Skip to main content

Köszönet

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Amikor fiatal voltam, a Nemzeti Színház egy volt a pesti színházak között. Különösebb indíttatást nem éreztem, hogy odajárjak: volt más, izgalmasabb színház a városban, és a Nemzeti nemzeti jellege számomra érdektelen volt. Aztán megépült Siklós Mária szörnyszüleménye a Duna-parton, Jordán Tamás lett az igazgatója, és lassan elkezdtünk oda-oda nézegetni, kíváncsiságból, hogy mit hoz ki ebből az irdatlan giccstömegből. Hozzá nem értőként az volt az érzésem, hogy tisztes próbálkozást tesz a hirtelen nagyra nyílt, sajátos társadalmi architektúrájú tér betöltésére. De aki igazán betöltötte és a nemzeti színjátszás viszonyítási pontjává tette ezt a teret, az Alföldi Róbert volt.

Nem dolgom elemezni Alföldinek sem a koncepcióját, sem a teljesítményét, sem az előadásait. Annyit állítok csak, hogy a Nemzeti Színház, mint fogalom és mint intézmény értelmet nyert az igazgatása alatt. Paradox módon ő legitimálta a Siklós-féle szörnyszülöttet, bejátszva és folyamatosan tágítva a Jordán által letapogatott teret. A nemzeti színjátszást pátosztalanul reprezentáló, modern és szakszerű, hagyománytisztelő de progresszív színházat csinált belőle.

Legutóbb bő két hete jártam ott, december 3-án, az AIDS elleni küzdelem december 1-i világnapjához kapcsolódó Angyalok Amerikában-előadáson. Mielőtt felment a függöny, a darabban főszerepet játszó – egy AIDS-beteg homoszexuálist alakító – Alföldi lépett a színpadra, és felkonferálta Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövetet, az előadás fővédnökét. Aki udvariasan rövid köszöntőjében elmondta, milyen fontos dolog az AIDS elleni küzdelem, aminek jegyében a követség támogatta az előadás megszületését, köszönetet mondott érte „Róbertnek”, majd levonult a színpadról.

A ravasz amerikaiak persze jól választottak: az Angyalok Amerikában úgy szól az AIDS-ről, hogy közben mindenről szól ami egy szabad társadalomban fontos. Így aztán Alföldi egész színigazgatói tevékenységét jól reprezentálja: egyszerre szól Amerikáról és Magyarországról, magyaroknak és nem-magyaroknak, magyarul, de nemzetközileg is értelmezhető nyelven, egy világhírű román rendező által megformálva. (A szerzővel készített interjút lásd: "Minden coming out politikai tett" – Tony Kushner drámaíró, Magyar Narancs, 2012. november 1..)

Ennél többet egy kis nemzet színháza aligha tehet: kifelé nyitott, befelé önreflexív, bátor és szókimondó módon beszél a közönségéhez. Ha van értelme „nemzeti színházat” alapítani – és úgy tűnik, van – akkor ez az: magyarnak lenni, világszínvonalon.

Köszönet érte, Róbert.

(A kép forrása: parameter.sk)

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon