Szerbhorváth György 2015. szeptember 17.

Nyomtatóbarát változat

Nem vagyok én rendőrellenes, sőt, a szocialista Jugoszláviában 13-14 évesen magam is mundért öltöttem. Aki megnyerte a bicikliversenyt, kapott öltözéket, rajtam ugyan térdig lógott a zakó, az orromig a sapka, de megmutatták a fegyvereket, a cellákat, az őrsöt, és még külföldi teherautókat is megállíthattunk ellenőrzés céljából.

1990 után már inkább félek minden rendőrtől, vámostól, ahogy az illik Káká-Európában, a Balkánon, de az egy másik történet. Mégis, az utóbbi idők magyarországi jelenségeit látva elkap a félsz – mi lenne, ha engem érne sérelem, s rendőrhöz kell fordulnom?

A híreket, interjúkat illő kellő mértékű gyanakvással fogadni, az újságíró jócskánt tud ferdíteni (csak tudom), mégis, a Röszkéről érkező beszámolók ijesztőek. Mivel rendőr sajtónak engedély nélkül nem nyilatkozhat, legyünk tartózkodóak, de egybehangzónak tűnik, hogy a „szolgálók és védők” emberfeletti munkát végeznek, amire szerintük ki sincsenek képezve. A szolgálati idő naponta nem nyolc óra, hanem a végtelenségig elhúzódhat, már önkéntesek szállítják nekik is a vizet, kaját, mint a menekülteknek. Fáradtak, feszültek, a család otthon kérdi, na, mi van, hol kószálsz? Még ha meg is kapják a túlórapénzt. Nem bíznak feletteseik ígéreteiben, s abban sem, hogy a kivezénylendő 18-19 éves ifjú utódok megbirkóznak a problémával, hiszen erre ők sincsenek kiképezve.

Ez már önmagában ijesztő. De az is, amit a bulvárlapokban olvashatunk. Ha én rúgnék fel kamerával a kezemben csak úgy egy gyereket, családot, bizonyára előbb-utóbb megérkezne a hatósági feljelentés, minimum garázdaság miatt – a sérüléstől függően is, nem beszélve a szándéktól, aljasság, nemzeti-vallási türelmetlenség miatt stb. Ezek komoly vádak lehetnek. De eddig csak arról hallottunk, hogy a morálisan rögtön maximálisan elitélendő hölgyet talán egy párt perelte be (de miért egy párt, miért nem ügyészség, rendőrség, akinek kéne?), illetve a Tarr Béla átkozta ki őt a filmes szakmából. A poén inkább az, hogy ha igaz a bulvársajtó infója (nekik mindig van valami zaftos-biztos forrásúk, csak épp nem nevezik meg), László Petrát, miután lakásáról elmenekült, eltűnt valahová, a Betyársereg vigyázza. Életveszélyes fenyegetéseket kapott, vérdíjat tűztek ki a fejére (persze ebből is vonjunk ki sok mindent, hisz mindez a közösségi fórumokon zajlik) – nos, ilyenkor nem a rendőrségnek kellene őt vigyáznia? Mert amit tett, az nem oké, de hogy fatvát mondanak ki rá, az ugyanúgy nincs rendben.

Hol itt a jogállam, vagy a rendőrök? Mi lenne, ha valamely híres, ún. liberális írónkat, filozófusunkat fenyegetnék meg így? Még ha ő nem is rugdalódzott, mint egy elszabadult vadló?

A másik eset ugyanígy bulvárlapból származik, a mit tudom én melyik sorozatsztár, celeb színésznő a férjével küzd a gyerekekért. Egyik a rendőröket hívta, a másik testőröket. A portások, besúgók, Rózsa Sándor és a rongyos gárda népe vagyunk, magukról megfeledkezett nyilas és más szabadcsapatoké, régi történet ez, de a menet megállhatna egy szuszra. S elgondolkodhatnánk, ez így most mi a franc?

Betyársereg, gárda, ultrák, testőrök, a törvényileg legalább szabályozott polgárőrségek, securityk uralják részben a terepet. A benzinkutakon a „rendet” irányító kopasz embercsempészek – a rendőrség oda se mer menni –, bár akad belőlük Budapest központjában is jónéhány. A korábban kétóránként nyugodtan elsétáló készenlétisekből egyet sem láttam pár hete a nyócker e tájékán.

Sok összehasonlítási alapom nincs, de már-már visszasírom ilyenkor Jugoszláviát/Szerbiát, ahol ha nagy gáz volt, a kalasnyikovos rendőr mellett túl nagy baj nem érhette az embert. Az őrült szabadcsapatosokat, maffiózókat igyekeztek beépíteni a rendszerbe, így kontrollálva őket, állami szintre fejlesztve a cigi-, benzin- és egyéb csempészetet. Az uzsorát, a tolvajlást, a szabadpiac felosztását „konszolidálták” – legalább azt tudni lehetett, ki mié. Igaz, végül egymást gyilkolászták.

Vagy tévedek? A rettegés foka végül ugyanaz lesz? Az elégedetlen rendőrök, akár Szerbiában, otthagyták a szakmát, mert azt látták, máshol kevesebb melóval, stresszel többet keresnek – és erre feletteseik voltak a példaképek.

Minden hasonlat hamis – így a fenti is –, de amikor egy közrendőr azt látja, a határon megjelennek a gépfegyverrel felturbózott, sivatagihomok-színű terepjárók, el fog gondolkodni, miért s meddig? Aztán elmegy szekuritizni, gárdázni, betyárkodni, ne adj isten embercsempészni. Ha valaki tudhatja, hogy megy ez, akkor az ő. Nem mindegyikük lehet jogász, ügyvéd, a nagy homályból feketepiacot ellenőrző mogul.

Bő másfél évtizede egy kolléga mesélte, addig volt biztonságban a kocsija, amíg a szervek ki nem paterolták a prostituáltakat és a futtatóiakat a környékről. Utóbbiaknak nem állt érdekében a „rendes” ügymenet érdekében, hogy a környéken ne legyen biztonság,– egy autólopás csak odavonzotta volna a szerveket. Hát rend is volt ilyen értelemben. De Isten ments, hogy ilyen önszerveződő bandák uralják el most a terepet.

Mégis, marad most a nagy kérdés, ha nincs elemi biztonság, a házmesterek, portások országa után Magyarhon a betyárok, gárdák, ultrák, embercsempészek világa lesz? Önszerveződünk, sétálgatunk a kései órákban az utcán, és odacsapunk, mert csak? Felrúgjuk, aki más, (volt) házastársunkra uszítunk bárkit? Az önbíráskodás ideje érkezik el?

A bírák már úgysem érnek rá, vezénylik le őket a határra, hogy gyorsított eljárásban rúgják ki a menekülteket.

• PoliBlog,

• Szerbhorváth György blogja
• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges