Szerbhorváth György 2016. január 8.

Nyomtatóbarát változat

Nagy az öröm a magyar jobboldalon, illetve annak egy különös ágán, a menekültellenes, sőt, akár iszlamofób (egykori) liberálisok körében. Nehéz pontosan meghatározni-e kört, egy csapatban harcol Konrád György és Seres László, de végül is a magyar társadalom többsége is dörzsöli a kezét: mi megmondtuk.

Aztán rajongva osztják meg a következő blogbejegyzést: Amikor kimarad a feminista felháborodás. Egy Birgit Kelle nevű szerző, illetve a rövid, összefoglaló felkonf szerint „a kölni hihetetlen események ellenére néma marad a feminista hálózat. Az ok egyszerű: nem megfelelőek az elkövetők.” A lényeg, hogy a feministák most azért vannak kussba’, mert ciki az, hogy a most (német fehér) nőkkel erőszakoskodó, eleve csakis észak-afrikainak, bevándorlónak, menekültnek, nem fehérnek, hanem feketének/arabnak tartott emberekkel eddig a feministák (is) szimpatizáltak, aztán tessék, kiderült róluk, hogy agresszív, nőellenes állatok. Zavarukban nem tiltakoznak a feministák, mert hát ők szeretik a menekülteket, ugye. Na most lebuktak.

És akkor ez most egyszerre röhejes, de döntő érv is (de mi mellett is?) a konzervatív jobboldalon meg annak fura kinövésű liberális ágán. Bár szívem szerint minden ilyen jelzőt, hogy konzervatív, liberális, jobb- vagy baloldali, feminista stb. idézőjelbe tennék. Mert hát eleve, mi az, hogy hol vannak a feministák? Ez már eleve csúsztatás – nyilvánvalóan nem vagyok a téma szakértője, de félig épp ésszel is könnyen elképzelhető, hogy ha valaki így emleget egy csoportot, akkor ugyanúgy általánosít, mint aki elkezd cigányokról, zsidókról, menekültekről, muzulmánokról stb. beszélni, és még jól odatesz egy minősítést is (bűnözők, rafináltak, megélhetésiek, lusták, radikálisok, sária-pártiak). Ha tehát valaki így elkezd feministázni, semmit mást nem csinál, mint a saját fejében alkot egy csoportot, amin aztán számon kér valamit, és mivel ez a megkonstruált csoport nem csinál meg valamit, amit szerinte meg kéne csinálnia, akkor elítéli, ironizál rajta.

Ez esetben mintha feministából is csak egyfajta volna. Ismerjük a róluk szóló kocsmai szintű közhelyeket: rövid, festett hajú értelmiségi nők, furcsa öltözékben, akik a Pride-on vonulnak, leszbik, vagy ha nem azok, szinglik, magányosak, nincs pasijuk, ergo szexuális életük se, és a nők jogairól papolnak. Nem szülnek gyereket (újabban rögtön unokát), semmi sem szent nekik, főleg a család nem, mert karrieristák. És csak akkor reagálnak, ha saját érdekeikről van szó – bezzeg most meg vannak zavarodva! Még egy Twitter- vagy Face-posztra sem telik nekik, sunyítanak, mint róka a bokorban – de most megvagytok... (Azt most hagyjuk is, hogy feminista egy férfi is lehet. Nyilván sok érték, követelés tekintetében én is az vagyok.)

Ami Kölnben és másutt történt szilveszterkor, természetesen elítélendő, ahogy az elkövetők is. De ez az agyrém nem csak a nőkön erőszakoskodó bevándorlókról, menekültekről, iszlamistákról szól, hanem éppen azokról is, akik most tort ülnek, mert a „feministák” lebuktak (azt is hagyjuk, hogy egy blog alapján hogy meri bárki is elhinni, hogy a feministák egytől egyik hallgatnak?) Klasszikus eset: végül az áldozatokról fog kiderülni, hogy voltaképp feministák – mert, ugye, normális nő nem megy ki szilveszterezni éjjel egy európai nagyváros főterére, hanem otthon kiszolgálja az urát, a családot, főzi a virslit. Persze a kép még így sem áll össze: az esettel azért azt is bizonyítani kell, hogy a nem európai, muzulmán bevándorlók mire képesek. Tehát mégis jó, hogy ha elenyésző mértékben is, de kimentek nők a térre, ráadásul a barátjukkal, s hiába kapaszkodtak beléjük, így is megfogdosták őket. Ott tartunk, ahol már ezer éve: ha egy nőt megerőszakolnak, azért valójában ő a felelős, mert egyfelől nő, másfelől ez még látszik is rajta, kihívóan öltözködött, sőt tudat alatt épp arra vágyik, hogy valaki brutális módon a magáévá tegye.

Az európai kultúrát ilyképp, szerintem, nem a bevándorlók veszélyeztetik, hanem a cikk elején jelzett magyar és hasonlóképp „gondolkodó” nem magyar értelmiségiek, akik úgy vélik, egy adott ügyben egy adott csoportnak kell tiltakoznia – csak. Vagyis ha nőket erőszakolnak meg, akkor a feministák az illetékesek, senki más. Vö. a cigányok lopják a fát, de a roma szervezetek hallgatnak. Vö. a zsidók maguk szervezték meg a holokausztot, hogy utána felvegyék a kártérítést. Vö. stb.

Drága, egykori liberális barátaink nem veszik észre, hogy amikor azt követelik, igenis ki kell mondani, hogy az elkövetők milyen színűek, vallásúak, nemzetiségűek, neműek, korúak – mert csak így lehet azonosítani őket –, akkor nem tesznek mást, mint például azok, akik a cigánybűnözésről beszélnek. A megélhetési bevándorlás után itt az új fogalom, a menekültbűnözés. Amikor meg a feministákat találják meg, azt sem veszik figyelembe, hogy ilyesfajta ügyekben senki sem „illetékes elvtárs” – épp olyan idióta érv ez, mintha én minden egyes esetben, amikor kiderül egy katolikus papról, hogy pedofil, napi szintén bombáznám az egyházat, a pápát, hogy na, hol az elítélő nyilatkozat? Vagy épp fordítva: ha egy környezetvédelmi ügyben másnak nem is lenne joga tiltakoznia, csakis a hivatásos környezetvédőknek. Ez pontosan ugyanaz a logika, amivel a kollégák és én is számtalanszor találkoztunk már: erről az ügyről bezzeg írtál, de amarról nem! Írsz a magyar nacioalizmusról, de amikor magyarokat vernek, hallgatsz, nem tiltakozol.

Az egész história és magyar fogadtatása, már csak azért is különös, mert ilyen hangot („érvelést”) akkor sosem hall az ember, ha magyar esetről van szó. Vagyis amikor egy magyar férfi abuzál egy magyar nőt. Lásd a vak komondoros esetet – itt végül ismét az áldozatról derült ki, hogy ő a gyanús, nem stimmel valami, az erőszaktevő meg nem hogy pozíciójában maradhat, de továbbra is közössége megbecsült tagja, sőt népmesei hőssé válik, igazságtevővé – a magyar társadalom szinte egységesen felnéz rá: azt tette, ami „értékeink” szerint helyénvaló. A helyi, családi hagyományok szerint járt el, már csak a keresztény egyház áldása hiányzik hozzá.

Nem emlékszem, hogy magyar feministák a vak komondoros eset kapcsán hogyan és miként tiltakoztak – de rémlik, számtalan reakció, írás született, legyen szó feministákról vagy sem. Ám az biztos, a világ e macsó fertályán (is) annyi nőellenes agresszív cselekedet van nap mint nap, hogy a világ összes vélt vagy valós feministája nem győzné egész nap tiltakozással, posztolással, cikkel, tévészerepléssel. Csak ebben az egyre homályosabb, pirinyó országban nők százezreit alázzák meg naponta a családban. Kezdve onnan, hogy mit kell csinálniuk karácsonykor, vagy úgy általában, a pofonokon át a szexuális zaklatásig (elég felcsapni a Blikk bármely számát), hogy ezek után még azt is számon kérni rajtuk, hogy pont a nők (vagy az érdekeit szem előtt tartók) miért nem reagálnak erre meg arra, az adott esetet pedig összekapcsolni azzal, hogy a feministák (a nők) bezzeg menekültpártiak, nem pusztán intellektuális bornírtság, hanem egyenesen aljasság.

Ám hogy idáig jutottunk, az egyáltalán nem váratlan, nem meglepő. Folyt. köv.

(A kép forrása: http://wmn.hu/)

• PoliBlog,

• Szerbhorváth György blogja
• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges