Skip to main content

A vereség jele

5 hozzászólás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Kifinomult, bár szégyenlős „érzelmi rasszizmusa” bizonyos értelemben rosszabb, mint Csurka úr nyílt rasszizmusa. (Krausz T.: Filmkultúra, 1995. május.)

Korábban a rassz volt a trükk, ma a kultúra. (Tamás Gáspár Miklós, ATV, 2015.)

További írások Menekültügy témában

Ha az iszlám bevándorlás problémáiról írok, feltűnik, milyen megbélyegző módon válaszol rá a feltétlen befogadás híveinek jelentős része. Nem is az összes baloldalira és liberálisra jellemző ez, még a többségükre sem, hiszen nem mindegyikük osztja a menekültek korlátlan befogadásának elvét.

Írásaimban se rasszista érvekre nem hivatkozom, se megváltoztathatatlannak nem tartom a bevándorlók politikai kultúráját (tudom, hogy például az Angliában élő pakisztániak második nemzedékében árnyalatnyival többen vannak felsőfokú végzettségük az átlagnál), se a demokráciának álcázott fasiszta Orbán-rendszernek nem vagyok a híve. Csak azt állítom, hogy a túl rövid idő alatt beérkező túl sok olyan menekült, mely az euro-atlanti kultúrán kívüli iszlám világból érkezik, rövidtávon súlyos integrációs problémákat okozhat. Emiatt olyan gettósodás alakul ki, mely több nemzedék alatt se könnyen számolható fel. Ez főleg a Mag-Európától keletre a szélsőjobboldali, a rejtekező fasiszták demagógiájának, hatalommegragadásnak és hatalom-kiterjesztésnek kedvez.

Lehet, hogy nem azt a nyelvet használom, melyet a korlátlan befogadás hívei használnak. Ez nekik talán „jobboldalias” nyelv. Jobboldalinak lenni azonban ugyanolyan demokrata dolog, mint baloldalinak. Ahogy a konzervatív is ugyanolyan demokrata, mint a liberális. Csak a szélsőségeik, meg a fasizmusba és bolsevizmusba torkolló változataik nem demokratikusak. Lehet, hogy e nyelv miatt érdemlem ki, hogy még a megértőbbek közül is vannak, akik szerint „lelketlen vagyok” a menekültek iránt?

Az elutasító válaszok jellemzője, hogy egyszerűen csak lesöprik, amit az iszlámról konkrétan állítok. Tagadják, hogy az iszlám világából érkezett menekültek nehezen tudnak megválni azoktól a hagyományaiktól, melyek ellentmondanak a felvilágosodás elveinek, és semmi másra nem vágynak, csak arra, hogy biztonságban éljenek (ez utóbbit nem kétlem). Ha megkülönböztetem a muszlim vallást az iszlámtól (mert az utóbbi a politikai vetülete), akkor nem létezőnek tekintik ezt a különbséget, és vallásellenességet orrontanak. Holott nem a muszlimok szabad vallásgyakorlatáról van szó, hanem arról, hogy az iszlámban a vallási jognak közjogi szerepe van, és akkor ez már nem vallásgyakorlás, hanem politika. Tagadják, hogy az iszlámra ne volna jellemző a szekularizáció, mert ez csak a politikai iszlámra lenne érvényes.

Nem ismerik el a Saria jelentőségét az iszlám államokban és a bevándorlók egy részének a gondolkodásában. Főleg: a dolgokat nem annak hívják, amik. Ez lehet, hogy „politikailag korrekt”, de nem korrekt. Tagadják, hogy „iszlám” mint olyan egyáltalán léteznék, mert csak különféle „iszlámok” vannak. Ezzel minden olyan nézetet, mely valami rosszat állít az iszlámról, hiteltelenítenek. Ugyanakkor fel sem tűnik nekik, hogy egy másik állításukban elismerik ugyanennek az általános iszlámnak a létét. Hiszen az iszlámot tekintik alapvetően békésnek. Ebben az összefüggésben mégis lenne „iszlám”? Azt állítják, hogy nem ismernek olyan komolyan vehető kutatást, amely azt állítja, hogy az iszlám, mint kultúra ne volna összeegyeztethető a felvilágosodás laikus értékrendjével. Akkor abban a formában szintén létezik az iszlám, hogy összeegyeztethető a felvilágosodással? Egyébként idővel biztos: ahogy a zsidó-keresztény kultúrának is hosszú időre volt szüksége, hogy a maga erejéből kiizzadja a felvilágosodást. És ha csak „iszlámok” vannak: túlnyomó többségük nem tekintélyelvű, patriarchális társadalmakban léteznek-e, ahol ma minduntalan kitör az erőszak? Ja, hogy ennek az imperialisták az okai… Az esetleg meglévő történelmi bevésődések a menekültek egy részében pedig jóakarattal, pénzzel, helyes állami intézkedésekkel stb. fölcserélhetők jobbakra. Akár a fogason felejtett kabát.


Lehet, hogy az esetek egy részében az is baj, hogy a kapitalizmus meghaladását nem tartom belátható időn belül lehetségesnek? Nem mintha a kapitalizmust tökéletesnek tartanám. Azt viszont tapasztalom, hogy a kapitalizmus a polgári demokráciában egészen lassan, de javítható. Nekem Adenauer, Curchill, de Gaulle, meg Auer Pál, Barankovics István, Pfeiffer Zoltán, Sulyok Dezső, Teleki Géza és Varga Béla legalább annyira demokraták, mint baloldali (de nem kommunista) ellenfeleik. Ezzel szemben a „végső harccal” megváltható társadalom megvalósításának minden eddigi kísérlete a felvilágosodás eszméinek pervertálódásához vezetett.

Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a kapitalizmus elviselhetőbbé válása mindegyik résztvevő fél elvitathatatlan érdeme: a baloldaliaké és jobboldaliaké, a liberálisoké és konzervatívoké egyaránt. De nem tévesztendők össze a szélsőségeikkel, melyek könnyen fasizmusba és bolsevizmusba torkollhatnak. A demokrácia legfontosabb kérdéseiben és legnagyobb veszélyei idején csak ezeknek az egymással ellentétes, de demokrata politikai erőknek az összjátéka, adott esetben valamiféle megegyezése jelentheti a reális és sikeres megoldást. Sőt, a fasizmussal – és csak azzal – szemben (és csak a legyőzéséig) még a bolsevista szovjettel is össze lehetett fogni (ami fordítva nem engedhető meg).

Kétségtelen tehát, hogy nem bármilyen, például szocialista, hanem a kapitalizmuson alapuló polgári demokrácia híve vagyok. Ezen az alapon jobboldali és konzervatív is lehetek, noha senki sem felel meg maradéktalanul a politikai kategóriáknak.

Következik-e mindebből, hogy ezért már eredendően ellensége vagyok az üldözötteknek és elesetteknek? Talán nem éppen a „kegyetlen” kapitalista polgári demokráciák azok, ahová mindenki menekülni akar? Nem éppen ott, ahol ezek a „minden más politikai rendszernél rosszabb” demokráciák kibontakoztak, vált a leginkább elviselhetővé az élet? A kapitalizmus megszűntetésében reménykedők ezen nyilván mosolyognak, hiszen tudják, hogy éppen ez a megtévesztő az egészben.

Az is jelenthet valamit, hogy a forráshivatkozásaim teljesen mások, mint azoké, akik egyáltalán szóba állnak velem. Sokuk szemében az, aki az iszlámot békésnek, „nem más kultúrájúnak” stb. bemutató forrásokra hivatkozik, eleve hitelesebbnek számít, szemben azzal, aki az iszlámot kritikusan kezelő forrásokra hivatkozik? Vannak, akik a szélsőbaloldali Eszméletben közölt, az iszlámmal kapcsolatban sokszor egészen félelmetes dolgokat állító szerzőkre is hivatkoznak. De mit kezdhet egy demokrata például Francois Burgatnak az Eszméletben megjelent felfogásával, amely szerint „vessünk véget annak a felfogásnak, miszerint a reiszlamizáció és a demokratizálódás teljesen ellentétes jelenségek volnának”. Az ilyen források hitele kikezdhetetlenebb?


Mintha valamiféle elfogadottnak számító értelmezési kerettel állnék szembe, melyben az olyan szavaknak, mint szegénység (alulprivilegizáltság), szolidaritás, demokrácia, szocializmus pontosan rögzített jelentése volna. Aki ezeket használva nem tartja magát a megfelelő meghatározásokhoz, az tudománytalan; híján van az általuk művelt szociológia és politikaelmélet fogalmainak.

Azokat az érveket, melyek nem ebben a keretbe fogalmazódnak meg, nem is kell megfontolni, mert csak hiteltelenek lehetnek (és embertelenek). Ezért végül egyetlen olyan érv marad, melyet, akár valami adu ászt, kivághatnak a korlátlan befogadás mellett, mert ez az érv minden keretben cáfolhatatlan: a humanizmus, a személyiség feltétlen tisztelete. Ezért kell minden menekülőt korlátlanul befogadni, legalábbis most, amikor ebben az évben is csak másfél millióan érkeztek Európába. Még csak feltételekről sem lehet szó. Csakhogy a többség bevándorlás okozta aggodalmait ez az érv önmagában nem oszlatja el. Ahogy annak puszta tagadása sem, hogy az iszlámnak lennének a felvilágosodással nehezen összeegyeztethető vonásai.

Az esendők, az üldözöttek legkisebb kritikája is mintha valamiféle tabusértés volna. Kizárná a szolidaritást. Ez magukat a menekültek korlátlan befogadásának a híveit sodorja kényszerpályára. Ha valaki netán hivatkozni merészel bármiféle kulturális különbségre (elég, ha csak kimondja a „kultúra” szót), ebbe a másik, a tabusértő térfélbe kerül. A szemükben szükségszerűen egybeesik az, amit a menekültekről ma a rejtőzködő vagy nyílt rasszisták állítanak azzal, amit a menekültekről netán egy velük nem egyetértő demokrata állít. Csak akiről azt hiszik, hogy az értelmezési kereten belül áll, attól fogadható el, hogy „az iszlám egyszerre vallás és világi törvény”?

Saul Alinsky, aki a baloldali radikálisok neosztálinista 12 szabályát 1971-ben közzé tette, erről a 3. szabályt állította fel: „amikor csak lehet, kerülj az ellenség tapasztalati körén kívülre.” Nem állítom, hogy akik most velem szemben állnak a szakadék másik oldalán, mind mutáns bolsevisták lennének, csak éppen úgy tűnik, olykor ők se mindig türtőztetik meg magukat.

Ez a módszer ma általában csúcsra jár, hiszen az orbáni rendszer hangadói is így járnak el, de az ő alapfogalmaik eszmetörténetileg éppen a felvilágosodással ellentétes alapokon, az erő, az idegenszerűség, a hazából való kirekesztés elvein alapulnak. Ezért nem csak egy szakadék van: ott van az a másik is, amely bennünket az orbáni mutáns fasizmustól elválaszt.


Érvek helyett a legrosszabb, amikor arra hivatkoznak, hogy az iszlám államok mai nyomorúságának nem belső, a saját történelmi fejlődésükből következő okai vannak, hanem alapvetően az egykori nyugati gyarmatosítás és mai beavatkozások az elsődleges okok. Hogy hova vezethet ez, arra példa Samir Aminnak ugyancsak az Eszméletben magyarul is megjelent marxista összeesküvés elmélete. Eszerint „a politikai iszlámot az imperializmus szisztematikus ténykedése hozta létre”, és „vajon ki a felelős a két közösséget sújtó véres harcokért? Egy napon bizonyára meg fogjuk tudni, hogy a CIA (és kétség kívül a Moszad) miképpen szervezte meg e tömegmészárlások jó részét.”

Hiába az érv, hogy például az arab tavasz eredménytelenségét nem a nyugat okozta. Ezt nyilván ők is tudják, de teljesen érthetőnek tűnhet a szemükben, hiszen a gyarmatosításból frissen kikerült világban ez átmenetileg természetes jelenség. Előfordul azonban, hogy valaki közülük mellesleg elismeri, érdemes lenne azt is vizsgálni, miért létezik ma feltűnő fogékonyság a szélsőséges nyugat- és felvilágosodás-ellenes nézetek iránt. Mi az, hogy érdemes? Éppen erről van szó.

Bizonyára ezért is van, hogy az iszlámkritikus gondolatmenetek semmiféle érdemi benyomást nem keltenek azokban, akik a befogadást feltételek nélkül támogatják. Az orbáni rendszer aljas, rasszista gyökerű lépéseinek hatása alatt az iszlám negatív jelenségeit kizárják a tárgyalhatóság keretei közül. Ezáltal nem létezővé válik a legfontosabb ellentmondás. Mégpedig az, hogy a korlátlan befogadás gyakorlati következményei átmenetileg éppen azt a felvilágosodást veszélyeztethetik, melynek humanizmusa a menekültek befogadásának méricskélését kizárja. Ennek a lehetséges – látszólag elvont, netán „kártékony” – ellentmondásnak még a felvetését is elfojtják, lényegében erkölcstelennek tartják, és ezért nem vitatják érdemben.

Annak idején Végh Antallal esett meg, hogy amikor megírta: „tetű van a szatmári falvakban”, azt a választ kapta: „de kinek használ ez?” Most is ez lenne a kérdés?

Pedig a polgári demokratikus világ természetes esendősége, hogy minden, ami a valóság mocsarában megvalósul, tökéletlen. Ez eleve nem teszi lehetővé az eszmények tiszta alkalmazását. Ennek ékes példája, hogy a kibontakozó problémák hatására ma Németországban a kezdeti „üdvözlégykultúra” lelkesedését is felváltja a reálpolitika.

Lehet, hogy az orbáni rejtett fasizmus olyan mértékben meghaladja a vele szemben álló baloldaliak és baloldali liberálisok radikálhumanista részének a mentális erőforrásait, hogy semmi egyébre nem képesek, mint ugyanazt ismételgetni: mindenki, aki a korlátlan befogadás ellenzi, a felvilágosodás ellensége, akármit is tart magáról. Mintha egyetlen nagy, felemelt és figyelmeztető mutatóujjá váltak volna, mely akár valamiféle társadalmi felettes én, megszabja az egyedül üdvözítő irányt. Hogy – Paul Scheffer fordulatával – egy lehetetlen megoldás legyen erkölcsi kötelesség.

Ami együtt jár azzal, hogy az észjárásaikkal nem foglalkozó tömegeket se tudják a maguk oldalára állítani. Attól tartok, hogy ez nem az én vereségem jele.

További írások Menekültügy témában

Hozzászólások

Elfilozófálgatni egy humanitárius katasztrófáról

Nagyon építö élmény volt nekem ezt a menekültügyi cikket, de föleg a kommentárokat olvasni, melyekkel inkább egyetértek. A kommentárok után elpirulok, mert nekem maga a cikk is magas szintünek tünik, ha belegondolok, hogy mint távoli "expat" és inkább természetbúvár, mikre bukkantam még a népszerübb (magyar) online lapokban. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Beszélöre. Itt igazi írástudók írnak.
Viszont, hogy sarkítsam a dolgot - kinek nem inge, ne vegye magára - nekem e szövegek olvastán egy hivatásos (és lehet, h. hivatlan) filozófus képe jelenik meg, aki "terepre" megy - éppen egy ismerös mentöorvost kísér el egy nagyobbnak ígérkezö katasztrófához.
Útjukon a filozófus a korlátlan segítökészség ellentmondásairól szónokol. A segítés objektív és elvi határairól.
Odaértükkor az orvos - a filozófus is - egy pár más, szintén akkor oda érkezett mentös társaikkal együtt, elszörnyülködnek a katasztrófa dimenzióin. Hiszen a feladat emberfelettinek mutatkozik. A filozófus a helyzetet hangosan megoldhatatlannak kiáltja ki. (Az elmélet gyözedelmeskedik a gyakorlaton!) De az orvosok, aszisztensek nem is figyelnek rá, hanem neki kezdenek, és szívósan, csökönyösen végzik végzik a nyilvánvalóan emberfeletti munkát. A filozófusnak közben egy remek "mentö" gondolat jutott eszébe: csak azokkal foglalkozni, akik véreznek! Hiszen lehetetlen mindenkit emberségesen kezelni, ha ilyen embertelenül sokan vannak. Mert ez nem egy normális(!) mentös eset. De a mentös alkalmazottak nem hallgattak rá, habár erejük már elfogyott. A következö órákban még azokat is alaposan, hosszasan kivizsgálták, a környezö korházakba utalták, akik nem véreztek, csak pl. (még) nyomtalan ütésröl panaszkodtak. Hiszen elöfordulhat belsö vérzés is, agyrázkódás, stb. Vagy másoknál idöközben veszélyes hipotermia. A filozófus gyanakodva nézett ezekre a kétséges páciensekre - némelyiknek alig érthetöen még egy "Te tettetö!" megjegyzést odanyomott. A mentösök nagyon nagyon túltettek magukon. Paradox módon inkább a saját egészségüket rombolták.
Hát nem volt más választásuk. Fine.

Tartalom és forma

Tartalmában alapvetően igaza van Ungvárynak: tényleg veszélyes dolog a menekült és/vagy migránskérdést "egyszerű" emberjogi, menekültügyi kérdéssé leszűkíteni - s ebben nem Révész Sándorral vitatkozik. Egyrészt sem Merkel, sem más józan ember nem mondta azt, hogy mindenkit, mindenfajta feltétel és korlátozás nélkül be kell fogadni - ugyanakkor Ungváry épp arra hívja fel a figyelmet, hogy mégis egy olyan "keretezésbe" szorultak be, hogy ellenfeleik ezt így értelmezik.

Abban is igaza van, hogy az integrációnak, sikerességének mennyiségi és minőségi, valamint módszertani kérdései vannak: rövid idő alatt, nagy létszámú, szocio-kulturális jellemzőikben akár jelentősen eltérő emberTÖMEGET nem lehet sikeresen emancipálni vagy integrálni. (Itt érdemes arra gondolni, hogy - ha eltekintünk a korrupciótól - mennyire korlátozott egy társadalom, egy adott gazdaság befogadni és hasznosítani a külső anyagi segítséget. Vagy arra, hogy az iszlám, mint vallás - minden más valláshoz hasonlóan - felsőbbrendűnek hirdeti magát; egy idegen környezetbe kerülve szinte automatikusan vagy a meglévő közösséghez kapcsolódnak az újonnan érkezők - vagy egymás társaságát keresik, s ha ez iszlám alapon áll, akkor annak belső szabályait vagy eleve magukénak érezték vagy igazodnak hozzá - s ez a mai Európánál határozottan fundamentalistább - túl azon, hogy MÁS. Láthatjuk, hogy a franciák is milyen korlátozott eredményeket értek el, pl. azzal, hogy tudatosan egy tömegbe telepítették le a maguk bevándorlóit, menekültjeit.)

Kedves aaron, a többirányú illeszkedéssel egyet tudok érteni - de ennek a feltétele az, hogy pl. az iszlám, mint vallás ne legyen elsődleges, mint ahogy Európában sem az. Az európai értékrend - bízom benne, hogy van - szekuláris, az iszlám pedig nem az.

A formáról: Ungváry Rudolf szenvedélyes ember, ez árt a formának.

Se egy név, se egy idézet,

Se egy név, se egy idézet, Ungváry Rudolf általa megalkotott, fiktív éás együgyű vitapartnert püföl, holott volnának néki árnyaltan és színvonalasan érvelő vitapartnerei is, ha figyelemre méltatná őket.
A fiktív és együgyű vitapartnert mindenekelőtt az jellemzi, hogy iszlám bevándorlók feltétlen befogadását támogatja. A valóságban ilyen nincs. Bevándorlók feltétlen befogadása mellett a világon senki nem érvel. A befogadási kötelezettségnek van egy nagyon erős feltétele, tudniillik az, hogy az illető menekült legyen. A menekültek befogadására vonatkozó kötelezettségeket egyrészt a genfi konvenció rögzíti, másrészt morális érzékünk. Mindkettőből és pláne a felvilágosodásból az következik, hogy a menekültek között felekezeti alapon nem teszünk különbséget.
Ennek a vitának a kapitalizmushoz való viszonyhoz nincs köze. Merkel is, én is és még sokan vagyunk a kapitalizmus hívei, akikkel Ungváry Rudolf nem ért egyet.
Nem tudom, kik minősítik tabutörésnek bármely menekült bármilyen kritikáját, attól tartok, ez megint egy kitalált álláspont. "A" menekültek vagy "a" moszlim menekültek generális kritikája viszont éppen olyan jogosulatlan, mint minden heterogén csoportra vonatkozó, azt homogenizáló, tehát ab ovo hamisító kritika. Mint "a" magyaroké, "a" zsidóké, "az" araboké, "a" keresztényeké stb.
A polgárháborúban elmerült államokat de facto euro-atlanti hatalmak hozták létre a beléjük épített megosztottságokkal együtt, melyek a jelenlegi háborúkban döntő szerepet játszanak.
Ungváry Rudolfnak sikerült a sokadik írását is lezárnia anélkül, hogy egy fikarcnyit is foglalkozna az Európánál ezerszer rosszabb helyzetben lévő és ezzerszer súlyosabb problémákkal küszködő világrésszel. Egyszerűen nem vesz tudomást arról, hogy a legszorosabban összefügg az, ami Európában történik mindazzal, ami Európán kívül történik. Akik ugyanis nem Európában vannak, máshol vannak. Máshol kell gondoskodni róluk, befogadni őket, ellátni őket, a velük kapcsolatos társadalmi, kulturális feszültségekkel foglalkozni. Mindenkit, akit Európa elhárít, sokkal szegényebb és nyugtalanabb térségekre hárít rá. Felelős és etikus polgár nem beszélhet úgy Európa gondjairól úgy, hogy meg sem említi azokét, kiknek már most is bírhatatlan terheit Európa csökkentheti, vagy tovább növelheti.

Hibás kiindulás

1.
a) Tévedés az euro-atlanti kultúrát (fehér ember kultúráját?) magasabbrendűnek vélni mint az Iszlám alapú kultúrát
b) Helyesebb az Ábrahámi-vallások egyenrangűságáról beszélni:
http://hvg.hu/itthon/20160104_Neruda_Karoly_Kovacs_Miklos_Ahmed_

2.
a) Extremizmus a liberális demokráciát az emberiség végső céljának tekinteni
b.) A diverzitás hozza el a békét, amire vigyázni kell: kellően simlis Hadúr (üzletember) bármely társadalmi berendezkedést a maga hasznára fordíthatja

3.
a) Tévedés a Római jog absztraktját a Saria absztraktja felé helyezni
b) A megvalósulások egyformán érzékenyek a korrupcióra éppúgy mint a hatalom általi torzításra

4.
a) Tévedés korlátlan befogadásról beszélni
b) Europa lakosságának 1-2%-os változásáról van szó

5.
Tehát a fehér ember csak ne ne integrálja egyoldalúan a menekülteket (pl amerikaiak és az indiánok esete), hanem induljon el a többirányú illeszkedés ahogy a sok nemzetiségű/vallású városokban a zakkant politikáktól mentes természetes együttélés megvalósulni látszik

Appendix:
A köztörvényes bűnözőket pedig a földrajzi régióhoz tartozó végrehajtó hatalommal rendelkező jogrendszer szerint kell megitélni.

Ungváry sértődöttsége

Bocsánat, de ez szerintem Ungváry sokadik sértődött cikke ugyanarról a témáról, ugyanazon az alacsony színvonalon, a véleményét érő érdemi kritikák cáfolata (vagy elfogadása) helyett ugyanazokkal szalmabábok ellen folytatott küzdelemmel.
Ugyanis maga az a félelme, "hogy túl rövid idő alatt, túl sok túl idegen ember érkezik, és ez bizony komoly problémákat jelenthet", megfontolásra igenis alkalmas felvetés.
Sőt, hozzátenném, hogy végiggondolt, következetes és be is tartott - gazdasági, kulturális, és biztonsági szempontokat is figyelembe vevő integrációs és menekültügyi politika nélkül ennél kisebb menekült-hullám is hosszú távú problémákat okozna.

A probléma nem is itt van, hanem ott, hogy Ungváry valami elképesztő módon felkészületlen a tárgyalt témában, keveri a szezont a fazonnal, nagy ívű, de a történeti és szociológiai valósággal legfeljebb érintőleges kapcsolatban álló lózungokra építve akar gondolatmenetet felépíteni, miközben szakértők helyett rendszeresen médiacelebekre, vagy kifejezetten áltudós-sarlatánokra hivatkozik...

Nehezen érthető például, hogy egy XXI. századi európai értelmiségi olyan szinten képtelen legyen forráskritikára, hogy pl. "Néhány meggondolt gondolat" című cikkében (http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/nehany-meggondolt-gondolat) képes legyen Cristoph Luxenbergre hivatkozni...
Csak annyit kellett volna tennie, hogy a guglin rákeres arra, hogy akadémiai körökben valóban működő orientalisták mit gondolnak Luxenbergről... Richard Kroes, Daniel King, Angelika Neuwirth, François de Blois, Patricia Crone (különböző európai egyetemek szírológiai, vagy arab tanszékének kutatói, ha érdekli rákereshet) néhány jelzője "dilettáns", "nem tud arabul", "kétséges módszerrel megvalósítot keresztény apologetika", "szír és arab nyelvtudása még a szótárhasználat megfelelő kezelésére sem terjed ki"....

Ungváry maga is észreveszi, hogy "az is jelenthet valamit, hogy a forráshivatkozásaim teljesen mások, mint azoké, akik egyáltalán szóba állnak velem", odáig viszont nem jut el a szerző, hogy esetleg ebben saját felelősségét is megvizsgálja. Itt nem egyszerűen iszlámpártiságról, vagy kritikusságról van szó, hanem alapvető szakmai hitelességről. Egyszerűen azt kellene felfognia, hogy hiába hivatkozik be mindenféle külföldi neveket, ha ezekkel kapcsolatban nem gyakorol semmiféle forráskritikát, amíg bármilyen széllelbélelt sarlatán hülyeségét forrásként használja, ha az beleillik a prekoncepciójába.
Merthogy pl. Luxemberg nem csak körülbelül, hanem pontosan azt a színvonalat képviseli, mint mondjuk Herbert Illig kitalált-történelme, mint amit Egely-örökmozgói, vagy éppen a manapság oly népszerű dilettáns keletkutatók "sumér-szittya mag népés ökörségei"...

Nehezen lehet mit kezdeni Ungváry olyan mondataival, mint "Ha megkülönböztetem a muszlim vallást az iszlámtól (mert az utóbbi a politikai vetülete), akkor nem létezőnek tekintik ezt a különbséget, és vallásellenességet orrontanak."
Nem kell semmit orrontani, egyszerűen meg kellene kérdezni egy orientalistát, egy muszlimot, vagy bárkit, aki tisztában van legalább e két fogalom jelentésével. Merthogy Ungváry láthatóan brutálisan el van tévedve. (csak megoldásképpen: a "muszlim" az iszlám vallásban hívő embert jelenti. (a mu- előtag az arabban egyszerűen a személyt jelző előtag... pl. ilm=tudás MUallim=tudós dzsihád=küzdelem MUdzsáhid=küzdő ember). Szóval a helyzet az, hogy ilyenkor nem megsértődgetni kellene, hanem egyszerűen a legalapvetőbb fogalmaknak utánanézni ... egyébként is illene, de ha az ember cikket ír a témában, akkor kifejezetten kötelező lenne.

És tartok tőle, hogy az Ungváry által érzékelt "lesöprés" alapvetően ennek szól, nem pedig a polkorrektségnek, az orbánutálatnak, vagy a kapitalizmus meghaladásának. Én például érteni vélem a félelmeit, sőt integrációs folyamat kockázatait illetően néhány kérdésben nagyjából egyet is értenék vele, egyszerűen mégsem tudok mit kezdeni Ungváryval, hiszen amikor dobálózik különböző, a téma szempontjából nagyon is alapvető fogalmakkal (pl. iszlám, muszlim, saria), de még véletlenül sem érti, hogy miről is beszél az egyszerűen alkalmatlan a probléma érdemi tárgyalására.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon