: Az LMP védelmében

2012. november 17.

Nem vagyok LMP-tag, még csak -szavazó sem, bár ajánlócédulát már adtam LMP-jelöltnek. Mégis, a párt megalakulásától kezdve, sőt némi nagyképűséggel azt mondhatom, hogy már az előtt is, fontosnak tartottam, hogy mihez kezd a politikai tőkéjével a posztmateriális értékek politikai képviseletére szerveződött, önmagát környezetvédőként azonosító politikai mozgalom.

tovább →

Ádám Zoltán: Stimulus vagy reform? Mindkettő.

2012. november 3.

Az utóbbi hónapok egyik legizgalmasabb vitája a fiskális stimulus versus strukturális reform témakörben a Foreign Affairs honlapján:

http://www.foreignaffairs.com/articles/138018/menzie-d-chinn-karl-smith-...

tovább →

Ádám Zoltán: Milla, Róna, Bajnai

2012. október 22.

Róna Péter, a tekintélyes közgazdász-kommentátor figyelemre méltó cikket közöl a Népszabadságban (Össze-visszafogás, 2012. október 21. http://nol.hu/velemeny/20121020-ossze-visszafogas). Lényegében azt állítja, hogy a politikai versengésbe az október 23-i Milla-tüntetésen hivatalosan beszállni készülő Bajnai Gordon ajánlata „a korábbi kurzus maradéktalan restaurálásáról” szól.

tovább →

Ádám Zoltán: Istvánffy, Chávez és az oligarchák

2012. május 15.

Azt mondja a május 12-i HVG Portré rovatában Istvánffy András, a 4K pártelnöke – korábbi szerzőnk (http://beszelo.c3.hu/szerzok/istvanffy-andras) –, hogy „Venezuelában szabad választások vannak, tehát elég nonszensz diktatúrát emlegetni. A kormányzás autoriter stílusú, de Chávez alatt valóban csökkentek az egyenlőtlenségek.”

tovább →

Beszélő: Blog beharangozó

2011. szeptember 23.

Kedves Olvasóink, Szerzőink!

A Beszélőben megértettük: blogolni kell, blogolni jó, blogolni érdemes. A Blog-oldalakon a Beszélő szerkesztőinek és felkért bloggereinek bejegyzéseit olvashatják hamarosan.

tovább →

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább