Skip to main content

Emlékművek árnyékában

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A Szépírók Társasága több mint 20 másik kulturális és civil szervezettel közösen tiltakozik az ellen, hogy Székesfehérváron Hóman Bálintnak készülnek szobrot állítani.

A tiltakozás keretében december 4-én kerekasztal-beszélgetést és felolvasást tartottunk a Fugá-ban.

A Beszélőben az összes felolvasott művet közöljük (egy kivételével, amely máshol lett/lesz publikálva).

A Hóman-szobor: kinek mi köze hozzá? című beszélgetés témája a szoborállítás tervének szélesebb kontextusa volt: hogyan illeszkedik az elmúlt évtizedek emlékezetpolitikájához, kinek lehet beleszólása a köztéri szobrászatba, kit kell képviselnie egy szobornak, emlékműnek, illetve miért gondolták a Szépírók, hogy tiltakozniuk kell pont emiatt.

A beszélgetésben résztvettek: Konok Péter történész, Kovács M. Mária történész, Miklósi László történelemtanár, a Történelemtanárok Egyletének elnöke, Gács Anna kritikus, a Szépírók Társaságának elnöke. Moderálta: Révész Sándor

A második, Én kinek állítanék szobrot? című részben írók olvasták fel erre az alkalomra írt szövegüketBalla Zsófia, Forgách András, Kiss Noémi, Nyáry Krisztián, Pályi András, Szilágyi Ákos és Tompa Andrea írásai hangzottak el.

Az est folyamán Darvas Kristóf zongorázott. 

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon