2015. december 10.
A Szépírók Társasága több mint 20 másik kulturális és civil szervezettel közösen tiltakozik [3] az ellen, hogy Székesfehérváron Hóman Bálintnak készülnek szobrot állítani.
A tiltakozás keretében december 4-én kerekasztal-beszélgetést és felolvasást [4] tartottunk a Fugá-ban.
A Beszélőben az összes felolvasott művet közöljük [5] (egy kivételével, amely máshol lett/lesz publikálva).
A Hóman-szobor: kinek mi köze hozzá? című beszélgetés [6] témája a szoborállítás tervének szélesebb kontextusa volt: hogyan illeszkedik az elmúlt évtizedek emlékezetpolitikájához, kinek lehet beleszólása a köztéri szobrászatba, kit kell képviselnie egy szobornak, emlékműnek, illetve miért gondolták a Szépírók, hogy tiltakozniuk kell pont emiatt.
A beszélgetésben résztvettek: Konok Péter történész, Kovács M. Mária történész, Miklósi László történelemtanár, a Történelemtanárok Egyletének elnöke, Gács Anna kritikus, a Szépírók Társaságának elnöke. Moderálta: Révész Sándor
A második, Én kinek állítanék szobrot? című részben írók olvasták fel erre az alkalomra írt szövegüket [5]: Balla Zsófia, Forgách András, Kiss Noémi, Nyáry Krisztián, Pályi András, Szilágyi Ákos és Tompa Andrea írásai hangzottak el.
Az est folyamán Darvas Kristóf zongorázott.
- Kultúr-part [7]