Skip to main content

Solt Ottilia 70

Kőszeg Ferenc: A demokratikus ellenzék rangja – Gondolatok Solt Ottilia halálának tizedik évfordulóján

Mi teremtettünk itt szabadságot és nyomort.
(Pontosabban az utóbbit csak explicitté tettük
Tényfeltáró és politikai munkásságunkkal.)
Petri György: Szókoszorú Solt Ottilia sírjára

Mi teremtettünk itt szabadságot”

Petri, mint mindig, pontosan fogalmaz. De mégis, nem túlzott ezúttal a demokratikus ellenzék köréhez tartozó költő? Hiszen nem gondolhatta komolyan, hogy egy maroknyi ellenzéki buktatta meg a rendszert, amelynek erős rendőrsége, kiterjedt titkosszolgálata, hatalmas hadserege volt?

Kőszeg Ferenc: Visszapillantás – Solt Ottila születésének hetvenedik évfordulóján

A szerző mindig szorongva olvassa régebbi írásait. Visszapillantva néhány év távlatából, vajon jól látta-e azt az időszakot, amelyben a szövegét beírta a számítógépébe? Igazolta-e az idő, amit akkor jövőnek képzelt? A válasz ritkán egyértelmű. 2007-ben, Solt Ottilia halálának tízedik évfordulóján, azt írtam, a politikai verseny résztvevői afféle pedigrének tekintik az ellenzéki múltat, akkor is festenek maguknak, ha nem rendelkeztek ilyennel. A jelen kemény antikommunistái elmondják, hogy KISZ-titkárnak, a pártállami sajtó alázatos munkatársának, főpapnak vagy besúgónak álcázták magukat, hogy titkon szolgálhassák a nemzet ügyét az életükre törő idegenszívű kommunistákkal szemben. A posztkommunisták pedig lesütött szemmel vallják meg, hogy ők pártfunkcionáriusként is a pártállam demokratikus átalakításáért küzdöttek zsenge ifjúságuktól kezdve. De azért hozzáteszem(?), vannak jelei, hogy előbb-utóbb a demokratikus ellenzék is visszanyeri azt a rangját, amely történelmi szerepe alapján megilleti.

Solt Ottilia: Szociálpolitika alulnézetből

Ottilia egyre inkább visszavonult a nagy nyilvánosság előtti közszereplésektől. Az „aprómunkába”, hajléktalan-interjúzásba, szociális munkát tanuló diákok felnevelésébe, „iskolateremtésbe” fektette fogyó, de minden erővel fenntartott, hihetetlen életenergiáit. Egészen kivételesen vállalta el, baráti unszolásunkra, hogy hangsúlyozottan szubjektív megnyitót mond a fővárosi szociálpolitika jövőjéről rendezett konferenciánkon. Előadásának itt közreadott, leírt szövegét 1997. január 31-én adta fel postára. (Győri Péter)

Tíz éve halott

Solt Ottilia, 19441997

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon