Skip to main content

Romák és politika

Horváth Aladár: Válasz: mi leszünk sorsunk alakítói

Horváth Aladár, a Magyarországi Cigányok Pártjának budapesti elnöke néhány évvel ezelőtt maga is az inkluzív társadalompolitika és a felelősségteljes politizálás híve volt. Bizonyos, hogy – a szubjektíve teljesen érthető! – mérhetetlen elkeseredése és kétségbeesése indította arra, hogy megfontoltan és következetesen képviselt elveit feladva etnikai pártot alapítson, és indítson a választásokon. Csak a teljes kilátástalanság érzése mondathatta vele, hogy a cigányoknak annyiszor mondták, hogy nem lehetnek magyarok, amíg végül tudomásul vették, és hogy az új etnikai párt nem köt szövetséget sem a jobboldali, sem a baloldali pártokkal.”

Csupán ezt a pár mondatot ragadjuk ki az egy héttel korábbi Zolnay-írásból  a szövegben hosszan sorolt, a statisztikai szociológia relatív tényeivel ezúttal nem kívánunk vitatkozni.

Politikai kalandorság – A Magyarországi Cigány Pártról

Horváth Aladár válasza itt olvasható.

A Magyarországi Cigányok Pártja (MCP) a mérleg nyelve kíván lenni. Létrehozói és vezetői úgy vélik, hogyha sikerül mozgósítaniuk a roma szavazók százezreit, akkor eldönthetik a választásokat, illetve azt, hogy ki alakítson kormányt. Ha erőfeszítésük sikeres lesz, akkor tényleg eldönthetik a választásokat – hatalmon tarthatják a FideszKDNP- kormányt. Ugyanis az egyéni körzetekben minden egyes szavazat, amit az MCP egyéni jelöltjeire leadnak, a Fidesz jelöltjének győzelmét és az Orbán-kormány hivatalban maradását segíti.

A jelenlegi többségi elvű, egyfordulós választási rendszerben a képviselők több mint fele az adott választási körzet szavazatainak relatív többségével szerzi majd mandátumát. Akkor lehet a kormánypárti jelölteket megverni, ha a demokratikus – vagy legalább nem náci – pártoknak sikerül összefogniuk; megállapodniuk valamilyen jogállam-helyreállító minimum-programban és valamennyi körzetben egyetlen jelölt támogatásával egyesíteniük szavazóik voksait, még akkor is, ha szakpolitikai elképzeléseik esetleg fényévnyi távolságra esnek egymástól.

Révész Sándor, Zádori Zsolt: Horváth Aladár: „A leggyorsabban megtérülő befektetés a szegényekben van”

Horváth Aladárral, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökével, miniszterelnöki tanácsadóval Révész Sándor és Zádori Zsolt beszélget

A választási kampányban a Baloldali Roma Összefogás szervezetei mellett több vidéki MSZP-s polgármesterjelöltnek segítettél. Közismert, hogy Medgyessy Péter tanácsadója vagy. A kilencvenes évtized elején mintha még kissé máshogy képzelted volna a dolgot.

Arra utaltok, hogy most nem az SZDSZ közelében politizálok?

Zolnay János: Cigányügyi számmisztika

Tavaly az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke azt nyilatkozta, hogy személyesen szeretné elmagyarázni Orbán Viktornak, téves a kormányfő által közölt 7,2 milliárd forintos adat, a kormány valójában kevesebbet költ romákra. A miniszterelnök válaszra sem méltatta Farkas Flóriánt.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon