Skip to main content

SzocBlog

Mit tudna még ehhez hozzátenni a Jobbik?

Zolnay János 2015. április 28.

Vajon mit tudna még hozzátenni a Jobbik a Fidesz politikájához és politikai retorikájához? Nyilván sokat, hiszen minden rossznak van még rosszabb alternatívája, minden aktuálisan ismert és elképzelhető szörnyűséggel szembeállítható a még ismeretlen és elképzelhetetlen szörnyűség. A „soha többé nem történhet meg!” fogadkozás azt a szorongató tényt igyekszik leplezni, hogy térben és időben valójában semmiféle garancia nincs arra, hogy tényleg „soha többé”.

A lehetetlen megkísértése

Mink András 2014. november 10.

Havas Gábornak szeretettel, 70. születésnapjára

 

Előhang

Rasszistának lenni emberi dolog

Révész Sándor 2014. augusztus 4.

2 hozzászólás

– Egy cigány sohasem lehet olyan ember, mint én! – mondogatta Ilus néni mély meggyőződéssel. Ha semmi máshoz, de ehhez ragaszkodott.

Ilus nénivel jól kiszúrt a történelem. Úrilánynak nevelték, akit majd eltart és tenyerén hordoz egy férjnek való úriember. Jött az úriember, Ilus néni meghatottan mesélgette, hogy az oltár előtt először kezet csókolt neki, s csak utána jött a hitvesi csók. Az úriember, aki Ilus nénit valóban a tenyerén hordozta és megbecsülte, katonatiszt volt. Kitört a háború, elment az úriember s elesett. Ilus néni magára maradt. Az új rendszer pedig mindent elvett tőle, ami a szülei és a férje után maradt. 

Ottilia és a Beszélő

Révész Sándor 2014. február 23.

 

Solt Ottilia a felelős azért, hogy én újságíró lettem. Ő hívott engem erre a pályára a heti Beszélő alakulásakor. Ezzel a személyes részt le is zárnám.

Ottiliáról, az újságíróról remek és szinte teljes képet adott Kőszeg Ferenc a Méltóságot mindenkinek második kötetének az elején. Ami keveset én ahhoz hozzá tudok tenni, teszem.

Először elmondom a négy alap tételemet, aztán illusztrálom őket.

Tíz éve halott

Mink András 2014. január 7.

Solt Ottilia, 1944–1997

Az ismeretlen társadalmi preferencia és az újrakezdés esélye (lábjegyzet Zolnay János cikkéhez)

Ádám Zoltán 2013. január 17.

Nem gondolom, hogy Bogár László gyakran zavaros és közgazdaságilag irracionális fejtegetéseiből messzemenő következtetéseket lehetne levonni a kormány politikájára nézve. Ahogyan azt sem, hogy a választók 2010-ben „egyértelműen arra adtak felhatalmazást, amiről Bogár László ír, ott akarták hagyni az út szélén azokat, akik, hitük szerint akadályozzák boldogulásukat” (Zolnay János: Ezt akartátok!).

Ezt akartátok!

Zolnay János 2013. január 17.

4 hozzászólás

Bogár László szerint „a magyar társadalomnak legalább harmada végképp elveszett, már semmiféle eszközzel nem lehet visszahozni őket a végső nyomorúságból… társadalmi szinten gyakorlatilag leírhatjuk őket… Nem akarnak dolgozni, de a munkaerő piac sem kér belőlük” (Megszorítjuk magunkat. Heti Válasz 2013. január 10.) Az interjú felcíme azt ígéri, hogy a közgazdász olyan titkot mond ki, amiről a kormányfő nem beszélhet. És valóban: Bogár Lászlót ezúttal érdemes komolyan venni, mert mondandójának lényege őszinte: „Orbán Viktor látja ezt a csapdát, csak nem beszélhet őszintén a valóságról… Nem derülhet ki, hogy ezeket az embereket igenis ott kell hagyni az út szélén, mert ha nem így teszünk, akkor a többiek soha nem fognak célba érni.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon