Skip to main content

Mink András blogja

Az ukrán tanítónő

„Bementünk a szobába, a kürtös kint maradt a pitvarban, rávetette magát arra a vén öregasszonyra. Mi bementünk a szobába, a karosládára ültünk, ott csókolóztunk, mert szerettük egymást. De az ajtót nyitva hagytuk, és minden behallatszott hozzánk, amint a kürtös csürkölte a vénasszonyt. És engem is a láz, engem is elkapott – ha szabad ilyeneket magyarázni –, a hátgerincemből kicsorgott a velő, annyira kívántam, felkaptam az ölembe és belevágtam a szembe lévő ágyba. És hát nem kell itt ezeket már mondani, mert ez már nem illik ide, hanem az illik, hogy akkor megszólalt németül. Itt hökkentem én meg, és jó, hogy éjszaka volt, nem nappal, mert elpirosodtam, hogy hoppá, itt valami baj van, hát honnan tud az németül, hogy „Ich bin Lehrerin”. [Tanítónő vagyok.]”

A 85 éves Kende Péter köszöntése

Elhangzott azon az ünnepségen, amelyet Kende Péter 85. születésnapja alkalmából rendeztek barátai, 2012. december 27-én a Fúgában.

Mivel legalább két generációval fiatalabb vagyok, ezért talán vehetem magamnak a bátorságot, anélkül, hogy a jó ízlés határain túllépnénk, hogy szóljak néhány szót arról, mit tanulhattunk ennek a pályának a példája nyomán. Bizonyos vagyok abban, hogy nemcsak a magam nevében beszélek.

A lista

„ – Gondoljon csak arra, milyen jól az igájukba hajtotta Franciaországot a zsidó Thiers1.

Thiers zsidó volt?

Ki nem az?”

Osman Bey és Simonini kapitány beszélgetése Umberto Eco Prágai temető c. regényében. Ford. Barna Imre. Európa Kiadó, Budapest, 2012, 356. l.

Gyöngyösi Márton, a magyar parlamentben helyet foglaló neonáci hajlamú párt, a Jobbik képviselője nagy fölháborodást kiváltó felszólalása a magyar közéletben szerepet játszó „zsidók” számbavételéről2 nyitott kapukat dönget. Ez a lista – ki tudja, mióta – már fent van az interneten és folyamatosan bővül. A listázásban önként, társadalmi munkában igen sok honfitársunk működik közre.

Aktuális lapszám

Beszélő

Kedves Olvasók!

Szomorú bejelentéssel tartozunk: a Beszélő 2012. decemberi nyomtatott száma lesz egyelőre az utolsó a sorban. Ezzel 31 éves korszak zárul le a lap történetében, talán nem véglegesen. Az elmúlt két év egyre növekvő bizonytalansága, a pénzhiány, a finanszírozás ellehetetlenülése, a csökkenő példányszám láttán úgy éreztük, felelőtlenség volna belevágni úgy a következő évbe, hogy még a mostaninál is kevésbé tudjuk garantálni a lap rendszeres megjelenését.

E-kikötő

1. Bevezetés1

Az 1990. évi választások működésbe hozták a harmadik köztársaság alkotmányos gépezetét. A 2010. évi választások szabad kezet adtak a gépezet szétveréséhez.

Hogyan kerülhetett sor a köztársaság lerombolására húsz évvel a létrehozása után? Önként kínálkozik, s a baloldalon sokakat vonz egy egyszerű válasz. Ami 2010 májusa után történt, csupán betetőzte a jobboldal két évtizedes törekvéseit. Amikor kormányon volt, a jobboldal mindig az ellenzék marginalizálására, amikor ellenzékbe szorult, mindig a kormány megbénítására törekedett. Önmagát mindig is az ország természetes vezetőjének, a baloldalt mindig is hatalombitorlók gyülekezetének tekintette; az 1989-es alkotmánnyal soha nem azonosult.

Blogok

A trafikpályázatok ügyében ne törődjünk a politikusok kijelentéseivel. Miként figyelmen kívül hagyhatjuk a vesztesek (sértettek) kijelentéseit is. Előbbiek azt állították, hogy a koncessziós pályázatok a lehető legszabályosabban zajlottak, utóbbiak állítása szerint a fideszes rokonok, haverok, köznapi megnevezéssel csókosok nyerték a legjobb pályázatokat. Első közelítésben fogadjuk el...