Wizner Balázs: Nincs méltó halál egy haláltáborban

2016. június 10.

A Saul fia az elmúlt évben sikert-sikerre halmozott, csúcskategóriás díjakat nyert el, amire a magyar filmszakma már jó ideje ki volt éhezve, és nyilván ennek is köszönhetően elképesztő médiafigyelem vette körül, pillanatok alatt kultusz filmmé vált, az alkotókat sztárokra jellemző rajongás övezi, a kritika szinte egyöntetűen áradozott a filmről különösen  azután, hogy a Cannes-i és a többi neves fesztiváldíjat besöpörte, a szélsőjobbos támadások miatt pedig már csak afféle szent tehénként tudunk ránézni.

• Tovább

Beszélő: Emlékművek árnyékában

2015. december 10.

A Szépírók Társasága több mint 20 másik kulturális és civil szervezettel közösen tiltakozik az ellen, hogy Székesfehérváron Hóman Bálintnak készülnek szobrot állítani.

A tiltakozás keretében december 4-én kerekasztal-beszélgetést és felolvasást tartottunk a Fugá-ban.

A Beszélőben az összes felolvasott művet közöljük (egy kivételével, amely máshol lett/lesz publikálva).

• Tovább

Balla Zsófia: Kinek állítanék szobrot

2015. december 8.

Emlékművet az ártatlanul megölteknek, vagy járványban elhunytaknak szoktunk emelni, hogy megkérdezzük Istent: miképp engedhette megtörténni mindezt?

• Tovább

Forgách András: Az én emlékművem

2015. december 8.

Hogy kinek állítanék én emlékművet? Fogós kérdés. Természetemnél fogva riasztanak az emlékművek, a szobrok, amelyek valamilyen személy kultuszára utalnak, mert ugyan az emlékezetnek, az egyéni és kollektív emlékezetnek szüksége van kapaszkodókra, de azt mindig az aktuális kurzus dönti el, hogy ki kap és ki nem kap, egyszóval engem nem inspirál az ötlet, kivéve, ha olyan zseniális emlékműre gondolok, mint Pauer Gyula és Can Togay elhagyott cipői a Duna-parton. Az felülírhatatlan és megfellebbezhetetlen. Ebben a városban az az én emlékművem. Ha egyszer látta őket az ember, már mindent tud a városáról. Beleértve persze a túlpart remekül kivilágított filmgyári díszletét, hajnalban és alkonyatkor. Egyébként megjegyezni kívánom, annak, hogy Nelson Mandelának még életében szobrot állítottak Londonban, annak például örültem. Annak volt bukéja.

• Tovább

Kiss Noémi: Kinek állítanék szobrot?

2015. december 8.

Petőfi Sándornak nem, akkor már inkább Dukai Takách Juditnak, vagy Czóbel Minkának. Osváthnak, Gyulainak, Beöthynek sem. Minek, annyi szobruk van már a könyvekben. Lesznai Annának, Kádár Erzsébetnek, Török Sophie-nak lehetne mellszobra, női mellekkel. Babitsnak vagy Tóth Árpádnak is van elég szobra, már Kosztolányinak is. Hosszú Katinkának adnék egy szobrot, és nem mindig Hajós Alfrédnak, vagy Darnyi Tamásnak. A magyar női kézilabda válogatottból mindenkinek szobor jár. A magyar fociválogatottnak viszont egy sem.

• Tovább

Pályi András: Kinek állítanék szobrot?

2015. december 8.

Nincs jelöltem. Eörsi volt az első, most tíz éve, hogy meghalt, és a Színház folyóirat készült megemlékezni az évfordulóról. Annyi volt a témám, hogy Eörsi és Gombrowicz, minthogy voltaképp én hoztam őket össze, ebből lett később az Időm Gombrowiczcsal, alighanem Eörsi legerősebb prózai műve. Napló, esszé, publicisztika egyszerre. És színház. Mert Eörsinél minden színház, legfőképp maga az élet. Végül erről írtam, rá kellett jönnöm, hogy nem is tudok hozzá máshonnan közelíteni.

• Tovább

Tompa Andrea: Gyengéd szobraim

2015. december 8.

Én viszont a gyengéd szobrokat szeretem. A gyengéd hatalom, a soft power gyengéd szobrait. Nem hatalmasodik felém, nem zuhan rám, nem büntet, nem vádol, nem oktat, nem kelt lelkiismeretfurdalást. Nem tank, nem kard, nem ló. Csak ember, emberi. Odaül mellém. Ő ül mellém, mert együtt vagyunk, az én testem is kelljen ahhoz, hogy ő létezzen.

• Tovább

Nyáry Krsiztián: Kinek állítanék szobrot?

2015. december 8.

Ha én értékelvű konzervatív lennék, szégyellném, hogy még nincsen szobra Magyarországon Slachta Margitnak, a bátor konzervatív szerzetesnőnek, aki először emelte fel a szavát az ellen, hogy a kormány, amelynek Hóman Bálint is tagja volt, egy ún. „idegrendészeti eljárás” keretében állampolgárai tízezreit deportálta a biztos halálba.

• Tovább

Deczki Sarolta: A homo aestheticus és a homo pardonicus

2015. december 2.

• Tovább

David Makszimovics Sosztak: A sors és a számla

2015. június 10.

Ötödik rész. Égető fájdalom

Hajnalodott, a vendégek menni készültek, már a szamovár is kihűlt. Most azonban Kargunov tartóztatta őket.

– Tudom, hogy nagyon sokat beszéltem – mondta bocsánatkérő mosollyal –, de egy történetet elmondanék még Davidról és Tányáról. A rendes közlekedés úgyis csak fél óra múlva indul meg.

Aztán hogy nyomatékot adjon a kérésének, még egyszer körbe töltötte a vodkát.

• Tovább