Skip to main content

És most?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Nincs egy hete, hogy ezeken a hasábokon kifejtettem a véleményem a baloldali ellenzék közös listaállításának veszélyeiről. Azóta megszületett a lista, ami az előzetes várakozásoknál is nehezebb helyzetbe hozza a baloldal jövőjét nem a 2010 előtti múltban látó választót. A lista élén álló Mesterházy Attila MSZP-elnök már négy évvel ezelőtt is pártja listavezetője volt, amikor a szocialisták 19,3%-kal 1990 óta a legrosszabb választási eredményüket érték el. A második helyezett Bajnai Gordon ekkor Magyarország MSZP-SZDSZ támogatású miniszterelnöke volt. A harmadik helyezett Gyurcsány Ferenc volt az, akinek második miniszterelnöki mandátuma alatt (amit 2007-től pártelnöki megbízatás egészített ki) az MSZP támogatottsága – az Ipsos szerint az összes megkérdezett körében – 34-ről 13 százalékra csökkent. 

(Az Ipsos honlapján az adatok csak 1998-ig kereshetők vissza, de gyanítom, hogy ilyen alacsony támogatottsággal az MSZP a kilencvenes évek eleje óta nem rendelkezett. Összehasonlításul: a megfelelő adat 2004 szeptemberében, az első Gyurcsány-kormány megalakulásakor 22; 2008 áprilisában, a népszavazási vereség után 15 százalék volt. 2013 decemberében az MSZP ugyancsak 15 százalékon állt.) A lista negyedik helyezettje Fodor Gábor, akinek SZDSZ-pártelnöki működése a 2009-es európai parlamenti választáson elért 2,2%-os eredménnyel zárult.

Ennél reprezentatívabb társaságot az elmúlt évek vesztes baloldali politikusaiból aligha lehetett volna összehozni.

Ne legyünk azonban rosszhiszeműek: az együttműködés résztvevőit nyilvánvalóan a Fidesszel szembeni erős alternatíva létrehozásának igénye terelte egy politikai akolba, még ha ettől történetesen a saját politikai csillaguk felemelkedését várják is, ami egy politikus esetében nem jellemhiba, hanem munkaköri kötelesség. A probléma nem ez, hanem az, hogy az együttműködés adott formája látványosan háttérbe szorítja a korábban általuk hangoztatott erkölcsi és politikai megfontolások jó részét.

Gyurcsány annakidején azért alapított pártot, mert korruptnak és nem elég progresszívnek tartotta az MSZP-t. Bajnai előbb azt mondta, hogy Magyarország jobbat érdemel az MSZP-nél, majd azt, hogy Gyurcsány a baloldal egészének kárára tolja előtérbe magát. Mesterházy legfőbb politikai ambíciója a Gyurcsány-Bajnai korszakkal szembeni cezúra meghúzása volt: az MSZP-t rendes baloldali-populista párttá igyekezett formálni, amilyen Gyurcsány előtt volt. Mindehhez képest most egyetlen szempontot, a Fidesszel szembeni erős és egységes alternatíva felmutatását tartották fontosnak hangsúlyozni.

Ami méltányolandó, csak éppen felmerül a kérdés, hogy ha mindent ott folytatnak, ahol 2009-2010-ben abbahagyták, akkor egyfelől Gyurcsány és Bajnai minek alapított önálló pártokat, másfelől az MSZP miért igyekezett magát elhatárolni az örökségüktől. Továbbá: mit gondolnak 2009-2010 nagy vereségeiről, és mihez kezdenek a hatalommal, ha netán megszerzik? Milyen tartalma és értékrendje lesz a kormányzásuknak, és hogyan érvényesítik majd a korábban kimondva–kimondatlanul egymás ellenében megfogalmazott célokat és értékeket?

Nem hiszem, hogy ezeket a kérdéseket a Fidesz minden képzeletet felülmúlóan visszataszító kormányzása zárójelbe teszi. Az összefogás és a közös lista önmagában nem politika. Ahhoz politikailag értelmezhető állítások kellenek Magyarország jelenéről, jövőjéről – és a múltjáról is.

Most ott tartunk, hogy az MSZP két legutóbbi miniszterelnöke bevitte a pártjait a szocialisták által irányított választási együttműködésbe. A Mesterházy Attila által vezetett listán Gyurcsány Ferenc a 2010-es negyedik helyről a harmadikra lépett elő, és új arcként megjelent az utolsó szocialista miniszterelnök és az őt egykor támogató SZDSZ utolsó politikailag komolyan vehető elnöke.

Oké.

És most?

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon