Skip to main content

Vajdasági viszonyok

Kádár mint Ókovács tabu(la rasa)ja

És megint vihar volt a biliben: a Magyar Állami Operaház igazgatója, Ókovács Szilveszter úgy tervezte, hogy az október 23-ai megemlékezést Kádár utolsó beszédére építi majd (amit amúgy Kornis Mihály dolgozott fel ragyogóan), mégpedig Ákos dalaival felturbózva. Nincs ebben semmi új: a vezér kedvence a vezér másik kedvencét futtatná. Épp csak Ákosnak felejtett el szólni. Az ákosos produkcióból tán nem is lesz semmi, de kíváncsian várjuk az újabb udvari kurzusdarabot. Bár szerintem ama utolsó beszédhez jobban illene Kozsótól a Szomorú szamuráj című nóta, de ez már ízléstelenség kérdése.

A mamuzsitsológia megalapozása

A szabadkai Magyar Ház a város központjában, az Ago Mamužić utcában áll. 2005-ben adta át Gyurcsány Ferenc kormányfő és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Itt kapott helyet a pártközpont (csak e magyar párté) és az általa uralt Nemzeti Tanács. Egyes civil szervezetek is, hogy a párt orra előtt legyenek (úgyis nagy a személyes átfedés), no meg a Pannon RTV. Így legfeljebb egy-két emeletet kellett ugrani ahhoz, kabát nélkül, hogy a mikrofonállvány megtalálja pártalanyát.

Harcra fel! (De ki ellen?)

Szimpla hétfő este hat óra tájt járunk a Déli Pályaudvarnál, négy katonai rendész várja a kék buszt – nagyon helyes, nem kell a benzint pazarolni. Csak kissé feltűnő a terepruhájuk, hát még hogy ott lóg a vállukon a Kalasnyikov, oldalukon a pisztoly. Idős bácsi megy oda hozzájuk, fel füllel hallom, hogy áhítattal közli velük: volt ő ám katona.

Szimpla hétfő este kilenc tájt a Pollack Mihály téren, az (egykori) rádió előtt két csapatszállító, vagy két tucatnyi rendőr.

Feministát minden nemi erőszak mellé!

Nagy az öröm a magyar jobboldalon, illetve annak egy különös ágán, a menekültellenes, sőt, akár iszlamofób (egykori) liberálisok körében. Nehéz pontosan meghatározni-e kört, egy csapatban harcol Konrád György és Seres László, de végül is a magyar társadalom többsége is dörzsöli a kezét: mi megmondtuk.

Láttál-e már muzulmánt? – A Jumurdzsák-szindróma

Mivel a magyar közjogi máltóságok és miniszterek közt nincs nő, nehezen tudjuk elképzelni, hogy ha a keleti-ázsiai nyitás jegyében valamelyikük egy olyan, minimum kicsit radikális iszlám államba utazna, ahol kötelező a nőknek elfedniük a testük szinte egészét, hogyan öltözne fel és erre mit mondanának elemzőink és a kommentelők.

Háború lesz!

Mostanában, miközben mindenki migráns-, menekült-, muszlim- és biztonságpolitikai szakértővé vált (mondjuk, én is, ám eleve annak születtem), szintén e prófécia jelenik meg úton-útfélen. Az unokaöcsém pár éve hajtogatja, hogy tart a III. világháború, csak még nem tudjuk, a pápa viszont csak nemrég jelentette be, hogy ez már a III. világháború. A háború megjóslása talán a legkönnyebb az összes előrejelző műfaj közül: valahol-valamikor mindig lesz háború (mit lesz, van), ezért is oly közkedvelt.

Az ünnep feltalálása – 1956 emlékezete a Vajdaságban

Abban, hogy a vajdasági magyarság, legnagyobb pártja, a helyi közösségek 1956-ra emlékeznek, önmagában semmi kivetnivaló nincs – bár az itteni magyaroknak csak annyiban volt/lehetett köze a forradalomhoz, hogy majd’ húszezer menekült érkezett Jugoszláviába. Ezek jó része éppen azon a határon, azaz a bácskain, ahol először épült meg a Magyarországot ma leginkább szimbolizáló szögesdrótkerítés. Épp a menekültek ellen. Miközben akkor számtalan magyar településen alakítottak ki tábort, szálláshelyeket a magyar menekülteknek.

Timi megkapta élete első tévéjét

Szerbiában már a hetvenes években feltalálták a közösségi média egy új formáját. Be is tojt a hatóság, hogy politizálni fognak, pedig csak műnépdalokkal üdvözölgették egymást, randevút ajánlva a szénakazal mögött.

Menekültcetlik falvakból

Szerda, a horgosi/röszkei csata reggele. Felhívnak az egyik rádióból, menekültügyben. Úgy érzem magam, mint aki ebből él, mások nyomorúságából – minél rosszabb a magyar határtól délre, annál több a dolgom. Így vezetnek fel: „és a vonalban Szerbhorváth György újságíró kollégánk, aki, ha jól tudjuk, ott van a határon”. Dehogy vagyok a határon, itt ülök a nyóckerben. De hozzáteszem, két nap múlva hazautazom, vagyis a Vajdaságba, Szerbiába. Innentől kezdve már eleve szakértő vagyok.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon