Skip to main content

Ádám Zoltán posztok

Akarom-e

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Igen, akarom.

Iskolaudvar hatalmas fákkal

1 hozzászólás

Egykori általános iskolámnak, 140. születésnapjára

1977 tavasza lehetett, nagycsoportos óvodás voltam, a szüleim úgy döntöttek, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Úti Általános Iskola énektagozatára felvételizek. Ehhez az iskolához tartoztunk lakcím szerint, valaha apám is idejárt, nagyanyám pedig az ötvenes-hatvanas években itt tanított. Anyám később a gyerekkörzeti orvosi munkája mellett itt lett iskolaorvos, és maradt is az mind a mai napig. Négy évvel később majd az öcsémet is ide íratják be a szüleim.

A Duna-parton

Dédapám, Kohn Hermann (született 1871-ben Tiszaörsön, meghalt 1916-ban az első világháborúban), nagyapám, Kun Dezső (született 1900-ban Tiszaörsön, meghalt 1944-ben munkaszolgálatban) és mindazok emlékének, akik nem jöttek vissza

Nemzet, emlékezet, felvilágosodás – Széljegyzetek egy vitához

Hogy az elmúlt háromszáz év legfontosabb politikai projektje, a felvilágosodás legjobb esetben is csak félsikernek tekinthető, azt az emberiség huszadik századi történelmének ismeretében nem kell hosszan magyarázni. Az emberi viszonyok szekuláris-racionális, érték- és észelvű szervezőelve nem teljesítette a hozzá fűzött reményeket, mivel nem emancipálta az emberiséget a saját irracionalitása, kiszámíthatatlansága és reflektálatlan agressziója alól.

Levél odaátra – (Kátai Gábor 1975–2014)

 

Szevasz, Gábor, tegnap mondták, hogy meghaltál, nem valami jó ötlet, de végül is ki vagyok én, hogy megmondjam neked, mikor űzz gúnyt belőlünk, szerencsétlen nyomorultakból. Itt állunk, sopánkodunk, lájkoljuk a nekrológjaidat, emésztjük a hírt, hogy meghaltál 38 évesen, szörnyű és borzalmas, alig elviselhető a tudat, hogy ez bármikor bármelyikünkkel megtörténhet, jó, miattad is szomorúak vagyunk kicsit, de addig is mindenki rohanjon szűrésre, neked persze már nem kell, te már megúsztad, mi meg itt stresszelhetünk és nyilváníthatjuk magunknak a részvétet.

Sok sikert, Miniszterelnök úr!

1 hozzászólás

Bajnai Gordon, a kortárs magyar politikai élet egyik legrokonszenvesebb alakja, úgy döntött, hogy már a választási kampány idején visszavonul a még meg sem kezdett parlamenti képviselői karrierjétől. Bajnai, amint 2012 őszén megkezdett ellenzéki politikai pályafutása során szinte mindig, ezúttal is téved. Egy politikus megteheti, hogy lemond választott tisztségeiről és a háttérbe húzódik, másoknak adva át a kezdeményezés és a vezető szerep betöltésének lehetőségét.

Egy szavazat

A Párbeszéd Magyarországért párt első születésnapjára

PM-születésnap az Ajtósi Dürer soron. Először, freudi eltévedés, a Dürer Kertbe megyünk. A kopasz biztonsági őrök kedvesen fogadnak, kb. 20 évvel vagyunk idősebbek az átlagéletkornál, de belefér, vannak nálunk is öregebbek. Gyanúsan dübörög a zene, furcsán életteli az egész, aztán kiderül, hogy a PM születésnapi partiját a Professzorok Házában tartják, egy kapubejárattal odébb.

És most?

Nincs egy hete, hogy ezeken a hasábokon kifejtettem a véleményem a baloldali ellenzék közös listaállításának veszélyeiről. Azóta megszületett a lista, ami az előzetes várakozásoknál is nehezebb helyzetbe hozza a baloldal jövőjét nem a 2010 előtti múltban látó választót. A lista élén álló Mesterházy Attila MSZP-elnök már négy évvel ezelőtt is pártja listavezetője volt, amikor a szocialisták 19,3%-kal 1990 óta a legrosszabb választási eredményüket érték el. A második helyezett Bajnai Gordon ekkor Magyarország MSZP-SZDSZ támogatású miniszterelnöke volt. A harmadik helyezett Gyurcsány Ferenc volt az, akinek második miniszterelnöki mandátuma alatt (amit 2007-től pártelnöki megbízatás egészített ki) az MSZP támogatottsága – az Ipsos szerint az összes megkérdezett körében – 34-ről 13 százalékra csökkent. 

Megéri? – A közös baloldali listáról

5 hozzászólás

Ez az írás arról szól, hogy miért nem jó ötlet a közös választási listát is magában foglaló, átfogó ellenzéki összefogás, és miért értik félre a politikai helyzetet annak sürgetői. Vagy – rosszabb esetben – miért a saját partikuláris politikai érdekeiket részesítik előnyben a baloldal és a magyar demokrácia érdekeivel szemben, amihez természetesen joguk van, de ami erkölcsileg nem különösebben vonzó magatartás.

Azok, akik a baloldal választási esélyeit egy közös választási lista létrehozásával kívánják javítani, azt állítják, hogy ezt (1) a félautoriter politikai berendezkedéssel való egységes szembefordulás igénye és (2) a kormányzó pártnak kedvező választási szabályok elkerülhetetlenné teszik.

Egy le nem közölt írás margójára

1 hozzászólás

„Rendszerváltás társadalom nélkül” címmel 2013. december 29-én cikket közölt a Parameter című szlovákiai magyar portál. A szerző, Pogátsa Zoltán, eredetileg a Beszélőnek szánta az írást, aminek megjelenését követően a nyilvánosság különböző fórumain adott hangot azon véleményének, hogy lapunk méltánytalanul járt el vele szemben. Mint a cikket a Beszélőben gondozó szerkesztő, a következőket szeretném ehhez hozzáfűzni.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon